A nevem Hugo Dupain-Cheng. Marinette Dupain-Cheng és Adrien Agreste fia. Az ország trónörököse, bár húgom Elizabeth Dupain-Cheng alkalmasabb lenne rá, mert béna vagyok. Tíz éves koromba lezuhantam egy fáról és eltört a lábam. Bár a csont összeforrt és nem tudtam többé felállni. Anyám nagyon sok orvost keresett mellém, de egyik se használt, így hát tolószékben élem a mindennapjaimat.

-Felség induljon a nap-húzta ki a függönyöm Maximus.

Maximust még anyám fogadta fel, amikor a fiú 16 éves volt. Most jelenleg az én szolgálatomban van, és segít a minden napjaimban. Vele soha nem érzem a hiányosságaimat, és ő az egyik legfőbb bizalmasom.

-Mi a mai program?- ültem fel ágyamban, és megpróbáltam át ülni a tolószékbe.

- Mára édesanyja kérésére semmit sem csináltak, így hát készüljön a születésnapi ünnepségére, ami este hat körül lesz- tette le a füzetét. Egy apró dobozkát vette elő mellényéből, és a kezembe adta. -Boldog születésnapot.

-Köszönöm- mosolyogtam rá hálásan és az apró dobozkát leemeltem. Egy kés volt benne. Semmi dísz vagy cicoma. Egyszerű volt, ami tetszett.

Miután felöltöztem egy vázlatfüzetet az ölembe kapva indultam a kertbe. Karmommal hajtottam a kereket, amikor arra lettem figyelmes, hogy valaki tol hátulról.

-Hova lesz a menet?- kérdezte Emma a középső húgom. Nevét nagynénémről kapta, aki belehalt a szülésbe. Anyám Így tisztelgett legjobb barátnője emléke előtt.

-A kertbe. Megnézem Lizibettet, hogyan cselezi ki Michaelt.

-Az remek ötlet, és ahogy látom rajzolni is fogsz. Valamikor festhetnénk közösen?

-Az nem lenne rossz- mosolyogtam rá.

Igen a művészetek iránti vonzalmunk apánktól van, aki remekül fest. A kert ilyenkor tavasszal amúgy is gyönyörű volt, így sokat voltam kint festeni. Kint egyből megtaláltuk a keresett személyeket. Lizbet nadrágban és fején sisakkal küzdött a vele szemben álló Michael Golddal. Élet fintora, hogy apáink gyűlölik egymást de mi születésünk óta elválaszthatatlan barátok vagyunk. Amikor oda értünk megálltak.

-Nyugodtan folytassátok- vigyorogtam rájuk.-Ki áll nyerésre?

-Kicsit ki estem a passzból- fellelt Michael.

-Azaz nem vagy olyan ügyes, mint én- ütött a vállára Lizbet.-Boldog szülinapot bátyus- adott egy puszit az arcomra.-Bent vagyok ha keresnétek.

-Boldog születésnapot bajtárs- nyújtotta felém a kezét Michael.

Igen a bajtárs elnevezés az nálunk megszokott. Első találkozásunkon ő esett le a fáról, azután én követtem. Míg ő egyszerűbb kartöréssel úszta meg, addig én lábbénulással. Mindig is jóba voltunk. Soha nem kardoztunk, verekedtünk vagy bármi olyat csináltunk volna, ami a fiúknál szokás. MI mindig könyvekről, festészetről vagy történelemről társalogtunk. Bár lányok után már párszor leskelődtünk, de mindig őt részesítették előnyben. Igen a legtöbb hölgy, amikor meglátja a tolószéket elpártol tőlem. Ilyenkor Micheal gyorsan elköszönt tőlük, vagy megpróbált bevonni engem is. Nagyon hálás vagyok neki emiatt. Ő volt mindig is a bátyám, akit soha nem kaphattam meg.

-Ülsz nekem modellt?- pillantottam felé.

-Ezer örömmel, úgy se elégszer örökítetted meg a sármos képemet- játszotta túl magát.

-Tudod könnyen tudunk ez ellen tenni- forgattam meg a szemem.

A nap további részében kint voltunk és beszélgettünk.Nem nagyon szeretek felhajtást keríteni a születésnapom köré, de az ünnepséget nem hagyhatom ki. Michaellel megbeszéltük, hogy egyformába fogunk öltözni. Bár nagyon sok különböztető jegy van rajtunk, de mi szeretjük ezt a fajta mókázást.Míg Michael az a tipikus szőke kék szemű herceg, én egy fekete macska vagyok fekete fürtjeimmel és smaragd zöld szememmel.

A bálterembe begördülve már mindenki ott volt. Egyszerre tekintettek felénk. Már megszoktam az ilyesfajta nézéseket, de figyelmen kívül hagyom, és anyám irányába mentem.

-Boldog születés napot édesem- ölelt meg az édesanyám.

-Köszönöm mama-mosolyogtam rá.

-Hölgyeim és uraim- kezdte a beszédét.- A mai napon ünnepeljük a fiam 15. születésnapját. Ezzel a mondatommal meg szeretném nyitni a bált. Táncoljanak érezzék jól magukat.

Mindenki így tett. Voltak akik táncra perdültek, de voltak akik a pezsgős poharakat találták meg. Michael ilyenkor mindig mellettem van. Én meg akárhányszor csak nálam szobrozik megemlítem, hogy menjen táncolni.

-Nem nem megyek. Majd akkor kezdek el táncolni, amikor te is így cselekszel. Addig ne kérj tőlem ilyet.

-Pedig nézd ott a szőke, fehér ruhás feléd kacsingat- kezdtem piszkálni.

-Szemre való, de nekem a barna jobban szimpatizál. Ott lila ruhába- biccentett felé.

-Az urak egész végig itt fognak szobrozni- lépett mellénk egy vöröshajú lány, zöld ruhában.

-Sajnos nem tudok táncolni- sóhajtottam.

-Nem tud vagy nem akar?- nézett felém.

Vörös haja szépen fel volt kontyba kötve, csak két fürt oldalt keretezte arcát. Olyan velem egyidős lehetett. Mogyoróbarna szemei csak úgy csalogattak és halványrózsaszín ajkai csillogtak. Oh azok az ajkak milyen szépek. El tudnám nézni ezt az arcot még egy darabig. Ábrándozásomból Michael ébresztett ki, amikor kezét a vállamra helyezte.

-Nem tudok táncolni. Soha nem tanítottak meg, rá ha kell megtáncoltatom kegyedet, egy Waltz keringővel.

-Egyszer kipróbálnám- mosolygott rám. Az a mosoly...

-Hugo kiváló tehetség a művészet minden terén. Gyönyörűen fest, rajzol, zenél, de nem veti meg az irodalmat vagy a történelmet. Ha kegyed szeret ilyenekről társalogni, akkor bátran ajánlom rá a herceget- fejezte be.- Oh Elizabeth kedves-lépett húgomhoz.-Egy táncra ha kérhetem.

Itt hagyott engem a vörös szépséggel, akinek még a nevét sem tudom.

-Ha nem sértené meg, elmondaná nekem a nevét?- kérdeztem meg tőle.

-Alexandra Maria Victoria Türingia.

-Maga Alexandra hercegnő?

-Igen, de jobban szeretem az Alexet. Ha jól sejtem ön Hugo herceg.

-Nagy nehezére nem eshetett kitalálni. Nincs más a teremben tolószékbe- motyogtam orrom alatt.

-A tolószék semmiben se gátolja az embert. Na hitesse el magával, azt ami semmit sem jelent. Kérem legyen jobb ember ön magával.

-Ezt a szép hölgyet felkérhetem egy táncra?- jött oda Lord Ivan White.

-Elnézést uram, de ma nem táncolok- biccentett felé.

-Csak egy francia négyesre szeretném kegyedet felkérni.

-Menjen nyugodtan- biccentettem felé, és tovább gurultam.

Az mivel az erkélyajtó ki volt nyitva, így könnyedén ki tudtam menni. A korláthoz érve körbe néztem az udvaron. A lágyan faragott karfára támaszkodva felálltam. Az egyetlen dolog, amit meg tudok tenni a lábaimmal. Fel tudok állni se több se kevesebb.

-Hugo kedves miért nem vagy bent?- jött mellém anyám.

-Csak jól esett a friss levegő- kezdtem mondandómba.