A nap "fénypontja" nem Alex távozása volt, hanem a királynő zseniális ötlete, hogy zeneterápiával vezessem le az érzéseimet. Szóval a szobámba bekerült egy antik zongora, ami elég klassz volt. Azonnal leültem és játszani kezdtem rajta. Persze a magánéletem teljes hiányát élvezhettem, így a jól megszokott módon látogatóm érkezett. Patric volt az, így összeszedtem magam és kimentem hozzá.

- Maya! Hogy csinálja, hogy a nehéz időben is gyönyörű marad?- lépett hozzám Patric, hogy kezet csókoljon.

- Tudja, erre csak két szó létezik válaszul. Altatót szedek- mondtam egy megjátszott mosollyal.

- Hallottam, mi történt. Sajnálom.

- Nem az ön hibája. De nem kívánok erről beszélni. Meséljen inkább arról, hogy miért jött?

- Segíteni szeretnék- a kezembe nyomott két jegyet- Enrique Iglesias. Remélem, szereti.

- Hát..- nyeltem egyet- Nem bírom a bociszemű nyálgépeket, de szívesen elmegyek önnel.

- Sajnálom! A Nirvana jegyek már elfogytak..

- Patric!- szóltam rá- A Nirvana szent és sérthetetlen. Nem illik viccelődni róluk.

- Elnézést!

- Minden második mondata bocsánat kérés?

- Sajnálom- hirtelen a szájára csapott, amin hangosan felnevettem. A hátsó kert felé pillantottam és megláttam az unokatestvéremet, ahogy a szökőkút szélén ülve egy képet néz.

- Bocsásson meg Patric!- mondtam, majd elkezdtem kifelé rohanni. Felix egy könnycseppet törölt le az arcáról, amikor odaértem- Jaj, Felix.

- Ne haragudj! Én nem vagyok te. Nem vagyok erős.

- Ez jó vicc- leültem mellé és a képre néztem- Emlékezz vissza, kinek kellett pszichológus.

- Ez most más. Alex volt az egyetlen ok, hogy életben maradjak. Tudtam, hogy megcsal, de nem érdekelt, mert nem hagyott el egyik szeretőjéért se. Vissza akarom őt kapni. Lemondok a hercegi címről is, hogy újra megöleljen- nem mondtam neki semmit, csak átöleltem. Ugyanolyan szar helyzetben voltunk és a szavak nem tudtak segíteni rajtunk. Patric a teraszon várt türelemmel, ami tiszteletre méltó volt, mert vagy egy órát ültünk ott.

- Kezd hűvös lenni- mondtam, majd felálltam.

- Mondd a nagyinak, hogy ma kihagyom a vacsorát- szólalt meg nagy nehezen Felix.

- Rendben, de ne maradj kint sokáig- a vállára simítottam és a teraszra sétáltam.

- Minden rendben?- kérdezte Patric.

- Most még nem, de majd egyszer minden helyre jön- hamis mosollyal néztem rá és eszembe jutott Kellin. A szemei. A haja. Az ajkai. Az ölelése. A csókja.

- Maya?

- Igen?- kérdeztem, de már nem volt a megszokott magasságban. Lenéztem és megpillantottam őt, ahogy féltérdre ereszkedve felém nyújt egy dobozkát.

- Felség. Bátorkodok feltenni ismét a nagy kérdést. Hajlandó lenne hozzám jönni feleségül?- az arca hirtelen mintha megváltozott volna és hirtelen Kellint találtam magam előtt.

- Igen- mondtam boldogan. Felhúzta az ujjamra a gyűrűt és a szemébe néztem- Ugye ez nem álom?

- Nem Maya. Ez a valóság- amint megszólalt, visszaváltozott Patrické. Én rémülten lenéztem a kezemre, amin a gyűrű volt. Basszus! Mi a francot műveltem?! Alig telt el pár másodperc és már hallottam a fényképezőgépek kattogását. A kerítés mögül leskelődő újságírók voltak azok.

- Jó, hogy lehet magánéletünk- morogtam, majd bementem.

- Nyugodjon meg kedvesem! Az idegeskedés nem tesz jót- sietett utánam Patric.

- Ne haragudjon- fogtam a fejem miközben megtorpantam.

- Semmi gond! Menjünk vacsorázni- átölelte a vállamat és elindultunk az ebédlőbe, ahol a királynő már várt ránk.

- Nahát! Végre egy párt alkottok?- nézett ránk a nagyi boldogan- Remek fogás Maya.

- Köszönöm! Azt hiszem- leültem a szokásos helyemre és gyorsan szedtem magamnak kaját, hogy legyen okom nem megszólalni.

- Épp ezekben a percekben mondott igent a leánykérésemre- közölte Patric.

- De hiszen ez remek hír. Mi oka volt ennek a nagy váltásnak?- kérdezte tőlem a nagyi, de egy nagy falatot kaptam be, hogy véletlenül se tudjak válaszolni. Mutattam neki, hogy tele van a szám és nem tudok beszélni- Megvárjuk- legyintett mosolyogva. Vagy öt percen át rágtam, de töretlen érdeklődéssel figyelt, így nem húztam tovább. Lenyeltem és a tekintetemet kapkodva próbáltam kitalálni valamit.

- Úgy gondolom, hogy ideje jó döntéseket hoznom- mondtam, majd megnyugodva hátra dőltem. A nagyi pont ilyesmit akart hallani tőlem.

- Ahogy mondod. Most már minden felesleges ember el lett távolítva, aki hátráltatott téged- kezdte a nagyi- Kezdődött azzal a Dallas gyerekkel. Tegnap Alex és Kellin. Jól döntöttél.

- Igen- mosolyogtam, majd csendben folytattam a vacsorám elfogyasztását. Én kételkedtem, de ezt várták el tőlem.

- Az ezredes jelezte, hogy szívesen eljön hozzánk. Miért is jön?- kérdezte a királynő a vacsora végén.

- Joseph Graceffa herceg miatt. Azt hiszem, magunkra haragítottam a svédeket és a herceg elhatározta, hogy amint király lesz, háborút indít ellenünk.

- Ez ostobaság!- legyintett a királynő- A herceg és a családja jó kapcsolatot ápol a mi családunkkal.

- Én ebben nem lennék biztos. Bízz bennem, tudom mit csinálok- felálltam, majd Patricre néztem- Ha most megengeditek, elmegyek aludni.

- Menj csak szerelmem. Majd benézek hozzád- kezet csókolt Patric és már mentem is. A szobámba érve persze nem aludni, vagy az alváshoz készülődni mentem, hanem leültem a zongorához és játszani kezdtem. Nem hazudtoltam meg magam, mert Sleeping With Sirens-t játszottam, azon belül is a Kick me című dalt. Még szerencse, hogy a zene a véremben van, így bármit le tudok játszani, ha ismerem valamilyen formában a dalt. Ez a zeneterápia dolog tényleg működött, de csak pár percre. A zongora fölé hajoltam, majd a fejemet a billentyűkbe kezdtem verni.

- Maya, te világi barom! Képes voltál feladni a legfontosabb embereket azért, hogy ezt az életet élhesd- motyogtam, majd az ablakhoz sétáltam- Hiába mondtam, hogy nem támaszkodok más emberekre. Szükségem van valakire. Alex gyűlöl. Kellin talán soha nem jön vissza. Cameron pedig... Jaj, Cameron! Úgy hiányzol- felnéztem a koromfekete égre és kiengedtem pár könnycseppet- Ha most itt lennél, biztosan segítenél ezt túlélni- amint kimondtam, megcsörrent a telefonom. Kellin volt az, így azonnal felvettem- Szia!

- Szia!- köszönt a telefonba Kellin, ami nyugtató hatással volt rám.

- Jó hallani a hangodat- kiültem az ablakba, hogy hangulatos legyen vele beszélgetni. Olyan filmes volt az egész.

- Ennek örülök. Megtaláltad a levelemet ugye?

- Igen. Köszönöm!- akaratlanul is elmosolyodtam.

- Akkor jó. Történt valami érdekes?- hirtelen megállt bennem az ütő. Nem akartam neki elmondani, hogy vőlegényem lett, de nem akartam sem elhallgatni, sem pedig hazudni.

- Patric megkérte a kezemet- mondtam és a gyűrűre pillantottam- És igent mondtam.

- Remek- mondta egyszerűen.

- Csak ennyit mondasz?

- Mit vársz? Rohanjak oda, hogy elraboljalak? Önként igent mondtál neki és ennek örülök. Bárki is legyen ez a Patric.

- Egy gróf fia. Rendes, meg minden, de nem ő az igazi.

- Én sem. Nem mentelek meg. Tudod jól.

- Persze. De nem tehetek róla. Szeretlek.

- Maya, ne mondj faszságokat.

- Kellin, kérlek! Azt mondtad, hogy szeretsz. Az összes hazugságod közül ez volt az egyetlen, amit el akarok hinni.

- Mit vársz? Mit tegyek?

- Gyere vissza és hazudj tovább. Az igazság sokkal jobban fáj.

- Most adtál egy dalszöveg ötletet.

- Komolyan beszélek. Kellin én beleőrülök a hiányodba.

- Tegnap basztalak meg. Nem volt elég?- nem válaszoltam, csak szipogni kezdtem- Ne sírj, kérlek! Egy hercegnő nem sírhat. Megtaláltad a vőlegényedet is. Innentől én már felesleges vagyok. A lyukat már más tölti be.

- Téged nem pótolhat senki..

- Jó, ez igaz, de érd be a kis grófocskával. De most mennem kell. Még jelentkezek- meg se várta a válaszomat, csak kinyomta. A háttérből még pont hallottam pár lány idétlen vihogását. Ilyen az én formám.