Flotsam kicsi városnak számított, amely a Pontar-völgyben helyezkedett el, és kevesebb, mint 200 lakost tudhatott magáénak. A lakosok fele nem emberi származású volt, törpök, elfek, és félszerzetek osztoztak ezen a kicsiny városon az emberekkel. Bár úgy tűnt, hogy békében megvannak egymással, a háború szelét, és feszültségét – amit Temeria és Aedirn közti küzdelem szított – itt is érezni lehetett. A városlakók, és az egyetlen vezető, Bernard Loredo, igyekeztek a legsemlegesebb módon élni az életet Flotsamban, ám hamarosan felborult a rend, mikor határvonalat képeztek a két országrész között, és amikor a Scoia'tael harcosok megérkeztek. Loredo nem szívesen látta a város falain kívül lebzselő gerillaharcosokat, így ebből – és beteges paranoiájából - kifolyólag minden tündét megvetett, és üldöztetett. És ekkor kezdődtek el a bonyodalmak. A városvezető megpróbált mindent, hogy kiüldözze a Scoia'tael tündéket, még piszkos alkukra is képes volt, varázslónőkkel, és bérgyilkosokkal paktált le, hogy a Mókusok ne szennyezzék városának fényét. Akárhogy is próbálta, Flotsam nem maradt ki a háború mocskából, de nem is szennyeződött vele. Nem is tudott volna, hiszen ilyen kevés emberrel nem lehetett sereget alkotni. A lakosság fele gyermek, és öreg volt, a másik fele pedig olyan férfi, akik a kikötővárosban dolgozott vagy elveszett az erdőben, mert valami rémséges bestia elragadta őt. A nők otthon voltak, és a háztartást vezették, vagy akik nem voltak ennyire szerencsések, azok a bordélyházban mulattatták a férfiakat, és teljesítették minden kéjes vágyaikat.

A városfalon kívül Flotsam kikötővárosa volt található, a másik oldalon pedig az erdő, aminek a tövében csak páran éltek, főként idősek, és pár darab herbalista a családjával, továbbá egy kovács, és néhány Scoia'taeles, akik már nem vágytak a népük felszabadítására, és nem is vallották a nézeteiket. Az egyik ilyen tünde egy férfi volt, magasabb az átlagnál, és valamivel intelligensebb is. Az ő neve Cedric volt. Nappal mindig a posztján volt, figyelte az erdőt, hallgatta az állatokat, és minden neszre meg tudta mondani, hogy éppen ki mozog. Éjjel pedig a révnél lehetett megtalálni, ahol a rakodómunkások dolgoztak. Legtöbbször csak a naplementében gyönyörködött, és ivott, de olykor a munkát is felügyelte. Cedric látó volt, folyamatosan látomások, rémálmok gyötörték, és egy nap rájött, hogy az alkohol elfedi az ilyen képeket. Nem tudta kezelni az erejét, akarata ellenére is előjöttek a látomások, amikkel nagyon megijesztette az embereket. Inkább egyedül kóborolt az erdőben, és minél kevesebbet beszélt az emberekkel. Egyetlen barátja Seherim volt, aki szintén egy Scoia'taeles tünde volt, ám ő hamar megtalálta a boldogságát egy elfasszony mellett.

Cedric nagyon jól ismerte az erdőt, sokat tudott róla, a tündeférfi érzékei jeleztek a leghamarabb, ha valami nem volt rendben. S most sem volt ez másképpen. Először két apró lábak lépteit hallotta, amire először azt hitte, hogy egy nekker, ám aztán meghallotta a többi lábat. Egy. Kettő. Három. Számolt magában a tündeférfi, aztán elővette a teleszkópját, és elnézett vele a távolba. Nem tévedett. Egy kislányt látott szürke hajjal, mögötte egy nagyobb lányt vörös hajjal, majd egy fehér hajú férfit, és egy puccosan kiöltözött trubadúrt. A két férfiről meg tudta mondani kicsoda, de a két lány nem volt neki ismerős. Lemászott a fán elhelyezett posztjáról, majd elindult a jövevények felé, ám megelőzte egy törpe, aki széles mosollyal indult feléjük.

- Geralt, öreg barátom! – tárta szélesre a karját a törp, persze nem érte fel a fehér hajú férfit, de azért a gesztus megvolt.

- Zoltan – mosolyodott el a Geralt névre hallgató fehér hajú, és kezet fogott a Zoltan névre hallgató törpével.

Közelebb érve, Cedric látta, hogy a fehér hajú férfinek sárgán világítanak a szemei. Witcher. Cedric most már biztos volt benne, hogy Ríviai Geralt és Kökörcsin látogatja meg Flotsam kicsiny városát. Egyenként végignézett a kissé fura kompánián. A két lány, akik velük tartott egyáltalán nem tűnt elveszettnek, láthatóan még élvezték is, hogy e két férfinek a társaságában lehetnek. Közönyös tekintettel végignézte, ahogyan Zoltan mindenkit üdvözöl, majd úgy gondolta, hogy ő is csatlakozik.

- Zoltan, bemutatnál a vándoroknak? – lépett közelebb mosolyogva.

- Oh, ne haragudj, Cedric, nem láttalak. Ő itt Flotsam elöljárója, Cedric. – mutatott a tündeférfi felé a törp.

Cedric most még közelebb lépett a társasághoz, amely kíváncsian nézte a tündét. Geraltnak nem kerülhette el a figyelmét a tetoválása. Egy szerteágazó fát ábrázoló tetoválás, pont ugyanolyan, mint azoké a Scoia'taeles tündéké volt, akik rájuk támadtak nem sokkal ezelőtt az erdőben.

- Ha bármi problémátok van, bátran keressétek fel őt - folytatta Zoltan kedélyesen.

- Szívesen segítek bármiben. Van pár witchernek való munka, amiben elkél majd a hasznos információ

- Remek, úgysem pihenni jöttem ide – jegyezte meg szarkasztikusan Geralt, majd a kompániája felé fordult. – Ők itt Sora, és Ciri, a két lányom, ő pedig itt...

- Kökörcsin, a trubadúr. – Szakította félbe Geraltot a tünde. - Igen, már nagyon sokat hallottam róla.

- Mintha gúnyt hallanék megcsillanni a hangjában, tünde uram – emelte kissé magasra az orrát Kökörcsin.

- Ne értsen félre, csupán csak... nem mindig tudom élvezni a tömény romantikával teli költeményeket – mosolyodott el kedvesen Cedric, majd Geralthoz fordult. – Ha bemennek a városkapun, akkor elöl lesz egy fogadó. Ott megszállhatnak, viszont a hölgyeknek nem ajánlom azt a helyet, főleg a kishölgynek, mert... Nos, bordély van a felsőszinten. Őket el tudom szállásolni a házamban. Úgysem vagyok otthon, így nincs használatban.

- Köszönöm, de inkább én figyelnék a lányokra – mondta közönyösen Geralt.

- Azért én is beleszólhatok? – kérdezte a vörös hajú lány, aki eddig csak csendben figyelte a dolgokat. – Napok óta utazunk, Geralt. Ciri földön, és lóháton aludt. Szerintem jólesne neki az ágy. És nekem is. – Nézett fel komolyan a witcherre.

- Biztosíthatlak róla Geralt, hogy Cedric az egyik legmegbízhatóbb személy – szólt közbe békítően Zoltan. – Nyugodtan ráhagyhatod a lányokat. És hát ők is nagyon talpraesettek, meg tudják magukat védeni.

- Ám legyen, de figyelni fogom őket – egyezett végül bele a fehér hajú, ám még mindig nem gerjesztett bizalmat benne Cedric tetoválása.

A tünde bólintott, hogy vette az üzenetet, Zoltan pedig összecsapta a tenyerét.

- Nos, ha mindent elrendeztünk, akkor induljunk a fogadóba, Geralt. Már nagyon vár téged valaki. A lányok pedig pihennek addig. – Zoltan intett a két férfinek, akik elindultak a nyomában.

Sora, és szürke hajú húga, Ciri pedig elindultak a tünde Cedric után. Geralt még egy pillantást megengedett nevelt lányai után, majd eltűnt a városkapun.

Ciri nagy, kíváncsi szemekkel nézett meg minden egyes fát, házat, és embert. Az emberek ugyanígy tettek Cirivel, néhányan összesúgtak, néhányan pedig inkább bementek a házba. A kislány nem értette, hogy mi a baj, ezért kissé szomorúan nézett fel a nővérére. Sora csak felvette az ölébe, és követte Cedricet, aki a part felé vezette őket, ám nem sokkal azután, hogy kiértek, elfordultak, és pár lépés után megálltak egy világosfából készült ház előtt. Elég kicsinek tűnt, és belül is az volt. Egy embernek pont elegendő, viszont az ágy dupla volt. Sorában ez kissé buja gondolatokat ébresztett. A házat nem is, de az ágyat biztos használatba veszi. Gondolta magának a vörös hajú lány, és letette az ágyra a húgát.

- Van dézsám, ha le akarjátok mosni az út porát, illetve a közelben van egy kút, onnan tudtok vizet hozni. A kandallóban fel tudjátok forralni. Élelmet is szerzek, ha bármire szükségetek van – magyarázta a tünde.

- Köszönjük – bólintott Sora, miután levette Ciri cipőit, és letette az ágy mellé.

A kislány sietősen bebújt a takaró alá, és el is aludt. Nővére kissé gondterhelt tekintettel nézett le rá, miközben végigsimított szürke haján. Sorara is ráfért egy kiadós alvás, de még nem érezte szükségét, amíg össze nem esik.

- Minden bizonnyal hosszú utat tehettetek meg – folytatta a tünde, aztán kisvártatva folytatta – Mondd, ugye nem a witcher vérszerinti lányai vagytok?

- Nem – válaszolt Sora, majd most először nézett a tündére.

Cedric, ahogy belenézett a lány szemébe, szédülés fogta el, és homlokát kiverte a víz. Kiszáradt száját megnyalta, és sietősen az ajtó felé vette az irányt.

- Ha kell valami, a posztomon leszek.

Azzal ott is hagyta a két lányt, majd mikor kiért az ajtón, elővett egy kisebb flaskát, és jól meghúzta. Cedric képek villanását látta az agyában, amikor Sorara pillantott. Eddig nyugalom volt a fejében, csend, és mámor az alkoholtól, de most látta a lány egész jövőjét, és végzetét. Érezte minden kétségbeesését, dühét, és aggódását. Hallotta minden gondolatát, és egyelőre nem tudta, hogy ki ez a két lány, de sejtette, hogy még fontosak lehetnek.