Lélek

Kietlen pusztaság,
Mindent a perzselő napfény éget.
Közel, s távol csak egy épület áll,
Egy hatalmas erőd.

Falai erősek, masszívak;
Már vagy ezer éve állnak.
Talán már soha le nem omlanak,
Az idők végezetéig itt maradnak.

A kaput ne keresd,
Úgysem találod!
Nem járt itt bent még senki,
Ezer ajtaját megannyi titok övezi.

Az első mögött dühösen ordító szél,
Mely mindent elsöpör.
Utána búskomor eső,
Cseppjei könnyként hullnak alá.

Van máshol kacagó napsugár,
Fogócskázó szellő,
Fagyos, vad pusztaság,
Mocsaras kétségbeesés.

Itt rejlik minden érzés, gondolat,
Bezárva hosszú évek óta.
Nem járt itt még senki;
Senki, aki méltó rá.

Az erődítmény áll,
Állni fog az idők végéig.
Magányosan, zordan, kietlenül,
Várva, míg valaki rátalál.

Várva, hogy valaki kiássa a kulcsot,
Szabadjára engedje a bent tomboló világot;
Mielőtt a falak összepréselnek,
És végül rám nem dőlnek….

2014.01.11. 23:44