A Roxfort Express süvítve tartott hazafelé, mi négyen pedig jókat beszélgettünk a kabinban. Leginkább a nyárról beszélgettünk, hogy ki mit fog csinálni, közben pedig egymásra irigykedtünk, kinek milyen jó programja lesz. Dana két hétig Spanyolországban lesz a szüleivel de megígérte, hogy mindenféleképpen írni fog nekünk. Evan Skóciába megy, és egy hétvégét Edinburgh-ben töltenek. Regulus úgy sejti, hogy ők sehova nem mennek, mert a szüleik nem azok a kirándulós típusok, de azt mondta, már megszokta. Felajánlottam neki, hogy töltsön egy hetet nálunk, mert szerintem mi sem megyünk sehova, de azt mondta, nem biztos, hogy összejön. Elég furcsa hangnemre váltott közben, de inkább elengedtem.

Az út most igen hosszúnak tűnt, a szokásosnál is hosszabbnak. Máskor mindig el tudok aludni, de most akárhogy helyezkedtem, nem tudtam. Lehunytam a szemeimet is, de egyszerűen kipattantak, mint nyúl a bokorból. Reg a vállára hajtotta a fejemet, hátha az úgy majd segít, de most még ez sem. Pedig Regulus közelsége mindig segít abban, hogy elaludjak vagy megnyugodjak, ezért nem is értem, mi lehet a baj. Dana és Evan elaludtak egymáson, úgyhogy csendben beszélgettünk addig a Black fiúval.

- Ideges vagy talán? - kérdezi Reg, miközben az ujjaimmal játszott.

- Nem tudom. - vonom meg a vállam. - Nem érzem, hogy az lennék, de ki tudja.

- Valami oka van? Történt valami? - fürkészte az arcomat.

- Dehogy. Semmi. - rázom a fejemet. - És te? Néha olyan furán válaszolt, veled történt valami?

- A nyárra elterveztem valamit, amiért kicsit izgulok, hogy összejöjjön. - felelte, hangjában pedig izgatottság csillant.

- Mit?

- Egyelőre még nem mondhatom el, mert nem lehet. De ha sikerül, az lesz az első, hogy szólok neked, megígérem. - tartotta fel nekem a kisujját, mire halványan elmosolyodtam és összekapcsoltam az enyémmel.

Regulus adott egy csókot az ajkaimra, majd hozzáérintette a homlokát az enyémhez. A fiú keze közé fogta az arcomat, és összedörzsölte az orrát az enyémmel, amitől még szélesebbre húzódott a mosoly az arcomon. Azután belefeküdtem az ölébe, ő pedig a hajammal kezdett játszadozni: az ujjára csavarta; csikizett vele vagy átvezette ujjait sötét tincseimen, mintha egy fésű lenne.

Mikor a vonat örökkévalóságnak tűnő percek és órák után megállt a kilenc és háromnegyedik vágányon, máris kiszúrtam a szüleimet, akik a karjaikat kitárva közeledtek felém. Hatalmas ölelésbe zártam őket, majd visszafordultam, hogy Regulusnak is köszönhessenek, de ő addigra eltűnt. De hát... az előbb még itt volt mögöttem. Elment és el sem köszönt. Nagyon furcsán viselkedik már egy ideje, de fogalmam sincs, miért titkolózik megint. Csakhogy ezentúl rá hagyom. Bízom benne és ez a lényeg.

Elköszöntem a barátaimtól, azután pedig végre elindultunk hazafelé. Az utón eléggé szótlan voltam, az ablakon bámultam kifelé, pedig megfogadtam, hogy nem lesz rossz kedvem. Mégis nem a lefényesebb a hangulatom. Nem akarok ezen gondolkodni, mégis folyton jár az eszem mindenfélén, csak nem azon, amin kéne. Lehet, hogy Regulus holnap küld egy levelet, amiben elmondja, miért kellett elsietnie. Jaj, Ash, ne gondold már ennyire túl! Tudom, nem én vagyok a világ közepe, de mégis a barátnője vagyok, nem? Egy elköszönést azért megérdemeltem volna. Lényegtelen... nem veszem magamra. Letudom annyival, hogy biztosan fontos dolga volt, ami miatt el kellett sietnie.

- Olyan szótlan voltál az úton, kincsem. - teszi anya szóvá, amikor belépünk a ház ajtaján, az orromat pedig azonnal megcsapja az otthon illata. - Valami baj van?

- Nem, anya. Semmi. - rázom a fejemet, majd felveszem a bőröndömet, és felbaktatok a lépcsőkön a szobámba. Apa segíteni akart, de nem engedtem neki.

Becsukom magam után a szobám ajtaját, majd hatalmasat sóhajtok. Miután letettem a kofferomat; kitártam az ablakomat, hogy jöjjön be levegő; aztán elkezdtem kipakolni a cuccaimat belőle. Dudorásztam közben, igyekeztem kiüríteni a fejemet. Viszont akaratlanul is Regulus jutott eszembe. A közös pillanatainkra gondoltam, hogy mennyi szép emléket szereztünk azóta, mióta együtt vagyunk. Nem azért gondoltam ezekre, hogy fájdítsam a szívem. Csak egyszerűen jó érzés volt. Egészen addig, amíg ki nem zökkentettek belőle.

- Rossz volt nézni, hogy az orrod ennyire súrolja a padlót. - szólal meg egy hang a hát mögött, mire azonnal annak irányába fordulok, csakhogy azzal a lendülettel fel is estem a bőröndömben. Paul az ablakomban ülve felnevet a kis mutatványon, aztán teljesen bemászik a szobámba.

- Merlin fasza, legalább megköszörülted volna a torkodat. - keltem fel a földről, és megvető pillantásokkal jutalmaztam a hívatlan vendéget.

- Most már mindegy. - vonta meg a vállát, majd levetődött az ágyamra, nekitámasztotta a hátát a támlának, a lábát pedig cipőstől feltette a takarómra. Ebben a pillanatban meg tudtam volna fojtani. - Miért búslakodtál, madárkám. 

- Nem búslakodtam... - vonom meg most én a vállaimat, aztán folytatom a kipakolást.

- Nem úgy láttam. - húzza el a száját, miközben a körmét piszkálja. - Ki vele! A Black fiúval kapcsolatos, igaz?

- Nem fogom elmondani. - ráztam a fejemet határozottan.

- Most miért? - tárta szét a karjait Paul hitetlenkedve.

- Mert nem fogom azt hallgatni, hogy én megmondtam, hogy ez a Black fiú így; én megmondtam, hogy ez a Black fiú úgy; ez a Black így meg úgy... blah, blah, blah. - utánoztam a hangját gúnyolódva. - Folyton ezt csinálod.

- Nem is igaz!

- Ó, dehogyisnem! - csóválom a fejemet rosszallóan.

- Jaj már, most nem fogom! Kisujj becsszó, Ashy! - mutatta fel nekem a kisujját, mire a megforgattam a szememet.

- Akkor is tuti, hogy kinevetsz. - tettem karba a kezeimet, miközben megráztam a fejemet.

- Légyszi, ne légy undok, Ashley Luckwood. - vette elő kiskutya szemeit, amivel sikerült rávennie.

Így hát elmeséltem Paulnak, hogy rosszul esett, hogy Reg nem köszönt el. Hozzátettem azt is, mielőtt tényleg kinevetne, hogy mostanában elég furcsán viselkedik. Az unokatesóm a szemöldökét kezdte ráncolni, majd felajánlotta, utána nézhet a Black fiúnak, ha nagyon akarom. Ha nem akarom, akkor tényleg nem fog nyomozni. Úgyhogy elutasítottam az ajánlatát, de kedves volt tőle, hogy felajánlotta. Megígértem, bízni fogok a Black fiúban, mert ez tényleg így van. Még egyszer nem követem el azt a hibát, hogy nem bízom meg benne.

Befeküdtem Paul mellé az ágyba, majd a fejemet a vállára döntöttem, mire ő a fejemet kezdte simogatni, mint régen. Te szent ég, megszámolni sem tudom, hányszor bújtunk össze, mikor kicsi gyerekek voltunk. Ha vihar volt, azért; ha valamelyikünknek rossz kedve volt, akkor azért; ha Paul mesét olvasott nekem, akkor pedig azért. Szerettem, mikor felolvasott nekem. Paul mindig is nagyon szépen tudott olvasni. Már akkor ismerte a betűket, mikor még iskolás sem volt. Amikor pedig arra került a sor, már nem volt nehéz dolga. A tanárai dicsérték is őt emiatt és hamar a kedvencükké vált. Aztán megérkezett a levele, hogy felvételt nyert a Drumstrangba, így azt hazudták a mugli tanároknak - merthogy eddig mugli iskolában tanult meg mindent -, hogy költözés miatt másik iskolát kellett választaniuk. Azután pedig valahogy anya is összeveszett a nővérével, a kapcsolatunk pedig megszakadt.

Instagram:
arnoldemma7.onwattpad

---

Nagyon sajnálom, hogy ennyit kellett várnotok az új résszel, de ez a hét borzasztó volt számomra. Nagyon beteg voltam, ami miatt sem erőm, sem kedvem nem volt írni. A hétvégém sem volt igazán szabad, de most megpróbáltam összehozni nektek ezt a részt. Lehet, hogy nem lett valami jó, de nem akartalak titeket már rész nélkül hagyni. De ezután már becsapunk a lovak közé, megígérem. Addig is legyetek jók, megpróbálok hamarosan ismét felbukkanni.

Pusz, Em💚