- Fel is készültél? - kérdezte komolyan.

- Na de várjunk! Mégis mire? - pislogtam értetlenül.

- Arra, hogy felmérd magad. - felelte egyszerűen, de én még mindig nem értettem, miért is kéne felmérnem magamat.

- Paul... Felvilágosítanál? - vonom fel a szemöldököm. - Miért kéne felmérnem magam? Szerintem az évek alatt mindent tudok, amit egy ilyen idős boszorkánynak tudnia kell.

- Valóban, de ez még mindig nem elég. - rázta a fejét Paul. - Gyakoroltad már a nonverbális varázslást pálcával?

- Egyszer-kétszer megpróbáltam már, de nem sokat foglalkoztam vele. - vontam meg a vállamat.

- Melyik igével próbáltad? - tette fel az újabb kérdését.

- Azt hiszem, az Invitoval. - feleltem elgondolkodva. - De most mégis mi ez a faggatózás? Miért érdekel ez téged? Még mindig nem értelek...

- Ashley, majd megérted, mert el fogom mondani, ha kipróbáltunk pár dolgot. Mert ha előre elmondanám, nem tudnál koncentrálni, ugyanis nem arra figyelné, amire kéne. - csóválta a fejét, mire megforgattam a szememet.

- Akkor? Mire várunk még? Kezdjünk bele! - csaptam össze a tenyeremet, Paul pedig felnevetett.

- Csak nyugalom, Ashy drágám! - nevetett továbbra is. - Először felmérem, hogy verbálisan hogyan tudsz varázsolni.

Paul átvetetett velem minden egyes varázsigét, amit az öt év - még nem teljesen öt - alatt tanultam. Nagyon sokat szinte kisujjból kiráztam - azért nem szó szerint -, olyankor pedig nagyon büszke voltam magamra. Persze volt egy-két olyan is, ami egy kis bonyodalmat okozott, de másodikra vagy harmadikra az is összejött. 

Az unokatestvérem azt mondta, van hozzá tehetségem, de van még mit fejlődnöm. Ezt tudtam én is magamról, úgyhogy nem volt számomra újdonság és nyilván fogok foglalkozni a fejlődésemmel. Főleg, hogy most Paul is itt van, segíteni tud majd ebben. 

- Most, hogy a nagyjával megvagyunk, szeretném, ha megpróbálnád a patrónus bűbájt. - jelentette ki a fiú, mire az arcomra egy meglepett kifejezés ült. Az nem egy egyszerű bűbáj, az iskola nagyon magas fokozata, ami nem mindenkinek sikerül. - Ismered?

- Persze, hogy ismerem. Az egy nagyon nehéz varázslat. - mondtam rémülten.

- Nincs mitől megijedned, Ashy. - nyugtatgatott, majd megfogta a kezeimet és megszorította. - Azt nem mondom, hogy elsőre sikerülni fog, de egyszer biztosan, mivel erős vagy. Erősebb mint gondolnád... Megpróbálod?

- Hát... meg. - bólintottam rá végül.

- Akkor gondolj egy... - kezdte, de én be tudtam fejezni magamtól is a mondatot.

- ...nagyon boldog emlékre. Tudom. - vettem egy mély levegőt, majd behunytam a szemeimet. 

Koncentrálni kezdtem, erősen koncentrálni. Mi a legboldogabb emlékem? Kell lennie legalább egynek, ami elég erős ahhoz, hogy létrehozzon egy patrónust. Talán a legboldogabb emlékeim Paullal vannak, mikor még kicsik voltunk. Bár Regulusszal is lett egy csomó jó emlékem, úgyhogy lehet azok között lakozik a legboldogabb. Minden pillanatban képes mosolyt csalni az arcomra, ha vele vagyok. Szeretem, ha megérint, ha a hajamba puszil vagy az arcomra nyom egy lágy csókot, az orrom hegyére vagy akár a homlokomra. Ezek mindig boldogsággal töltenek el, de nem tudom, elég-e ennyi egy ilyen erős varázslathoz. 

Mély levegőt veszek, majd megemelem a pálcámat, miközben bent tartom azt. Kifújom és újra beszívom. Ki és be, ki és be. Fontos, hogy kiürítsem a fejemet és csak egy dologra koncentráljak. 

- Expecto Patronum! - mondom ki a kellő varázsigét, azonban semmi nem történt. Az arcomra csalódottság ül, mire Paul azonnal vigasztalni kezd.

- Ne légy csalódott, Ashley! - rázza a fejét. - Próbáld meg még egyszer, aztán elmondom azt, amire már olyan régóta vársz, oké? 

Bólintottam, majd újra mély levegőt vettem és ezentúl próbáltam nem elkapkodni a dolgot, mert lehet, hogy az előbb az is volt a baj. Kifújtam a levegőt, és újra elmondtam a varázsigét, amikor hirtelen a pálcám vége fényleni kezdett. Végül egy halványzöld, áttetsző papagáj reppent ki belőle. A szemeim elkerekedtek, amikor megláttam, de nem csak én lepődtem meg, hanem Paul is. A madár körbe repült minket, én pedig úgy forogtam vele együtt, hogy láthassam. 

- Ezt hogy csináltad? - tátotta el Paul a száját, mire leengedtem a pálcámat, a patrónusom pedig eltűnt. 

- Mit hogy csináltam? 

- A patrónusod zöld, pedig kéknek kellene lennie. - mondta értetlenül, mire én is a homlokomat kezdtem ráncolni. - Ráadásul elsőre sikerült egy teljes alakos patrónust létrehoznod. Másnak az első sikeres patrónusa egy fény foszlány.

- Nem tudom, hogy sikerült. Csak hirtelen eszembe jutott egy nagyon jó emlék... - vontam meg a vállamat. 

- Akkor itt az ideje, hogy tisztában légy azzal, neked nem akármilyen erőd van. Azért rázol ki minden egyes varázslatot a kisujjadból, mert nem csak tehetséges boszorkány vagy, hanem sokkal nagyobb erővel rendelkezel, mint bárki más. Valószínűleg ezért nem kék a patrónusod sem. Túl sok a mágia benned. És ez az oka, amiért itt vagyok, Ashley. - lépett hozzám közelebb, mire én úgy meghökkentem, hogy azt hittem, rögtön hanyatt esek. - Egyrészt azért jöttem, hogy megtanítsam neked, hogyan kezeld az ősi mágiát, ami benned lakozik, másrészt azért, hogy vigyázzak rád. 

- Várj, ezt most nem értem. - rázom a fejemet. - Bennem egy ősi mágia lakozik? 

- Mindig is tudtam, hogy te nem egy átlagos boszorkány vagy, Ash. Úgyhogy kutakodtam, amikor egy régi könyvben megtaláltam a régi Lackwood családot. A történetük ősrégi, de teli voltak mágiával. És szerintem neked közöd van ahhoz a családhoz, ugyanis a vezetékneved is hasonló, csupán egy betű tér el. Tudom, furán hangzik ez az egész és bizonyára összezavarodtál, de ezt a fontos dolgot nem mondhattam el az első találkozásunkkor. - rázta a fejét, a hangja pedig olyan őszintén csengett, hogy még soha senkit nem hallottam így beszélni. 

- Merlin szakálla... - túrtam bele a hajamba, miközben próbáltam felfogni a hallottakat. 

- Nyisd ki a nyakláncodat. - mondta, mire még értetlenebb kifejezés ült ki az arcomra. Már visszakérdezni sem mertem, csak tettem azt, amire utasított. Leszedtem a nyakláncot a nyakamból, majd a rajta lévő medált kinyitottam. Meglepettségemben majdnem eldobtam, ugyanis volt benne egy furcsa írás, ami zölden villogott. Bizonyára rúnaírás lehet, amit meg kell fejteni. 

- Én ezt már nem bírom, biztosan egy álomban vagyok. - fogom a fejemet, majd leülök a fűbe, mielőtt még összeesek. 

- Figyelj, nyugodj meg! Hirtelen sok volt ez neked, amit megértek, hiszen ez most olyan, mintha az életed összes terhe a válladra nehezedett volna. Viszont ez kurvára a valóság és azért vagyok itt, hogy segítsek. Tudod, hogy számíthatsz rám Ashley és együtt megfejtjük az egészet, hogy tiszta legyen a kép. - guggolt le elém, majd megsimította a karomat, miközben biztatóan rám mosolygott. 

Az nem is kérdés, hogy össze vagyok zavarodva. Hirtelen olyan dolgokat tudtam meg, amit az életemben nem gondoltam volna. A családom nem is egy átlagos aranyvérű család, hanem nagy valószínűséggel ősi vér folyik az ereinkben. Olyan hihetetlenül hangzik. Ki kell derítenem, hogy mégis mi a teljes történet. Még jó, hogy Paul itt van, mert ő segíteni tud majd nekem - mert ő is ugyanúgy tudni akarja a szín tiszta igazságot. Bár a szüleim elé is állhatnék, de nem fogok. Még. Először gyűjteni fogok pár információt, mielőtt eléjük állok, hogy kikérdezzem őket az igazságról.