- Itt semmi, és ott? - rohantam le a lépcsőn, ahol a konyhából kifele tartó Ashleyvel és Chrisszel találkoztam. - Sam tényleg fürdött, még ott a víz a kádban, de neki semmi nyoma, sem az őrültnek. 

- Semmi - érkezett a válasz Christől.

- Már végignéztünk mindent, amit lehetett itt. - szólt Ashley. A pince irányába vezető lépcső felé tekintettem, és mintha a legjobb barátnőm a gondolataimban tudott volna olvasott, lágyan megtapintotta a karomat. - Nem Gwen, ez nem jó ötlet.

- Lehet, hogy Sam ott van lent, Ash - mondta neki Chris.

- De az is lehetséges, hogy a gyilkos van lent, és arra vár, hogy le menjünk és csapdába csaljon.

- Miért nem derítjük ki? - kérdeztem és a zseblámpámat a lépcső felé emeltem. – Meg kell találnunk Samet, ha ott van a gyilkos, ha nem.

Minden bátorságomat összegyűjtve indultam el lefele. Gyerünk, nem vagy te nyuszi, hogy megfutamodj! Bátorság, Gwen!

Ahogy mentünk, egy gyertya felgyulladt a komódon. Ashley ijedtében ugrott egyet, és egy kis sikkantás hagyta el a száját. Nekem pedig a szívem kihagyott egy ütemet.

- Ez meg hogyan történhetett? Chris, nem gondolod, hogy ez a szellem volt? Hannah-é - fordult a fiú felé Ashley.

- Miről beszélsz? - néztem rá összevont szemöldökkel. Hannah szelleme?

- Amíg te nem voltál itt kipróbáltuk a spirituális táblát.. Hannah szelleme itt van és kísért minket... Te jó ég - Ashley teljesen pánikkal átitatott hanggal beszélt.

- Nyugi Ashley, nem is biztos, hogy az egy szellem volt. Az is lehet, hogy az őrült szórakozik velünk - próbálta nyugtatni a lányt Chris.

- Akkor szerinted ki dobta le azokat a könyveket a polcról?

- Hé, ne pánikoljunk. Ash, ha tényleg van itt egy szellem, akkor nagy bajban vagyunk. De ha Chrisnek van igaza, akkor is. Mind a két helyzetben rosszul járunk. Most pedig találjuk meg Samet

Én mentem elől, világítva az utat. Mögöttem egyre hangosabban beszélgettek, ami egy idő után kezdett egyre hangosabb lenni. - Srácok! Tudom, hogy az élet nagy dolgait vitatjátok meg éppen, de így felhívjátok magunkra a figyelmet! - fordultam hátra hozzájuk. Idegesen kifújtam a levegőt. - Bocs, sok volt nekem mára.

- Mint mindannyiónknak - hallottam meg Ashley hangját, és éreztem rajta, hogy megsértődött az előbbi kirohanásomon. A következő pillanatban ezt az egészet elfelejtette velünk, hogy a fal mellett lévő hintaló megmozdult. - Te jó ég! - ugrott fel Ash.

- Biztos csak a szél - jegyezte meg Chris.

- Biztos - vágtam rá gúnyosan, hiszen egyáltalán nem volt huzat.

- Egyébként, hogy-hogy Mike inge van rajtad? - kérdezte tőlem Chris, mire Ashley is felém fordult. Megtorpantam, de nem emeltem rájuk a tekintetem.

- Beleestem egy patakba.

- ...És ezért viseled Mike ingjét? - kérdezte úgy, mintha nem is hinne nekem. - Valami lesz itt. Kezdhetek hinni a Mikdoline-ban?

- Ó, ugyan Chris. Hagyd a ship nevek gyártását. Különben is, a Chrashley az igazi, nem pedig a Mikdoline.

- Várj, Chrashley? - nézett rám a vörös hajú lány, miközben arca hasonló színt vett fel.

- Ne tagadd, Ash. Még a vak is látja, hogy van köztetek valami.

- Hát, én.. öh.. - Chris láthatólag zavarba jött, így nem tudott semmit se mondani. - Nem erről volt szó. Te és Mike volt a téma - a férfihez fordultam mérgesen.

- Soha nem volt köztünk semmi, és nem is lesz - hazudtam. Hogy miért tettem, azt nem tudom. - Utál engem. - csak úgy jöttek a szavak, mintha nem is én mondtam volna. Minden további szó nélkül mentem tovább.

A kis folyosó végéhez érkeztem, ahol csak egy ajtó volt. Megpróbáltam kinyitni, viszont az be volt csukva. - Francba! - kiáltottam el magam.

Hirtelen a hátam mögötti falról leesett a kép. Gyorsan megpördültem a tengelyem körül, és megpillantottam a falban egy lyukat. - Ez... ez egy szellem volt! Láttam! - mondta Ashley bizonytalanul.

- Ash, mondtam már, hogy szellemek nem léteznek. - hallottam meg Chris hangját. Hangosan felsóhajtottam.

- Már megint kezdődik... - morogtam az orrom alatt, de figyelmet sem véve rólam tovább folytatták a vitázást.

A zseblámpámat a fal felé emeltem, majd a lyukban megcsillant egy kicsi, fémes tárgy. Gondolkodás nélkül odaléptem, majd kivettem és láttam, hogy egy kulcs az.

- Hé, srácok! Ezt nézzétek - mutattam fel a kulcsot.

- Ez... egy kulcs - jegyezte meg Chris.

- Nem mondod! Én azt hittem, hogy egy műanyag figura.

- Szarkazmus - bólintott elismerően.

- De ez túl kicsi az ajtóhoz - vette el tőlem a kulcsot Ashley. Mondhattam volna, hogy ezt észrevettem én is, de nem akartam bunkó lenni vele, hisz' ez a nap már így is sok volt neki.

A következő pillanatban Ashley majdnem elejtette a kulcsot, mert a folyosó másik végén, onnan ahonnan jöttünk, egy alak bukkant fel. Nekem a lélegzetem is elállt, hiszen nem volt emberi lény. Halottsápat bőre és hosszú, összecsomózódott haja azt mutatta, hogy az egy szellem. Én alapvetőleg nem hiszek az ilyenekben, de most ott volt előttem.

- Chris - ragadta meg Ashley az említett férfi karját. - Ott van! Most te is látod! - a szellem a fal felé mutatott, majd eltűnt, csak úgy semmivé foszlott.

- Láttam... valamit - válaszolta Chris, mire hitetlenkedve kaptam felé a fejem.

- Ott volt a szemünk előtt, és te tagadod? - bizonytalan léptekkel elindultam abba az irányba, amit a szellem mutatott.

Már épp odaértem, mikor a két társam beszélgetése ütötte meg a fülemet: - Te tweetelsz? - kérdezte a lány, mire hátrafordulva láttam, hogy Chris a kezében a mobiljával néz Ashley-re. Valami sosem változik. - És mégis mit írsz? Hashtag, egy őrült szellem üldöz minket!?

- Srácok, nem megfelelő alkalom - mondtam, a mai nap már vagy századjára. - Itt van egy babaház - tereltem el a témát. - és valószínűleg ezé a kulcs.

Ashley kikapta a kezemből a kulcsot, aminek egyrészt örültem, hiszen gyűlöltem az ilyen műanyag babákat, és a házaikat az Annabelle című film óta. Köszönöm Chris, hogy megnézetted velem.

– Addig ellenőrzöm az ajtókat – mondtam, majd elindultam. Tudtam, hogy nem lesz jó ötlet idejönni, de eddig nem gondoltam erdőben bujkáló gyilkosra.

Lehet, hogy nem baleset okozta az ikrek halálát, hanem már akkor is itt volt az az őrült. De akkor miért nem csapott le tavaly ránk? És honnan tudta, hogy megint eljövünk? Vajon...

A gondolkodásomat félbeszakította az ajtó csapódása. Megpördültem a tengelyem körül, és reflexből nekirohantam és csapkodni kezdtem.

– Gwen! – hallottam meg a két barátom hangját a másik oldalról.

– Chris, Ash! – kiáltottam, miközben rángattam a kilincset és csapkodtam az ajtót teljes erőmből, mire az csekély jelét sem mutatta annak, hogy kinyílik.

– Jól vagy?

– Igen, Chris, leszámítva azt, hogy a frász kerülget, egyedül vagyok, és nem nyílik ki ez a francos ajtó! – fröcsögtem, ahogy nekidőltem az ajtónak.

– A szarkazmus nem segít a helyzeten – jegyezte meg, mire lehunytam a szemem. – Látsz valami kijáratot?

– Egy ajtó van a szoba másik végén... de az nem hinném, hogy vissza vezet hozzátok – mondtam körbenézve. Sötétség ölelte körbe a helyet, a fény amitől láttam, csakis a pislákoló lámpákból származott, amiknek ránézésre már csak egy kicsi volt hátra.

– Valószínűleg valami áramos cuccal zárták be az ajtót, az nem lehet, hogy valaki gyorsan beszambázott, bezárta az ajtó, aztán gyorsan elteleportált...

– Chris!

– Csak viccelek, Ash.

– Nem a legjobb időpont – szóltam bele én is a vitába. – Nem számít, hogy elektromossággal zárták be. Ha bezárták, nem is fogják kinyitni.

– És mi sem tudjuk kinyitni, ha külső irányítással van – szólt Ashley. Végigfuttattam az agyamban minden egyes lehetőséget, de nem tudtam mit tehetnék még, kivéve a szétválást. Roppant hülye ötlet, de... ha nincs más választás.

– Srácok, maradjatok együtt, és keressétek meg a kiutat!

– Nem hagyunk itt, Gwen! – mondta határozottan a legjobb barátnőm.

– Cuki vagy, Ash, de megleszek.

– Gwen, ez őrültség, kitalálunk valamit! A gyilkos pontosan ezt akarja, hogy szétváljunk – érvelt Chris. Igaza volt, de ezt nem ismerhettem volna be most.

– Ott akartok még állni, amíg nem jön az az őrült? – kérdeztem. – Mi lenne, ha gyorsabbak lennétek mint ő? Én megkeresem Samet, ti menjetek biztonságba!

– Gwen...

– Kérlek – váltottam át a hangomat parancsolóról kérlelőre. – Én elindulok és megnézem mi van erre, ti pedig keressetek térerőt és hívjatok segítséget.

– Ígérd meg, hogy életben maradsz – Ashley hangja halk volt, de nem annyira, hogy ne halljam.

– Ígérem. Ti pedig vigyázzatok egymásra!

– Meg lesz – mondta Chris, s mintha ez lett volna a végszó, én ellöktem magam az ajtótól. Lepillantottam remegő kezeimre, és csak most vettem észre, hogy vérzik. Biztos akkor történt, mikor elvesztettem a fejem és az ajtót csapkodtam. Hülye adrenalin, hogy nem vettem észre!

Kezeimet gyorsan megtöröltem Mike ingében mire rám tört a gyomorgörcs. Tudom, hogy magamra maradtam és most én nekem kell megmentenem a bennem lakozó kislányt, de jó lenne, ha ő is itt lenne. Annyira szeretném átölelni Michaelt, érezni a férfias illatát, ami magabiztosságot sugall. El akarok bújni az ölelésében, és érezni, hogy az a biztonságos pillanat örökre tart.