reggel kipihenten keltem fel, a komódon heverő telefon után nyújtózkodtam, hogy megnézzem hány óra is van, az óra 7:30-at mutatott. Mivel már nem voltam fáradt bementem a fürdőszobába.

Elvégeztem a szokásos reggeli rutinom, megfésülködtem, megmostam a fogam utána felkentem egy minimális sminket, szempilla spirál, korrektor és szemhéj púder. A szekrényemhez léptem és kiválasztottam a ruháimat.

A választásom egy világos kék farmerra és egy spagetti pántos pólóra esett.

Miután késznek nyilvánítottam magam lementem a nappaliba.

A kónyhába beérve egy beszélgetés kellős közepére értem oda amit Valentína és Dominic osztotta meg egymással a gondolaikat.

-De én még nem szeretném elmondani nekik, nincs szivem megbántani őket.

Mondta Valentína a férjének.

-De ha később tudják meg az csak rosszab lessz. Nem gondolod hogy minél hamarabb anál jobb?

-De még csak tegnap jöttek és még minket sem ismernek igazán.

Ilyenkor esett le hogy mirólunk van szó. Hirtelen valaki befogta a szememet, én reakcióképpen egy halk sikoj jött ki a számon.

Megfordúltam és Calebet találtam mögöttem. Dominicek kijöttek a konyhábol és  Valentína arcán kétsékbeesés és szomorúság látszódott. Mikor a többiek is leértek a lépcsőn a kereszt szüleink beinvitáltak minket a nappaliba.

-Gyerekek szeretnék valamit elmondani nektek a szüleitekről.

Kezdett bele Valentína. Kicsit megilyedtem hogy még is mit akar mondani.

-A szüleitek ne haltak meg az autó balesetben.

Mondta ki egy szuszra. Nem akartam elhinni amit mond.

-De akkor még is mé kellet árvaházból árvaházba lennünk és még is hol vannak?

Kérdezi Calum a kersztsüleinktől egy kis csalódotsággal a hangjában.

Valentína könnyek között küzdve folytatta a mondandóját.

-A születeknek tényleg volt autó balesetje de viszont nem haltak meg csak kómába estek és nemrég értesítettek minket hogy felébrettek, 14 év után végre felébredt az én nővérem.

Sirja el a végét és én a batyam nyakaba borulva sírok ahogy Emily is és hallom hogy a fiúk szeme se marad szárazon.

-De eddig mé nem lettünk értesítve arról, hogy legalább élnek a szüleink?

Kérdi könnyes szemekkel Emily.

-Mert ők kerték ha valami történik velük míg be nem töltitek a 16. életéveteket nem mondhatunk semmit az esetről.

......................................................................

A délutánt átbeszéltük a keresztszüleinkel és megbeszéltük, hogy holnap bemegyünk anyáékhoz mivel a helyi korházban fekszenek. Vacsora után felmentünk a szobánkba, a szekrényemhez léptem és kivedtem belőle egy csíkos melegítőt és egy toppot és ezekkel eggyüt elindultam a fürdőszobába letusolni. Mikor végesztem bebújtam a puha ágyamba és szinte röktön az álom világba csöppentem.