Paullal késő estig ott voltunk a csillagvizsgálóban. A fiú visszakísért engem a klubhelység bejáratáig, ahol gondosan elbúcsúztunk egymástól. Bár azt mondta, sokat fogunk még találkozni, de azért én jó szorosan megölelgettem. Amikor beléptem a klubhelységbe, akkor ütötte meg a fejemet a kérdés: hogy jutott be Paul úgy a Roxfort területére, hogy senki nem vette észre? Ezt most már megkérdezni sem tudom, de akkor majd a következő alkalommal, ha nem felejtem el - de biztos vagyok benne, hogy el fogom.

Mikor elindultam volna fel a hálószobám felé, hirtelen valaki visszarántott a csuklómnál fogva, majd a falnak nyomott. Megijedtem, hiszen sötét volt, így felkészültem az önvédelemre, de ekkor megismertem két ismerős, zöldes színű szempárt. Regulus volt az és rettentően közel volt hozzám, amitől a szívem heves dobogásba kezdett. Azonban nem engedhettem ezt meg magamnak, ezért próbáltam valahogy kiszabadulni, de mindkét kezével elzárta az utamat. Miért teszi ezt velem? Hetek óta nem beszéltünk, most pedig megint kezdi? Aztán megint hallgathatom, hogy hiba volt minden, én pedig szeretném megkímélni magamat a fájdalomtól.

- Mit csinálsz? - kérdeztem suttogva, miközben szemeimet egyszer sem vettem le az övéiről. Sötét volt, tényleg sötét, a szemeit mégis képes voltam megtalálni...

- Nagyot tévedtem, Ashley, és sajnálom! - suttogott ő is, miközben közelebb hajolt, így leheleteink összeolvadtak. Az áramszerű érzés végig futott a testemen, a levegőt pedig képtelen voltam egyenletesen venni. - Úgy van, ahogy sejtetted...

- Tessék? - ráncoltam össze a szemöldökömet értetlenül. Mit sejtettem én?

- Én is akarom, ha te is akarod még. - mondta ki, mire hirtelen úgy éreztem, mintha a szívem a fülemben dobogott volna.

Regulus keze közé fogta arcomat, majd meg akart csókolni, amikor lehunytam a szememet és elfordítottam a fejemet. Nagy erőfeszítés kellett ahhoz, hogy ezt most megtegyem, de muszáj volt. Bár abban a pillanatban megbántam, amikor megtettem, de nem csinálhattam mást, mert ott lebegett előttem Sirius arca. A fiú meglepetten és csalódottan hajolt el tőlem, én pedig kinyitottam a szemeimet, melyeket egyből ellepték a könnyek.

- Én pedig akkor tévedtem, amikor azt hittem, én is akarom. - felelem, ettől pedig a szívem törik össze darabokra. - Rájöttem, hogy nekünk sokkal jobb lesz így, mert mi nem lehetünk együtt.

- Esélyt sem adsz neki? - rázza a fejét, és próbálja felfogni a szavaimat.

- A mi kapcsolatunk akkor volt jó, amikor barátok voltunk. Nem is... Amikor idegenek voltunk egymás számára. - nyeltem egy nagyot, hogy visszatartsam a kitörni készülő sírást. - És azért nem ér meg egy próbát sem, mert nem volna helyes...

- Ashley, miért mondod ezt? - hallom, ahogy Regulus szíve is megreped és nem sok tartja vissza a teljes összetöréstől. - Sirius az oka, igaz? Mert szeret téged és nem akarod megbántani...

- Meg kell értened, Reg. - csuklott el a hangom. - Ő is ugyanúgy fontos nekem, hiszen a barátom.

- De ő nem úgy tekint rád, onnantól kezdve bukott az egész barátság. - lépett újra közelebb hozzám, mire én jobban a falhoz simultam. - Nem dobhatod el azért a szerelmet, mert nem akarsz másnak fájdalmat okozni, Ash.

- Nem megy... - rázom a fejemet. - Mert... mert én már nem szeretlek. - mondtam ki nagy nehezen, majd felszaladtam a lépcsőn a szobába.

Életemben nem hazudtam még ekkorát, de muszáj voltam kimondani, hogy ezt végleg le tudjuk zárni. Bánkódni fogok még ezért, mert ismerem magamat, viszont az vigasztaljon, hogy nem lett oda a barátságom Siriusszal. Ekkor eszembe jutottak Regulus szavai "De ő nem úgy tekint rád, onnantól kezdve bukott az egész barátság. Nem dobhatod el azért a szerelmet, mert nem akarsz másnak fájdalmat okozni, Ash". Lehet, hogy igaza van, de most már mit számít? Nem tudom visszaszívni azt, amit kimondtam és az időben sem tudok visszamenni. Ez most már így van jól, bármennyire is fájt.

Az éjszakát nem azzal töltöttem, mint az átlagos emberek. Pontosítok, egy szemhunyásnyit sem aludtam. Helyette itattam az egereket, reggelre pedig olyan vörösek és duzzadtak lettek a szemeim, mint akit jó alaposan megvertek. Dana meg is lepődött ezen, de megnyugtattam, hogy semmi bajom. Persze ő ezt nem vette be, így hát megmagyaráztam neki a tegnap este történeteket. Természetesen, ha Dana tehette volna, simán leszedte volna a fejemet a nyakamról, mert hatalmas baromságot követtem el. Fájó szívemmel igazat kellett adnom neki, de ezt nem mondtam ki hangosan, mivel nem tudta a teljes történetet. Szóval ezért rendesen megkaptam a magamét, hogy ahelyett, hogy belementem volna, elutasítottam, amikor teljes szívemből szeretem ezt a fiút. De szerelem ide vagy oda, az eszemre kellett hallgatnom.

A nap folyamán próbáltam távol maradni a fiatalabbik Black fiútól. Most én játszottam azt a játékot, amit Regulus pár hete. Viszont annak ellenére, hogy most pontot tettünk a mondat végére, Rosierrel ugyanolyan jó maradt a kapcsolatom. Az a jó, hogy a fiú tulajdonképpen senki oldalán nem áll - vagyis én ezt gondolom. Hogy miért is gondolom ezt? Mert Regulus legjobb barátja, mégsem szakította meg velem a kapcsolatot azért, hogy mi "összevesztünk". Bár szerintem Evan sem hülye és sejti a helyzetet, ami ebben a pár napban, hétben lefolyt köztem és Regulus közt. Mondjuk nem különösebben érdekel, ha sejti a dolgot, sőt, nem bánom egyáltalán, ha rá is jön, mert igazából nincs vesztenivalóm vele.

Számmisztikán nem is lehettem volna kellemetlenebb helyzetben. Mivel Danának nincs ilyen órája, így nem tudtam vele egy padban ülni. Viszont Regulusnak van és egyedül csak ő mellette volt hely. Próbáltam valakivel cserélni, de senki sem volt hajlandó a mardekáros fiú mellé ülni, így én kénytelen voltam. Azért azt megkérdeztem, mielőtt leültem, hogy helyet foglalhatok-e, a Black fiú pedig bólintott és arrébb tolta a padon a könyveit, hogy az enyémek is elférjenek. Elővettem én is a könyvemet, a jegyzetfüzetemet, majd a tintát és pennát.

Feszengve ültem a padban, miközben próbáltam a tanárra figyelni, azonban Regulus elvonta teljesen a figyelmemet. Finom és csábító illata az orromba költözött, és maga a tudat, hogy újra közel volt hozzám, furcsa érzéseket keltett a gyomromban. Jegyzetelés közben rápillantottam a szemem sarkából és megfigyeltem, hogy egyáltalán nem a feljegyzéssel foglalkozik, hanem valamit fikálgat egy papírdarabra. Sötét, hullámos tincsei pimaszul lógtak a szemébe, majd mikor zavaróvá vált számára, beletúrt. Ennek láttán próbáltam mély levegőt venni, de túlságosan összezsugorodott a tüdőm ahhoz, hogy az összes oxigén beleférjen.

Aztán Regulus felém fordította a fejét, én pedig próbáltam elkapni róla a tekintetemet. Csakhogy ezt elbuktam, mert a fiúnak már feltűnt, hogy figyeltem. Valószínűleg tetőtől talpig elvörösödtem, de igyekeztem visszatemetkezni a jegyzetfüzetembe. A Black fiú szólásra nyitotta volna a száját, amikor megszólalt a szünetet jelző csengő, engem pedig mintha ágyúból lőttek volna ki. Felpattantam a helyemről, összeszedtem a cuccaimat, majd kisiettem a teremből.