Másnap Cameronnal a megbeszélt időben találkoztam és már indultunk is volna, de hirtelen leszakadt az ég. Egy emeletes ház terasza alá húzódtunk be, hogy ne ázzunk el annyira. A karjaimat magam előtt összefonva figyeltem a felhőket, amik nem tűntek el olyan könnyen. Azt kívántam, hogy bár örökké esne. Akkor talán nem kéne döntenem. Ha rábólintok a hercegnősdire, sok ajtó megnyílik előttem. Köztük az egyik, a legnagyobb álmom, hogy találkozhatok Kellinnel és Victorral. De elveszítem Cameront, hiszen neki ott van a kávézó. Nem tudnánk összeegyeztetni az életünket. Lehunyt szemekkel a falnak dőltem és ilyesmiken agyaltam. Az egésznek egy fekete limuzin vetett véget egy hangos dudálással.

- Hercegnő! A királynő küldött. Szálljon be!- szólt a sofőr, ami miatt Cameron álla leesett az enyémmel együtt.

- Nem vagyok hercegnő. Mármint hivatalosan- magyaráztam az idegen pasinak, aki hajthatatlan volt. Végül beültünk mindketten, mert Cameron nem akart egyedül hagyni. A limuzin elindult és mindketten elkezdtünk körbenézni, mert még nem volt részünk ilyen élményben.

- Van csoki- csillant fel a szeme Cameronnak és a kezembe nyomott egyet.

- Köszi!- kibontottam és bele is haraptam, mert nagyon jó illata volt- Meg tudnám szokni.

- Igen- helyeselt, én pedig megettem a csokit. A nyelvemet szinte csiklandozta a kellemes mentolos édesség. Talán a királynő jobban ismert, mint én magam.

- Hercegnő!- szólított a sofőr- Megérkeztünk.

- Oké!- mosolyogva ki akartam nyitni az ajtót, de valaki megelőzött. Az egyik inas volt olyan kedves és kinyitotta nekem. Kiszálltam és a fiatal férfi szemébe néztem- Köszönöm!

- Üdvözlöm a palotában hercegnő!- a mosolyomat viszonozva fölém tartott egy esernyőt. Cameron a kapucniját a fejére húzva mellém lépett.

- Menjünk, mert még megfázol- mondta Cameron és el is indultunk. A hajam még vizesebb volt, ami már zavart, mert az arcomra tapadt. Belépve a palotába, egy másik inas törölközőt adott nekünk, hogy megszárítsuk magunkat. Én egyből a hajammal kezdtem.

- Maya!- mondta köszönésül Felix vidáman.

- Felix!- köszöntem hasonló módon.

- Cameron!- utánozott minket Cameron, ami miatt nevetni kezdtünk.

- Ki ez a fogyatékos?- kérdezte Felix még mindig nevetve.

- Elnézést! Felix, ő itt Cameron, aki a... mi is vagy te nekem?- kérdeztem Camerontól.

- Talán az udvarló a helyes kifejezés- gondolkodott hangosan.

- Oké! Az udvarlóm. Cameron, ő az unokaöcsém, Felix herceg- fejeztem be a bemutatást. A két fiú kezet fogott és elindultunk a folyosón.

- A nagyi kérte, hogy a tárgyalóba menjünk. Remélem felkészültél, mert a tanács is itt van- nézett rám Felix, amitől elbizonytalanodtam. A tanács négy főből szokott állni, viszont az érkezésünk pillanatában nyolcan voltak. Öt férfi és három nő. Közülük az egyik az a nő volt, aki az előző látogatásomkor a királynőhöz kísért. Cameron érezte a félelmemet, így megfogta a kezemet és a fülembe suttogott.

- Nem lesz semmi gond- a szavai egy bizonyos mértékben megnyugtattak, de nem teljesen.

- Gyenge vagyok hercegnőnek- állapítottam meg halkan és helyet foglaltam a középre elhelyezett asztalhoz. Minden szem rám szegeződött és éreztem, hogy az eddigi duruzsolás átcsap néma csendbe, ami még jobban nyomasztani kezdett. Főleg, hogy ez a csend csak az én fejemben létezett, mert a félelmem kizárt minden hangot. Még azt se észleltem, mikor Cameron böködni kezdte a vállamat.

- Miss. Windsor!- csapott az asztalra egy férfi szigorú hangon. Ő volt a tanács feje. A fülemet teljesen kitisztította az erőteljes hangja, így figyelni tudtam rá.

- Igen?- kérdeztem vissza, ami miatt összehúzta a szemöldökét.

- Azt kérdeztem, hogy elfogadja-e a rangját- ezek a szavak megint előhozták a félelmeimet. A felelősségvállalás nem tartozott az erősségeim közé, így hezitáltam. A jövőmet pecsételte meg ez a döntés, így tehetetlenül néztem Cameron szemébe, aki nem tudta, mitévő legyen. A királynőre pillantva észrevettem, hogy ő minden erejével azon volt, hogy némán tereljen az "igen" felé. Nyeltem egy nagyot, majd felálltam.

- A döntésem az...- éreztem, hogy vannak, akik ellenem vannak, viszont a számomra fontos emberek támogattak. Főleg, hogy Cameron végig fogta a kezemet. Ha ilyen támogatásban lesz majd részem, akkor kivételesen kockáztatok- elfogadom az örökösi címet- mondtam meglepő határozottsággal és a királynőre néztem, aki elmosolyodott.

- Ebben az esetben már csak két napja van a beköltözésre. A munkahelyén pedig még ma mondjon fel- mondta a férfi a papírokat elém tolva, amiket alá kellett írnom. Leültem a helyemre és elkezdtem átolvasni a papírokat.

- És én?- hallottam Cameron kétségbeesett hangját.

- Ne aggódj! Megoldjuk- biztató mosollyal megszorítottam a kezét és aláírtam, ahol kellett.

- Akkor ez eldőlt- csapta be az ajtót Felix maga után és leült mellém- Mostantól már tényleg hercegnő vagy.

- Most már igen- sóhajtottam és letettem a tollat. Hátradőlve körbenéztem, hogy a többi ember mit csinál, de csak lenéző pillantásokat kaptam. Cameron felé fordultam, aki megigazította a kezünket, mert az enyém ki volt izzadva.

- Most mindenki fáradjon át a másik terembe. A kávé a tea és a sütemény ki van készítve- szólt a királynő és mindenki felállt- Maya, te kérlek maradj itt egy kicsit.

- Rendben!- bólintottam és odasétáltam hozzá.

- A születésnapodról lenne szó.

- Igen?- kérdeztem vissza, jelezve, hogy folytassa.

- Az a két banda, akik olyan hangos zenét játszanak, jelezték, hogy el tudnak jönni.

- Jézusom!- sikítottam izgatottan és ugrálni kezdtem, mint egy kisgyerek.

- Viszont van még pár dolog, amit át kéne beszélnünk. Kiket hívjunk meg? Az már biztos, hogy Európa valamennyi nőtlen fiatal hercege eljön. A svéd herceg már most követel egy táncot veled.

- Miért érzem azt, hogy férjet akar nekem fogni?- kérdeztem elég érdekes fejet vágva.

- Egy gyönyörű hercegnő sok szívet el tud rabolni. Abban reménykedek, hogy egy ellenséges ország hercege nyeri el a tetszésedet és a többit már sejtheted.

- Sajnos értem. Egy tárgy vagyok- szűrtem le a lényeget a hallottakból.

- Nem tárgy, csak egy emberi tényező a békülés érdekében- mondta ki lényegében ugyanazt, csak finomabban megfogalmazva.

- Remek!- sóhajtottam és figyeltem a királynő arcát- Van még valami?

- Igen. Udvarhölgyet kell választanod. Van valaki az ismerőseid közül, akit felemelnél erre a posztra?

- Természetesen a legjobb barátnőm, Alex- felcsillantak a szemeim, hiszen örültem, hogy ő is részt vehet ebben az egészben, ahogy minden másban, ami velem kapcsolatos volt.

- Vele még a bál előtt találkozni szeretnék. Főleg, hogy mindketten fel fogtok készülni. A napokban erre fogunk összpontosítani. Utána ráér a körítés- magyarázta a királynő, én pedig okosan próbáltam bólogatni.

- Ő jelenleg Ausztráliában van- mondtam és ekkor számomra is leesett, hogy haza kell rángatnom, ha őt szeretném udvarhölgynek- De beszélek vele.

- Ha kell, fizetjük a hazautat neki.

- Felhívom és megbeszélem vele- mondtam és leülve az asztalhoz, fel is hívtam.

- Szia Maya! Rosszkor hívsz- szólalt meg Alex hangja a túloldalról.

- Szia! Bocsi, hogy zavarlak, de a királynő azt akarja, hogy válasszak udvarhölgyet. Lennél?

- Mi? Hát még jó hogy!- mondta izgatottan.

- Remek! De akkor haza kéne jönnöd a héten.

- Pontosan mikorra?

- Hát a szülinapom szombaton lesz és gondolom, akkor fogjuk tartani a bált.

- Beszélek apával és még holnap hazamegyek.

- Köszi édes!- mondtam hálálkodva- És van egy meglepim, amit nem mondhatok még el, csak személyesen, hogy együtt ugráljunk örömünkben.

- Júj! Akkor sietek- azzal le is tette, én pedig kuncogva felálltam.

- Holnap jön haza, ha minden jól alakul- mondtam a királynőnek.

- Remek! Akkor már csak a fiúról kell beszélnünk, aki veled jött. Az ilyen kis akcióidat elfelejtheted. A férjed csak egy nemes lehet- a kedves hangja hirtelen mogorva lett, ami miatt elakadt a légzésem- Mondj le róla, vagy kénytelen leszek én intézkedni.