4 évvel később

-Tip-top.-mondtam a felém trappoló kisfiúnak. -Gyere anyucihoz.-kaptam fel a farmerben és kis szürke pulcsiban felém rohanó csöppséget. -Anya pici fiára ráférne egy fodrász, nem gondolod Logan?-igazgattam a fiú göndör fürtjeit a feje tetjén.

-Bemész ma dolgozni?-nézett rám Chloé müzlivel teli szájjal.

-Szerintem igen, ma még csak szabadedzés van.-néztem a lányra akivel közösen alapítottunk egy céget és természetesen Sarahval is, WilStroLec Media, animációs filmek forgatása a fő profilunk, de voltak már megállapodások a Netflixxel egy élőszereplős filmről ami a Forma1-et mutaja be és mivel ahhoz gyakorlatilag minannyiuanknak kötődése volt, így nem volt kérdés, hogy belevágunk a dololgba és 2024 végére, tehát hamarosan befejezzük. Én intéztem a papírmunkát, Sarah a szereplőkkel tartotta a kapcsolatot, Chloé pedig a Netflixel konzultálta le a haladás egyes szakaszait.

-Annyira nincs jó előérzetem. Napok óta arról álmodok, hogy valami nem lesz okés, és ez kikészít. Úgy érzem el kell mennem Spaba.-mondta Chloé.

A lánynak gyakran voltak álmai amik arról szóltak, hogy Lancel valami történni fog a pályán, olykor végzetesek, olykor pedig csak kisebb sérülések. Soha nem történt semmi, ezért Lance már el is engedte az egészet és csak arra gondol, hogy Chloé nagyon félti.

-Chloé, nyugi. Lance magasan az egyik legtehetségesebb pilóta akit ismerünk, nem lesz semmi baj.-tettem a lány vállára a kezem majd a három éves kisfiú kezéért nyúlva indultam meg az ajtó felé, hogy elinduljak vele az óvodába. -Ha bármi baj van, hívj, ha végül úgy döntesz, hogy mész Spaba akkor is hívj.-tártam szét a kezem majd köszönés kíséretében elhagytuk a villát, ami lassan három éve jelenti Logannak, Lancnek és nekem az otthont Calgray szívében.

-Chloé.-vettem fel a telefont azonnal ahogy megláttam a kijelzőn a nevét délután három órakor. -Baj van?-ráncoltam a szemöldököm. -Jézusom, mondd, hogy nem.-tudtam, már akkor tudtam, hogy valami nem oké amikor nem szólt bele a telefonba, az pedig, hogy elkezdett zokogni egyértelmű volt. -Indulok. Hol vagy már a repülőtéren?-szöktek nekem is könnyek a szemembe.

Az út a repülőtérig gyakorlatilag egy életnek tűnt, hiába kértem meg a sofőrt, hogy siessen, ezidő alatt felhívtam Logan babysitterét, hogy menjen el Loganért délután az óvodába és, ha megoldható maradjon vele, ha nem vigye Lance szüleihez, akik bár valószínűleg szintén útra keltek a személyzet vigyázna Loganre, közben pedig az internetet bújtam, hogy kiderítsem mi és hogyan történt illetve tisztában lehessek a férjem állapotával.

Fehér. 

Ilyen színben pompázott az esküvői ruhám. 

A szín ami alaphelyzetben boldogságot, bizalmat és szeretetet szimbolizált volna.

Fekete.

A szín ami beborítja testem.

Gyász, kegyetlen fájdalom és szomorúság. 

A repülőn ért minket a hír Chloéval, hogy Lance még a kórházban is harcolt. Nem egy kupáért, hanem az életéért, de ezt a csatát elvesztette. Hajnali kettő órakkor a súlyos sérülések hatására megállapították a halál beálltát.

Szombat reggel nyolc órakkor szálltunk le a repülőről és indultunk el Spa felé. 

A hely felé,.ahol öt évvel ezelőtt szintén életét vesztette egy pilóta.

A hely felé ahol négy éve otthagytam darabokra szaggatott szívemet.

A hely felé ahova féltem visszatérni.

A hely felé ahol a férjem, az ember aki feltétel nélkül szerett még annak ellenére is, hogy én ezt képtelen voltam viszonozni, elhunyt.

Chloéval egymásba karolva közelítettük meg a pályát ahol újságírok százai tanyáztak és akik megörkítették táskás szemeinket és beesett arcunkat a nagyobb haszon reményében, hiába hunyt el egy ember.

Legeslőnek Charles jött oda és fogott közre miközben én belé kapaszkodva próbáltm nem összeesni, ő is sírt, a szívemet mintha kitépték volna, a tüdőmbe pedi alig jutott levegő, olyan érzés volt, mint hét éve megtudni, hogy az anyukám és az öcsém már többé nincsenek, és már csak fentről figyelnek rám, ma hajnalban Lance is köreikbe csatlakozott, és ez a sok veszteség már lassan feldolgozhatatlan volt.

-Dama.-hallottam meg Carlos hangját aki Charles karjai után ölelésbe vont. 

Tényleg nem akartam elhinni, hogy évekkel később pont így kell vele találkoznom, ismét. Carlos kevés kedves emberek egyike volt, aki egy hónap alatt hihetetlenül közel került hozzám.

Pierre Gasly jött harmadikként őszinte részvétét kinyílvánítani nekem és Chloénak, ugyanis Lance szülei még nem értek ide.

Sírtam, annyira nagyon, hogy az már fájt, gyászoltam Lancet, azt, hogy nem tudtam neki annyi szeretetet adni amennyit megérdemelt volna, hogy nem lehettem ott mellette amikor talán a legnagyobb szüksége volt rám, hogy nem köszönhettem el tőle.

Addig amég nem látta Chloé, hogy hol és hogyan történt a baleset addig senkivel nem akart beszélni, így Charlessal együtt mentünk utána, hogy halljam én is azt a tragédiát amit az az ember élt át aki három éve a kisfiammal együtt a legfontosabb emberek szerepét töltik be az életemben.

Esett az eső. Spaban ez alapjáraton is szokványos jelenség volt, Lance pedig a második szabadedzésen kiakarta próbálni mennyire megy az új motor, ugyanis az első szabadedzésen ez kilett neki cserélve, az eső és a nagy sebesség amúgysem túl jó pajtik, Spa pedig a híres a durva kanyarjairól. Lance kisodródott, rengeteget pörgött majd az oldalfalakba csapódott és bár nem halt meg azonnal, már akkor megállapították, hogy csoda lesz, ha megéli a másnap reggelt, hiába esett át három sikeresnek mondható műtéten, sajnos teste és lelke feladta a csatát, hiába küzdött bátran.

-Logan kivel van?-nézett rám együttérzően Charles miközben a Ferrari boxa felé tartottunk.

-Úgy volt, hogy Lance szüleinél lesz, de jönnek ők is, így a babysitter vigyáz rá.-néztem rá könnyes szemekel.

-Tudja már?-puhatolózott.

-Ember legyen a talpán az aki ezt telefonon keresztül közli vele.-néztem Charlesra ő pedig egyetértően bólintott.

-Norris?-kérdezte Charles miközben rám kapta tekintetét.

-Charles most vesztettem el a férjem és a kisfiam apját lehetne, hogy hanyagoljuk most Lando Norrist?-néztem rá értetlenül.

-Van egy fiad?-hallottam meg a hátam mögül a hangot ami 4 évvel ezelőtt még álmaimban is kísértett, ami után talán túl sokáig sírtam és így hagytam kicsúszni kezeim közül a lehetőséget, hogy esetleg szeressem Lancet. A hangot, amit csak egy hónapig hallhattam intenzíven, de örökre a fülembe és a szívembe égett. A hang amit próbáltam kiverni a fejemből, a hang, amely ahhoz a személyhez köthető akit annó bár nem ismertem be mindennél jobban szerettem aztán pedig gyűlöltem, mert összetörte a szívem.

Megfordultam, és most négy évvel később azután, hogy ugyanezen a pályán összetörte a szívem szemben találtam magam Lando Norris személyével.

.  ✿❀✿❀✿❀✿❀✿❀✿  .