Elérkezett az első kviddics meccs is, amin a Mardekár és a Griffendél fog játszani egymással. Izgatott voltam, pedig nem is én vagyok az, aki játszani fog. A reggelin a Mardekár kviddics csapatának tagjai teljesen nyugodtan fogyasztották a tányérjukon lévő ételt, úgyhogy nem is értettem, én miért stresszelek rá ennyire. Viszont amikor elnézek az ellenfél asztala felé, a Griffendél-ház asztalánál már kevésbé voltak olyan nyugodtak az arcok. Most vagy ők csinálnak valamit rosszul vagy mi. 

A mi játékosainknak is nyugtalannak kellett volna lenniük, mint a griffendéleseknek, mert ez most teljesen úgy jön le, mintha leszarnák azt, hogy ma nyerünk-e vagy sem. Vagy akár úgyis nézhetjük, mintha száz százalékig biztosak lennének abban, hogy ma nyerünk - bár ennek örülnék is. Mondjuk akkor sem vennék rá mérget, mivel James van olyan jó fogó, mint Regulus. A két fiú között mindig is nagy volt a versengés és hol az egyikük nyert, hol a másikuk. Sosem volt olyan, hogy az egyikük sokkal többet nyert volna - ez a Mardekár-Griffendél meccsekre vonatkozik.

- Nem is izgulsz? - kérdezem Regulust, miközben nézem, ahogy tömi a fejét. Nem úgy látszott, mintha izgulna, mert meglehetősen jó étvágya volt. 

- Nem. - mondta teli szájjal, és megrázta a fejét. Majd miután lenyelte, folytatta. - Miért izgulnék? 

- Hát, nem tudom. - vontam meg a vállamat. - Ahogy elnézem a griffendéleseket...

- Azok beszariak. - szakított félbe, mire felvontam a szemöldököm. - Az egyetlen normális játékos közöttük Potter. Ő túl nagyképű ahhoz, hogy izguljon, mivel tudja magáról, hogy jó játékos. Ráadásul be akar vágódni annál a vörös lánynál. 

- Honnan tudod, hogy Lily tetszik neki? - tátom el a számat. 

- Ugyan! - horkant fel. - Túl feltűnően teszi magát neki, hogy felvonja magára a figyelmet. 

- Akkor biztos az egész iskolának feltűnt már. - kuncogok fel.

- Biztos is! - bólint egyetértően a fiú, majd beveszi az utolsó falatot a szájába, azzal egyenesen feláll az asztaltól. - Jössz, Ash? - nyújtja felém a kezét, én pedig azt elfogadva felkelek a helyemről. 

Elkísértem Regulust a kviddics pályáig, ahol lent szorosan megöleltük egymást és sok sikert kívántam neki, majd fellépcsőztem a lelátóra, ahol elfoglaltam a helyemet a barátnőm, Dana mellett. Izgatottan vártuk, hogy a két csapat végre megjelenjen, addig természetesen beszélgettünk. 

Amikor végre megjelentek a játékosok - egytől egyig a mardekárosok és a griffendélesek is -, felálltak a helyükre, majd a bíró a sípjába fújt és feldobta a kvaffot, amit az ellenfél szerzett meg. Azonban nem sokáig maradt nála, mert amikor passzolt volna a csapattársának, a mardekáros megszerezte a labdát. Erre mi kisebb tapsba kezdtünk, de nem szerettünk volna előre inni a medve bőrére.
A játékosaink sokat passzolgattak egymás között, tehát rendesen megvolt a csapatjáték, ami még a végén egy gólhoz vezet. Végül az egyikük rádobja és...

GÓL!

A kvaff átrepült a karikán, mert a Griffendél csapatának őrzőjének lyukas volt a keze. A Mardekár-ház felkiált, miközben mindenki magasba emeli a kezét és tapsolni kezd. Dana olyat sikított a fülembe, hogy rögtön azt hittem, kiszakad a dobhártyám, de aztán újra a meccsnek szenteltem a figyelmemet.

A griffendélesnél a kvaff, majd a mardekárosnál, aztán megint a griffendélesnél. Az események pörögtek, a gólok pedig gyarapodtak mind a Mardekár csapat, mind a Griffendél csapat oldalán. Végül eljött a legizgalmasabb pillanat is... amikor a két fogó a cikesz után ered. A kis arany labdácska villámgyorsan repül el a fogók előtt, majd mindketten sietve utána indulnak. Regulus és Potter először fej-fej mellett haladtak, de aztán a mardekáros fiú megelőzte ellenfelét. Azonban Potter hamar felzárkózott. 

A kezemet ökölbe szorítottam izgalmamban, és szinte az utolsó csepp vért is kiszorítottam az ujjaimból. Potter nagyot lökött Regen, mire azonnal megugrottam, de az már nem volt eszemben, hogy eltakarjam a szemeimet. Akartam tudni, hogy mi történik, de közben mégsem. Féltettem a Black fiút, a gyomrom görcsbe rándult miatta. Reg ügyes, nem eshet baja. 

A két fogó egyszer nagyon közel kerül a földhöz, egyszer nagyon magasban vannak. A cikesz hihetetlenül gyors és követhetetlen. Regulus a kezét nyújtja a labdácska felé, Potter pedig szintén ezt teszi. A két fiú bármelyik pillanatban megfoghatja a mindent eldöntő arany cikeszt, ugyanis az állás eddig döntetlen volt és most a fogókon múlik a győzelem. 

De aztán arra leszünk figyelmesek, hogy a griffendéles fiú megrúgja ellenfele seprűjének hátulját, majd Reg előre bukik, és nagyot esik. Megszorítom az előttem lévő korlátot, és úgy előre hajolok, hogy én is majdnem kiesek rajta. Potter elégedetten vigyorgott, miközben markában ott vergődött az aranylabda. A mardekáros fiú az alkarját magához szorítva forgolódott a földön, amitől a szívem összeszorult.

- Reg! - kiáltom el magam, majd azonnal átverni készülök a tömegen, hogy leszaladhassak a fiúhoz. 

Odarohanok hozzá, majd letérdelek mellé és a nevén szólongatom. A Black fiú fájdalmas nyögéseket hallatott, én pedig megpróbáltam felültetni őt. Eközben ideért a tanári segítség is - Lumpsluck és McGalagony professzor. 

- Mr. Black, hogy érzi magát? Milye fáj? - kérdezte McGalagony, de a fiú nem igazán tudott megszólalni, csak összeszorította a szemét. 

- A karom. - válaszolja nagy nehezen. - Nagyon fáj a karom. 

- Valószínűleg eltört a karja. - állapította meg a tanárnő. - Miss. Luckwood elkíséri magát a Gyengélkedőre Lumpsluck professzor kíséretében, amíg én beszélek Potterrel. 

A Black fiú bólintott, majd megpróbáltam segíteni neki felállni. Megengedtem neki, hogy nyugodtan nehezedjen rám, de ő nem akarta elfogadni - először. Végül beadta a derekát, mert megmondtam, hogy meg fogok sértődni rá, ha nem fogadja el a segítségemet. 

A Gyengélkedőn a javasasszony kezelésbe vette Regulus karját és valóban elég csúnyán eltört neki. Viszont az volt a szerencséje, hogy ahhoz képest hamar össze tudja neki forrasztani. Kapott valami elixírt, ami majd összeforrasztja a csontját, addig pedig felkötve kell lennie a karjának. Állítólag nem lesz valami kellemes érzés a folyamat, ezért lehetséges, hogy szenvedni fog egy kicsikét, mert kényelmetlen lesz számára. Nagy valószínűséggel majd csak holnap fogja tudni használni a karját, mert addigra gyógyul meg teljesen.

Annyira lefoglalt Regulus, hogy teljesen megfeledkeztem Paulról. Mivel ma nem voltak óráim a kviddics meccs miatt, ezért nagyon el voltam tájolva. Nem szívesen hagytam volna magára a fiút a gyógyuló karjával, de azt mondta, nyugodtan menjek el, mert ő meglesz egyedül is - meg ott lesz vele Dana és Evan is. 

Siettem le a Fekete-tóhoz, mivel tudtam, hogy rendes késésben vagyok. Paul már ott volt, és karba tett kezekkel figyelte, ahogy közeledem.

- Késtél. Nagyon elkéstél. - vonta fel rám a szemöldökét.

- Bocsi, de ma nem voltak óráim és teljesen elnéztem az időt. - magyarázkodtam lihegve, miközben az oldalamra szorítottam a kezemet. 

- A Black fiúval voltál, igaz? 

- Szüksége volt rám. - tárom szét a karjaim.

- Jó, mindegy. - vonta meg a vállát Paul, majd közelebb lépett hozzám. - Elhoztad a pálcád?

- Igen, itt van. - bólintottam, azzal elő is kaptam a taláromból.

- Fel is készültél? - kérdezte komolyan. 

- Na de várjunk! Mégis mire? - pislogok értetlenül.