Elkapott a szorongás, amikor kicsöngettek az utolsó órámról. Most jött el annak a pillanata, hogy Regulusszal minden dolog rendeződik köztünk vagy búcsút vehetünk egymástól végleg. Barátok már ezek után nem hiszem, hogy lehetünk, ezért csak ez a két lehetőség áll fenn. Belehalnék, ha rosszul végződnének a dolgok azok után, hogy Siriusszal tönkrement a barátságunk - ami már csak az én részemről volt az, Dana és Regulus szavaival élve. Mert ha ma az ifjabbik Black fiú úgy dönt, hogy inkább hagyjuk ezt az egészet - amire szerintem kevés az esély, de attól még szerepel a lehetőségek között -, akkor hiába volt minden. Vagyis én szerintem hiába volt, mert ha eltekintünk attól, hogy Sirius szerelmes belém, akkor teljesen jó barátok voltunk. 

Az ökölnyi méretű gyomrommal tartottam a csillagvizsgáló felé, miközben folyamatosan tördeltem az ujjaimat és véresre tépkedtem a körömházam körül a bőrt. Mély levegőt vettem, amikor elértem a lépcsőkhöz és próbáltam azzal nyugtatni magamat, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Mondjuk ebben nem voltam olyan biztos, de fő a pozitivitás.
Viszont amikor felértem, a csillagvizsgáló üres volt. Én értem ide előbb és most nem tudom eldönteni, hogy ez inkább megnyugtat vagy csak idegesebbé tesz... Talán egy részről jó, mert össze tudom szedni a gondolataimat, így a legkiszámíthatóbb dolgokra is fel tudok készülni mind testileg, mind lelkileg. 

Amikor megreccsent odalent a lépcső, még izgatottabb lettem. Még a levegőt is fujtogatónak éreztem ebben a pillanatban és rögtön azt hittem, kizuhanok a csillagvizsgálóból. Dana hiába mondta, hogy maradjak nyugodt, nem sikerült megfogadnom a tanácsát. Mintha egy ilyen helyzetben simán nyugodt tudna maradni az ember... akaratlanul is elkezd dolgozni bennem az adrenalin, szóval ezt teljesen lehetetlennek tartom. 

Ekkor Regulus Black is megérkezett, én pedig felé fordultam. A tekintetünk egyből egymásra talált, a szívem pedig gyors kalapálásba kezdett - még az eddiginél is gyorsabban. Aztán a fiú közelebb lépett, nekem pedig meg kellett kapaszkodnom a korlátnál, mert hirtelen megszédültem. Ő ezt észrevette és azonnal, megfogott, én pedig azonnal megéreztem azt a kellemes illatát.

- Jól vagy? - kérdezte aggodalmasan, mire szótlanul, de végig a szemébe nézve bólintottam. - Akarsz akkor beszélni? 

- Igen. - suttogtam, és egy lépéssel arrébb mentem a fiútól, hogy tisztességes távolságban legyünk egymástól. 

- Mielőtt bármit is mondanék, szeretnék tőled bocsánatot kérni! - kezdte ezzel, én pedig meglepetten, de érdeklődve vártam, hogy folytassa. - Nagyon rosszul vágtam neki a dolgoknak és ez helytelen volt így. Sok mindent fordítva csináltam, amivel megbántottalak, ezért pedig bocsánatkéréssel tartozom neked. És ha megbocsájtasz nekem, akkor beszélhetünk nyugodtan. Ha pedig nem, akkor igazából felesleges is folytatni ezt...

- Én megbocsájtok neked, ha te is nekem, ugyanis én is tartozom neked eggyel. - veszek egy mély levegőt, hogy nyugodtan folytatni tudjam. - Hazudtam is, amikor azt mondtam, nem szeretlek. Csak távol akartalak tartani magamtól, hogy ne bántsam meg Siriust, de aztán beláttam, hogy mindvégig igazad volt. Nem szabad egy olyan barátság miatt elnyomnom a szerelmet, ami már csak az én részemről az. Amíg ő szerelmes lesz belém, addig az sosem lesz már barátság és erre reggel jöttem rá igazán, amikor Sirius meghallotta azt, amit beszélgettem Danával. 

- Éreztem, hogy hazudtál. Nem csókoltál volna vissza tegnap este, ha nem szeretnél. - jelent meg a fiú arcán egy alig észrevehető, elégedett mosoly. - Én hogy tudd, én is elfogadom a bocsánatkérésed, ha azzal visszakaphatom azt az Ashleyt, akibe beleszerettem. Aki ugyanúgy velem tölti a napjait, aki eljön a kviddics edzéseimre és aki boldogságot csempész a napjaimba. 

- A szívem továbbra is nyitott feléd, ha tényleg akarod. Csak egyet kérek cserébe... ne törd össze! - azzal megfogom a kezét, és a szívemre helyezem. 

- Szeretnék mindent normálisan csinálni, hogy ez ne forduljon elő. - néz bele mélyen a szemeimbe, amitől azok bekönnyesednek. - Ezért elhamarkodott döntéseket sem akarok hozni. Mit szólnál, ha új lappal kezdenénk, a múltat pedig elengednénk?

- Én benne vagyok. - bólintottam határozottan, mire Regulus megfogja a kezemet és csókot lehel rá. Aztán elővette a pálcáját, amivel tett egy körkörös mozdulatot és egy vörös rózsa jelent meg a levegőben, amit elvett onnan, majd felém nyújtotta. 

- Ezt a rózsát vedd az új kezdetnek. - mondta, én pedig elvettem tőle a csodálatos virágot. Adtam neki egy ölelést, de csupán ennyiről volt szó, semmi többről. Bármennyire vágytam arra, hogy az ajkai újra az enyémeken lehessenek, ez az új történetünk kezdete, amiben nem szerepelhetnek elhamarkodott döntések, amelyek később megbánáshoz vezessenek. Szépen apránként haladunk előre és kezdetnek az ölelés is bőven elég. 

Regulusszal még egy kis ideig ott voltunk a csillagvizsgálóban, de aztán visszamentünk a klubhelyiségbe, mert ma még egyikünk sem tanult egy betűt sem. Ezért összeültünk négyen az egyik asztalnál - Evan, Dana, Regulus és én -, hátha így majd kicsit könnyebben és gyorsabban megtanuljuk az anyagot, mert kisegítjük egymást abban, ha valaki nem ért valamit. Ráadásul csodás érzés újra így együtt lógni négyen, mint régen. Mi így együtt alkotunk egy nagyszerű csapatot és ennek már nem szabad újra szétesnie, úgyhogy a mai naptól kezdve figyelni is fogunk erre. 

Vacsorára is együtt tartottunk, majd úgy is telepedtünk le a mardekár asztalához. Jókat kacarásztunk, beszélgettünk, mintha ezelőtt semmi nem történt volna, ez pedig így volt tökéletes. Bár amikor Sirius belépett a Nagyterembe és megpillantott engem az öccsével, egyből sarkon fordult és kiviharzott. Ez egy kissé bántotta a lelkemet, de nem volt erőm ahhoz, hogy utána menjek és beszéljek vele, amikor most kezdtem jól érezni magam hosszú idők után. Ez az egész már nem ér meg annyit, hogy olyan sokat foglalkozzak vele. Mondjuk azért rosszul esik, hogy ne esne rosszul, de el kell fogadnom hogy ennek a barátságnak vége. 

- Jaj, basszus! - kiáltott fel Dana, mire mindenki ijedten kapta felé a fejét. - Valakinek kész a bájitaltan házija? 

- Dana, miért nem akkor szóltál, amikor tanultunk? - emelem égnek a tekintetemet. 

- Mert elfelejtettem, Ashley, azért. - forgatta meg a szemét a lány. - Akkor? Valaki odaadja nekem?

- Ig... - kezdtem volna, de ekkor Evan félbeszakított.

- Én nagyon szívesen odaadom, ha elfogadod. - vakarja meg a tarkóját a fiú, mire mi Regulusszal gyanakvóan összenézünk. 

- Persze. Nagyon köszönöm! - nézett rá hálásan a barátnőm, amin jót kezdtem mosolyogni. Ezt természetesen ő észre is vette, így értetlen pillantásokkal nézett rám. Nem hiszem, hogy Dana díjazná, ha most elkezdenék neki áradozni arról, hogy Evan vajon miért kezdett el hirtelen kedveskedni neki.

Este részletesebben is elmeséltem Danának azt, hogy miről beszélgettünk Regulusszal, mivel nem nagyon volt időm még beszámolót tartani neki. A lány teljesen odáig volt, ráadásul tiszta büszke volt magára, hogy megint csak igaza lett azzal kapcsolatban, hogy az a csók a közös jövőnk kezdete volt. Erre inkább nem reagáltam semmit, meghagytam neki az örömöt, amivel kiélvezheti az igazát.

Viszont most már én is felhozhattam neki Rosiert, így ez volt az első kérdésem, miután végeztem a meséléssel. Dana nem értette, hogy miért spirázom túl a dolgokat, mikor csak felajánlotta, hogy odaadja neki a bájitaltan háziját. Ebben még semmi olyan sincs, amitől fantáziálhatnék. Persze, mert neki szabadott fantáziálnia rólam és Regulusról, de én nem tehetem ezt vele és Evannal. Hogy igazságos ez?