Értetlenül néztem a velem szemben álló idegen fiúra, aki várakozva fürkészte az arcomat. Most arra vár, hogy elmenjek? Vagy mondanom kéne valamit? Hát, bármi is legyen, az biztos, hogy ez egy kínos szituáció.

- Öhm... meglepett a leveled. - szólal meg a fiú először, mire a homlokom kezdem ráncolni.

- A levelem? Ne haragudj, de nem tudom, ki vagy. - rázom a fejemet, amire most ő vágott értetlen fejet.

- Nicholas vagyok, de hogyhogy nem tudod? Hiszen hagytál egy levelet az ágyam melletti éjjeliszekrényen. Találkozni akartál velem itt. - vett elő egy cetlit, majd az felém nyújtotta. Átvettem tőle azt, majd elolvastam. Ez valóban az én kézírásom. Ó, bassza meg! Rossz helyre raktam az üzenetemet, nem Regulus éjjeliszekrényére...

- Baszki! - csaptam homlokon magamat. - Igen, ezt én írtam, de nem neked szántam, ne haragudj! Regulusnak írtam, csak rossz helyre ment.

- Ó... Én azt hittem... azt hittem, hogy tényleg találkozni akarsz velem. - felelte csalódottan.

- De hiszen nem is ismerlek. Ha egyszer vagy kétszer láttalak. Az pedig semmit nem mond nekem, hogy Nicholas a neved. - tártam szét a karjaimat. - Sajnálom tényleg!

- Mindegy, gondolhattam volna. - vonta meg a vállait Nicholas, azzal megfordult, és leszaladt a lépcsőn. 

Nagyot sóhajtottam, és visszafordultam a korlát felé, amikor hirtelen leszállt elém a varjú. Egy pillanatra megijedtem, de aztán elmosolyodtam, majd megsimogattam a madár fejét, amire az csapkodni kezdett a szárnyaival.

Paul jutott eszembe. Bár valószínűleg azért van itt ez a varjú, hogy szemmel tartson, de akkor az unokatesómnak is itt kell lennie valahol. Hiába nézelődök, sehol semmi nyomát nem látom a fiúnak. Tipikus Paul, mindig titokzatos és észrevétlen. Vajon miért pont a varjút választotta meg a "kabalaállatának"? Sosem kérdeztem még meg tőle, de szerintem felesleges lenne.

Sokan nem szeretik a varjakat, mert csúnyának mondják őket, gonosznak és olyan átlagosnak, mert egyszínűek - feketék. De én szerintem szép madarak. Hogy őszinte legyek, inkább én is a varjakat választanám és nem a papagájokat. Azok is szépek, de valahogy engem jobban megfognak ezek a fekete madarak. Talán pont azért, amiért Pault is. Bár az ő okát sem tudom, hogy miért szereti őket, de az nem is lényeg. Viszont ha jobban belegondolok, a varjak a személyiségünkhöz is jobban illik, valamint ez a madár szerepel a címerünkön is. Tehát minden összefügg, csak gondolkodni kell hozzá egy keveset.

- Nyomoztam a volt fiúd után. - szólal meg a hátam mögött egy hang, mire azonnal afelé fordulok. Az unokatesóm egy félmosolyra húzza ajkait, a varjú pedig abban a pillanatban a vállára repül, és átveszi a gazdájától a csemegét. - Pontosabban Amazon nyomozott utána.

- És? - ráncoltam értetlenül a homlokomat. - Kéne érdekelnie?

- Ashy, tudom, hogy érdekel, nem tudod tagadni előttem. - rázta a fejét Paul, mire megforgattam a szememet. - Halálfaló.

- Mondj újat! - fonom össze magam előtt a karjaimat, miközben csípőmet háttal a korlátnak döntöm.

- Gyűlésekre jár. Egy héten legalább egyszer, ha nem többször, de egyszer biztosan. Ma is oda ment. Amazon látta a Roxmortsból elhopponálni. - folytatja a további információk közlését, mire még pislogni is elfelejtek.

- És Amazon mégis honnan tudja, hogy a faluból gyűlésekre hopponál? - vonom fel a szemöldökömet, mintha nem akarnám elhinni a szavait.

- Azt hiszed, hogy csak egy varjú létezik a világon? - kérdezi, és ő is felvonja a szemöldökét. Nyilván többen vannak...

- Ó, szóval a madaradnak barátai is vannak, akik szintén nyomozásra vannak betanítva.

- Valami olyasmi. - bólintott Paul.

- Nagyszerű, csakhogy én nem kértem olyat, hogy kémkedj Regulus után. - jegyeztem meg gúnyosan, mire az unokatesóm vállán pihenő madár felkárogott.

- Kérted vagy sem, engem érdekelt. Éreztem, hogy valami rosszban sántikál és lám igazam volt. - felelte elégedetten a fiú.

- És azon kívül, hogy gyűlésekre jár, megtudtál valami mást is? - tettem fel a kérdésemet, ha már témánál voltunk.

- Még nem, de azon vagyok.

- Értesítenél róla engem is, ha megtudsz valamit? - nézek rá boci szemekkel, mire elneveti magát.

- Na mi van, csak nem érdekelni kezdett a dolog? - lép közelebb hozzám, miközben széles mosolyra húzza a száját, mellyel együtt megvillantja a fogait is.

- Fogd be! - sütöm le a szememet somolyogva.

Paullal a hosszas ideig tartó beszélgetésünk után visszaindultam a klubhelységbe. Későre járt már. Csakhogy nem én voltam az egyetlen, aki a bagoly órájában nem a hálókörletében tartózkodott. A Black fiúval együtt értünk le a klubhelység ajtajához, mindketten különböző irányból érkeztünk, pont egymással szembe. Egy pár pillanatig csak nézünk egymás szemébe, a falon lévő fáklya épphogy megvilágítja az arca egyik oldalát. Így van egy világos és egy sötét oldala, pont mint valójában. És én ebből csak az egyiket ismertem, a másikról tudomásom sem volt egészen mostanáig.

Vártam, hogy Regulus elmondja a jelszót, azonban ő nem szólalt meg, ezért rám hárult a feladat. Elszakítottam róla a tekintetemet, majd kimondtam a megfelelő szót, a bejárat pedig kirajzolódott. Kinyílt az ajtó, mire én beléptem, engem pedig a fiú követett. Még bent a klubhelységben is csak néztük egymást, mint két holdkóros, de egyikünk sem szólt a másikhoz. Mindkettőnk arcára ki volt írva a kérdés, hogy "mégis hol a bánatban voltál ilyenkor?", még annak ellenére is, hogy én tudtam, ő hol volt.

- Ashley...

- Regulus... - szólaltunk meg egyszerre. - Mondd csak!

- Nem, mondd te! - adta át nekem a szót, mire sóhajtottam.

- Írtam neked egy levelet, amelyben szerettem volna találkozni veled ma, de nem jöttél el. És mint kiderült, teljesen rossz éjjeliszekrényre tettem a levelet és valami Nicholast hívtam el a csillagvizsgálóba véletlenül. De nem is ez a lényeg, úgyhogy a lényegre térek... - rázom meg a fejemet, hogy ne csacsogjak annyit feleslegesen. - Szerettem volna beszélni kettőnkről.

- Kettőnkről? - kérdezte meglepetten, és mintha felcsillantak volna a szemei.

- Igen. - bólintottam, ezzel megerősítve az előbb elhangzott mondatomat. - Békülni szeretnék. Rájöttem, hogy valóban nem a szakítás volt a legjobb módja a problémánk megoldására. Nagyon ki voltam borulva - bár még mindig ki vagyok - és abban a pillanatban azt hittem, ha véget vetek mindennek, azzal a problémáim is megszűnnek, de csak nagyobbak lettek. Nélküled mégannyira sem tudom kezelni őket és még jobban a földbe tipornak. Meg kellett volna értenem a helyzetedet is, de valóban önző voltam és sajnálom, Reg!

- Ash... Neked nincs miért bocsánatot kérned! - rázta a fejét a fiú. - Itt csak én vagyok a hibás. Az én viselkedésem váltotta ki belőled mindezt, amiért nem hibáztatlak. Egy fasz voltam. Egy nagyon nagy fasz. Te egy kincs vagy a számomra, én pedig nem vigyáztam rád, amit nagyon bánok. Ha még egyszer újra csinálhatnám, mindent másképp csinálnék. Itt én voltam az önző, mert magamra gondoltam, hogy minden sikerüljön, rólad pedig megfeledkeztem, hogy te most min mehetsz keresztül. Viszont féltem is. Anyám azt mondta, ha csak rád gondolok, az meggyengít majd és akkor nem szolgálhatom a Sötét Nagyurat. De akkor abban a pillanatban annyira akartam közéjük tartozni és féltem attól, hogy tényleg az lesz, amit anyám mondott. Viszont én ezt pont fordítva érzem. Mégpedig azért, mert te vagy az, aki erőt ad nekem!

- Esküszöm, hogy elfogadom a döntéseidet, legyen szó bármiről. Ha azon múlik, belemegyek bármibe, csak veled lehessek! Nagyon szeretlek, képtelen vagyok még több napot megélni nélküled! - csuklik el a hangom, a szemeimet pedig ellepik a könnyek. 

Várom, hogy Regulus mondjon még valamit, de ehelyett megragadja a kezemet, és odahúz magához, az ajkait pedig az enyémekre tapasztja. Összekulcsolom a kezeimet a nyakán, miközben lábujjhegyre állok, hogy jobban elérjem őt. Aztán elszakad tőlem, és ahogy kinyitom a szemem, úgy egy könnycsepp buggyan ki a szemem sarkából és folyik végig lustán az arcomon, mire a Black fiú lecsókolja azt. A keze közé veszi az arcomat, majd egy hosszas, lágy csókot ad a homlokomra. Magamhoz ölelem, és mélyen beszívom az illatát, ő pedig a fejemre hajtja az övét.