Volt egyszer egy lány, ki nem rég költözött New York Citybe és az apja seriff. Az álma, hogy egyszer ő is seriff lesz... az anyja meghalt a szülés közben és a lány csak képekről ismeri.

Az anyja szőke hajú és barna szemű, az apja pedig barna hajú és szürke szemű. A lány nagyon komoly személy. Egy hétfői nappal kezdődött ez az egész.

Reggel a Seriff beszól a szobába.

- Kislányom, kelj fel, reggel van. - szólt apa.

- Hagyj békén, apa! - húztam magamra a takarót.

- Pedig a kedvenc reggelidet készítettem el, mézes palacsintát.

Apám nagyon gonosz velem. Azzonal felkeltem, tudta mivel ajándékozhat meg. Bementem a nappaliba. 16 éves vagyok és egy új élet jön. Remélem ez jobb lesz, mert az egész életem kemény dió, a réggi barátaimmal összekaptam, mert irigyek lettek, hogy ebbe a városba költözöm. Megreggelizetem, elvitt apa a suliba és eléggé meglepődtem, hogy mekkora. Csak tátva maradt a szám. Apa azt mondta, hogy szerezzek barátokat. Azt is mondta, hogy jó, hogy nem vagyok szégyenlős fajta.

Kszálltam az autóból, apa elhajtott. Remegett a lábam a félelemtől. Bementem és minthaa mindenki engem nézne. Annyira cikin éreztem magam, de most komolyan... Bementem az épületbe. Be kell valljam, gyönyörű volt . Nem figyeltem a lábam elé és bele botlottam egy lányba. Nagyon furcsa volt, beképzeltnek tűnt. Lehet, hogy ő az iskola bálványa. Ahol én éltem, ott is volt. Nem értem minek kell nagy mellek. Felállt a szemébe néztem, mintha vörössé vállt volna hirtelen és elment. Én is felálltam. Becsöngettek, mindenki ment be a termébe, megint egyedül maradtam, mint régen... Egyszer egy cipőkopogást hallotam és egy magas férfi állt előttem, egy elegáns zakóval és megszólított...