(Pre - finale)

Claire

Az előző két nap életem legnehezebb napjai voltak. Amikor Minho megtalálta a revolvert és szembesített a ténnyel, hogy Alkotó vagyok, azt hittem itt lesz a vége.Az én fejemben már lejátsszódott a jelenet, amikor az Előljárók elé állítanak és száműzetésre ítélnek. Féltem, el kell ismernem, hogy volt néhány perc amikor rettegtem attól mit fog a fiú mondani vagy tenni. Aztán rá kellett jönnöm, Minho nem Gally, ő vele ellentétben nem bántana. De ennek ellenére Minho dühös rám, én pedig szörnyen érzem magam. Mintha kitéptek volna belőlem valamit és csak egy tátongó lyuk maradt volna volna a helyében. Ezt érzem, amikor Minho rám néz. Látom a szemében a csalódást. Lehet hihetetlennek tűnik, de őt is éppen annyira megviselte a dolog, mint engem. Látom, hogy próbálja túltenni magát rajta, de látszik a mozdulatain és a szavain, hogy messze sem áll a helyzet magaslatán. Aznap este, mikor Minho megtudta a revolver mögött mi áll, sírtam. Megvártam amíg elalszik, aztán elfordultam tőle az ágyon, a párnába haraptam és sírtam. Őszintén reméltem, hogy nem hallotta meg, csak azt hitte volna, trükk az egész. Pedig én csak magamnak sírok. Senki másnak nem jár a könnyeimből.

Amikor reggel felkeltem a revolver ott volt, ahová én rejtettem el. Minho egyetlen gesztussal többet mondott mint akármennyi szónál. Mégis bízhat egy kicsit bennem, ha hogy nem veszi ki a fegyvert a kezemből.

És a vacsora utánig én tényleg azt hittem ezek voltak életem legrosszabb napjai, de még nem is tudtam, a java még csak most jön. Már este volt. A vacsorának is vége, amikor a szobába igyekeztem, de valami olyasmi fogadott, amire nem számítottam.

A revolver eltűnt.

Csak a biztonság kedvéért ellenőriztem a szekrény alatt. Nem volt ott. Felforgattam a szekrényt, a ruhák a földön hevertek, de a revolver sehol. A lábaim erőtlenné váltak, valahol a ruha kupacon landoltam és egyenlőtlenül vettem a levegőt. Valami pánikroham vehetett erőt rajtam, mert úgy reszkettem és ömlöttek a könnyeim, mint még soha. A testem a félelem ketrecében volt és képtelen volt szabadulni. Rémes képek voltak a fejemben. Idegesen nyeltem, és próbáltam lenyugodni.

Talán Minho vette el. Talán.

Felpattantam és a lábaim már ki is vittek a szobából. Út közben letöröltem az árulkodó könnyeket. A Tűz már be volt gyújtva, a fiúk köré ültek. Sietve mértem végig a Tűz körül ülőket, de nem volt köztük a fekete hajú Futár. Megközelitettem a verekedő fiúkat, de örömömre és bánatomra ott sem Minho. Ösztönösen végignéztem a középpontban lévőkön is. Idegenek voltak számomra, de ami még jobban megrémített: nem volt köztük Gally. Ha legalább ott lett volna, biztos lettem volna, hogy párbajozik és nem a halálom tervezi.

Mint űzött vad menekültem a Tűz közeléből. Minho sehol, Gally sehol, a revolver sincs sehol. Borzalomtól a hideg futkosott a hátamon. Mi van ha Minho tudomást szerzett Gally fenyegetéséről, vette a revolvert és Gally-hez ment? Reszkettem. Felvisítottam amikor egy kezet éreztem s vállamon. A kéz megforditott és én Newt meleg tekintete fogadott. Megnyugodtam, de a félelem még nem tűnt el.

-Megijesztettelek? - kérdezte óvatosan, a szája sarka viszont mosolygott

Bólintottam és próbáltam elrejteni a sokkom jeleit. Newt-nak nem kell tudnia erről, nem szabad tudnia. Nem viselném el, ha neki is baja lenne miattam. Newt keze még mindig a vállamon nyugodott, nekem pedig gombóc volt a torkomban. A Tűztől még nem voltam túl messze, így tisztán láttam magam előtt a fiút. A fény megcsillant koszos szőke haján.

-Hova mész?

-Minhóhoz. - volt a rövid válaszom, Newt arca pedig kipirult és a tekintete sötétebb lett

-Értem. - suttogta rekedten

Már majdnem kiszökött a számon egy: ' Sajnálom, Newt.', de akkor döbbentem rá, hogy fogalmam sincs mit sajnálok. Csak ahogyan rám néz, ahogyan rám és Minhóra néz, ezt az érzést ébreszti bennem. Sajnálatot.

-Claire, én kérdezhetek valamit?

Sóhajtottam és kerültem a szemkontaktust.

-Igen.

-Te szeretsz engem?

Nem jutottam szóhoz. Newt erős tekintetét éreztem magamon.
A szeretet erős szó. Túl erős. És túl furcsa. Még abban sem vagyok biztos, hogy Minhót igazán szeretem, nemhogy Newt-ot. Éreztem, hogy amit mondani fogok, egy döfés lesz a fiúnak. Felvettem a legőszintébb arcom és azt mondtam:

-A barátom vagy Newt, persze, hogy szeretlek.

Máshogy ejtettem ki a 'szeretlek' szót, mint a szőke fiú. Miért? Mert mindketten másként gondoljuk a szerelmet és másként érezzük. Minden amit Newt iránt érzek az barátság, bizalom, együttérzés, de semmi szerelemhez hasonló. Mintha a gondolataimban olvasott volna, Newt fájdalmasan nézett rám, tudtam, hogy más választ várt, de sajnos nincs lelki erőm hazudni. Elegem van a hazugságokból. Éreztem, hogy Newt keze kicsit remeg a vállamon.

-Minhót is, szereted?

Oké, ez a kérdés övön aluli volt.

-Igen. - válaszoltam kisvártatva, és hagytam, hogy mindkettőnk ágyába beszivárogjon az információ, igen, az már biztos, hogy kedvelem Minhót, de hogy ezt miért nem éppen neki és inkább Newt-nak mondom el, azt nem tudom

-Hogy mondhatsz ilyet? - Newt szemei szikráztak- Miatta sírtál megént, nem? Bántott?

A kezem a szememhez kapott. A könnyeket ugyan letöröltem, de a sírás nyomait nem tudtam mind eltűntetni.

-A dolgok sokkal komplikáltabbak, mint gondolnád. - válaszoltam gyorsan, egyáltalán nem tetszett Newt számonkérése, ahogyan az sem, hogy Minhóról azt feltételezi - Nem Minho miatt sírtam.

A fél hazugság is több, mint a semmi. Minho csak része az oknak, amiért sírtam. Newt nem tudhat a revolverről. Lehámoztam a fiú kezét a vállamról és láttam a zavarodott arckifejezését. Nem ért semmit. Helyes. Gyors lépésekkel ott hagytam az összezavarodott szőke fiút és az épületek sorozatát vettem sorra. Minho még egy helyen lehet: a Térkép szobában. Óvatosan baktattan az erdőben, míg el nem értem a meleg fényt árasztó Térkép szobát. Az ajtó nyitva volt, így megálltam és hallgatóztam egy kicsit. Néha fa recsegését és papír susogását hallottam. Nagy levegőt vettem és beléptem a Térkép szobába immár másodszorra mióta a Tisztásra érkeztem.

Minho az asztalnál ült, térképek rengetegében. Hirtelen nem is vett észre. A tekintete gondterhelt és komor volt, ahogyan a térképeket pásztázta. Évekkel idősebbnek tűnt így, és fényévekkel bölcsebb nálam.

Néhány másodperc múlva viszont felemelte a tekintetét egyenesen rám. Az arca enyhült és inkább meglepettségről tanuskodott.

-Claire?

A szavak a torkomon akadtak. Csak ő tudja így a nevem mondani. Valahogyan mindig eléri, hogy szótlanul hagyjon. A fiú viszont érezhette, hogy valami komoly dolog történhetett, mert Minho kimerülten állt fel az asztaltól és lassan megközelített. Sóhajtottam és összeszedtem magam.

-Nálad van a revolver?

-Nem. - a hangja baljósan csengett, egy lépést tett felém - Mi történt?

-A revolver eltűnt, Minho.

Minho

Claire az ágyon ült és a kétségbesésével küzdött, amíg én még egyszer megnéztem a szekrény alatt, mögött, fölött a revolvert. Sehol sincs. Jól meg vagyunk bökve! Nem tagadom, engem is megborzaszt ez az egész. Ez már nem színjáték. Ha eddig az is volt, most minden kicsúszhatott Claire kezéből. Figyelmetlenül dobáltam vissza a ruhákat, majd a lányhoz fordultam.

Claire égszínkék szemei kisirtak voltak, a haja összeborzolva. Bármelyik más fiú kiábrándult volna, hogy a Tisztás egyetlen lánya mégsem olyan szép, mint gondolta. De én nem így vagyok. Nekem Claire kisírtan, rendezetlenül is gyönyörű marad, mert ő belül szép. Letérdepeltem a földre, hogy a magasságunk egyezzen és megvártam amíg rám figyel.

-Claire, ez most nagyon fontos kérdés. Őszintén válaszolj. Elmondtad valakinek a revolvert?

-Senkinek.

-Még...- tettem fel a kérdés vonakodva - Newt-nak sem?

-Sem Newt, sem Chuck. Rajtad kívül más nem tudta. - mondta csendesen, én pedig sóhajtottam

-Akkor ötletem sincs ki vehette el. Neked van?

A lány gyorsan megrázta a fejét.

X

Sötétség uralta a szobát, de sejtettem, hogy ugyanez uralkodik a lány lelkében is. Az ágyamon feküdtem és a lány egyenlőtlen légzését hallgattam. Már második éjszaka csinálja ezt, sír a párnába és hülyének néz, mert azt hiszi, hogy nem hallom. Pedig hallom. És már nem bírom tovább hallgatni.
Felültem az ágyon és a lány takaróba burkolt alakját néztem. Én nem félek, de őt borzasztóan féltem.

-Elég, úgyis tudom mit csinálsz. - suttogtam -Semmi értelme.

Claire nem válaszolt, mélabús csendet hagyva közöttünk.

X

Claire fejét a szegycsontomra helyezte, a kezem végigfutott a hátán megállva valahol a vállánál. Nem vagyok túl jó a vigasztalásban. Ezt Claire is tudja. Mégis a karjaimban van. Nem kis kő esett le a szívemről amikor konstatáltam, már nem sír. A keze valahol a szívem tájékán nyugodott, figyelve szapora szívverésem. A jobb kezem néhány tincsével játszott. Az egész kép annyira idillikus lenne, ha a lány nem a rémálmai miatt menekülne a karjaimba. Sosem gondoltam volna, hogy így fog Claire az agyamban kikötni. De most már nem bánom.
Claire égszínkék szemei kíváncsian fürkészték az arcom, azon tűnődve, mit gondolhatok, érezhetek.

Claire arca aggodalmas, ahogyan lopva rám néz. A félhomályban sem vált ez az arc egy kegyetlen Alkotó arcává. Nem tudom elképzelni Claire-t így.

És akkor rájöttem, hogy én tényleg, valójában szeretem Claire - t. Nem csak azért érzek iránta így, mert szép, ahogyan a többi fiú gondolná; nem csak azért mert jól végzi a dolgát és megbízható. Nem, egyik Claire sem az én Claire-em. Az én Zöldfülem pimasz, idegesítő, gyönyörű, törékeny. És az enyém. Éppen ezért fogom megvédeni őt.

Thomas

A Tűz zaja az erdőbe kergetett. Itt legalább senki sem köt majd belém és nem ugráltat azzal az ürüggyel, mert én vagyok a 'Zöldfülű'. Az ormótlan ricsaj mellett az erdő csendje valósággal mágnesként vonzott magához. Valamilyen fészer közelében ültem le. Pislogtam és felnéztem a feneketlen égre. A nyugalom szigete volt ez hely, amíg meg nem csapta a fülemet egy halk beszélgetés hangja. A fészer mögül jött. A kíváncsiság vehemensen vett rajtam erőt, nem tudtam megállítani a lábaim, már a fészer közelében lopózkodtam. A bokor mögött térdepeltem és hegyeztem a fülem. A hangok visszafolytottak voltak, de az agyam egy része vörösen jelzett, mi szerint ismerem a hangok tulajdonosait.

-Megtettem. - suttogta az egyik hang

-Lássam! - emelte fel a hangját a másik, mire az első hang gyorsan lepisszegte

-Csendben te plotty agyú!

-De meg akarom nézni, mivel puffantjuk majd le!

Pislogtam és éreztem ahogyan lassan kihül a vérem. Ezek megakarnak ölni valakit. A kíváncsiság újra hajtott előre, noha a józan eszem már számtalanszor azt mondta, menjek, fussak el innen. Előrébb csúsztam, hogy jobb rálátásom legyen a vita tárgyára.

-Jól van, bökött, megnézheted. - mondta hetykén az első hang

Fémes súrlódás hangja hallatszott.

-Ezzel kellene lepuffantsalak, bökött agyú, amiért hibáztál. - dörmögött ridegen

-Úgy éreztem ezt kell tenni. Azt akartam, hogy bennt égjen az a mocskos Alkotó, Gally.

A szemem elkerekedett az igazság súlya alatt. Gally, a Téglázók Előljárója gyújtatta valakivel fel Claire házát?

-Legközelebb uralkodj magadon, Ben. Ezt most nem szúrhatjuk el, értetted?

Egy kis csend következett, feltételeztem a másik, Ben-nek nevezett fiú bólintott. A fejemben mintha már összeállt volna a kép és egyáltalán nem tetszett. 

- A csicsergő Alkotót lelőjük, ez már biztos. Még csak azt nem tudom mit csináljunk a hős Futárral.
A szemem talált egy rést a levelek között, amin kiláthattam. Valóban Gally és egy fiú állt előttem, az első kezében egy ezüstös fegyver csillogott, amit félig rongydarab takart. A másik fiú idegesen toporgott, a száján torz vigyor ült.

-Miért beszélsz már megént így? Így, bonyolultan. A csajt lelőjük, azt a kotnyeles Minhót is, aztán meg Newt-ot.. - suttogta ingerülten, volt valami morbid és kaján abban a vigyorban, nekem pedig forrni kezdett a vérem az utálattól

Eddig is ellenszenves volt Gally, de most már egyenesen undorodom tőle. Meg kell állítanom őket.

-Hányszor mondjam még el? Csak egy töltény van...

Ám ekkor valami rosszul sült el, megreccsenhetett egy ág a lábam alatt, mert Gally megszólalt:

-Te hallottad ezt?

A másik fiú nem válaszolt, de a résen keresztül egyenesen a szemembe nézett. Nagyon meg vagyok most bökve! Gally a bokorba nyúlt és erőszakosan kirángatott.

-Nézd csak Ben, mi van itt nekünk! Csak nem Zöldfülű? Neked aztán van halálvágyad! - gúnyolódott a Téglázók Előljárója -Remélem mindent halottál, te nyeszlett Alkotó, mert nem fogunk neked magyarázkodni.

-Nem tehetitek ezt! - védekeztem, de én magam is éreztem, az erőm semmi a két bosszúszomjas fiúhoz képest

-Amit mi teszünk az semmi ahhoz képest amit ti, Alkotók tesztek velünk! - morogta Gally és egy kaján vigyor kíséretében Benre nézett - Adjunk egy kis ízelítőt Zöldfülnek.

Az utolsó kép, amit láttam az Ben volt egy ásóval a kezében. Aztán jött a velőt rázó fájdalom a halántékomban. És a világ elsötétült.

Claire

Newt tegnap azt kérdezte szeretem-e Minhót. Ahogyan a mellkasán volt a fejem és és szivverését hallgattam, egyáltalán nem tűnt idegennek ez az érzés. Azt hiszem meg tudom válaszolni a kérdést. Szeretem.

A kezem még mindig a szívén volt, hallgattam a légzését, mértem a pulzusát, de most nem, mint Kóronc. Azért vagyok Minho karjaiban, mert az egész Tisztáson csak ezen helyen találok megnyugvást, csak itt érzem magam biztonságban. Talán önző érzés, de Minho az én pajzsom. Butának érzem magam, amiért kételkedtem az érzéseiben amikor először megcsókolt. Azt hittem ez csak valami múló, eltörölhető vonzalom amit csak akkor és ott érzett irántam, ami kis idő múltán elmúlik. De nem így lett. Minho tudja, hogy nagy valószínűséggel Alkotó vagyok, mégsem gyűlöl úgy, ahogyan azt megérdemelném, hanem próbál megérteni és az ég tudja miért, még meg is véd.

A pillantásom már ki tudja hanyadszorra is az arcára téved és nézem ahogy alszik. Ez nem leskelődés, mondom magamnak. A hajnali lágy fény tölti be a szobát, megvilágitva a fiú nyugodt arcát. Azon gondolkodtam neki vajon vannak-e rémálmai. Alvás közben olyan gondtalannak és békesnek tűnik, pedig tudom, hogy gondokkal küzd, nemcsak engem, hanem a pozícióját illetően is. Ki akarják túrni, mert alkalmatlannak tartják. Ez bolondság, Minhónál nincs alkalmasabb vezér és tapasztaltabb Futár a Tisztáson.

Az álom újra magához csábított, én pedig lassan lehunytam a szemem. De aztán gyorsan újra kinyitottam, amikor egy apró zajra lettem figyelmes az ajtó irányából. A félelem jeges marokkal ragadott meg újra. Egy rövid pillantást vetettem a még mindig alvó Minhóra, majd óvatosan kimásztam az ágyból. Minho egy kicsit megmocorgott, de nem ébredt fel. Reszkető léptekkel közeledtem az ajtóhoz, megborzongva attól mi várhat rám.

Egy papirfecnit félig átcsúszva találtam az ajtónál. Ártatlanul virított, de én reszkető, jéghideg kézzel nyúltam utána. Akárhányszor ilyet kaptam, az csak még egy löket volt a mélybe csúszó hullámvasútomon. Azt hittem ott és akkor összeesem, amikor végre kibontottam és elolvastam:

" A Futár fiú lesz a következő. Gyere az erdőbe ha jót akarsz. Talán megrövidítheted a szenvedését."

Author's note: Elő-finálé rész! Örültök? Na mindegy..
Kellemes ünnepeket! (Amúgy észrevettétek milyen jól időzítettem az ünnepekre ezt a 'mind fuck' befejezést *taps, taps* jó ünnep rontó vagyok ). Szokás szerint: Visszaszámlálás 1...