-Ha ez valóban így volt.-nézett ránk kételkedően a Daily mail riportere. -Akkor miért tagadtátok? Miért hazudtatok?-szegezte nekem az utolsó szót.

-Khm.-vette magához a kezdő szót Lando.
-Nem hazudtunk, de nyilván nem is mondtuk igazat. Ez egy olyan átmenet amit nem lehet megnevezni. Nézze, én mindig a karrieremre koncentráltam, mindig azt akartam, hogy erről írjanak és a szakmáról alkotott véleményemről, illetve a szakma iránt érzett szeretetemről. Ez egy hete viszont egészen felfordult. Ebben nagyrészt természetesen mi vagyunk a hibásak ez tény, de semmi, semmi az ég egy adta világon nem történt köztünk. Estée, bristoli lakos, én pedig haza tartottam. Miért ne mehettünk volna együtt, ha már úgyis egy helyre megyünk? Ne tessék bele látni olyat a dologba ami nem létezik, bár tény, tudom ön ebből él meg, hogy pont belelát olyat ami nincs is, de azért kérem szépen már.-nézett a riporterre résnyire szűkült szemekkel.

A vallatásunk és minden egyes szavunk kifordítása körülbelül három perce vette kezdetét, fél órával a második silverstonei futam vége után. Charles negyedik lett, és én mérhetetlenül nagy büszkeséggel, illetve örömmel ugrottam a nyakába. Lando kilencedikként végzett a tabellán, egy visszafogott gratuláció kíséretében, pedig elindultunk ide, a kínzásunk helyszínére a McLaren paddock elé ahol a Daily Mail riportere és diktafonja várt minket.

-Estelle.-fordult felém a negyvenes évei végén járó férfi. -Ön szerint sem történt semmi? Csupán csak hazamentek? Lando rajongói nem szívlelik önt, tudja ezt? Óhajtaná ezt kommentálni?-nézett rám úgy, mint egy hiéna aki arra vár, hogy hibázzak, utána pedig darabokra szedjen.

-Nemigazán foglalkozom azzal, hogy ki szeret, és ki nem.-mosolyogtam rá erőltetetten. -Olyan emberek vesznek körül akik szeretnek és elfogadnak. De a tény, miszerint nem kedvelnek egyértelműen engem is elért. És kérdem én, milyen alapon is? Nem is ismernek, nem tudnak rólam semmit, csak a múltam egy részét ismerik amit természetesen az újságok felfújva és felnagyítva közölnek le, ezzel is közutálat tárgyává téve engem. Lando Norris, nos ő egy fantasztikus ember, és egy remek pilóta, egyszer remélem majd láthatom ahogy világbajnoki trófeát tart a kezében, de csupán ennyi. Bármelyik nő szívét is fogja meghódítani a világ egyik legszerencsésebb hölgyeménye lesz, és szögezzük le nem én leszek az, tehát a rajongóknak ettől nem kell félniük. Köszönöm szépen.-néztem rá a férfira értetlenül, majd elindultam Charles felé aki Charlotteal néhány méterrel arrébb, hallótávolságon belül vártak rám.

Lando is elköszönt a riportertől aki kelletlenül hagyta ott kis társaságunkat, pont úgy, mint aki attól fél, hogy lemarad a hét sztorijáról, ezzel elesve egy óriási bevételtől.

Lando és Charles néhány pillanatig szemeztek, majd Charles megfeszített állal elindult Charlotteal előre a Ferrari boxok felé, így Landoval kettesben maradtunk.

-Hazaviszlek.-jelentette ki ellentmondást nem tűrően.

-Dehogy viszel! A történtek után el ne hidd, hogy mégegyszer beülök a kocsidba.-néztem rá karba font kezekkel.

-De pont ez az, hogy meg kell beszélünk, és ez itt per pillanat lehetetlen.-nézett rám kérlelően.

-Lando, meg lett beszélve, most nyilatkoztunk egy újságnak, ennyi volt. És, én nos őszintén összetörtem az elmúlt napokban.-mondtam ki azt amit ebben az egy hétben magamba folytottam és azt amiről senkinek se beszéltem. -A múltam után kutatnak, amihez senkinek semmi köze, az elhunyt szeretteim nevét ezen az egy kicseszett héten már többször olvastam el, mint eddig bármikor. Szétszed ez az egész! Olyan régi sebeket tép fel amik még nem gyógyultak be, és a negatív kritikák hatására amit a csodálóidtól kapok nem is fog. Hazajutok. Haza fogok jutni, Charlesékkal, anélkül, hogy bármilyen pletyka újabb áldozata lennék.-fordultam el, hogy ne lássa meg ahogyan egy kósza könnycsepp végig szántja arcom domborulatát, majd a földre hullik.

-Hé! Tudom, hogy nehéz.-jött közelebb vígasztalóan. -Ketten vagyunk benne, nekem is ugyanolyan rossz, ezért akarok segíteni. Szeretném ha túllépnénk ezen. Van egy eldugottabb parkoló ami a pálya másik részéről vezet ki, arra egy lesifotós sincs. Ott parkoltam le, elindulok arra körülbelül öt perc múlva miután összeszedtem magam, majd indulj el kicsivel később te is, ott foglak várni. Aztán lesz másfél óránk, hogy átbeszéljünk mindent.-nézett rám Lando könyörgő kék szemekkel a válaszomra várva.

-Rendben.-majd az égre kaptam a tekintetem ugyanis elkezdett cseperegni az eső.

"Már csak Charlesnak kell ezt valahogy beadagolnom." Ezen gondolat kereszttüzében indultam meg a Ferrari boxa felé.

Charles rám nézett, és azt hiszem szavak nélkül kommunikáltunk, ugyanis egy szemforgatás kíséretében kaptam egy halvány mosolyt és egy bólintást. Majd elindultam a hátsó járat felé ahol Lando várt bronz McLarenében ülve.

Mielőtt közelebb mentem volna a kocsihoz előkaptam a telefonomat azzal a szándékkal, hogy írok Charlesnak egy köszönömöt majd kis hezitálás utána egy szeretlek szót is odabigyesztettem, és kikapcsoltam a telefonomat.

-Mehetünk?-fürkészett Lando miután beültem mellé és kényelmesen elhelyezkedtem. Bólintással jeleztem neki, hogy igen, majd a kezemet az ölembe téve rá se néztem, a mellettünk összefolyó fákat és utat figyeltem.

Azt hiszem Lando értette, hogy most nem akarok kommunikálni vele, így csendben folyt az út, csak az eső kopogását hallottuk és az ablaktörlő monoton hangját.

Miközben gondolataimba merülve kémleltem a mellettünk elsuhanó tájat, megéreztem egy meleg kezet a jobb kézfejemen, a hirtelen meglepettségtől egyből odakaptam a tekintetemet és láttam ahogy Lando maga felé húzza praclimat, majd lágy csókot lehel rá és a kartartóra teszi a már összekulcsolt ujjainkat.

Olvadt a szívem, annyira, de annyira nagyon, hogy el is kaptam a tekintemet és inkább kinéztem az ablakon. Próbáltam parancsolni a hangosan dübörgő szívemnek és a kicsordulni kívánó könnyeimbek, de az volt a helyzet, hogy nem hallgattak rám.

-Ez a kedvenc helyem.-kanyarodott le Lando az autópályáról, egy fákkal teli kis útra. Majd a kocsiból kiszállva elindultunk, esernyővel a kezünkben. -Gyakorlatilag a silverstone-i pályán nőttem fel, így apával mindennap megtettük azt az utat amit most veled másodjára.-nézett rám áthatóan. -Nagyon sokszor voltam csalódott és szomorú, Apa pedig nem tudott, hogy felvidítani. Míg egyik nap ide nem hozott.-mutatott körbe. -Van itt egy kis tó, azt szeretném megmutatni. Télen-nyáron, ha esett, ha fújt mindig itt voltunk. Ez lett az én titkos kis helyem. Aztán tizennyolc éves koromra már szinte mindenem megvolt, már csak az álmomnak kellett valóra válnia, ami ugye meg is történt. Nos, szóval felnőtté válásom ajándéka lett ez a kis terület. Vagyis papíron az enyém, a családomon kívül ezt még senki sem látta, te vagy az első. Ide jövök ha tele van az agyam, ez kicsi korom óta így megy.  A természet és én a kósza gondolataimmal. Gondoltam megmutatom hátha segít.-mentünk közelebb a tóhoz.

Az elénk táruló gyönyörű táj és a gesztus pedig teljesen feltöltött. Oldalra fordítottam a fejem, láttam ahogy Lando tele szívja magát a látvánnyal. Tettem felé egy lépést, a kezemet az állára helyeztem, követelve a mozdulattal, hogy nézzen a szemembe, majd olyat láttam benne, amit eddig még soha senkiében, szeretet, kedvesség, fájdalom, megbánás, törődés és aggodalom, mindezt két, kék, gyönyörű szempárban.

Ha sikerült is elnyomnom eddig magamban, attól a pillanattól kezdve nem volt kérdés, nekem ő a jelenem és a jövőm, a szívem bitorlója.

.  ✿❀✿❀✿❀✿❀✿❀✿  .

Sziasztok!!! 🙈💖

Nem bírtam várni, szóval ma egy újabb résszel bombázlak meg titeket! 🥴

Illetve igen, egy újabb borítóval is érkeztem. Amin gyakorlatilag minden IS van.

Nekem viszont óriási szerelem, annyira én vagyok és annyira engem tükröz, hogy amikor tegnap befejeztem szerelem lett első látásra. 🙈🥵

És mielőtt ide becsatolnám a csodámat, szeretném megosztani veletek, hogy bár ezt csak én látom, de a sztorim a Lando Norris kategóriában dobogós helyezésen van, legalábbis nálam. Nem, nálatok nem lesz ott nyugi. Fogalmam sincs ez miért van mindenenestre nekem már ez is nagyon nagy dolog. 🥺🙈💖

Andiii 💖❣️