Ott álltam a kilenc és háromnegyedik vagányon, miközben a legjobb barátnőmre vártam. Dana sosem a pontosságról volt híres, de azért jó volna, ha ideérne addigra, mire indul a vonat. Folyamatosan az órámra tekingettem, az idő pedig egyre jobban kezdett szűkös lenni. Végül úgy döntöttem, nem várok tovább, felszállok a Roxfort Expresszre.

Kutakodtam üres fülkéért, de eddig nem nagyon jártam sikerrel. Utálom az új tanév kezdetét, mert mindig annyian vannak, hogy köpni nem lehet a vonaton. Ráadásul nem csak a kabinok vannak tele, hanem a vonat keskeny folyosói is, így elférni se lehet normálisan.

Közben tekintetemmel kutattam a diákok között, hátha megtalálom Danát, de eddig sikertelen volt a keresgélés. Csakhogy annyira el voltam tájolva, hogy nem figyeltem, így nekimentem valakinek. Egy magas fiú volt, csodálatos szürkészöld íriszekkel, sötét haja pedig pimaszul lógott a szemébe. Regulus Black. A lányok kedvence, szinte ez egész Roxfort ismerte a nevét. Szívem mélyén én is kedveltem őt egy kicsikét, de csak ennyi. Sosem kerültem hozzá még ilyen közel, mint most, ezért a szívem hevesen kalapálni kezdett. A másik pedig, hogy engem észre sem vett. Soha. Levegő voltam számára, egy árnyék, mint sok más. Regulus nem olyan volt, mint a bátyja, Sirius.

Sirius sokkal nyitottabb volt, jókedvű, mindig mosolygós és a Griffendél-ház büszke tagja. Regulus zárkózott volt; komor; szűkszavú; mosolyt csak akkor látni az arcán, ha a fiú haverjaival lóg és a Mardekár-ház diákja, akárcsak én. Egy házban vagyunk, ráadásul egy korosztály -mindketten az ötödik évünket kezdjük idén -, mégsem méltatott engem egy pillantásra sem. Egészen mostanáig... A tekintetünk összetalálkozott és több másodpercre is, de még az is lehet, hogy percekre összeragadt. Végül teljesen végig mért, a tekintete a bőrömön szinte csontig hatoló volt.

- Nagyon sajnálom! - szólaltam meg végül, hogy valamivel megtörjem ezt a kínos csendet.

- Nincs gond. - felelte hidegen, miközben vállat vont. Ahogy megszólalt... hangjától kirázott a hideg, a gerincemen mintha az áram futott volna végig.

- Regulus, végre megvagy! - kiáltottak fel a hátam mögött, mire a hang irányába kaptam a fejem. Regulus két legjobb fiú barátja volt, kiknek eléggé visszataszító a személyiségük. Hatalmas nőcsábászok voltak, imádtak a lányokkal játszani, amit nagyon undorítónak találtam. A legszívesebben leckére tenném mind a kettőt, de úgy, hogy maguktól a lányoktól elmenjen a kedvük, nem csak a játszadozástól.

- Téged kerestünk égen-földön. - csóválta a fejét a magasabbik, akinek olyan világosbarna haja volt, hogy azt már majdnem szőkének lehetett volna mondani. - Miért állsz le sárvérűekkel beszélgetni?

- Nem beszélgettünk. - rázta meg a fejét a keresett fél, majd miután egy utolsó pillantást vetett rám, elment a haverjaival.

Egyébként aranyvérű vagyok, de ezért már senkivel nem szállok vitába. Szerintem nem számít a származás, hogy most valaki aranyvérű, félvérű, negyedvérű vagy mugliszületésű - ha csúfolni szeretnénk vele valakit, akkor használjuk a sárvérű kifejezést. Én sosem tetten különbséget azért, ha valakinek mugli-vér csörgedezett az ereiben. Nyilván egy mugliszületésű is lehet kiváló boszorkány és varázsló, hiszen ezért lettek a Roxfort diákjai.

Gondolataimból Dana zökkentett ki, akit viszont én kerestem égen-földön. A lány szőke haja lófarokban lógott a feje tetején, zöld szemei pedig mosolyogva csillogtak rám, ahogy ajkai is mosolyra húzódtak. Vadul integetett, miközben a nevemen szólított a vonat folyosójának másik végében állva.

- Dana, téged aztán lehet keresni. - csóváltam a fejemet, mikor odamentem hozzá.

- Bocsi, Ash, csak Lily leszólított, aztán nem tudtam megszabadulni tőle, mert be nem állt a szája. - forgatta a szemét a barátnőm. - Találtál szabad kabint?

- Dehogy találtam. - mondtam felháborodva. - Viszont nem fogod elhinni, kivel futottam össze...

- A jóképű Sirius Blackkel? - nézett rám egy pimasz mosollyal.

- Nem, de majdnem. - kuncogtam. - Az öccsével.

- Ja, tényleg, te Regulus Blackért vagy úgy oda. - pislogott, miközben csücsörített.

- Na, ezt fejezd be! Gyere és inkább keressünk egy szabad helyet magunknak. Vagy egy olyat, amiben kevesen vannak és befogadnak. - ragadtam meg a lány karját, majd húzni kezdtem magammal.

Majdnem az egész utat végig cseverésztük, körülbelül negyed óra lehetett már csak addig, amíg a Roxfortig érünk. Átöltöztünk az iskolai egyenruháinkba, majd megkerestük Lilyt a griffendélesek között. Lily Evans egy évvel felettünk járt, de egy év az nem sok korkülönbség, így mindig együtt lógtunk vele vagy ő velünk. Ráadásul meglehetősen jól ismerte Siriust, Dana ezért Lilynek köszönheti, hogy közelebbről is szemügyre veheti a jóképű Black fiút. Én is meglehetősen jól ismertem Siriust és jó is volt a kapcsolatunk, de sosem volt merszem az öccséről kérdezni. 

Miután megérkeztünk, Dana, Lily és én előre furakodtunk, hogy felülhessünk mi is egy fiákerre, mielőtt elmegy az összes. Ezek a kocsik maguktól mentek, nem volt eléjük befogatva semmilyen állat, ezért a lányokkal tavaly óta azon töprengünk, hogy akkor mégis mi hajthatja őket...

Amikor a Roxfort kastélyba értünk, felsétáltunk a lépcsőkön, majd beléptünk a csodálatos Nagyterembe. Az elvarázsolt mennyezet a kedvencem azóta, amióta legelőször betettem a lábamat ide. Mindig mutatta az időjárást, ami épp kint volt. Ha este volt, biza itt is este volt, ahogy most is. Az ég felhős volt elég rendesen, így a csillagokat nem lehetett látni sajnos. 

Danával a Mardekár asztala felé vettük az irány, Lily pedig a Griffendél asztala felé, ezért elváltak útjaink. A mardekáros barátnőm egyből oldalba bökött, mikor leültünk, én pedig nem tudtam mire vélni ezt hirtelen és váratlan cselekedetét. Már szólásra nyitottam a számat, hogy felháborodva kérdőre vonjam, amikor ő letapasztotta a szám és a hatalmas tölgyfaajtón belépő Regulusra mutatott. A tekintetem egyből megakadt rajta és végig figyeltem, ahogy az asztalunkhoz sétál, majd leül a haverjaival. Ő felém pillantott, így a tekintetünk összetalálkozott, de én egyből elkaptam róla, és visszafordultam Dana felé. 

- Jó pasi, igaz, Ash? - kacsintott, mire megcsaptam a vállát. 

- Borzalmas vagy! - csóváltam a fejem nevetve. 

- Bár szerintem Sirius jobb. - vonta meg a vállát.

- Na, akkor menj és ülj az ölébe. - löktem meg a vállammal, mire a lány szemei elkerekedtek és felém kapta a fejét. 

- És még én vagyok a borzalmas? - tette a mellkasára a kezét. - Akkor te mi vagy, ha nem borzalmas? - vonta fel a szemöldökét.

- Te áradozol állandóan Siriusról. - szembesítettem az igazsággal. - Én szerintem teljesen elviselhető vagyok. 

- Szóval ezzel azt akarod mondani, hogy elviselhetetlen vagyok? Jól van, Ashley Luckwood, ezt nagyon jól megjegyeztem. - csóválta a fejét, majd sértődöttséget színlelve elfordult tőlem. 

- Jaj, ne már, Dana! - fordítottam vissza a barátnőmet a vállánál fogva. 

- Kérj bocsánatot akkor! - követelte, mire meglepett tekintettel és felvont szemöldökkel néztem rá. - Gyerünk, Ash! Kérj bocsánatot, ha azt akarod, hogy ne nehezteljek rád a következő öt percben. - erre felnevettem.

- Jó, legyen. - forgattam a szemem, majd mély levegőt vettem. - Nagyon sajnálom, drága Dana Olsen, és a bocsánatodért esedezem. Bocsáss meg ennek a szegény lánynak!

- Megbocsátok neked, csak mert a legjobb barátnőm vagy és szeretlek! - mosolyodott el, mire kuncogva megcsóváltam a fejem. 

- Jaj, én is szeretlek! - öleltem meg, de aztán újra kitárult a tölgyfaajtó és beözönlöttek rajta az elsősök. Olyan jó volt rájuk nézni, tiszta aranyosak egytől egyig. Ráadásul ahogy látom azokat az ijedt arcokat, eszembe jut róla, hogy én is annyira féltem akkor, mint most ők. De aztán rájönnek majd, hogy nem volt mitől félni, mert bárhova ossza őket a Teszlek Süveg, megtalálják majd a helyüket és otthon fogják érezni magukat a Roxfortban. 

Miután megtörtént a beosztás, előlépett Albus Dumbledore, az igazgató, és belekezdett a tanévnyitói beszédébe. Kicsit unalmas volt már ötödjére ugyanazt a beszédet hallani, így Danával végig susmorogtuk az egészet. Azután az asztal egy pillantás alatt megtelt mindenféle étellel, mi pedig azonnal neki is estünk, mint borjú az anyjának.
Én olyan jól laktam, mint a duda, a desszertből már nem is tudtam enni, pedig annyira jól néztek ki azok a finomságok... Most kissé fáj a szívem értük, de hát így jártam, csak magamra vethetek, nem kellett volna dugig tömnöm magam. 

Vacsora után mindenki átfáradt a saját klubhelységébe, ahol a prefektusoktól megkaptuk az órarendjeinket. Mikor én kerültem sorra, meglepődtem, hogy kitől kapom meg azt a fránya órarendet. Regulus prefektus? Fel sem tűnt a jelvény a talárján. 

- Elveszed ma még azt a kibaszott órarendet? Mi is sorra akarunk kerülni! - kiabáltak előre türelmetlenül a sor végéről. 

Egyből észhez tértem, majd egy halk köszönöm után elvettem Regulustól az órarendet. Azután megvártam Danát, majd együtt mentünk fel a lányok hálókörletébe, ahol megkerestük a szobánkat. Elsőtől legjobb barátnők vagyunk, azóta úgy kérjük a szobabeosztást, hogy együtt lehessünk.