Szégyenletesen sajnálom, hogy így elhagytam a történetet, de nem felejtettem el, a The mistake is meg lesz írva, egyelőre felhozom magam a kimaradt jelenetekkel :) Azon gondolkodom, hogy ebbe a könyvbe posztolom a következő kötetet is, mert tapasztalatból rájöttem, hogy nem mindenki keres rá a folytatásra, de még meglátom hogyan lesz.

Thomas

Te nem vagy ő, gondoltam és nem tudtam levenni a szemem róla. A kreol bőre és a sötét szempár valóban végzetesen megkülönböztette Teresától, de mégis, az érzések, amik bennem kavarogtak iránta a másik lányéhoz hasonlók voltak. Tartottam hozzá, úgy ahogyan a kék szemű lányhoz. Elvégre, Teresa meghalt és én teljesen egyedül éreztem magam. Nem tagadom, eléggé szereleméhesnek éreztem magam. Vagy nem is inkább, magányosnak. Elértünk a Paradicsomot, ami a rég várt menedék volt, ám én mégsem voltam elégedett. A VESZETT után alapszinten bizalmatlan volt mindennel szemben, hetekig tartott míg megszoktam a környezetet, az infrastruktúrát, magát a technológiát. A fejlettségük egy szintű volt a VESZETTÉVEL. Ez egyszerre nyugtalanító és nyugtató volt. Felkavaró, mert egy ilyen szervezet már egyszer kihasznált minket, nyugtató, mert ha van olyan erős, mint a VESZETT akkor bármikor fel tudná venni vele a harcot.

Szóval megmenekültünk. Látszólag. Valahogy minden eléggé a rend szerint zajlott. Nem voltak összeköltözések csak Minho és Claire, mert a fiúnak esze ágában sem volt még egyszer elengedni a lányt. Hasonló féltést láttam Newt szemében is, amikor Hallgatagra néz. Ők nem költöztek össze, de ennek ellenére sokszor láttam a lány lakásában. Sokszor azon gondolkodtam ő hogyan lépett túl Claire-en. Mert nekem már muszáj elengednem Teresát. Szóval a dolgok úgy tűnt rendben vannak ezen a helyen. És ott voltam én..  Egyedül. Brenda elutasító volt velem, szóval esélyem sem volt bocsánatot kérni vagy jobbítani a kapcsolatunkon. A Tisztársakkal töltöttem az időt, akik velem hasonlóan mindenki elfoglalt egy-egy pozíciót, egy feladatot, hogy hozzájáruljon a Paradicsom fenntartásához. Engem bevettek a technikusok és programozók közé, aminek őszintén meglepődtem. Mármint, lehetnék kém is a VESZETTNÉL.

Brenda a közbiztonság részlegnél helyezkedett el, Jorge-al együtt. Habár én kevésbé adtam volna fegyvert a kezébe nyugodtan, de ebbe sajnos nincs beleszólásom. Minden esetre, próbáltam apró dolgokkal helyre hozni a hibám, próbálni beszélni a lánnyal ( amit nem szívlelt) előre engedni az ajtónál  ( amihez kaptam egy gúnyos mosolyt) de a lány nem enyhült meg. Egyszer csak jöttem ki a munkából és láttam, hogy néhány nehéz fegyvert cipel a karjaiban. A fekete őr egyenruhája volt rajta és nagyon koncentrált arra, hogy ne essenek le a fegyverek.

- Segítek..

Odaléptem hozzá és szerintem kirántottam a gondolataiból, mert összerezzent, majd sietve rám nézett és csak azért is gyorsabban szedte a lábait. A dologban volt egy olyan is, hogy nem volt szüksége segítségre, nagyszerű erőnlétnek örvendett.

- Nem kell. Ez része az edzésnek.

Valami furcsa edzés lehet, ha az ember fegyvereket kell cipeljen. Én nem vagyok hülye. Tudom, hogy nem is akart látni. Brenda elutasító volt velem. De legalább álcázta egy indokkal.  Legtöbbször csak keserű és gúnyos. De nem tudtam gyűlölni egy percig sem. Mert tudtam, hogy megérdemlem. Szinte feláldoztam őt Claire és Minho megmentésénél. És otthagytam. Nem tudom, ezek közül melyik volt a nagyobb hibám, de én magam az utóbbit éreztem. Önként választottam azt, hogy Aris-szal megyek, pedig éreztem, hogy csapda. A dolog úgy állt, hogy Brenda utált engem és én ezt nem akarom annyiban hagyni.

x

Mivel a munkahelyen egy az egyben levegőnek néz ezért nem hagyott más lehetőséget, mint a saját lakásán szóra fogni. Csak hallgasson meg, ennyit akartam. Brenda éppen aludt, de Jorge beengedett a lakásba, mivel ismerte a lány kódját az ajtóhoz. Beléptem és valóban megpillantottam az ágyon, békésen aludt az ágyon, de nem volt pizsamában, látszott, hogy hirtelen fogta el az álom. Mindig is irigyeltem, hogyha valaki bír aludni, én már jó hetek óta álmatlan vagyok. Egy konyha és egy szoba, még egy fürdőszoba. Nem kényelmesedünk el itt. Illedelmesen megvártam a konyhában, míg ő felkel. Nem tagadom halálosan untam magam, de már nem tántorodtam vissza. Nem akartam a szobában várni, mert ijesztő ha az embert álmában figyelik és én nem akartam még jobban magamra haragítani. Lefektettem a fejem a karomra és engem is kis híján elfogott az álom. Ám felkaptam a fejem egy dühös hangra:

- Még egy ilyen és kódot teszek az ajtóra, olyat, amit nem fejtesz meg, zseni-gyerek. 

Minden esetre, Brendát nem hatotta meg, hogy egész idáig eljöttem bocsánatot kérni. Keresztbe tette a karját és a morcos barna szemek veszélyesen csillogtak. A tekintete még félig álmos volt, de ahhoz képest nagyon is éber volt.

- Jorge engedett be. - védekeztem feltartott kézzel.

És azzal se szó, se beszéd kitessékelt a lakásából és még sem akart hallgatni. Lehettem volna rámenős is, de Brendának fegyvere van és nem fél használni. Annyiban hagytam. Egy vihogó Jorge-al találkoztam a folyosón aztán.

X

A második alkalommal, amikor jöttem hozzá már nem tett ki. Egyből. Talán azért mert nem alvás után kaptam el és jobb kedve volt. Minden esetre, nem lőtt le, megállt az ajtófélfának dőlve és egy gúnyos mosolyt küldött nekem. Éppen zuhanyzás után lehetett, mert a hajszálak a homlokán még a bőréhez tapadtak. Néztünk egymásra egy kis ideig, majd megszólalt:

- Tudlak ám jelenteni.

Ezzel én nagyon is tisztában voltam, de nem tudhattam mást mondani erre, mint azt, hogy:

- Tudom.

A lány spontán módon spanyolul kezdett beszélni, magának. Egy szót sem értettem persze, csak azt reméltem nem küldött el egy nagyon messzi éghajlatra. Csak pislogtam, majd a lány sóhajtott és húzta a száját.

- Most milyen ürügy? - kérdezte kötekedve, valóban úgy került meg, mint akinek kötekedni van kedve.

Megvontam a vállam, nagyon is tudta mit akarok, csak nem hajlandó beszélni velem erről. Bejött teljesen a konyhába, ám nem ült le az asztalhoz, hanem a tűzhelyhez lépett és felemelte az egyetlen fazék fedőjét.

- Csak bab van. Nem szoktam főzni, mint Claire.

Éreztem valami kritikus és rosszmájúságot, amikor kiejtette a lány nevét. Nem tudtam, hogy rosszban vannak, amúgy is, Brendáról nehéz eldönteni hogy ki iránt mit is érez. Nem akartam rákérdezni a kapcsolatára, inkább valami más felé tereltem a témát. Brenda akkor is babot adott nekem, amikor náluk voltam fogságban, micsoda véletlen.

- Vannak emlékeim erről a kajáról.- jelentettem ki félig nevetve.

Erre nevetni kezdett. Nem hittem a fülemnek, de hihetetlenül örültem annak, hogy meg tudtam nevettetni. Láttam végre értelmét ennek az egésznek. Habár továbbra is gúnyos maradt, valamit csak jelenthetett az, hogy ehettem vele együtt. Beszélgettünk, semmiségekről, mégis, ez volt az első este, amikor kevésbé éreztem magam magányosnak.
Amikor kiléptem az ajtóban egy nagyon is sunnyogó Jorge-al találtam szemben magam, aki arról érdeklődött mit kerestem a tudta nélkül a lánynál. Nem értettem a hirtelen fordulatot, hiszen a múltkor még éppen ő engedett be. Minden esetre, a férfi nem sokat változott, mióta ide kerültünk. Számomra ugyanolyan veszélyesnek tűnik.

- Én a helyedben nem járnék annyit a fejére. - szólt utánam Jorge - Egy nap még gondol egyet és kiüt.

Akkor gondolkodtam csak el először ennyire komolyan azon, hogy mennyire is gyűlölhet ez a lány és mégis mennyire elrejti. Jorge ismeri őt, sokkal jobban, az érzésével is tisztában lehet. Ettől a gondolattól pangott a mellkasom. Aznap éjszaka borzalmasan aludtam. Álmomban folyton ide-oda futkároztam. Teresát akartam megmenteni, de közben valami behúzta a föld alá Brendát, akkor még őt erőlködtem kiszabadítani. Hideg verejtékben úszott a hátam, mikor felkeltem. Nem bírtam meg egy napot végigvárni, gyorsan beszélnem kellett Brendával. Megragadtam a karját és nem engedtem, hogy elmeneküljön a válasz elől.

- Te gyűlölsz engem?

Brenda rám nézett, a mély barna szemek a belsőmig hatoltak. Én pedig sebzettnek éreztem magam. Az este éreztem valamit, valami változást, fájt azt hinni, hogy ez ugyanolyan játék, mint Teresáé. Sóhajtottam és az arcát néztem, érzéstelen volt. Nem mozdult, nem volt heves és nem harcolt. Most ebben a pillanatban legalábbis. Talán megleptem. A kezem a kezén maradt, egymással szemben álltunk, nem túl  messze, nem túl  közel. A szemem minden porcikáját figyelte, szinte akartam, hogy hazudjon nekem. Tudni akartam, hogy játszik velem vagy sem. Tudni akartam, hogy érdemes volt után futnom az álmomban.

- Inkább csak gyűlöltelek. Most inkább csak nem kedvellek. - mondta csendesen - Tudod, milyen rossz volt látni, hogy azért a lányért ott hagysz? Ott hagysz meghalni.

Az utolsó mondatot már volt pusztán haragból vetette oda nekem, úgy éreztem. Hogy erősítsen a bűntudatomon. De egyet most már biztosan megtudtam, hogy Brenda nagyon is tudta, hogy otthagytam, mindig azt hittem, hogy csak később jött rá. Most már ólom súllyal zuhant rám a bűntudat. Jogosan nem kedvel. Az volt a probléma, hogy én pontosan átéreztem a lány fájdalmát és haragját és mindez magam felé kezdett irányulni.

- Ébren voltál... - haboztam megszólalni, aztán el is vesztettem egy pillanatra a hangom, mikor Brenda bólintott - Tudtam, hogy Jorge vissza fog jönni.

Brenda rázta a fejét, éreztem a kezemmel, hogy a keze remegett. Sóhajtottam és annyira meg akartam magyarázni, hogy nem akartam, hogy meghaljon. Tisztázni akartam, most hogy végre beszél velem. Már megfogalmaztam azelőtt az észérveket magamban, hogy azért tettem, mert nem volt más választásom. Ha nem tettem volna meg, akkor nem lennénk itt, ez tény. Valójában, vagy egy olyan oldala is ennek, hogy csak loholtam vakon Arisszal, mert azt reméltem ott lesz a régen elveszett kék szemű lány. Ítélhetem el magam annyiszor, ahányszor csak akarom, de szerelmes voltam és a múltat már nem tudom megváltoztatni.

- Nem Teresához mentem. - magyarázkodtam - A barátaimat akartam megmenteni Teresától.

Brenda kihúzta a kezét a kezemből és a szemei dühösen fúródtak belém, mint egy pofon. Hiába kaptam utána, ő csak rám kiáltott a szemével, a hangja suttogó volt, csendes, nyugodt, már-már hideg nyugodt:  

- Az nem számít, hogy ki miatt. De ott hagytál.

És azzal sarkon fordult és aznap nem láttam többet. Néztem utána megfagyva, a sötét ruhában szinte beleolvadt a környezetébe, a sietség ellenére meg sem libbent a haja, ami mostanra már hosszabb lett, szinte be tudta kötni. A kezem ökölbe szorult és hagytam elmenni. Lehet, hogy én egyszer hagytam el, de Brenda többször fog engem elhagyni ezért.