Csak a plafont tudtam bámulni. A fejembe cikázó gondolatok a jövőm körül forogtak. Ha sikerülni fog a teszt, akkor minden bizonnyal minden téren megváltozik a jövőm. Miért nem tudok egyszerű polgár lenni, aki ha akar fest, ha akar zenél? Miért nem én választom meg a magam jövőjét? Én királynak születtem. Én vagyok a trónörökös akár akarom akár nem. Egész életemben azt hallgatom, hogy ez kiváltság és teher. A korona súlyát viselő emberen felelősség  van, aki irányítja az országot. Tudom, hogy soha nem leszek olyan ember, akit az anyám szívesen látna a trónon. Soha nem leszek az aki irányítja ezt az országot. Ezt két dologgal tudom megakadályozni. Numero uno öngyilkos leszek, ami nem egy kellemes dolog. Fiatal vagyok előttem az élet. Numero dose lemodnok és vissza vonulok, ami úgy tetszik is, de nagyon sokan csalódni fognak bennem, kezdve a legjobb barátommal Michaellel.

-Jó reggelt felség- zökkentett ki gondolkozásomból Max.- Mai feladatait- nyújtotta oda a lapot.

A sorok a megszokott ütembe mentek. Történelem, irodalom, francia, latin, ezek után egy ebéd végül matematika és a kezelés, ami mai naptól kezdve kezdetét veszi.

A nap nagy része gyorsan eltelt. Szeretem a humán tantárgyakat és fogékony is vagyok rájuk.  Érdekes hallgatni e különböző történeteket, és amit még jobban szeretek, hogy történelem tanárom még tesz rá egy lapáttal, és érdekességet is ad hozzá pluszba. Ezek gyakran félelmetesek, hátborzongatók vagy esetleg viccesek. Ha lehet mondani életem eddigi részét, amit nem festéssel, rajzolással vagy zenéléssel töltöttem, akkor a történelmi regényeket, térképeket, lexikonokat vagy feljegyzéseket bújtam. A könyvtár a második szobám, mert ott egy könyvben annyi érdekes történet van, hogy azt meg sem lehet számolni. Pont ezért vagyok jóba Michaellel. Ő is ennyire szereti az ilyesmi elfoglaltságot. Ezért megy majd jövőre katonai iskolába, mert ő azt akarja, hogy róla is legyenek ilyen történetek.

,,-Szerintem felesleges ezeket tenned. Akik akarják meg fogják jegyezni a neved- mondtam neki.

-De én nem úgy akarok fent maradni az utókornak, hogy Hugo király legjobb barátja. Én hősként akarok a köztudatban lenni- jelentette ki olyan elszántásággal, mint még soha.

-Akkor legyél hős-nevettem el magam, és a könyvet olvastam tovább"

Az első próbatétel a járásom érdekébe. A terembe begurulva Nathali és két egymás mellett lévő hosszú karzat volt.

-Felség- pukedlizett egyet, a hölgy.-A mai próbánk ezzel kezdődik. Van egy olyan sejtésem, hogy ön tud járni, csak valamiért nem akar.

-Miért ne szeretnék?- teszem fel neki és magamnak.

-Azt ön tudja- mondta egyszerűen és végleg a karzat felé gurulok.

Kezemmel megragadom a két vascsövet, és feltámaszkodok. Az egyik lábamat megmozdítom és teszem mellé a másikat. AZ első lépés előidézi azt a bizonyos napot. Azt a napot, amikor leestem a fáról.

,,Gyönyörű forró nyári nap volt. Mivel gyorsan végeztünk feladatainkkal, ezért Elizabethtel kimentünk a kertbe. A hőségben mi mást csinálhattunk volna, mint egy cseresznye fa árnyékában megpihenni. A hatalmas fa árnyékot és búvóhelyet biztosított számunkra. A lombozat alá letelepedve hirtelen egy mag esett a földre. Lizivel felnéztünk, és akkor találkoztam először Michaellel. A 11 éves kisfiú egy Jane Austin kötetet olvasott, és közben a fán lévő cseresznyét eszegette.

-Hát maga- szólalt meg húgom.

-Csak a fán vagyok, és olvasok- szólalt meg Michael a könyvétől fel nem nézve.

Én nekem se szó se beszéd nem kellet, utána másztam. Meg akartam nézni a fán lévő kilátást, mert biztos csoda szép lehetett.

-Szépen rá látni a palotára- szólalt meg.-Michael Gold- nyújtotta a kezét.

-Hugo Dupain-Cheng- viszonoztam.- Jane Austin, nem túl eredeti- tettem oda a mondandómhoz.

-Tudom -vágta rá.- De mit tehet az ember, ha tág az érdeklődési köre. Te mit olvasol általában?

-Utoljára Homéroszt olvastam- jelentettem ki büszkén.

- Görög írás, kedvelem- mondta, és össze csukta a könyvét. A barna borítású kötet a földön landolt.

-Felhozom- szólalt volna meg Lizi, de egy reccsenést halottunk.

Az ág amin ültem leszakadt. A sokktól nem tudtam elgurulni, hogy csak a kezem sérüljön, ezért a lábamat gyűrtem magam alá. Michael meg utánam ugrott, de a ö kezére esett."

Az emlék képektől egyből könnybe lábadt a szemem és már a második lépésnél összecsuklottam.  A földön ülve megtöröltem a szemem, és feltápázkodva újra elindultam. A lábaimat egymás után pakoltam, és elindultam vissza fele. A tolószékbe újra beülve Nathalit néztem.

- Remek- mormogta maga elé.-Sőtt mi több fenomenális. Felség a maga bénulásának nem a törés az oka, hanem valami belsőbb pszihésebb dolog, de ezt ketten ki derítjük-jelenti ki.

Én tudtam, hogy nem kell kijelenteni, mert egy oka van amiért nem akarok járni. Nem akarok király lenni.