Az elkövetkezendő pár napban, Sora Flotsamot járta, hol kémkedett, hol csak az ebédnek, vacsorának valót szerezte be. Amióta elrejtették Cirit, nem hozhatta magával a kislányt, nem vihette sehová, pedig tíz éves húga nagy kalandor volt, és imádott kijárkálni az erdőbe. De most nem tehette meg szegényke. Sora nagyon sajnálta, hogy ilyen nehéz helyzetbe hozta a testvérét, ezért megpróbált minden tőle telhetőt megtenni, hogy élvezetesebbé tegye Ciri itt tartózkodását. Kökörcsin is sokat látogatta a lányokat, néha Zoltant is elhozta magával, és daloltak egy kicsit, táncoltak. Ilyenkor Triss, és Vernon is becsatlakozott a társaságba, hogy együtt mulassák az időt. Bár Cirin nem látszott, hogy bántaná ez a fogság, Sora tudta, hogy húga elvágyik. A vörös hajú lány olykor ok nélkül bocsánatot kért, és elmagyarázta, hogy miért kell ez. El sem mozdult a tíz éves kislány mellől, még vívni is megtanította rendesen, sose ment máshová, csak esténként, amikor kistestvére már elaludt. Sora mindig kiült meghallgatni Lobinden öreg mesemondójának a történeteit, ahol Cedrickel is találkozott. A tünde is eljött a két lányhoz elég gyakran, ellenőrizte, hogy mindenük megvan-e a házban, és néha-néha Cirinek is elmondott egy-két tanmesét vagy megmutatta neki a csillagképeket, hogy milyen gyógynövényeket szedhet le az erdőben, és milyen hangokra kell figyelnie. Az szürke hajú kislány egyre jobban kedvelte Cedricet, és Cedric is egyre jobban beilleszkedett Geralték társaságába. Talán még józanabbnak is tűnt Sorának a férfi tünde. Talán elkezdett leszokni. Talán Sora elkezdett érzelmeket táplálni Cedric iránt. Talán Cedric is Sora iránt. Talán. A lány nem mert ilyenekre gondolni, hiszen még sose volt szerelmes, és nem is maradnak itt. Egyszer majd továbbállnak innen. De jól érezte magát a tünde társaságában, szerette kibeszélni az öreg bácsi esti meséit vagy éppen meghallgatni Cedric okosságait. Cedric is egyre jobban megnyílt a lánynak, valóban elkezdte letenni az alkoholt, és többet mosolygott. Viszont ő sem akart belebonyolódni semmi komolyabba, ezért inkább csak nagy gondossággal terelte Sorát, és Cirit.

Geralt ismét összemelegedett Trisszel, elintézett minden witchernek való munkát, pénzt keresett, pesztrálta fogadott lányait, és ő is kezdte elfogadni Cedric lényét, illetve jelenlétét a kompániájukban. Mást nem is tudott, mert elég korán észrevette nagyobbik lányán, hogy vonzódik a tündéhez. Vagyis erre Triss hívta fel a figyelmét. A mágusnő Flotsamot járta, ahogy néha Sora is, hogy bekerüljön bizalmas körökbe, de csak azért, hogy Cirit biztonságba tudhassa. A gyanús alakokat kereste, és az újonnan városba érkező Síle de Tancersville-en is rajtatartatta a lefizetett kémei szemét. Triss úgy jellemezte mágus kollégáját, hogy sose lehet tudni, mit miért csinál, és hogy mikor. A nő teljesen kiszámíthatatlan, és fokozott óvatosságra intett mindenkit vele kapcsolatban.

Valóban fura volt, hogy Síle minden éjszaka eltűnik Lobinden vezetője, Loredo szállásán. Kökörcsin szerint csak szenvedélyesen eszmét cserélnek, és diplomáciai diskurzust tartanak. A trubadúr természetesen nem akarta kimondani, hogy szexelnek, mivel nem akarta Sora előtt ilyen nyersen kifejezni magát, de a lány mindig figyelmeztette, hogy már elég érett hozzá, hogy kimondják előtte az SZ betűs szót. A vörös lány ennek ellenére nem hitte, hogy Síle minden éjjel Loredo ágyába fekszik, ezért egyik este, sötétedés után, ahelyett, hogy az öreg bácsi meséjét hallgatta volna, kisétált kardjával a hátán, és Flotsam városfala mentén elosont Loredo házáig, majd ott vert tábort. Letérdelt, a sarkára ült, kardját pedig a hátáról levetve, maga mellé helyezte, hogy a keze ügyében legyen. Szemeit lehunyta, majd minden hangot kizárt, elméjét kitisztította, és csak arra figyelt, ami a háta mögött zajlott. A kaparászások, kutya vonyítások, ugatások, a szörnyek szörcsögése, üvöltése fokozatosan halkult el, míg Sora egyetlen egy hangot hallott, Loredo jellegzetes mély hangját, ami hányingert keltett a lányban. Elképzelte, ahogy Síle ágyba bújik a dagadt fazonnal, és ahogy a férfi undorítóan mocskos, másfajú vérrel beszennyezett kezével hozzáér a nő pőre testéhez, és a nagy pocakjával hozzá is dörgölőzik. Sorának gyorsan ki kellett vernie ezt a képet a fejéből, mert már-már öklendezett, ahogy lepergett a szeme előtt az aktus. Gusztustalannak találta, hogy a varázslónők mindent megtesznek azért, hogy egy király vagy tanácsadó közelébe férkőzzenek vagy információt szerezzenek. Szerencséjére ő két olyan varázslónő társaságában cseperedhetett serdülővé, akik megtartották elveiket, és erkölcseiket.

Mikor Sora elméje abszolút elcsöndesedett, hallgatott.

- A kislány... eltűnt, hölgyem - kezdte kissé remegő hangon Loredo.

No lám, Flotsam keménykezű vezetője is fél valamitől. Kárörvendett Sora, aztán továbbhallgatózott.

- Kizárt dolog, hogy elment a városból, ha még a witcher, és a drága barátai itt vannak. Biztos elbújtatta valahová azokat a csitriket, csak meg kell őket találni - mondta ingerülten Síle.

Sora hirtelen felocsúdott a felismerésben, hiszen ezt a női hangot hallotta, amikor legutóbb hallgatózott, és amiért elrejtették a húgát. Most azonnal szaladt volna Geralthoz, de kíváncsi volt a folytatásra.

- Mindent meg fogunk tenni, hogy megtaláljuk őket. Persze egy kis előleg fejében

- A pénzzel most ne foglalkozzon, Loredo! Majd fizetek, ha megvan a lány. - A nő újra elhallgatott, és Sora azt hitte egy pillanatra, hogy megint észrevette, hogy lehallgatja őket, de folytatta. - És mi van azzal a tündével, akivel folyton a witchert látják?

- Cedric? Nos, ő nem hiszem, hogy bármit is tudna. Ő csak egy tünde, aki folyton részeg, és az erdőt figyeli. Egyszerű kereskedő, semmi több. A witcher biztos csak információkat szerez tőle a munkáihoz. Az a másfajú többre nem is képes - magyarázta Loredo, és mintha várakozva hallgatott volna.

- Hm - fűzte hozzá végül a varázslónő. - Azért én nem becsülném alá. Végtére is Scoia'taeles volt, nemde? Nyugodtan ráállíthat egy embert.

- Igenis, hölgyem.

Ez volt az utolsó mondat, amit Sora hallhatott, mert a fülét megütötte valami zaj. Ráadásul a közelében. Nem is figyelt volna fel a neszre, ha szörnytől, állattól jönne, de ezek emberi léptek voltak. Őrök erre már nem járkálnak, és az egyszerű polgárok sem jönnek már ide éjjel, így Sorát nyugtalanította a forrása. Szemeit csukva tartotta, majd észrevétlenül megszorította a kardját, hogy a megfelelő pillanatban elő tudja rántani. Fülelt, és kivárt. Amint pár méteren belül volt az ember, Sora felpattant, és kardját kirántva a bőrtokjából, vágott egyet a levegőbe. A fekete alak, amelyik az árnyékban osont, most hátratántorodott, de a lány nem ölte meg, csak éppen megvágta az arcát, hogy megzavarja, és elfuthasson. Amilyen gyorsan csak lehetett Lobinden felé vette az irányát, és futott, ahogy csak bírt a vastag gyökereket kerülgetve. A támadója elég fürge volt, hiszen hamar beérte, és ha Sora nem botlik el egy gyökérben, el tudja kapni a ruháját. A lány gyorsan elkezdett kúszni, majd hanyatt fordult, és maga elé emelte a kardját, mivel az alak szintén előhúzta hosszú fegyverét. Arcát még mindig nem lehetett látni, mivel sötét volt az erdőben, s a sűrűn összenőtt fák alig eresztették át a Hold fényét.

Sora belerúgott támadója térdébe, majd oldalra gurult, és gyorsan felugrott. Támadó csapásokat mért az alak felé, de túl gyorsan reagált, és majdnem mindent kivédte. Az utolsó sajnos átszakította a ruháját a vállánál, és friss vér serkent a sebéből. Hallani lehetett, ahogy a sötét alak felmordul, és Sora felé kap. Nyilván megunta a játszadozást, és gyorsan a lényegre akart térni. A lány csak elkapta az idegen csuklóját, és kifelé kezdte el tekerni, miközben ráütött a könyökével az alak karhajlatára, mire az felüvöltött. Emellé még kapott jobbost is az arcába, és Sora mellkason rúgta, így elterült a földön. Elég szívós ember lehetett, mivel gyorsan összeszedte magát, és feltápászkodott a földről, ekkor suhant el egy nyílvessző a füle mellett, beékelődve a fa törzsébe. Az alak odafordult, az érkezés irányába, ahogy Sora is, hogy lássa, honnan érkezett a nyílvessző. Ismerős volt neki a magas alak, a hegyes fülek, és az íj kidolgozottsága. Ez Cedric volt. A tünde arca előtt tartva az íjat közeledett, miközben ellőtte a következő nyílvesszőt, ami már oda is szegezte a támadót a fához. A tünde férfi letette az íjat az oldala mellé, és észre sem véve Sorát, odaviharzott dühösen az alakhoz, és megragadta a torkát. Az idegen kitágult szemekkel kapott oda mindkét kezével, és próbálta lefejteni a nyakáról Cedric kezét, de az csak erősen szorította. Közelebb hajolva már látta, hogy ez egy férfi. Felemás szemei egyre jobban kidülledtek, és arca is fokozatosan lilult, ahogy levegő hiányában küzdött az életéért.

- Megmondhatod a megbízódnak, hogyha még egy embert ráküld erre a lányra, akkor már nem csak a ruhájánál keresztül szegezem oda a fához - sziszegte Cedric egészen közel hajolva a fuldokló férfi füléhez, majd elengedte nagy nehezen. - Ki bérelt fel?

- Azt az embert nem fogja érdekelni az üres fenyegetésed, tünde - kezdett el beszélni a férfi, és még mindig levegő után kapkodott. Elnevette magát. - Ő a Fekete Nap alatt született. A velejéig romlott, és mindig eléri a célját. Úgyhogy azt ajánlom, hogy húzzátok meg magatokat, és ne játsszátok a kemény fiúkat.

Cedric felmorgott, és hirtelen előhúzta tündekardját, aminek pengéje meg volt hajlítva. Félig felemelte a kardot a levegőbe, de Sora hirtelen közbelépett, és megfogta a tünde karját.

- Ne. Ne csináld, Cedric, nem érdemli meg. Hagyjuk itt a szörnyeknek, úgyis gyülekeznek már a vér szagára - nyugtatta a tündét, és közben le sem vette a szemét a támadójáról.

A tünde csak lerázta magáról Sora kezét, és sarkon fordulva elindult vissza Lobinden felé. Nem is érdekelte, hogy mi lesz a férfivel vagy Sorával. Viszont Sorát nagyon érdekelte, hogy mi lelte a tündét, ezért sietve elindult utána, figyelmen kívül hagyva a támadó kiáltásait, hogy ne hagyják itt. A vörös hajú lány sokáig nem tudta beérni Cedricet, így annak csak a megfeszült hátát, és az idegességtől fennakadt vállait látta. Szólítgatta, kérdezgette Sora, egyszer még meg is lökte, de a tünde csak ment tovább, aztán megunta, hogy a lány ilyen kitartó, és hátrapördült.

- Éjszaka nem jöhetsz ki az erdőbe! Nem mászkálhatsz egyedül, veszélyes! - kiabált ingerülten Cedric

Sora elcsodálkozva pislogott a tündére, és hirtelen nem tudott mit mondani. Most nem volt akkora a szája. A tünde pedig tovább feddte.

- Mégis mit képzelsz magadról? És ha most nem jövök a segítségedre, akkor mi lett volna? Ez egy kiképzett bérgyilkos, Sora. Neked túl nagy falat, de még Geraltnak is az lett volna!

- Mi van veled, Cedric? - kérdezte halkan, meglepetten a lány felnézve a tündére.

- Én csak... - kezdte el, de inkább csak megingatta a fejét. - Csak vigyázz magadra, a húgodnak még szüksége van rád. - Végül megfordult, és ismét elindult.

Sora csak állt tovább, és nem tudta hová tenni Cedric kirohanását, ahhoz pedig túl naiv volt, hogy túlgondolja a dolgokat. Megegyezett magával abban, hogy Cedricnek igaza van, jobban kéne vigyáznia, hiszen Ciri a mindene, és nem hagyhatja magára. El is indult a szállásuk felé, a part felé, ahol nem is volt semmi, csak homok, rákok, akik az ollójukat csattogtatták. Sora le volt nyűgözve, hogy Avallac'h mennyire élethű varázslatot hozott létre. Szinte már olyan természetes volt az egész, hogy egy laikusnak fel sem tűnt volna, hogy mi az igazság. Irigyelte a tünde tudását, és a mágiáját is, bár a húga lefedése óta nem találkozott vele, csak egyszer-kétszer látta éjszakánként a csuklyás alakot, ahogy eltűnik Flotsam kapui mögött. Vajon az őröknek feltűnt-e már egyszer is, hogy Avallac'h ott mászkál? Nagy valószínűséggel magát is elrejti valahogy, morfondírozott Sora, ahogy befordult a parton, és megérkezett a házhoz. Ám nem jutott el az ajtóig, mert valami felhívta a figyelmét az ablakban. Megtorpant menetelése közben, majd visszafordult, és az ablakhoz lépett. A Hold pont oda sütött, így tisztán láthatta a tükörképét. De mintha nem is ő lett volna, hanem a látomásából a nő, aki leányának hívta, csak ennek nem zöld szemei voltak, hanem sárgák. Sorának tányér méretűre nőttek a szemei, és hirtelen bepánikolt, hogy hallucinál, mivel beszívta valamelyik gombának a spóráit az erdőben vagy ne adj, Isten, valaki bűbájt bocsátott rá. Odafutott a vízhez, és a nagy sietségben elbukott a sűrű iszapban, így térdre esett. A visszatükröződő felszínen ugyanezt látta Sora, de még mindig nem hitt a szemének. Gyorsan kibontotta a haját, ami most a feje körül, egy koszorúba volt befonva, aztán megragadott egy tincset, és elhűlve látta, hogy a haja most már fehér lett.

- Szent Melitele - suttogta a lány meghökkenve, majd feltápászkodott, és a ház felé fordulva jutott eszébe, hogy húga talán megijedne a látványtól.

Egy ideig még topogott a vízben, nem tudta, mit csináljon, de aztán fogta magát, és berohant a bokrok közé, az erdő sűrűjébe.