Reggel Triss dudorászva lépkedett, szinte már ruganyosan a tengerparti ház felé, ahol Ciri és nővére vertek tábort. Általában nem volt ennyire jókedve a varázslónőnek, de ma még nem kapott rosszhírt, úgyhogy nem volt oka mire borongjon. Még pár darab gyümölcsöt is vett a lányoknak, hogy egészségesen kezdjék a napjukat. A parton befordulva már kezdett fura lenni a lánynak, hogy Sora nincs kint a parton, ahogy mindig is szokott, meditálva. Helyette Geralt állt ott, a hullámokat bámulva, és homlokát gondterhelten ráncolva.

- Geralt? – szólította meg Triss a witchert, amikor odaért mellé. – Mi a gond?

- Sora nincs meg – felelt ennyit kurtán a fehér hajú férfi.

- De hát hol lehet? – Triss hangja elhalkult az aggodalomtól.

- Nem tudom, de remélem, nem az a tünde beszélte tele a fejét

- Cedric? Jaj, Geralt, ne kezdd megint. Ismered Sorát, nem hiszem, hogy csak úgy befekszik valakinek az ágyába – kezdte Triss, de Geralt egy pillantásával elhallgattatta.

- És Cedricet ma láttad a posztján? - fordult felé kíváncsian a witcher.

- Nem, de lehet, hogy kint van a kikötőben, és felügyeli a munkásokat. Épp most ért be egy szállítóhajó – magyarázta a varázsló, de látszott Geralton, hogy nem győzte meg.

A fehér hajú férfi csak adott egy sokat sejtető pillantást Trissnek, majd kikerülve elindult visszafelé.

- Jó, addig vigyázok Cirire, nem gond! – kiáltott a varászlónő Geralt után, aztán csak sóhajtott egyet, és bement a házba.

Geralt csak menetelt előre, amikor meglátta Cedricet az erdőből közeledni. A tünde már méterekről látta a witcher dühös ábrázatát, így megtorpant nyugodtságát megőrizve.

- Hol a lányom, Cedric? – kezdte rögtön a witcher, majd kezeit keresztbe fonta a mellkasán, és fenyegetően kihúzta magát.

- Nincs otthon Cirivel? – Cedric összehúzta a szemöldökeit, aztán jobbnak látta, ha elmondja Geraltnak. – Sora... Nos kiment éjszaka az erdőbe, és ott megtámadták. Mivel nem volt ott az esti mesemondáson, elindultam, hogy megkeressem, de otthon nem volt, így kijöttem, és megtaláltam, miközben egy férfivel dulakodott. Elővettem az íjamat, és a fához szegeztem a támadót, Sorával pedig eljöttünk. Amikor beértünk Lobindenbe, még láttam. Figyeltem, amíg el nem tűnik a parton a varázslat miatt.

- Megtámadták és nem is szóltatok? Ki? – szűrt le ennyit Geralt.

- Egy bérgyilkos. Valamelyik Hanzából. Pontosan nem tudom, melyikből, azt nem ismertem fel, de tudom, hogy a jelvény az rájuk jellemző – magyarázta a tünde. – Meg kell találni, Geralt.

- Pont ugyanerre gondoltam – közölte közönyösen a witcher. – Szóval azt mondod, hogy a parton még megvolt – közölte, mint egy tényt, és miután Cedric bólintott, megszólalt. – Akkor ott kezdem a keresést.

- Veled tartok – Cedric követte Geraltot, aki addigra már elindult arra a helyre, ahol nagyobbik lánya elmenekült.

Geralt először nyomokat keresett, leguggolt, és Sora cipőjének a nyomát kereste, de a szél, és a víz már majdnem elmosta őket. Ebből nagyjából tudta, hogy az erdő felé mehetett, ezért ő is arra indult. Bekapcsolva witcherérzékét beleszagolt a levegőbe, és a lány jellegzetes kesernyés illatát kereste. Sora azóta parfümözte magát, amióta Yennefer meglepte őt egy novigradi mester által kikevert parfümmel. Amint Geralt szagot kapott, csak követte az illatfelhőt, de túl sok felé áradt, így kissé nehézkes volt követni az útját. Addig Cedric, hogy ne érezze magát hasztalannak, szintén bevetette nyomkeresői képességét, és letört gallyakat, letaposott aljnövényzetet keresett. Nemsokára ő is nyomra bukkant, amikor meglátta, hogy Sorának a felsőjének egy darabja ott lóg az egyik bokron.

- Futás közben akadhatott bele – mutatta a tünde Geraltnak, akit odahívott, hogy nézze meg.

- Nekem nem úgy tűnik, mintha üldözték volna – állapította meg a witcher, hiszen ismerte a lányát. Tudta, hogy sohasem futamodik meg. Ezért is aggódott nagyon, de ezt nem mutatta meg a külvilág felé.

- Akkor vajon, miért futott el? – kérdezte Cedric, de ezt inkább magától, mintsem Geralttól.

A witcher továbbhaladt, és ismét elkapta az illatfelhőt, csak most már a jó nyomon volt. Az illat egyre erősödött, ahogy közelebb értek, útjuk végét pedig egy sötét barlang tátongó bejárata jelezte.

- Innen jön az illata – állapította meg Geralt, majd belépett a barlangba, miután megivott egy macskát, hogy jobban láthasson a sötétben.

Cedric türelmesen megvárta, amíg a fehér hajúnál hat a főzet, majd előre engedve követte a barlang belsejébe. Ez a barlang is olyan volt, mint a többi. Nyirkosak voltak a falai, sűrűn benőtte őket a moha, és olyan sötét volt, hogy a tünde az orráig sem látott el. Mégis eltalált a közepébe, ahol a hangok olyanok voltak, mintha víz csobogna, és a fény csak egyetlen egy sugárban tudott bekukucskálni egy hatalmas résen át. A két férfi nagyon vigyázott, hová lépnek, mert minden csúszott, nedves volt, ráadásul itt-ott éles szikladarabok álltak ki. Ahogy lassan lépdeltek előre, már látták az alakot mozogni a sötétben. Illetve Cedric csak a formáját tudta kivenni, de Geralt bizonyára tisztábban látta, hogy valaki rejtőzik ott.

- Ne gyertek közelebb! – kiáltott fel egy remegő hang. – Kérlek, maradjatok ott!

- Sora? – szólította meg Geralt, és egy kicsit közelebb sétált. – Csak én vagyok, és Cedric.

- Cedric? Nem. Ne jöjjön közelebb, ne nézzetek rám! – ellenkezett továbbra is a lány.

- De mi az, amit nem kéne látnunk? – erősködött tovább a witcher.

Sora most csendben maradt, és csak kilépett a fénysugárba, ami a hasadékon keresztül áramlott be. Lassan vált láthatóvá a férfiaknak, akiknek egyre jobban elnyúlt az arcuk a meglepetéstől, és a meghökkenéstől, az értetlenségtől. A vörös hajú lány most már ott állt előttük fehér, hosszú hajjal, hegyes, kilógó tündefülekkel, és sárga, macskaszerű szemekkel. Geralt, ahogy Cedric sem tudott hirtelen mit reagálni, Sora fájdalmasan lehunyta a szemét, és megremegtek az ajkai a sírástól.

- Mi ez? – kérdezte rekedt, elhaló hangon a lány, de még mindig nem érkezett válasz.

- Idehívom Avallac'hot – mondta lassan bólogatva Cedric, aki még mindig tátott szájjal nézte az előtte álló Sorát.

- Igen. Szerintem is most ő kéne ide – válaszolt Geralt ugyanolyan kábulatban, aztán amikor nagy nehezen feleszmélt, megrázta a fejét, és még jobban megnézte nevelt lányát. – Hát, most már tudjuk, hogy miért ilyen kifinomultak az érzékeid, és miért mozogsz ilyen fürgén

- Geralt, ne kezeld ezt úgy, mintha egy normális dolog lenne! – kiabált szinte hisztérikusan Sora. – Nézz már rám, egy torzszülött vagyok! Egy tünde, witcher szemekkel! Ki az a beteg állat, aki ilyet hoz létre?

- Akinek az az érdeke, hogy valami igazán különlegeset, és erőset hozzon létre. Aki hasznot akar belőle húzni, hogy Aen Elle vagy witcher képességekkel – magyarázta halkan a férfi

Sora inkább csak visszahúzódott a sötétbe, és leült a nyirkos földre.

- Ciri semmiképpen sem láthat meg így.

- Ne aggódj, Sora, Avallac'h majd kitalál valamit.

És mint egy vezényszóra megjelent a tünde Cedrickel, aki érte ment. Egy portálon keresztül érkeztek, ami egy pillanatra megvilágította az egész barlangot.

- Úgy hallom, sürgősen kell a szakértelmem – mondta Avallac'h minden pökhendiség nélkül, mert már a megjelenése is elég pökhendi volt.

- A segítséged kell – válaszolt Geralt a segítség szót kihangsúlyozva. – Sora, kérlek, gyere elő. – A witcher arra fordult, amerre nevelt lánya körvonalait látta a sötétségben.

A most már fehér hajú lány nem mozdult, tovább gubbasztott törökülésben a korom sötétben, és neki ott jó is volt. Cedric nem láthatta olyan jól, mint Geralt, hogy pontosan hol van Sora, de érezte a jelenlétét. Leguggolt mellé, amikor odaért, és óvatosan megérintette a lány vállát. Egyszer csak előtűnt két sárga szempár, ahogy Sora kinyitotta a szemét. Abba az irányba fordította a fejét, amerre Cedric guggolt mellette, és szinte olyan tisztán látta a tünde férfit, mintha a felszínen lennének.

- Engedd, hogy Avallac'h segítsen rajtad, Sora. Végtére is, nem kuksolhatsz itt a koromsötétben. – Cedric olyan lágy hangon beszélt a lányhoz, hogy azt csak ők ketten hallották.

A tünde kinyújtotta a kezét Sorának, és bízott a lány éleslátásában, illetve tudta, hogy ő jobban fog tájékozódni, mint ő. Sora némán elfogadta a segítséget, és a kezét Cedric kezébe csúsztatta, majd feltápászkodott a tünde segítségével. Sorát csak kivezették arra az egyetlen fénysugárra, ami a hasadékon át hatolt be a barlang belsejébe, és akkor Avallac'h megértette. Egy pillantra úgy tűnt, hogy az Aen Elle tünde sem tud megszólalni, de ezt az illúziót hamar elhessegette. Másodpercek töredéke alatt dolgozta fel a látványt, amit az előtte álló lány nyújtott. A hosszú, fehér haját, a hegyes, Aen Elle tündékre jellemző fület, a gyönyörű, kerek arcot. A felismerés Avallac'h-ba hasított, hiszen Sora kiköpött mása volt Lara Dorrennek, és ha nem witcher szemei lettek volna, akkor el is hiszi, hogy a nő áll előtte. Az Aen Elle megköszörülte a torkát, és megszólalt végre.

- Úgy vélem, hogy rajtad egy bűbáj volt, ami elrejti a valódi mivoltodat

- És mitől szűnhetett meg? – kérdezte Geralt, miközben Sorát figyelte.

- Nos, elképzelhető, hogy elmúlt a hatása, hiszen ezeket a varázslatokat újra és újra meg kell ismételni, de az is lehet, hogy... - Avallac'h hirtelen elmélkedve elhallgatott.

- Hogy? – sürgette a witcher.

- Hogy az én álcázó bűbájom zavarhatta meg Soráét – fejezte be kelletlenül a tünde, és Geraltra nézett, aki most már szikrákat szórt a tekintetével.

- És ki kísérletezett rajta? Ki férhetett hozzá witcher mutagénekhez? – tette fel a komoly kérdést Cedric, aki Sorára terített egy vékony vásznat, mert a lány elkezdett vacogni.

- Ezt a kérdést sajnos nem tudom megválaszolni – ingatta a fejét Avallac'h.

De Geralt látta az ősz hajú tündén, hogy igenis tud. Inkább megrágta a megjegyzéseit, és lenyelte, mert most nevelt lánya biztonsága volt a legfontosabb.

- Tudok adni egy amulettet, ami bár visszaadja Sora régi kinézetét, azt nem rejti el, hogy micsoda is valójában – magyarázta Avallac'h, és végignézett a társaságon.

- Ez mit jelent pontosan? – kérdezte Geralt.

- Azt, hogy Sora tündefülekkel fog tovább élni. Viszont senki sem látja majd az eredeti alakját – válaszolt az Aen Elle előbb Geralt, utána Sorára nézve, aki a földet bámulta, és próbált nem megfagyni. – Viszont ez áldozatokkal fog járni.

- Áldozatokkal? – szólalt meg kis hallgatás után a witcher.

Avallac'h bólintott, majd Cedric folytatta helyette.

- Én tudom, hogy milyen áldozat kell – mondta, és lenézett Sorára, akit magához karolt, hogy ne fázzon annyira.

- Nem, Cedric ezt nem csinálhatod – szólt közbe Geralt, és felemelte a kezét tiltakozóan.

- De megcsinálom, vattg'hern, mert az én áldozatom kell hozzá – nézett fel a tünde a fehér hajúra, és Geralt látta a szemeiben egyszerre határozott, és szomorú. – Nekem kell megtennem, mert... jelenleg Sora hozzám kötődik a legerősebben érzelmileg – fejezte be Cedric.

Sora érezte, hogy nem csak a szája lilul el a hidegtől, de az arca is kipirul az igazságtól. Geralt tekintete csak ide-oda járt nevelt lánya és a tünde között. Szólni akart, de Sora végre megszólalt.

- Avallac'h biztos tud valami más módot – mondta összeszorított fogakkal, és megpróbálta visszafogni teste remegését. – Nem kell semmilyen áldozatot bemutatni azért, hogy én visszanyerjem az előző kinézetemet. Akkor inkább elfogadom, ami vagyok. De ekkora árat nem fogok megfizetni ezért.

- Én is mondhatok valamit? – lépett közelebb Avallac'h, kezeit pedig hátrafogta a háta mögé. – Cedricnek nem kell semmiféle áldozatot bemutatnia, ne értsétek félre, nem olyan áldozatra gondoltunk. Csupán csak... Cedricnek közel kell lennie hozzád, mert meg kell osztanom a bűbájt. Nem vagy hozzá elég fejlett, és képzett, hogy elbírd egymagad – magyarázta türelmesen az Aen Elle.

- Jó, akkor... kezdjük – mondta Sora, aki hallhatóan megkönnyebbült, de legbelül még mindig nagyon félt.

- Addig megyek, és megnézem Cirit – morogta Geralt a szokásos közönyös stílusában, és bár nem örült neki, hogy ki kell menjen, megtette.

- Mielőtt elkezdjük, ezt vedd fel kérlek! – Avallac'h odalépett Sorához, miután Geralt kilépett a barlangból, és egy láncra főzött amulettet nyújtott a lánynak. És bár a lány elég bizalmatlanul vette el a nyakbavalót, azért a nyakába akasztotta. Ezután az Aen Elle folytatta. – Most álljatok szembe egymással, fogjatok kezet – mondta Cedricnek, és Sorának, akik szembe fordultak egymással, és megfogták egymás kezét.

Sora érezte a durva, kemény bőrt Cedric tenyerén, ami a kardforgatástól, és a csapdakészítéstől volt ilyen, és a lány apró kezei szinte elvesztek a tünde hatalmas kezeiben. A tünde férfi csak mosolygott ezen, és közben megszorította Sora kezét bátorításképpen. Sora látta a tündén, hogy bántja valami, amiről nem beszélt, de úgy volt vele, hogy majd elmondja.

Avallac'h varázsigéket mormolva járkált a pár körül, miközben a mágikus kristállyal ellátott botjával apró köröket rajzolt a levegőbe. Sora lehunyta a szemét, és összpontosított, hátha megérzi a varázslat hatását, de egyelőre az amulett rezgését érezte csak. A lány nem tudta, hogy meddig állt lehunyt szemmel, és meddig érezte az amulett rezgését, amikor Cedric gyengéden megrázta a vállát. Sora kinyitotta a szemét, és várakozva nézett a két tündére, aki előtte állt.

- Sikerült?

- Bizonyosodj meg róla te magad – mondta Avallac'h, és Sora nem tudta, honnan szedte elő ezeket a tárgyakat, de elővett egy tükröt, és a lány elé tartotta.

Újra vörös haja volt, és zöld szemei, csak a tündefülei lógtak ki a haja alól. Ez fog még némi problémát okozni neki a jövőben, ezzel tisztában volt.

- Köszönöm. – Sora felnézett Avallac'h-ra, és egy halvány mosolyt is megengedett magának.

Az Aen Elle tünde csak biccentett a fejével, és elegánsan eltűnt a portálon, amin jött. Cedric odafordult Sorához, és kézen fogta.

- Gyere, mutatok valamit, ami nagyon fog tetszeni – mondta a tünde, és ha Sora nem ismerné már egy ideje, akkor azt hinné, hogy Cedric izgatott lett.

Amikor kiértek a barlangból, a Nap már kezdett lenyugodni, s sugaraival a narancssárga árnyalataira festette az eget, a tenger felszínén pedig megcsillant fáradt fénye. Sorának nagyon tetszett a pillanat, és akkor is meghittnek gondolta volna, ha nem fogta volna Cedric kezét. Ebben a pillanatban eszmélt rá, hogy a tünde fogja a kezét. Sora nem szólt semmit, csak felnézett a férfire, aki mellette lépkedett nyugodtan. A tetoválására siklott a tekintete, és be kellett magának vallania, hogy nagyon tetszett neki. Talán még szeretett is volna egyet magára a lány. De ahhoz Scoia'taelesnek kell lennie, és jelen álláspontja szerint kissé megveti ezeket a tündéket. Pedig Sora egyáltalán nem volt előítéletes vagy rasszista. Az nem tetszett neki, hogy a kicsi húgát is próbálták megtámadni, és Cirit nem bánthatja senki. Sora képes volt anyatigrissé válni, ha valami fenyegette a kislányt, és az amúgy is heves természete még hevesebbé vált. Gondolkodás nélkül nekiment az embereknek, akik bántották Cirit. Az élete árán is védte tíz éves kishúgát. Ezért nevezték őt botornak és vakmerőnek. Gondolataiból egy hang hozta vissza, ami egy vízesés hozott létre nem messze előttük.

- Emögött van egy barlang, ahol a homályvirág nő – kezdett neki Cedrik, mert látta Során, hogy szinte elbűvölve nézi a vízfüggönyt. – Ez a növény annyira ritka, hogy akár egész falvakat gyújthatnak fel érte. Az értéke felbecsülhetetlen. Az emberek sokáig gyűjtötték, és adták tovább kuruzslóknak vagy mágusoknak, hatalmas pénzekért. Nagy volt a láz, így aztán egyre kevesebb lett, és az emberek egyre jobban megvesztek, hogy mindenkinél előbb szerezzék meg a fent maradt példányokat. Ez a barlang nagy szerencsénkre nagyon jól el van rejtve és csak én tudom, hogy itt van. – Mikor Cedric befejezte, lenézett Sorára, és elmosolyodott. A lány nagy szemeket eresztve hallgatta a történetet. – Nagyon hatásos gyógynövény, inkább mérgezés ellen van.

Sora csodálta a tünde tudását, de közben meg sem lepődött, hogy ennyit tud, hiszen Cedric már nagyon öreg volt. Talán még Lara Dorrent is ismerhette. Ezen a gondolatán fel kellett nevetnie hangosan, amivel jól összezavarta a tünde férfit. Az csak összevonta a szemöldökét értetlenül, és kissé oldalra biccentette a fejét.

- Mi olyan vicces?

- Semmi, csak azon gondolkodom, hogy pontosan mennyi esztendős is lehetsz? – Sorának meg kellett törölnie a szemét, mert apró könnycseppek jelentek meg a szeme sarkában. – Láthattad-e Lara Dorrent?

- Nos, ennyire öreg nem vagyok – nevetett fel a tünde is, aztán folytatta. – De az első szabad Scoia'taeles csapatban ott voltam. – Cedricnek mintha egy sötét árny suhant volna át az arcán. Elkomorult egy pillanatra, de aztán gyorsan elhessegette a letargiát, ami készült erőt venni rajta, és Sorára nézett. – Menjünk, a vízesés fölé kell kerülnünk.

Sorának és Cedricnek nem kellett sokat mászniuk útjuk célpontjához. Amint felértek, Sora megtorpant, és csodálattal nézte az előtte álló romot, ami egykor talán egy kapu lehetett. De mihez? Sora ezt is meglátta egy pillanat múlva. Egy szobor. A kifaragott formák egy szerelmes párt alkottak, akik olyanok voltak, mintha a világ elől menekültek volna erre a helyre, hogy maguk mögött hagyják a sok borzalmat, és egymás karjai közt leljék meg megnyugvásukat. Sora közelebb sétált a szoborhoz, és most már tisztábban látta, hogy az alkotás két tündét ábrázol. A lány oldalra döntött fejjel tanulmányozta a művet. A kőférfi olyan ismerős volt neki, szerelme pedig még kőformában is gyönyörű volt. A vörös hajú lánynak muszáj volt megérintetnie a szobrot, és végigsimítania az anyagán. Sima volt, pedig látta, hogy gránitból készült, és már megszokta a nilfgaardi palota udvarában, hogy egy idő után lepusztulnak, és rücskösek lesznek. De ez ép maradt. Vajon az itt élő tündék foglalkoznak vele. Jutott erre a megállapításra Sora.

- Ez a szobor Eldant és Cymorilt ábrázolja. A történetük majdnem hasonló Lara Dorren és Cregennan történetéhez. – lépett Cedric a lány mögé, aki még mindig a szobrot szemrevételezte. – Cymoril gyönyörűsége még Francesca Findabair szépségét is felülmúlta. – A tünde férfi hátrafogott kézzel nézte a szobrot, miközben nekikezdett meséjének.

- Ezt a történetet nem ismerem – szólalt meg végre Sora, és Cedric mellé lépett. – Kérlek, meséld el!

- Rendben van – mosolyodott el a tünde. – Eldan és Cymoril egy csendes, és már-már elvarázsolt erdőben éltek. Tünde nyelven ez Cáelmewedd. Szerelmük hatalmas volt, és szenvedélyes, szószerint kőbe vésett szerelem. – Cedric megállt a pillanatra, hogy gunyorosan lemosolyogjon Sorára, de látta a lányon, hogy őt inkább lenyűgözi a történet. Így hát folytatta. - Azonban nem élhettek sokáig együtt boldogságban, hiszen az emberek söpredéke őket is megtalálta. Az erdőt kisajátították maguknak, Eldant megölték, Cymorilt bántották, és megerőszakolták.

- Miért kellett bujkálniuk? Miért kellett egy erdőben lakniuk?

- Azért, mert Cymoril gyönyörű volt, és a tündék nem ismertek gyönyörűbbet Francesca Findabairnál – válaszolt türelmesen a tünde. – Nos ez azért is lehetséges, mert Francesca nem viselte el, hogy más gyönyörűbb nála. Így elüldöztette.

- A tündék is nagyon kegyetlenek tudnak lenni – vonta le a következtetést a lányt, majd Cedric felé fordult. – Köszönöm, hogy elhoztál ide. Gyönyörű ez a hely.

- Örülök, hogy jobb kedved van – bólintott a tünde férfi, majd leült a szobor szélére.

- És azt is köszönöm, hogy segítesz viselni a terhemet – bökte ki végül Sora, és tekintetét lesütötte.

- Tudnod kell, hogy számíthatsz a hozzád közelállókra. Nem kell egyedül minden terhet neked cipelned, Sora

- Tudom – bólogatott komolyan a lány, és amikor felnézett Cedricre, még komolyabb lett. – És amit a barlangban mondtál... Hogy erősen kötődök hozzád érzelmileg... - Sora érezte, hogy megint elpirul, és képtelen Cedric szemébe nézni, ezért tekintete a szobron állapodott meg. Aztán a rózsákon, amik a talpazat tövéből nőttek. Gyönyörűek voltak.

- Seherim sokat nyúzott azzal, hogy végre álljak eléd, és mondjam el, mit érzek – kezdett bele Cedric nem kis hallgatás után. Sora csak felkapta a fejét. – De hát régóta nem éreztem ilyet, és nincs kapcsolatom az emberekkel. – A tünde csak megingatta a fejét, és látszott, hogy keresi a szavakat.

- Milyet nem éreztél? – forszírozta tovább Sora.

Cedric sokáig csak hallgatott, nem tudta megfogalmazni, hogy mit érez, Sora pedig kezdte azt hinni, hogy erre nem kap választ, úgyhogy lemondó arckifejezéssel lehajolt az egyik rózsavirághoz, és megszagolta. Finom édes illata volt, szerette a rózsa illatát.

- Nem tudom elmondani, mi ez az érzés. Érzem, hogy kötődöm hozzád, és egyre tisztábban látok, kevesebbet iszok, még képzem is magamat, hogy tudjam kontrollálni az erőmet. Változok, Sora. Miattad. – Cedric hevesen magyarázott, mondandója végeztével pedig felállt, és a lány elé lépett. – Kérlek, mondd, hogy te is érzed.

- Még sosem voltam szerelmes, Cedric – nézett fel a tündére a vörös hajú. – De tudom, hogyha ott vagy mellettem, akkor megnyugszom, és szeretem is, ha ott vagy mellettem. Ha meglátlak, akkor furán összeszorul a gyomrom, és ha hozzámérsz... - Sora nyelt egyet, és lehunyta a szemét.

Cedric úgy gondolta, hogy kihasználja az alkalmat, és amíg Sorának csukva van a szeme, közelebb hajol hozzá, hogy megcsókolja, de a lány hamarabb nyitotta ki a szemét, mint várta, így Sora ijedten hőkölt hátra a fejével, amikor Cedric már csak pár milliméterre volt az arcától. A férfi is egyből kiegyenesedett, és hátrébb lépett.

- Nem akartam tolakodni, sajnálom – szégyellte el magát a tünde.

- Én... csak... nem tudom, hogyan kell... sose csókolóztam – hajtotta le fejét Sora, arca pedig bíborba borult.

- Semmi baj – könnyebbült meg Cedric, hogy csak ez a baj, majd visszalépett a lány elé, és két kezébe fogva az arcát gyengéden megemelte azt, hogy ránézzen. – Csak csukd be a szemedet, rendben?

Miután Sora bólintott, és lehunyta a szemét, a tünde odahajolt a lány arcához, és ajkát finoman az ő ajkához érintette. Sora felsóhajtott az érzéstől. Ösztönből csókolt vissza, hogy megízlelhesse Cedric ajkait. A tünde kissé magasabb volt, így lábujjhegyre kellett emelkednie Sorának, hogy elérhesse. Rögtön vette az adást, és a férfi erősen átkarolta a lány derekát, hogy felemelhesse őt. Sora felkuncogott, de nem vált el, továbbfolytatta a csókot. Cedric vált el előbb, mert nem akarta tovább ingerelni sem magát, sem a lányt. Arra még egyikük sem állt készen.

- Visszaviszlek Geralthoz – mondta Cedric, és megjelent egy halvány mosoly az arcán, amikor meglátta Sora csalódott arckifejezését. – Nyugi, még lesz alkalmunk kettesben lenni. - Cedric óvatosan levágott egy szál rózsát az egyik bokorról, és odanyújtotta a csalódott arcú Sorának. – Ez itt az emlékezés rózsája. Ha egy olyasvalakinek adod oda, akit tiszta szívből szeretsz, akkor ez a virág sose hervad el.

Sora most nagy szemekkel vette el a virágot, és mosollyal az arcán szippantotta be az illatát. Pironkodva nézett fel a tündére.

- Köszönöm.

A tünde csak kézen fogta a lányt, és elindult vele visszafelé.