*Emlék:*

-Dr.Campbell, mit akar ezekkel a gyerekekkel! - mutatott ránk egy férfi.

-Kísérletezi fogunk rajtuk. - jelentette ki.

-Maga szörnyeteg! - kiáltott mérgesen a férfi.

-James, csak a munkámat végzem! Ha nem találunk gyógymódot, még többen fognak meghalni mint eddig. Talán ezt akarja! -.

-És, a gyógymód megtaláláshoz arra van szükség, hogy gyerekeket öljön, és kísérletezzen rajtuk! Csak magával törődik! - nézett végig rajta undorodva.

-Ezek a gyerekek, különlegesek értse már meg! Ők az utolsó reményünk - nézett véging rajtunk Dr. Campbell.

-Ő mit keres itt? - nézett rám a férfi.

-Minden gyereket, el kellet hoznunk. Ez alól ő sem volt kivétel. - válaszolt a doktornő.

-Hailey Robinson, meg fogja magát ölni! - kiáltott a férfi.

-Azt hiszem, itt a mi utunk véget ért. Viszlát James. - mondta a doktornő. Majd le lőtte a vele szemben álló férfit.

*Emlék vége*

-Hé, nyugodj meg semmi baj. - ébredtem fel Jake ölelő karjaiban.
- Mi történt, akarsz róla beszélni?
- kérdezte.

-Nem, nem akarok. - ráztam a fejem.

-Mi történt, nem emlékszem semmire. - mondtam sajgó fejfájással.

-Miután, a hely ahol voltunk felrobbant. Mindenki szaladni kezdett a tömegben nem találtunk téged, és Thomas-t. Majd végül, valahogy itt kerültetek elő. - mondta, miközben még mindig ölelt.

-Nem bírtam volna ki, ha valami bajod esik. - mondta majd megcsókolt.

-Nincs semmi bajom. Thomas hol van? - kérdeztem.

-Egy másik szobában van, a többiekkel. Én most hagylak öltözz fel, és majd gyere ki hozzánk. - puszilta meg homlokom, majd ki ment a szobából.

Ahogy ültem az ágyon eszembe jutott, az álmom. Nem tudom miért, de minden egyes nap, újabb emlék tör fel belőlem. Mostmár biztos voltam benne, hogy Dr.Campbell fokozatosan törölte az emlékeinket. De, miért nem akarta, hogy emlékezzünk? Engem nem szabad lett volna elvinni, de mégis elvitt. Miben különbözök másoktól? És a legfontosabb, hogy ki az a Hailey Robinson?
Miközben ezen pörgött az agyam, addig lassan felöltöztem, majd ki mentem a többiekhez. Ahogy
beléptem megdöbbentem, amikor a szoba közepén megpillantottam egy székhez kötözött férfit, és az előtte álló Jorge-t. Elindultam majd le ültem Jake, és Adam közé. A tekintetem találkozott Thomassal, egy kedves mosolyt küldtem felé, amit ő viszonzott is, majd minden figyelmem a székhez kötözött férfire irányítottam.

-Utoljára kérdezem meg. Hogy tudunk eljutni, az elveszett városba? - kérdezte üvöltve Jorge.

-Mi az, az elveszett város? - ráncoltam homlokom.

-Egy hely, ahol biztonságban élhetünk. Elzárva a fertőzöttektől.
- szólalt meg Brenda.

-Válaszolj! - kiáltott Jorge, a férfire.

-A hegyeken keresztül tudtok eljutni, de gyalog nehéz lesz. - mondta a férfi, miközben megtörölte véres ajkát.

-Ki mondta, hogy gyalog megyünk.
- Jorge, ravasz mosolyra húzta száját majd, ki vett a férfi zsebéből egy kocsikulcsot.

Miután besötétedett, elindultunk a hegyekbe. A kocsit Jorge vezette én pedig mellete ültem, meredten bámultam ki az ablakon, amikor Jorge, megszólalt mellettem.

-Tudod...azon agyalok, hogy hogyan kedveltessem meg magam veled. Pedig én sose akarok senkinek megfelelni, csak most... - mondatát nem fejezi be. Hirtelen rá nézek, és egy furcsa érzés kap el. És egy pillanat töredékéig, valami dereng róla.

-Jorge,...figyelj. Ha ismertél korábban, vagy bármit megtudsz osztani velem a múltammal kapcsolatban, hálás lennék. Nem igazán bízom benned, de segítesz nekünk. Szóval ha tényleg tudsz valamit, akkor bökd ki.
- mondtam halkan.

Jorge mélyen a szemembe néz. Úgy tűnik, habozik. De végül csendben marad, és az útra szegezi tekintetét. Egyértelmű, hogy tud valamit, de nem faggatom. Lehet jobb így, hogy nem emlékszem mindenre. Majd pár perc múlva hirtelen megszólal.

-Közel vagy az igazsághoz. - suttogja.

Én pedig meglepődve pillantok rá. Ő viszont újra, az útra szegezi tekintetét mintha semmi nem történt volna. De abban biztos voltam, hogy nyomott hagyott nekem. Végül megráztam fejem, és mosolyogva bámulok tovább az ablakon.
Éjszaka volt, és rettentő hideg. A szél süvített, nekem pedig könnyezni kezdett a szemem. A homokban ültünk egy tábortűz körül, ami fél óra szerencsétlenkedés után, Jake és Thomas rakott össze. Ám ekkor hatalmas zörej támadt az égből.

-Ez egy Berg! - kiáltott Adam.

És valóban. Egy berg közeledett felénk amiből tudtam, hogy ez csakis Campbell lehet. Tudtam, hogy
nem sokára a nyomunkba ered. Tudtam, hogy bergeket fog utánunk küldeni, akiknek meg parancsolja, hogy öljenek meg minket.

-Gyerünk futás! - kiáltott Jorge.

-Vaksötétben, hogy fussunk? - kérdezte szarkasztikusan Adam.

Majd ekkor Jake, egy zseblámba segítségével utat világított nekünk. Majd ahogy csak bírtunk futottunk, de nem volt olyan könnyű, a bergről lövöldözni kezdtek ránk, de szerencsére egyikünket sem találtak el.

-Menjünk oda! - mutatott rá Brenda egy, másik tábortűzre.

A tudat, hogy mások is vannak itt valamennyire megnyugtatott engem. Majd sikerült elbújni, egy hatalmas kő hátánál.

-Kezeket fel, és forduljatok meg!
- szólt valaki a hátunk mögött.

Összerezzentünk, de aztán óvatosan megfordultunk, és egy csapat lánnyal néztünk szembe.

-Kik vagytok? - szegezte ránk fegyverét, az egyik lány.

-Ne bántsátok őket! - szólt egy ismerős hang, a tömegből. Majd lassan a hang tulajdonának, megláttuk arcát.

-Ez nem igaz.
- suttogtam kitágult, könnyes szemekkel.

Megjöttem a következő résszel, remélem tetszeni fog❤❤