Nos, sikeres KRESZ vizsgám örömére, ma megbomázlak titeket még egy résszel! Személyszerint nekem ez az egyik kedvencem. Kellemes és élvezetes olvasást kívánok!🤭🤪❣️

✿❀✿❀✿❀✿❀✿❀✿

Péntek reggel Silverstone felé suhanva, Apa az Audi kormánya mögül rám se nézett.

Tegnap este egy kiadós és egyben remeknek korántsem mondható vita után csak annyit vágott hozzám, hogy "Holnap elviszlek. Jó éjt."

-Akkor most ez lesz? Rám se nézel?! Ignorálsz?! Jézusom Apa! Ez gáz! Változni szeretnék! Elindultam a gyógyulás rögös és kíméletlen útján, pont neked kéne támogatnod ebben a leginkább! -néztem rá széttárt karokkal.

-Támogatlak is! De nem hiszem, hogy egyből a mélyvízbe kéne csobbannod! És ezt már este megbeszéltük, ne kezdjük elölről.-csapott a kormányra.

-Mert szerinted nekem ez olyan marha jó? Szerinted én annyira élvezem? -emeltem fel a remegő kezem, hogy lássa. -Mögöttünk a kamion, saccolni se tudom mennyivel megy, de bármikor belénk száguldhatna, csak úgy mint balról a piros Mazda. De akár a szembejövő autó is simán átszakíthatná a szalagkorlátot, hogy belénk csapódjon. Mindig rettegek ettől, nem tudok már élni sem, az, hogy látom Charles-t száguldozni nem azt mondom, hogy bármit is változtatni fog, de legalább lenyugszok, hozzá szokok a látványhoz, és remélhetőleg nem úgy fogok beülni egy kocsiba, hogy már előre pánikrohamom van. Én csak szeretnék végre egy normális kiegyensúlyozott életet élni. Nagy kérés ez?-fordultam az ablak felé, hogy elrejtsem kibuggyanó könnyeimet.

-Dehogyis Estée. Tudod milyen régóta vártam már ezt? Anyád tudod milyen büszke lenne most rád? De nem hiszem, hogy így elsőre ez a legjobb ötlet. Ennek ellenére rendben, támogatlak. És ha jól látom itt is vagyunk.-befejeztem a fekete pulcsim ujjának a huzogatását, kivettem a táskám, elköszöntem apától majd elindultam.

5 perc múlva már bent voltam, egy hangtompító fülest kaptam, illetve útbaigazítást, hogy hova illetve merre szabad mennem.

Apa kint maradt mondván, hogy hozta magával a MacBookját és temérdek üzleti ügyet elhanyagolt a cégnél, és ugyebár egy havi szinten milliárdos bevételt hozó vállalatot nem lehet csakúgy elhanyagolni. De a saját gyerekét azért el lehet, természetesen. Ezen gondolatok kereszttüzében álltam oda a rácshoz ahonnan gyakorlatilag méterek fognak elválasztani a száguldozó kocsiktól.

Annyit biztosan tudtam, hogy Charles és Vettel piros, illetve a számaikat, ezenfelül Carlosról is volt annyi információm, hogy ő most éppen egy narancssárga McLarenben fog ülni, a számát, ha esetleg meg is említette, teljesen elfelejtettem.

Első körben egy rózsaszín autó suhant el mellettem olyan sebességben, hogy időm se volt felfogni mi is történik. A kezemre kaptam a tekintetem, de semmi, remegés halvány jelét sem láttam és fejben is teljesen rendben voltam a látottaktól.

És ez végig így ment, néha, néha a kivetítőre kaptam a tekintetem és szurkoltam Charlesnak, néztem az időjárását, hátha esetleg a hirtelen verőfényes napütés után ránk szakadna az ég vagy befolyásolná az eseményeket, bár tudtam ennek még semmi tétje nincs.
Teljesen jól elvoltam magamban, ahogy néztem a különféle színű autók száguldozását, és eszembe jutott, hogy régen mennyire imádtam Charles és Arthur futamjaira eljárni, imádtam az érzést amikor velük örülhettem, és imádtam látni, ahogy élvezik amit csinálnak.

-Charles.-ugrottam a nyakába percekkel később az első szabadedzés után.

-Minden oké?-nézett rám aggódva, miután sikerült kihámoznia magát a szorításomból.

-Tényleg annyira ügyes vagy, sőt jobb vagy, mint amire emlékeztem. Eszembe jutott milyen volt régen ezt nézni és neked szurkolni, az volt végig a fejembe, hogy a tizenöt éves Estelle Leclerc most tuti bepisilne örömében, ha látná micsoda fejlődésen mentél keresztül. Olyan büszke vagyok rád.-néztem rá.

-Nem voltál rosszul? Tényleg semmi nem volt?-nézett rám, hazugságra utaló legapróbb jeleket keresve.

-Nem, nem remegtem egy percig sem teljesen jól voltam.-néztem rá őszintén mosolyogva napszemüvegem mögül.

-Dama?!- Hölgyemény-hallottam meg egy ismerős hangot mögülem.

-Nos, és Carlos is itt van, aki valljuk be azért remek kört ment, p13, de nyugi lesz ez még jobb is.-veregettem vállon a spanyolt, aki éppen elvette a mellette álló nőtől a maszkját.

-P13? Az nem én voltam, eggyelel azért jobb vagyok.-nevetett majd mögém nézett.

-Amigo, gyere csak ide!-rántott maga mellé egy nála öt centivel alacsonyabb fiút akinek a fején egy fehér ovis rajzra hajazó mintás sisak volt. -Képzeld el összekevertek minket, azt hitték én vagyok te! Elhiszed ezt?! Én te?!-adagolta be Carlos a számomra ismeretlen személynek a számára felfoghatatlan tényt miszerint összekevertem őket.

-Nem tudtam! Én tényleg csak annyit jegyeztem meg, hogy narancssárga és, hogy McLaren.-forgattam meg a szemem majd a napba néztem, hogy még véletlenül se kelljen a sisakos illetőre emelnem a tekintetem, mert égtem rendesen, és nem, nem a nap miatt.

-Nem nézted a kivetítőt?-kérdezte Charles.

-Nem, a pályára koncentráltam, többnyire.-hunytam be a szemem egy pillanatra.

-Tulajdonképpen miért állsz le egyáltalán idegenekkel beszélgetni, Carlos?-szólalt meg hosszas hallgatás után a sisakot viselő illető.

-Ő nem idegen számomra.-nézett értetlenül Carlos maga elé.

-Nem?-húzta le fejéről a sisakot a McLaren másik versenyzője, majd a bal hóna alá fogta azt, felfedve előttem kilétét.

Életemben akkor éreztem először, hogy megmozdul bennem valami, de úgy igazán. Tetszett a látvány ami fogadott. Viszont ezt soha senkinek nem ismertem volna be, még magamnak is csak alig.

A fiú kék szeme fogva tartott, göndör barna tincsei izzadságtól csapzottan hullottak homlokába, egy gyors és határozott mozdulattal, viszont hátra fésülte, egy tincs mégis a homlokába hullott,kedvem lett volna odamenni és megigazítani, de az elég furcsán vette volna ki magát, tekintve, hogy még a nevét sem tudom. Majd egy félmosoly kíséretében, amely azért a gödröcskéit is remek jól kihangsúlyozta és láttatta felém nyújtotta a kezét. Biztos voltam benne, hogy ez a mosoly lányok százezreiben hagyott nyomot, és hódította meg őket azonnal.

-Lando Norris.-nézett rám áthatóan, bár nem láthatott sokat a maszknak és a napszemüvegnek köszönhetően.

-Estelle Leclerc.-fogtam meg a felém tartott kesztyűs kezet.-Unokatestvér.- tettem hozzá korrigálásképpen értetlen tekintetét látva, amely köztem és Charles között cikázott.

-De húgként van kezelve, szóval el a mancsokkal.-seperte le Norris kezét a kezemről.

-Lehetetlen küldetés meghódítani jégbe zárt szívem, emlékszel? Úgyhogy nem tudom miről beszélsz Charles.-tártam szét a kezemet, utalva az előbbi jelenetre.

-Oh por favor.-fordult el Carlos, mint aki vagy pontosan tudja mi fog következni, vagy megrázták a szavaim.

-Ezt vegyem kihívásnak?-nézett rám Lando Norris szélesebb mosolyra húzva a száját.

-Isten ments!-mondtam riadtan, bár ezt ő nem igazán láthatta. De belül kellemes melegség járta át a szívem, bár ki tudja ez lehet köszönhető volt az ingpólónak és a fekete pulcsinak ami csak úgy szívta be a nap sugarait.