A hétvége villám gyorsasággal telt el. Hétfő reggel olyan kómásan ültem a házam asztalánál, hogy semmivel nem voltam tisztában. Még az is lehet, hogy félig aludtam. Regulus Black és Evan Rosier társaságát élveztem, a két fiú pedig jókat beszélgetett egymással, miközben fogyasztották a reggeli pirítósukat gyümölcslekvárral. Én zabkásámat kanalaztam a számba hatalmas unalommal és fáradsággal.

Aztán egyesek nagy örömére - másoknak mérgére - megérkezett a reggeli posta. Baglyok repkedtek szanaszét, elhullajtva a tollaikat és a hozott leveleket, csomagokat. Én nem vártam semmit, mégis a tányéromban landolt egy virágcsokor, amely érdekesebbnél érdekesebb virágokból állt össze. Tanulmányoztam a meglepetés csokrot, viszont az nem tartalmazott semmilyen kártyát, amire rá lett volna írva, kitől jött.

- Nocsak, Luckwood virágcsokrot kapott a titkos hódolójától. - mondta izgatottan Rosier, miközben kíváncsian előrébb hajolt, hogy szemügyre vehesse a csomagomat.

- Fogd be, Rosier! - csóváltam a fejemet szem forgatva.
Igen, Rosierrel nem szoktuk egymást a keresztnevünkön szólítani, én Luckwood vagyok neki, nekem pedig Rosier továbbra is. Érdekes, mert Regulusszal egyből olyan jó viszonyba lettünk az ismerkedés után, hogy sosem szólítottuk a másikat a vezetéknevén. Bár azért azt se felejtsük el, hogy Rosier nem volt olyan kedves velem az elején.

- Barátodtól jött? - kérdezett rá Regulus, amire felkaptam a fejemet. A fiú arca meglepett volt és kíváncsian várta a válaszomat.

- Mi? Dehogy! - ráztam a fejemet, miközben elkuncogtam magam. - Nincs barátom, biztos csak... - ekkor mintha fejbe vágtak volna. Merlin szerelmére... Ez a sok különböző típusú növény, hogy nem jöttem rá egyből? Hiszen én az összeset ismerem innen és így egyértelmű a válasz, hogy kitől jöhetett. Paul.

Paul az unokatestvérem, aki két évvel idősebb nálam. Kiskorunkban rengeteget voltunk együtt, szinte elválaszthatatlanok voltunk egymástól. Pault mindig érdekelték az érdekes növények, rengeteget olvasott utánuk, mi mire jó, milyen hatása van, le lehet-e szedni őket. Az együtt töltött időkkel pedig engem is tanított - bár akkor még játéknak vettem az egészet, viszont most már tudom, hogy azzal együtt tanultam is. Őt lekötötték a különleges virágok-növények, a misztikus lények és furcsábbnál furcsább szimbólumok, amelyeket folyton egy régi, vastag kötetű könyvből tanulmányozott. Én egy szót sem értettem belőlük, Paul viszont olvasott a jelekből, ezért pedig csodáltam is őt. Fájt a szívem, mikor el kellett válnunk egymástól. Amikor anya összeveszett a nővérével, fogta magát és Pault, majd elköltöztek mellőlünk. Azóta nem találkoztam a fiúval, viszont egy párszor küldtünk egymásnak leveleket, de mostanában már azt sem. Nem értem, hogy ezt most miért küldte, de nagyon jól esett és örültem is neki.

Az arcomra kiült egy széles mosoly. A velem szemben ülő két fiú értetlenül vizsgálta a fejemen lévő fura mosolyt, majd egymásra néztek és újra rám. Végül Regulus döntött úgy, hogy rákérdez, miért vigyorgok úgy, mint egy tejbetök. 

- Nem tudom, hogy ránk tartozik-e, de minek örülsz ennyire? Rájöttél a titkos hódolódra? - vonta fel a szemöldökét a fiú, mire felnevettem.

- Jaj, nem. - ráztam a fejemet szórakozottan. - Ez az unokatestvéremtől jött, Paultól.

- És ilyen sokfajta virágot küldött neked? - értetlenkedett Rosier. - Szülinapod van?

- Nem, nincs szülinapom. Paullal nagyon jó a kapcsolatunk, csak aztán elváltak útjaink, mikor a nénikém és anyám összevesztek. Azóta nem láttuk egymást és most küldött virágot, amitől felelevenedtek a régi közös emlékeink. - meséltem nekik, de ők csak bólintottak. - Bár azért értékeltem volna, ha üzenetet is ír mellé vagy valami. - tettem hozzá vállat vonva.

- Hát, akkor fura unokatesó lehet. - húzta el a száját Evan, mire én gyilkos pillantásokkal néztem rá. A fiú szemei kikerekedtek, majd gyors hozzátette. - Mármint a szokásos unokatesókhoz képest. Hisz ki küld ok nélkül virágot valakinek? Igaz, Reg?

- Mit tudom én. - vonta meg a vállát a szólított fiú. - Nálunk semmilyen formában nem szokás virágokat küldözgetni. 

- Fura családod van, tesó. - csóválta a fejét a másik, mire Regulus megforgatta a szemét.

- Nem fura, csak bonyolult. Nehéz őket megérteni, ennyi az egész. - sóhajtott, majd felállt az asztaltól és indulni készült.

- Meg se vársz? - kaptam én is össze a cuccaimat, hogy utána siethessek.

- Nem vagy már hozzám kötve, Ashley. Mai naptól kezdve a magad ura vagy. - fordult vissza felém, mire homlokon csaptam magam. 

- Baszki, elfelejtettem. De attól még megvárhatsz, ha akarsz. - dobtam a vállamra a táskámat, majd mellé léptem volna, amikor kirakta elém a kezét.

- Ne haragudj, de egyedül mennék órára. - mondta, a hangja pedig hirtelen váltott át érzelemmentessé. 

Értetlenül néztem a fiú után, miközben arra próbáltam rájönni, mi olyat mondhattunk, amitől egyik pillanatról a másikra megváltozott a kedve. Szerintem semmi olyanról nem volt szó, ami kiválthatta belőle ezt. Ez pedig rosszul esett. Lehet, hogy nem szándékosan tette, hiszen ha az embernek rossz kedve van, akkor észre sem veszi, ha megbánt valakit. Regulus mindig zárkózott volt, ezért meg sem kéne lepődnöm ezen, de mégis piszkált, mert amióta sokat voltunk együtt, feloldottnak látszott. 

Rosier mellém lépett, majd rám nézett. Én is felé fordítottam a fejem, majd egyszerre néztünk a Nagyterem kijárata felé, ahol a Black fiú eltűnt. Evan aztán azt mondta, ne foglalkozzak vele, majd idő után lenyugszik, mert néha vannak ilyen hangulatingadozásai. Csak megvontam a vállamat, majd elindultam bájitaltanra, ahova a fiú is velem tartott - mivel neki is ilyen órája lesz, de mégse egyedül menjek. Nem lett volna szükséges, de nagyra értékeltem ezt a cselekedetét. 

Lumpsluck ma nagyon irritáló volt. Nem tudom, miért, de egyszerűen minden bosszantott, amit mondott és csinált. Nem díjaztam a vicceit, inkább sértőek voltak számomra. Nem voltam ma jó formában, ezért rossz néven vettem a poénjait, egyszerűen képtelen voltam értékelni őket. Máskor jókat nevetek rajta, azonban most, ha tekintettel ölni lehetett volna, ezt simán megtettem volna. Viszont amilyen jó kedvében volt a tanár, ez fel sem tűnt neki, így folytatta. Más jót szórakozott azon, hogy engem teljesen lejáratott, mert nem rajtuk csattant az ostor, hanem rajtam. Nem tudom, ők mit szólnának, ha ilyen rossz kedvűek lennének és a tanár folyton szekálná őket, azon lehet én is jót röhögnék... 

Regulus a közös órákon sem szólt hozzám, ha nem volt muszáj. Az ő rossz hangulata átragadt mindenkire, aki körülötte tartózkodott. Egyedül Rosierre nem, neki szinte folyton jókedve van. Bár ez egyáltalán nem baj, sőt, ellenkezőleg. Kár, hogy tőle nem tudom átvenni ezt a jó hangulatot, mert akkor semmi bajom nem volna. Most komolyan szar kedvem lesz egész nap Regulus Black miatt? Ugyan már, nem kötődöm annyira hozzá, hogy átvegyem tőle, de mégis sikerült.