A mardekáros fiú visszakísért a klubhelységbe, ahol Dana ott ült a kandalló előtt. Belépésünkre felkapta a fejét, majd felpattant a fotelből és ide lépett elénk. Először Regulusra pillantott, majd rám. A lány megkérte a fiút, hogy hagyjon minket magunkra, ő pedig egyből rám nézett. Bólintottam, ezzel jelezve, hogy nyugodtan magunkra hagyhat, így Regulus tovább állt.

Összefontam a karjaimat magam előtt, miközben vártam, hogy Dana mondja, mit akar. Haragudtam rá... Nagyon haragudtam, mivel olyan nagyon megbántott, hogy az öt év alatt soha nem volt ilyenre példa. Ez pedig fájt. Nagyon-nagyon fájt.

- Figyelj, Ashley, nem tudom, mi ütött beléd, hiszen semmi rosszat nem mondtam. - kezdte, de én nem bírtam ki, hogy ne szakítsam félbe.

- Nem tudod, mi ütött belém? - kérdeztem vissza hitetlenkedve. - Dana, ez ugye nem komolyan mondod...? - vontam fel a szemöldökömet.

- Ash...

- Nagyon jól tudod, hogy mi ütött belém, hogy miért szaladtam el. Miért próbálod elhitetni velem azt, hogy nem tudod, mikor jobban ismersz mindenki másnál? Te sokkal jobban ismersz engem, mint én saját magamat és azzal jössz elő nekem, hogy nem tudod, mi ütött belém? - csuklott el a hangom.

- Képzeld el, tényleg nem tudom. - rázta meg a fejét.

- Akkor úgy látszik, mégsem vagy a legjobb barátnőm... - csóváltam a fejem, közben éreztem, hogy a szívem szilánkosra törik.

- Soha nem volt semmi bajod a kviddiccsel. - nézett rám értetlenül, mire felhorkantottam.

- Mert nem is a kviddiccsel volt a bajom, Dana. Merlinre! - emeltem égnek a tekintetem. - A repüléssel volt, az ég szerelmére!

- Azt hittem, azzal csak viccelsz. - tárta szét a karját.

- Miért viccelnék ilyesmivel? - sóhajtottam egyet, majd nagyot nyeltem.

- És most ezért haragszol rám? - kérdezte, én pedig már nem tudtam, erre mit mondjak. Most ő komolyan nem látja, hogy ez nekem mennyire rosszul esett?

- Dana, szerintem ezt most fejezzük be... - emeltem fel a kezemet. - Ha akarod, akkor rájössz magad. Viszont én ezt most befejeztem.

- Ashley! - szólt utánam, de én otthagytam őt a gondolataival.

Regulust kerestem, mivel ő volt az, akit nyugodtan felkereshettem a mardekárosok közül. Meg persze fel is kellett keresnem, hiszen nem hagyhatom el egyedül a helyiséget. El szerettem volna menni vacsorázni és még azt sem tehetem meg egyedül.

Míg a prefektus fiúval a Nagyterem felé tartottunk, elmeséltem neki a Danával való beszélgetést. Vigasztalásként átkarolta a vállamat, majd közelebb húzott magához, ezzel majdnem felborított. Viszont jót nevettünk ezen.

Regulus felajánlotta, hogy nyugodtan vacsorázzak vele, ha van kedvem. Szerinte később Rosier is csatlakozik hozzánk és megérti, ha nem akarok. Elfogadtam, mert nagyon szívesen vacsoráztam volna vele, és arra a döntésre jutottam, hogy nem fog érdekelni Rosier. Én azért nem fogok felállni az asztaltól, mert ő leteszi közénk a seggét. Ki tudja, lehet még a nézeteltérések is tisztázódnak közöttünk.

Mikor leültünk az asztalhoz, pont összetalálkozott a tekintetem Siriuséval. A fiú rám mosolygott, én pedig viszonoztam ezt. Öccse hátra pillantott, mikor észrevette, hogy nem mosolygok valakire. Azonban a két Black fivér csak biccentett egymásnak, majd Regulus visszafordult felém, azután pedig Sirius is elfordult. A mardekáros fiú küldött felém egy mosolyt, majd szedni kezdett magának a vacsorából.

- Rossz érzésem van. - szólaltam meg hirtelen.

- Mi? - kapta fel a fejét Regulus. - Miért?

- Olyan feszült a légkör közted és Sirius között. - vontam meg a vállamat. - Történt valami köztetek?

- Siriusnak nem tetszik, hogy sokat vagy velem. - vallotta be, mire kikerekedtek a szemeim. - Szerintem ő többet érez irántad, mint barátság. - próbáltam úgy tenni, mintha erről semmit sem sejtenék, de nem tudom, ez mennyire volt hihető.

- Oh... így gondolod? - pislogtam megszeppenve.

- Látszik rajta. Úgy néz rád, ahogy sokan mások nem. De megnyugtattam, mert mondtam neki, hogy csak barátok vagyunk, szóval nincs miért aggódnia. - rázta a fejét, mire csendben bólintottam, majd folytattam az étkezést.

Pontosan úgy volt minden, ahogy azt Regulus mondta. Rosier valóban leült közénk, de egy rossz szót nem szólt hozzám. Meglepődtem, mert helyette rám köszönt, ami tényleg nekem szólt, ugyanis én vagyok az egyetlen Luckwood itt a Roxfortban. Evan társa oldalára ült, így ő is velem szembe került.

Vacsora után, mikor felálltunk az asztaltól, Rosier mellém lépett és bocsánatot kért tőlem a múltkoriért. Azt mondta, aki Regulus barátja, az az ő barátja is. Megbocsátottam neki és még én is elnézést kértem tőle, hogy akkor ágyékon térdeltem. Kezet fogtunk, ezzel pedig megkötöttük a fegyverszünetet - ami remélhetőleg egész életre szól.

Azután hárman leültünk a klubhelységbe beszélgetni. A kandallóban ropogott a tűz, ami jó meleget adott, így egyikünk sem fázott. Általában hűvös szokott lenni, de most kellemes volt az idő.
Dana is belépett, szerintem ő is most jött vissza a vacsorából, bár nem láttam a Nagyteremben. A lány végig nézett rajtunk, majd folytatta az útját a lányok hálóterme felé. Nagyot sóhajtottam, miközben lesütöttem a szemeimet, de aztán a két fiú egyből jókedvre derített.

Mikor beléptem a hálóterembe, Dana ott feküdt az ágyán. A lány az ajtó nyitódására felnézett a könyvéből, de ennyi. Nem szólt hozzám, nem méltatott többre, viszont jobb is volt ez így. Én hagytam ott a klubhelységben, szóval valószínűleg felfogta, mit akartam ezzel. Bár azért fájt a szívem elég rendesen, de erősnek kellett lennem. Dana megbántott, nem is kicsit, ezt pedig éreztetni akarom vele, bármennyire fáj a lelkemnek, hogy így kell bánnom a legjobb barátnőmmel. Vagy már lehet azt is kimondhatom, hogy a volt legjobb barátnőmmel. 

Ennyi lett volna csupán? Ezzel pontot is tettünk a barátságunk történetének végére? Elég nagy hibát követett el ahhoz, hogy ennek az egésznek egykettőre vége legyen? Túl sok boldog évet hagytunk a hátunk mögött, hogy egy ilyen dolog miatt felboruljon a barátságunk. De hát fájt az, amit tett és mondott... Viszont mégsem akkora hibát követett el, hogy azt ne lehessen megbocsájtani. Vagy csak én verem nagy dobra az egészet? Nem hinném... Szerintem másnak is ugyanolyan rosszul esett volna, ha ilyet tesz, majd később mond a legjobb barátnője, akire eddig bármikor számíthatott. 

Lefürödtem, majd fogtam a plédemet, és lebattyogtam vele a klubhelységbe. Vittem magammal egy könyvet is, hátha tudok olvasni a tűz adta világosságban. Hála Merlinnek már nem sokan voltak a helységben, így nem kellett attól félnem, hogy megzavar valaki. A rajtam kívül lévő öt diák közül három nagy volt, kettő pedig kicsi. A kisebbek nem szoktak olyan sokáig lent maradni a klubhelységben, mert hamar elfáradnak és inkább lefeküdnek aludni, úgyhogy nagy valószínűséggel hamarosan elindulnak fel a lépcsőn a hálószobájuk felé. A három nagy közül kettő hetedéves lehetett, a harmadik pedig hatodéves, ha jól tudom. Bár igazából ez lényegtelen, hiszen ők sem szólnak hozzám, ahogy én sem hozzájuk.