REGULUS

- Túl fontos lett neked az a lány. - csóválja anya a fejét, miközben egy olyan dologgal szembesít, amit én is tudok magamról.

- Persze, hogy fontos. A barátnőmről van szó. - ráncoltam a homlokomat értetlenül, és kikaptam a seprűmet a tartóból. Ma úgy beszéltük meg a srácokkal, hogy kviddicsezünk egy jót, de így nehéz lesz anyámtól megszabadulni.

- Ha tényleg be akarsz lépni, nem hagyhatod, hogy meggyengítsen. - mondta, mire egy pillanatra levegőt is elfelejtettem venni. - Az ujja köré csavart téged már most.

- Senki nem csavart az ujja köré, főleg nem Ashley. - rázom a fejemet határozottan, és az ajtóhoz lépek. - Valamint nem vagyok gyenge. És Ash sem tud azzá tenni.

- Távol kell tartanod magad tőle. Ha gyenge vagy, nem vagy közéjük való, Regulus... - erre már semmit nem feleltem, csak kiléptem a ház ajtaján, majd becsaptam magam után az ajtót.

Nem vagyok gyenge. Nem vagyok gyenge... Nem vagyok, Merlin bassza meg! Anyám is olyan dolgokból csinál ügyet és üti bele az orrát, ami nem rá tartozik. Főleg az nem tartozik rá, milyen érzéseket táplálok a barátnőm iránt. Szeretem Ashleyt és nyilván fontos nekem, de attól még nem vagyok gyenge. A felé irányuló gyengédségem nem mutatja a valóságot. Sok időt töltöttem már Ash-sel, de még mindig nem tudja, milyen is vagyok valójában. Ő csak annyit ismer, amennyit megmutatok magamból és ez jobb is így. Bár a nyári szünetből már majdnem egy hónap eltelt, én pedig azóta nem léptem kapcsolatba vele. Nem írtam neki levelet, viszont ő sem írt. A karkötőm sem jelzett, pedig figyeltem, hátha megrezzen a csuklómon, de semmi. Lehet, hogy haragszik. Nyilvánvalónak tartom azok után, hogy minden köszönés nélkül otthagytam a vonatállomáson. Viszont muszáj voltam, de majd megmagyarázom neki, esküszöm. De anyámnak most igaza van, egy kicsit távol kell maradnom tőle, bármennyire szeretném, hogy most velem legyen és magamhoz öleljem.

A srácok már a városon távolra kieső tisztáson voltak, egyedül én hiányoztam a csapatból. Mindig ide jártunk ki a szabad időnkben kviddicsezni, mert itt nem kellett attól félnünk, hogy bárki meglát minket. Szabadok voltunk, mint a madár, ezt a pár órácskát pedig igyekeztünk mindig kihasználni. A csapat létszáma ezentúl sem volt teljes, mert sosem sikerül úgy egyeztetni, hogy mindenkinek jó legyen, de minden probléma megoldható volt. Ilyenkor mindig azzal játszottunk, amink van, de sosem fordult olyan elő, hogy ne éreztük volna jól magunkat.

Csakhogy ezentúl nem voltam formában. Valahogy nem tudtam koncentrálni, zavart voltam és feszült. A csapat tagjai azt gondolják, hogy csak bal lábbal keltem, de ez nem így van. Soha nem osztok meg velük semmit, ami velem kapcsolatos. Elzárkózom előlük, és nem mondok el nekik semmit magamról. Annyit tudnak, amennyit kell, csak ők még kevesebbet látnak belőlem, mint Ashley. Ha itt lenne, más volna a kedvem is, de őt most el kell engednem egy bizonyos szintig. Lehet, hogy anyámnak mégis igaza volt ebben is... Sokat gondolok rá, és ha ez még nem is tett gyengévé, majd azzá fog. Akkor pedig valóban nem lesz keresnivalóm közöttük...

Már kezdett a Nap is nyugovóra térni, mikor abbahagytuk a többiekkel a kviddicsezést. Elfáradtunk és kimelegedtünk. Alig várom, hogy hazaérjek és vegyek egy frissítő zuhanyt.

- Hallod, Black. - fordul felém indulás előtt Zack Robinson. Felé kapom a fejemet, és felvonom a szemöldökömet, hogy mondhatja. - Baszod még a Luckwood lányt? Csak azért kérdezem, mert ha meguntad, odaadhatnád nekem is egy pár körre.

Nekem ennyi pedig pont elég volt ahhoz, hogy a pumpám az eget megüsse. Minden szemrebbenés nélkül megragadtam a felsőjét, és a földhöz vágtam.

- Na most figyelj, Robinson, mert szépen fogok szólni... - mondtam higgadtan, pedig olyan ideges voltam, hogy a vérnyomásom biztosan az egekben lehetett. - A barátnőm nem eladó, érted? Ő nem egy tárgy, amit kölcsön kérhetsz... Ezt jól vésd az eszedbe, mert most mondtam először és utoljára.

- Jól van, bocs, haver! Csak vicc akart lenni, oké? - szabadkozott, miközben kezével körül fonta a csuklómat, hátha le tudja szedni a szorításomat a ruhájáról. - Nem gondoltam volna, hogy ilyen komolyan veszed!

- Még egy ilyen vicc, és betöröm az orrod. - fenyegetőztem továbbra is higgadt módon.

A többiek minden szó nélkül - sőt, minden levegővétel nélkül - figyelték az eseményeket, de eszük ágában sem volt közbeavatkozni. Nem is volt baj. Ők nagyon jól tudják, hogy milyen vagyok, ha egyszer dühbe gurulok. Viszont ezt most el akartam kerülni, de mégis nem sok választott el attól, hogy Robinsont egy törött orral küldjem haza - és ez még nem is lett volna olyan durva.

Mikor beléptem a házunk ajtaján, visszatettem a seprűmet a helyére, majd elindultam volna fel a szobámba, amikor anya jött le velem szemben a lépcsőn, és megállított. Csupán csak annyit mondott, hogy vendégeink vannak és tegyem rendbe magam, majd menjek le az étkezőbe. Hiába kérdeztem, ki az, válaszra sem méltatott. Így hát felrohantam a lépcsőkön, és célba vettem a fürdőszobát.

Az étkezőbe menet megigazítottam az ingem gallérját, majd a hajamat is, ami kissé vizesen maradt a nagy sietségben - talán megfázni nem fogok, úgyis nyár van. Nem tudom, pontosan kikre számítottam, de azt igen, hogy nem Bellatrixre és a férjére, Rodolphusra. Amióta Bella férjhez ment, nem sokat láttuk, mert nem igen jönnek látogatóba. Vagyis az elején még sokszor eljöttek egy ebédre vagy egy kis családi összejövetelre - azért kicsi, mert ebből nagyon sok mindenki kimaradt -, de ez pár éve megváltozott. Ezentúl okkal vannak itt, látom az arcukon.

- Rég nem láttalak, Regulus. - nézett végig rajtam Bellatrix, miközben én helyet foglaltam az asztalnál. Mivel nem válaszoltam, így egy pillanatra ránk telepedett a csend, de az hamar megtört, mikor ő feltett nekem egy kérdést. - Még mindig akarod?

- Akarom. - bólintottam határozottan, mire az unokanővérem arcára egy gonosz mosoly ült.

- Én pedig továbbra is ellenkezem! - áll fel apám az asztaltól felháborodva. - Nem fogom hagyni, hogy ilyen fiatalon gyilkost csináljanak a fiamból!

- A Sötét Nagyúrnak olyan emberekre van szüksége, mint a fiad. És az olyanok, mint Regulus, ritkábbak a fehér hollónál is. - feleli Bella, mire lehajtom a fejemet somolyogva a dicséretet hallva.

- Orion, nézd a fiunk érdekét. - csatlakozik anyám is a beszélgetésbe, hangjára pedig felkapom a fejem.

- A fiunk érdekét? Ugyan milyen érdeke származik ebből? - ráncolta a homlokát apám. - Az egy félvér...

- A Sötét Nagyurat szolgálni hatalmas megtiszteltetés. És biztos vagyok benne, hogy a Nagyúr a tenyerén fogja hordozni majd Regulust, ha hűséges lesz hozzá és megbirkózik a feladataival. - állt fel Bellatrix is az asztaltól, ujjait pedig rátámasztotta az asztallapra. - Valamint hallottad a fiadat, akarja a Sötét Nagyurat szolgálni. Tisztában van a veszélyeivel, mégsem tántorodik meg.

- Mikor lenne a beavatás? - kérdezem érdeklődve, mire apám a fejét kezdi csóválni.

- Már holnap, ha azt akarod. - válaszolta az unokanővérem, mire bólintottam. Ő intett a fejével a férjének, aki szintén felállt az asztaltól, majd elindultak a kijárat felé. De mielőtt kiléptek volna az ajtón, Bella visszafordult apám felé. - Nagy háború közeleg, kuzin. Remélem, nem akarsz a vesztes oldalon állni.