- A házam, itt élek. Ez a legbiztonságosabb hely, ahova most jöhettünk és itt minden megvan, ami kell. - válaszolja, és feltűri az inge ujját. - És most segíts!

Mindent úgy teszek, ahogy azt Paul utasítja. A fiú kutakodni kezd a száz fajta könyv egyikében, sietősen lapozza az oldalakat, amikor egyszer csak megakad a szeme valamin, s felnéz a könyvből először rám, majd az ágyon fekvő Regulusra. Összeszorítja a szemét, miközben erősen gondolkozni próbál.

- Mi van már? Nem érünk rá, Paul! Mondd, mi áll benne? - fakadtam ki a türelmemet vesztve, mire beharapta az alsó ajka sarkát.

- Van egy módszer, de nem biztos, hogy összejön. Nagyon erős mágiára lenne hozzá szükség, ami neked talán pont megvan, de akkor is kockázatos. Valamint...

- Csináljuk! - vágtam a szavába. Az unokatesóm folytatni akarta az előző félbe szakított mondatát, amikor újból megszólaltam. - Nem érdekelnek a kockázatok, az sem, ha az egész erőm rámegy, ha meg tudjuk menteni vele Regulust. Nem sok időnk van, alig veszi már a levegőt, sietnünk kell!

- Akkor csináljuk, Ash! - bólintott rá végül, és visszatemetkezett a könyvbe. - Mondom, mit tegyél... kapcsolódj össze Regulusszal, szorítsd meg a kezét.

Megszorítom a kezét.

- Fogd meg ezt a virágot, mert a varázslat közben érintkezni kell valamivel, ami él, különben a te életedet veszi el, nem csak az energiádat. Erre egy növény is alkalmas.

Paul a kezembe ad egy virágot, én pedig azt is megszorítom.

- Hunyd be a szemed, koncentrálj erősen és mondd ezt a varázsigét: pica i naicele. Ezt addig sorold, amíg nem kezdesz el érezni valamit. Pontosan nem tudom, mit kell érezned, mert mindenki máshogy reagál, valaki fáldalommal, valaki nyomást érez, szóval nem tudom, mire számíts. - informált, én pedig bólintottam.

Behunytam a szemeimet, erősen koncentráni kezdtem, majd egy mély levegővétel után elkezdtem mondogatni a varázsigét. Csak kántálom és kántálom, de még nem érzek semmit. Még jobban összeszorítottam a szemeimet és még az eddiginél is jobban kezdtem koncentrálni. Ekkor éles fájdalom nyilalt a halántékomba, de ettől függetlenül nem engedtem el Regulus karját, hanem pont ellenkezőleg - még jobban szorítani kezdtem.

A fájdalom egyre jobban csak erősödött a fejemben, amitől úgy összeszorítottam az állkapcsomat, hogy menten azt hittem, összeroppan. A fejem hasogat a fájdalomtól, mégis úgy érzem, mintha a testem lebegne. De nem merem kinyitni a szemeimet, mert attól tartok, tényleg így van és akkor elveszíteném a koncentrációmat.

"Ashley Luckwood. - fordultam felé, majd kinyújtottam a jobb kezemet. - A barátaimnak Ash, de leginkább az Ashleyhez ragaszkodnak.

- Regulus Black. - fogott velem kezet. - Sajnálom, hogy undok voltam veled!"

"- Ez szerintem a tiéd. - nyújtotta felém Regulus a markát, amiben ott pihent az ezüst nyakláncom, rajta a szív alakú medállal. A szám elé kaptam a kezem, miközben megkönnyebbülten fellélegeztem.

- Merlin szakállára, igen. Jóságos istenem, most nagy kő esett le a szívemről. - tettem a szívemre a kezemet."

"- Hogy lehet valaki ilyen tökéletes? - kérdeztem suttogva, amire Regulus kinyitotta a szemeit, és egy aprót felnevetett.

- Tökéletesnek tartasz? - kérdez vissza, miközben felvonja a szemöldökét.

- Nagyon is annak..."

"- Soha senki iránt nem voltak olyan őszinték az érzéseim, mint irántad, ezért adom oda neked. Biztos vagyok benne, hogy te vagy az a lány, akivel le tudnám élni az életem hátralevő részét szeretetben és boldogságban. Te vagy az első, aki őszinte mosolyt tud csalni az arcomra, eddig még senki nem volt képes erre.

- Jaj, ne sirass meg Regulus Black."

Mélyről feltörő boldog emlékek jelentek meg előttem. És ezeket olyan tisztán láttam, amitől úgy éreztem, mintha újra átélném őket, mintha benne lettem volna az emlékeimben. A torkom összeszorult, de ezentúl nem tartottam vissza a sírást. Az emlékek amilyen mélyről jöttek elő, olyan mélyről tört ki belőlem a zokogás is, amikor egyszer csak egyik pillanatról a másikra a fájdalom eltűnt a fejemből és a lebegő érzés is elveszett vele együtt. 

Kinyitom a szemeimet, a tekintetem pedig egyből összetalálkozik Pauléval. A fiú teljesen ledöbbenve állt ugyanott, ahol eddig, a könyv pedig már majdnem kiesett a kezéből. Égő érzést kezdtem érezni az alkaromon, mire egyből odanéztem, és a szemeim elkerekedtek, amikor heghez hasonló vonalnyomokat láttam meg a csuklómtól a könyökömig felfutni. Regulus karja is ugyanígy nézett ki, amelyiket megfogtam, ez pedig bizonyítja, hogy kapcsolatba léptem vele. A másik kezemben lévő virág is elhervadt, ami abban a pillanatban ki is esett a kezemből.

Hirtelen elkapott a gyengeség, a lábaim pedig feladták a szolgálatot, de Paulnak sikerült elkapnia és megtartania. Felvett a karjaiba, kisietett velem a konyhába, ahol leültetett a székre, majd a pultnál elkezdett valamit összekavargatni egy pohárban. Gyógynövényeket préselt össze, azoknak a levét pedig összeöntötte, majd hígította vízzel. Aztán a kezembe nyomta a poharat és rám parancsolt, hogy az utolsó cseppig meg kell innom, úgyhogy felhajtom az egészet, és fintorogva leteszem az ibriket az asztalra.

- Hogy érzed magad? - kérdezi az unokatesóm azonnal, miközben a kezébe veszi az arcomat, hogy felvegye velem a szemkontaktust.

- Gyengén. - válaszolom erőltetetten, és lassúakat pislogok. Sosem éreztem még magam ennyire gyengén. - De sikerült?

- Ashley... - néz rám hitetlenkedve és felháborodva.

- Paul, sikerült? - kérdezem újból. - Engem most csak az érdekel.

- Nagy az esély rá, hogy igen. De... - sóhajtott egy nagyot. - Szóval az erős méreganyag kikerült a szervezetéből, de nem biztos, hogy fel fog ébredni. Ez is benne van a pakliban, Ash. Most csak reménykedni tudunk, hogy nem így van. Lehet egy hét és magához tér, de az is lehet, hogy egy hónap, fél év vagy egy teljes év. De arra is számítanod kell, hogy örök kómába esett.

- Azt mondtad, megmenthetjük... - kezdtem idegesen, amikor belém fojtotta a további szavakat.

- Igen, pontosan ezt mondtam. De azt nem mondtam, hogy fel is fog ébredni. Vagyis el akartam mondani, de te a szavamba vágtál. Viszont, ha netán mégis felébred - amire elég kicsi az esély -, nem lesz már teljesen egészséges. A méreg ugyanúgy kárt tette benne, hiszen annak meg kellett volna ölnie, csak ugye mi beleavatkoztunk, ezért nem tudott teljesen hatni, de már kezdett.

- És tehetünk azért, hogy megsegítsük a gyógyulást? - kérdeztem aggódva, miközben tördelni kezdtem az ujjaimat.

- Ennél jobban már nem lehet meggyógyítani, Ashy. Ennyit tudtunk egyelőre tenni, de azért megpróbálhatjuk, ártani nem tudunk vele. - javasolja a fiú, én pedig azonnal beleegyezem.

Mindent meg fogok tenni Regulusért, a történetünk itt még nem érhet véget. A halált már kijátszottuk, nehogy most bukjuk el... Mindenemet feláldoztam a szerelmemért és még többet adnék érte, ha tudnék, de ez volt minden, amit tehettem. Érzem is magamon. Érzem a mágia hiányát, mintha teljesen kiürültem volna. Ugyanazt tettem, mint az apukám. Ő is lemondott az erejéről anya miatt, én is lemondtam róla Regulus miatt. Jó érzés volt, hogy egy bizonyos ideig különleges lehettem, de úgy érzem, nem fogom bánni, hogy már nem leszek az. Mai naptól én is ugyanolyan boszorkány vagyok, mint a többiek, ugyanazokkal az esélyekkel.

Instagram:
arnoldemma7.onwattpad