-És erre te elmentél- mondta Micheal.

-Gyáva vagyok az igaz, de ez van- sóhajtottam.

-Igen, de ne legyél az. Ez a lány gyönyörű és érdeklődik irántad. Ne legyél hülye, hogy eltaszítod magadtól.

-De...

-Semmi de- vágott a szavamba.- Ülj ahhoz a zongorához és kezdj el játszani- parancsolt rám.

A zene szoba egyik kedvenc helyünk. Pontban a könyvtár mellett van és néha járnak erre. Általában míg én zongorázok Michael hegedül. Így szoktunk néha a család előtt koncertezni, de ez ritka. Bár húgaim és unoka testvéreim meg szoktak minket hallgatni, de általában ketten szoktunk csak. Mikor a darab közepén voltunk belépett valaki. Az a valaki ő volt. Csoda szép zöld ruhában állt előttünk.

-Hallottam, hogy valaki játszik és csak megnéztem- hebegett. Olyan édes amikor zavarba jön.

-Semmi baj- szólalt meg Micheal.- HUgo barátunk zongorázik egy kicsit.

-Mi van most a színen?

-The second waltz Shostakovich-tól- feleltem.

-Egy keringőre- fogta meg a kezét Michael és a lény bele ment.

-Legyen- fogadta el, és  járni kezdték.

Miközben játszottam én képzeltem magam Michael helyébe. Én vezettem a lányt. Az én kezem érintette a derekát. A kettőnk lába mozgott egyszerre. Az orvosok szerint tudni fogok valamikor majd újra járni, de nem tudják a gyógy módot. Amikor befejeztem a darabot, ők elkezdtek tapsolni.

-Ez szép volt- mondta Alex.

-A ti táncotok szebb volt- csúszott ki a számon.

Kijelentésemre  Michael szája szélén meg egy fura vigyor keletkezett. Valószínűleg tudta mire gondoltam egész végig. Egy megvető pillantással ajándékoztam meg, és a szája még magasabbra húzódott. Feltámaszkodtam a zongorára.

-Tudsz járni?- kerekedett el Alex szeme.

-Járni nem, de állni igen. Majd valamikor a gyaloglás is fog menni- mosolygotam rá.

-Kegyed mivel tölti el a szabad idejét?- kérdezte Michael Alextől.

-Olvasok. Most is a könyvtárból egy Dickes kötet vettem el.

-A Twist Olivér- láttam meg kezében a könyv borítóját. Jól ismerem a művet, mert már rongyosra olvastam.

-Olvastad?

- Az a kérdés hányszor olvasta?- szólt közbe Michael.-Azok a szamár fülek drága Hugo barátunk miatt van ott.

-És mostanában mi van a kezében?- folytatta.

-Monte Cristo grófja.

-Még nem olvastam.

-Pedig jó, bár én még csak nézegettem, de nekem is megfordult már az eszembe- kezdte Michael.

-Az én hivatásom az, hogy művész legyek, tehát szabad legyen a szívem, szabadok legyenek a gondolataim, és egész személyem fölött magam rendelkezzem-szóltam közbe.-Egyik kedvenc idézetem belőle. Remélem a kisasszony is megnézni.

-Minden képen- mosolygott ránk.-Akkor most merre tovább? - tartott velünk.

-Szerintem nézzük meg a kertet. Csoda szép az idő oda kint- pillantottam feléjük.

-Legyen- és Michael a kert felé kezdett vezetni, ahol beindul a történetünk, de azt még nem tudjuk, hogy ennek rossz vagy jó végkimenetele lesz, de biztos, hogy megváltoztat mindent.