Hallotam, hogy Emily ordítot nekem és felfigyeltem.

- Huh? - néztem rá kérdően.

- Mivan veled? Elvagy vörösödve, mint a paprika, hm? - néz rám pervezen Emily.

- Mi? Nem! Dehogy, apa amúgy hol van? - mondtam neki. Még jobban zavarba jöttem.

- Elment úgy kb. 5 perce. Gyere, te szerelmes. - mondta mosolyogva és átkarolt.

Nem tudtam másra gondoloni, csak arra, amit Sam mondott, hogy vigyázzak magamra. De nem értem, hogy egy 16 éves csávó, hogy tud ilyeneket elhinni, hogy vámpírok... Rákérdezek Emilyre, hogy ő mit gondol erről az egészről.

- Emily? - szóltam hozzá.

- Igen? - kedvesen rám nézett, a vörös haja csak úgy ragyogott.

- Szerinted léteznek vámpírok? - néztem rá kérdő.

- Mi? Nem, dehogy. Honnan veszed ezt a badarságot ? - rám nézett azzal a két nagy barna szemeivel.

- Ja, csak Sam mondta, hogy vigyázzak, mert vámpírok járnak a környéken... - zavartan mondtam neki, biztos hülyének néz.

- Jaj, Sam... Sam mindig csak okoskodott, nem értem őt. Mindig azt hiszi, hogy ő a nagy valaki. Amúgy neked nincs meleged? Én mindjárt megsülök. - mondta Emily.

- De, igazad van...

- Mit akarsz látni, Callisto? Rengeteg dolgot tudnék mutatni. A boltokat, a cukrászdát, a parkot, amit csak szeretnél! - mondta kedvesen.

- Menjünk a parkohoz - válaszoltam vissza.

Nagyon izgatott voltam, hogy milyen jól fogunk szórakozni. Remélem megismerem hamar New Yorkot, hiszen nagyon kíváncsi vagyok mindenre. Elmentünk a parkba, jól elbeszélgettünk, fagyiztunk. Estefelé járt és egy ideig együtt mentünk haza. Megbeszéltük, hogy holnap találkozunk az iskolába. Egy picit ideges voltam. Nem az, hogy félek a sötéttől vagy ilyesmi, de olyan érzésem lenne, mintha követett volna valaki. Most az egyszer féltem, mert nem volt nálam védekezésre semmi fegyverem vagy valami. Nem találtam haza... félek. Nem tudom merre kellene mennem. Jé, itt van egy fiatal ember, megszólítom.

- Elnézést, de nem tudja merre kelleme mennem? Tudja új vagyok ezen a környéken és jó lenne, ha segítene. - kérdeztem kissé idegesen.

- Értem... Én tudom mi merre van, segítek haza jutni, ha akarja. - mondta hideg hangon.

- Igen, akarom! Hálás vagyok magának és köszönöm. - mondtam nyugodtabb hangon.

- Merre lakik? - kérdezte az ismeretlen személy.

Megmutatam neki a házunkat és rögtön tudta, hol van. De még mindig úgy éreztem, mintha követne valaki minket. Odaértünk egy sötét utcához. Nagyon ideges lettem, mert fel ismertem, hogy ez nem az az utca és hátra léptem.

- Elnézést, de szerintem én nem erre lakom. - mondtam elszomorodva.

A férfi csak mosolyogva nézett rám. Éreztem, hogy mindjárt sírva fakadom és elakartam futni, de megfogta a csúklom.

- Engedjen el! - ordítottam rá.

- Oh, micsoda kis erőszakos finom kislány! - mondta nagy örömmel.

Nekilökött a falnak és éreztem valami nedveset a nyakamnál. Éreztem, hogy megnyalta a nyakamat. Én probáltam menekülni, de sehogysem bírtam. Éreztem a szemfogát, ahogy karcolgatja a nyakam. Becsuktam a szemeimet. Éreztem, hogy a kezeim szabadok, mert a férfi elengedet. Kinyitottam a szememet és nem hittem a szememnek. Egy nő kezdte kiszívni  a férfi vérét. Éreztem, hogy elálmosodom és összeesek.