Elérkezett az első roxmortsi hétvége is, amit már nagyon vártam. Imádtam kimenni a faluba, ugyanis ott mindig fantasztikus a hangulat. Reggelizés után elindultunk négyen, de egy kisség be kellett bugyolálnunk magunkat, mivel olyan nagyon fújt a szél, hogy rendesen az Északi-sarkon éreztem magamat. Emellett olyan erősen fúj, hogy ha nem kapaszkodtunk volna egymásba, simán a levegőbe repített volna minket. Hiába, ebből is látszik, hogy közeledik október vége, lassan pedig beköszönt a november. 

Bementünk a Mézes-falásba, hátha találunk magunknak valami ínycsiklandó édességet. Én a karamellás dolgok felé vettem az irányt, ugyanis imádok mindent, ami karamellás. Dana és Evan együtt válogattak a színes cukorkák közül, Regulus pedig az étcsokoládét nézegette. De amikor összetalálkozott a tekintetünk, akkor ide lépett hozzám, majd megnézte a választékokat.

- Mondd, melyiket szeretnéd. - mondta, miközben fejével az édességek felé bökött. Meglepetten kaptam rá a tekintetem, de ő csak mosolygott és bólintott, hogy igen, jól hallottam, amit mondott. 

- Szó sincs róla, Reg. - rázom a fejemet tiltakozva. 

- Ne már, Ashley, engedd, hogy vegyek neked! 

- Biztos nem. - tiltakoztam továbbra is kitartóan. - Nem fogom engedni, hogy rám költsd a pénzed. 

- Ugyan már! Úgy beszélsz, mintha valami hatalmas összegről lenne szó. - forgatja a szemeit, majd elvesz egy zacskót, és teli pakolja karamellás kockákkal. Felháborodottan csípőre teszem a kezemet, miközben hitetlenkedve figyelem a fiút. 

- Nyomorodj meg! - közlöm vele kedvességből a jókívánságomat, mire ő felnevet és megcsóválja a fejét. Aztán átkarolja a vállam, majd odarángat a kasszához, hogy fizethessünk. 

Miután bevásároltunk, leültünk az egyik padhoz, hogy elfogyasszuk a nassolni valókat. Annak ellenére, hogy mindenki magának vásárolt a kedvencéből, megosztoztunk az édességeken. Én például még sosem ettem olyan étcsokis cuccot, amit Dana evett, mivel nem nagyon vagyok oda az ilyenekért, de ez meglehetősen finom volt. Én Evannak adtam a karamellás kockáimból, de neki az túl ragadós volt, így nem nyerte el a tetszését. Regulus adott Danának és nekem a színes cukorkáiból, ráadásul mindegyiknek más-más íze volt. 

Azután még beültünk a Három Seprűbe egy vajsörre. Ott összetalálkoztunk Lumpsluck professzorral, aki meghívta Regulust ma estére egy kis összejövetelre, ahol még ott lesz pár jó tanítványa. Hármunkat teljesen semmibe vett, pedig reménykedtem benne, hogy a múltkori dicséretek miatt majd én is érdemlek annyit, hogy rám pillantson, de szó szerint levegőnek voltam nézve. Danáról és Evanról ne is beszéljünk, ők még egyszer sem voltak megdicsérve egy órán sem. 

- Ez a tanár szimpátia alapján válogatja meg a diákjait. Rohadjak meg, ha nem így van! - szentségel Evan, miközben lecsapja az asztalra a korsóját, így annak tartalma kilöttyen az asztalra. - Szerintem egész jól teljesítettem mostanában bájitaltanból, megérdemelnék egy kibaszott pillantást, nem? 

- Regulus nem csupán jó bájitaltanból, de nagyszerű kviddics játékos és híres a családja. Felháborító. - csatlakozik hozzá Dana is, mire az említett fiú megforgatja a szemét és megrázza a fejét. 

- Hagyjatok a hülyeségeitekkel! - horkant fel, miközben átkarolja a vállamat. Közelebb hajol hozzám, majd ezt suttogja a fülembe. - Van kedved kettesben lenni? 

- Aha. - bólintok rá azonnal. 

- Mit sugdolóztok? - vonta fel Dana a szemöldökét, mire Regulus egyből elhajolt tőlem és megvonta a vállait. - Ti rosszban sántikáltok...

- Semmiről. - felelem azonnal, a szám sarkában pedig ott bujkál egy aprócska mosoly. - Elmegyek a mosdóba, mindjárt jövök. - miközben felállok az asztalra, rákacsintok Regre, aki egyből veszi a lapot. 

Elindultam a mosdó felé, hogy eltűnjek a többiek látóköréből, majd amikor megbizonyosodtam arról, hogy nem látnak, kisasszéztam a kocsmából. Kicsit távolabb álltam, ahol nyugodtan meg tudom várni a fiút. Nem sokkal később ő is megjelent, majd megragadta a kezemet, és rohanni kezdett, miközben mindketten elnevettük magunkat. Bár egy kissé sajnáltam Danát és Rosiert, hogy így otthagytuk őket, de vicces is volt egyben. Az embernek mindig szüksége van egy kis kalandra, izgalmakra. 

Regulusszal elég sokáig futottunk, szinte már alig kaptunk levegőt, de élveztem ezt az egész "játékot". Amikor pedig már úgy éreztük, hogy nem találnak meg minket, leültünk az egyik padra egymás mellé. Nekidöntöttem a hátamat a pad támlájának, és égnek emeltem a tekintetem, miközben próbáltam levegőhöz jutni. A fiú is úgy lihegett, mint én, de amikor a tekintetünk összetalálkozott, elmosolyodtunk mind a ketten, majd a nevetés is kitört belőlünk. 

- Kíváncsi lettem volna az arcukra. - mondom két lihegés között. - Bár kicsit sajnálom őket. 

- Biztos meglesznek nélkülünk is. Sőt, szerintem biztos. - vonta meg a fiú a vállát, majd rám kacsintott. 

- Te is láttad a szikrát köztük? - kérdeztem. Regulus bólintott. - Akkor nem csak nekem tűnt fel. - mosolyodtam el.

- Azért is kérdeztem, hogy nincs-e kedved kettesben lenni. Hagyjuk, hogy meggyulladjon köztük az a szikra. És mi is hagyjuk, hogy közöttünk is lángra lobbanjon... - ő a fülem mögé tűrte egy kósza tincsemet, azzal pedig végig simított az arcomon, majd azon is pihentette meg a kezét. Hüvelyujját végig húzza az ajkaimon, amitől a testemet átjárja a forró érzés. Azután én is megsimítom az arcát, majd az ujjammal végig simítok az arca vonalán, a szemöldökén, az ajkain, a fiú pedig behunyja a szemét. 

- Hogy lehet valaki ilyen tökéletes? - kérdeztem suttogva, amire Regulus kinyitotta a szemeit, és egy aprót felnevetett. 

- Tökéletesnek tartasz? - kérdez vissza, miközben felvonja szemöldökét. 

- Nagyon is annak. - helyeselve bólintottam. - De ne kérdezd, miért, mert nem hiszem, hogy tudok rá választ adni. Nem tudnám körül írni azt az érzést, ami keletkezik bennem akárhányszor meglátlak vagy megérintelek - vagy te engem. 

- Szereted, amikor hozzád érek?

- Igen. - erre ő újra megérint, amitől azonnal libabőrös leszek. Végig vezeti a kezét az arcom egyik oldalán, majd lecsúsztatja a nyakamra, ahonnan egészen végig simít az egész karomon és az ujjaimon. - Nem tudom, te ezt hogy csinálod, de elképesztő érzéseket váltasz ki belőlem. Biztos sok lánnyal lehettél, ha ezt így tudod...

- Ez nem igaz. - rázta a fejét. - Nem voltam olyan sok mindenkivel. Minden lány olyan nagy nőcsábásznak gondol, mint Rosiert, de igazából pont az ellenkezője. És egyébként is, minden lánynak más érintés esik jól.

- Attól még volt barátnőd, velem ellentétben. Nekem még sosem volt barátom, így nem tudom, mi esik jól egy fiúnak és mi nem. - ráztam a fejemet. Kicsit szégyelltem ezt a témát felhozni, de őszintének kellett lennem hozzá. 

- Ezzel azt akarod mondani, hogy azt hiszed, nekem nem esik jól, amikor megérintesz? - kérdezte, mire megvontam a vállam. - Butaság! Nagyon is szeretem, amikor megérintesz! Ahogy a puha bőröd hozzáér az enyémhez... 

- Megölelhetlek? - emelem rá a tekintetemet.

- Máskor nem kérdezted meg. - vonta fel a szemöldökét. - De egyébként igen, megölelhetsz. És máskor ne kérdezz ilyet, csak ölelj meg! 

Ennél több sem kellett, magamhoz öleltem a fiút, aki nem habozott visszaölelni. Arcát a nyakamba temette, majd elkezdte simogatni a hátamat. Végig vezettem az ujjaim a haján, miközben összeszorítottam a szemeimet és beszívtam kellemes illatát. 

Nem gondoltam volna soha, hogy ennyire szeretni  fogom őt. Eddig csak titokban kedveltem, mivel tudtam, hogy köztünk sosem lehet több, hiszen idegenek voltunk egymás számára. Idegenek voltunk egészen addig, amíg Dumbledore össze nem kötött minket egy teljes hétre. Onnantól kezdve pedig nem tudtam megakadályozni, hogy beleszeressek. Miután egyre jobban megismertem Regulust, teljesen magával ragadott maga a személyisége is. Mert egy ember kedvelhet valakit úgy, ha csak látja, hiszen szimpatikus neki, de szerelmes egészen addig nem lehet, amíg meg nem ismeri teljesen. Lehet, hogy más nem így gondolja, de szerintem ez így van helyén. Én is csak látásból kedveltem a Black fiút, mert jóképű volt, de egészen addig nem voltam belé szerelmes, amíg meg nem ismertem jobban.