Greg

Azt hittem Attila csak rosszat álmodik. Nem kellett volna ilyen hamar bekövetkeznie... Hatalmas ordítozások és sikoltások zengték be az egész házat. Tudtam, hogy szenved és épp átváltozás alatt van. Túl sokszor hallottam már ezt a hangot. Rohantam le az emeletről a szobájába, a biztonság kedvéért egy késsel a kezemben. 

Beléptem és szörnyűbb látvány fogadott, mint amit vártam. Attila négykézláb a földön fekszik, szinte már vonaglik. A körmei megnyúltak, a szájából folyt a vér. A padlón ahol még nem terült ki a vér, látszottak hogy Attila körmei teljesen felszabdalták a padlót. Biztos így próbálta a fájdalmat levezetni. Még a fogai is sorban hullottak ki.

Oda szaladtam hozzá, próbáltam megnyugtatni, de mintha meg sem hallana. Igazából én sem nagyon tudom mit tudnék tenni. Elővettem a szekrényből egy tasak vért. Letérdeltem Attila mellé. Azonnal a hátára fordítottam. Tudtam, hogy gyorsan kell csinálnom, vagy rosszabb esetben még a vérébe is belefulladhat. Kivágtam a vértasakot, majd telibe beleöntöttem Attila szájába. 

- Idd meg mindet! Túl fogod élni! - Üvöltöttem, hátha végre reagál rám. Ekkor a szemei megváltoztak. Már nem volt kiakadva. Mintha lenyugodott volna attól, hogy ott vagyok. Megérezte a vér ízét, és kitépte a tasakot a kezemből. Ráharapott a  zacskóra és itta a vért folyamatosan. Szinte már zihálva. 

Abbahagyta a fájdalom kinyilvánítását. Láttam, hogy a fogai helyére újak nőttek ki. Azt hiszem az átváltozás befejeződött. Viszont a neheze csak most jön. Attila nem önmaga. A fogai teljesen megvannak nyúlva vérre szomjazva. Az ujjain a köröm teljesen megnőve. Biztos a friss adrenalintól a fizikai ereje is sokkal több az enyémnél. Ha a szavak nem fognak segíteni muszáj leszek megölni. Ő sem akarna szörnyetegként élni.

- Nagyszerű. Jófiú! Túlélted. Most pedig az lenne a lényeg, hogy ezt a részt mindketten túléljük. - Látszólag figyelt a szavaimra, de még mindig úgy nézett rám, mint aki az ebédjét akarja.

Tett felém egy lépést. 

- Attila. Legbelül biztos hallasz engem. Harcolj az éhség ellen vagy halott vagy! - Pislogott egyet, majd rám ugrott. Tipikus, hogy egy friss vámpír kiszámíthatatlan.

Belém akart harapni amikor erővel orrba vágtam. Ettől kicsit megszédült. Fölé kerültem. Terpeszben voltam fölötte. A kést a nyakához szegeztem. Teljesen vörösbe voltak burkolva a szemei. A gyilkolási vágya is ott volt. 

- Nem akarlak megölni, de nem hagysz más választást... Én tényleg bíztam abban, hogy te képes vagy ezt az egészet legyőzni. - Attila még mindig csak kapálózott és hörgött, hogy megöljön. 

Ekkor azt hiszem megtört bennem valami. Ahogy lenéztem erre a gyerekre. Akár a fiam is lehetne. Anna és az én közös gyerekünk. De ő meghalt a gyerekünkkel a hasában. Nem hagyhattam tovább szenvedni. 

- Ha látna téged a családod... - Már elkezdtem könnyezni. Mélyebbre akartam szúrni a kést, de Attila leállt. Teljesen lesokkolt állapotba került.

- Hanna... - Megszólalt, bár ez még nem igazán volt a természetes hangja. Felemelte a kezeit, ránézett a véres körmeire amikkel sikerült párszor belém szúrnia. Majd sírásba tőrt ki. Leszegeztem róla a kést, majd magamhoz húztam és átöleltem, próbáltam nyugtatni.

- A legnehezebb részén már túl estél. 

- Ha így láttak volna... - Mondta zokogva.

- Innentől már csak az akaratod vezérel.