Amint kimondta ezt a végtelenül egyszerű szót, felé fordultam és megkönnyebbült szívvel sírva fakadtam. Nem érdekelt, hogy nem szeret. Az se, hogy csak kihasznál. De végre a karjaiban voltam. Szánalmasan és összetörve.

- Kellin- suttogtam céltalanul.

- Csak azért jöttem, hogy közöljem veled, hogy most már vége a házasságomnak. A bíróság nekem ítélte a gyerekeket és arra gondoltam, hogy pár hétig itt maradhatnának-e- erre felnéztem rá és összeráncoltam a szemöldökömet.

- A gyerekeidet rám akarod bízni?- kérdeztem a könnyeimet törölgetve.

- Csinálhatok mellé neked, ha akarod- vigyorogva a korlátnak döntött, majd a nyakamra engedte forró leheletét.

- Nem jó ötlet- suttogtam remegő hangon.

- Kérlek! Most is kíméletes leszek azzal a törékeny testeddel- az oldalamra simítva a szemembe nézett- Olyan gyönyörű vagy.

- Kellin, kérlek ne!

- Hercegnő- suttogta a fülembe, de ellöktem magamtól.

- Állj le, kérlek! A királynő bármikor észreveheti, hogy itt vagy- lehunyt szemekkel sóhajtottam egyet, hogy lenyugodjak.

- Persze részegen nagyobb volt a szád- mondta összeszűkített szemekkel.

- Örülök, hogy látlak, de jelenleg egy emberi roncs vagyok. Hála neked. Erre rám rontasz, hogy vigyázzak a gyerekeidre és feküdjek le veled. Tudom, hogy nem vagyok egy erős jellem, de azért ennyi tartásom még had legyen- a fejemet fogva dőltem a korlátnak és próbáltam összeszedni minden erőmet, hogy ne csússzak össze.

- Olyan kiszolgáltatott és gyenge vagy, hogy könnyedén meg tudnálak fektetni- vigyorogva közelebb jött és átkarolt. Éreztem, hogy képes lenne megtenni. A kezeivel már a köntösömet nyitotta volna szét, de mikor felfedte volna meztelen testemet, megállt- De ekkora patkány nem vagyok. Elég lesz neked összeszedni magad.

- Mondták már, hogy kibaszott geci tudsz lenni?- kérdeztem és hirtelen elhagyott az erőm. Szerencsére Kellin elkapott és szorított magához.

- Te egy igazi hercegnő vagy- suttogta, majd az ajkaimat súrolta az övéivel- Szükséged van a szőke hercegre, aki megment a sárkánytól. De én leszek a sárkány, akibe beleszeretsz és hiába jön a herceg. Te már az enyém leszel- a hangja mély volt és úgy éreztem, hogy ennél gonoszabb dolgot soha nem mondott még senki. Ez után elengedett és hagyta, hogy a földre zuhanjon erőtlen testem. A fejemről a tiara leesett és hangosan koppant a kövön. Én sírva húztam magam össze, mert tudtam, hogy igaza van Kellinnek. Hiába jött Patric. Hiába küzdök Cameronért. Az én szívem már az övé és ezen nem segíthet már senki.

- Felség!- kiáltott egy távolinak ható hang, majd lépteket hallottam. Két kar felemelt a földről, majd elindult velem a szobám felé. Csak ennyit észleltem a külvilágból. Az ágyamra fektetett, majd lehunytam a szemem.

- Kellin- suttogtam és az oldalamra fordulva az alakra pillantottam.

- Patric vagyok- mondta, majd az arcomból kifésülte az ujjaival az elkószált tincseimet- Mi történt?

- Beleszerettem..- motyogtam, majd a párnába fúrtam az arcomat- Gyűlölöm őt!

- Sírja ki magát nyugodtan. Csak én látom a könnyeit és nem árulom el senkinek- mondta és a hátamat kezdte el simogatni. Olyan nyugtató volt az érintése. Talán félreismertem őt és tényleg a királynőnek volt igaza. Patric jó ember. De hiába jó ember, ha nem tudom szeretni. Órákig csak sírtam, ő pedig nyugtatott engem, ami sikerült is. Segített felöltözni és elkísért az ebédlőbe, ahol próbáltam enni. Közben megosztottam vele mindent, ami csak eszembe jutott. A nagynénim, a hercegnővé válásom és persze a kusza szerelmi életem, ami még szánalmas is. Figyelmesen végighallgatott és igyekezett tanácsot adni, de inkább abbahagyta, mert érezte, hogy hiába próbálkozik.

- Köszönöm, hogy meghallgatott- mondtam, mikor a hátsó kertben sétálgattunk.

- Ennyit megtehetek önért. Tegnap faragatlan voltam, amikor megkértem a kezét. Na meg a szánalmas bókolás sem lehetett a legjobb pont önnél gondolom.

- Jól gondolja. Szeretem, ha az embereknek van véleménye, de amíg nem kérdezem, addig ne ossza meg velem senki- magyaráztam, majd leültem a szökőkút szélére.

- És teljesen igaza van- jegyezte meg mosolyogva- Tudja, magáról eszembe jut egy legenda, ami az ön országának a leggyönyörűbb legendája. Sokan nem ismerik. Egy hercegnőről szól, akit egy démon üldöz. A lány küzd ellene, de legyőzi a démon és a lány tiszta lelkéből egy rózsabokor nő ki. Ez a bokor a kertjük legeldugottabb részén van. Oda nem jár kertész, de olyan régóta látogatom a palotát, hogy tudom oda az utat.

- Megmutatná?- kérdeztem, ő pedig felállva nyújtotta felém a kezét.

- Jöjjön hercegnő- mondta szelíden és felsegített. Én a karjába karoltam, majd úgy indultunk a felfedezőútra. Patric óvatosan közelebb húzott magához.

- Mióta látogatja a családomat?- vetettem fel a témát.

- Amióta az eszemet tudom. Édesanyám jó barátságot ápolt a királynővel. Még a közös szeretőiken sem vesztek össze soha.

- Szerető? Illik az ilyesmi?

- A kényszerházasság mellékhatása. De magát is biztosan sok férfi veszi körül- kedves mosollyal nézett le rám.

- Igen, így is mondhatjuk. Jelenleg egy osztálytársam udvarol nekem, a svéd herceg mindent elkövetett, hogy megkeserítse az életemet. Kellin pedig..- itt elhallgattam a hatásszünet kedvéért- Róla már meséltem.

- Ő tartja fogva a szívét- mondta, majd előre ment, hogy egy nagy ágat elhúzzon. Átsétáltam és egy csodaszép rózsabokrot pillantottam meg tele élénk rózsaszínben pompázó virágokkal.

A lélegzetem is elállt, mert a bokor valóban mintha egy legenda része lett volna. A kert ennek a része szabályosan életre kelt körülöttem. A bokor mellett leültem és mélyet szívtam a friss levegőből.

- Olyan nyugodt ez a hely- jegyezte meg Patric és mellettem helyet foglalt.

- Ide szívesen bújnék el a gondjaim elől- sóhajtottam egyet és elterültem a puha füvön.

- Ezen a helyen könnyű szerelembe esni- éreztem, hogy mosolyogva figyel engem. Felé fordítottam a fejemet, majd elgondolkodtam.

- Kár, hogy nem tudom szeretni önt- suttogtam.

- Had oldozzam fel a szerelem átka alól- a hasamra simított, majd az oldalamra vezette a kezét. Kicsit fölém hajolt és mélyen a szemembe nézett- Miattam nem szenvedne. Boldog életet biztosítanék önnek, amit érdemel.

- Nem tudom, hogy sikerülne-e kiszeretnem Kellinből- a látásomat könnyek homályosították el, de logikátlanul cselekedtem, mert az arcára simítva közelebb csalogattam magamhoz. Vágytam arra, hogy viszonozzam az érzéseit, mert tudtam, hogy nem verne át.

- Kérem felség, tegyünk egy próbát. Ígérje meg, hogy hagyja, hogy boldoggá tegyem.

- Nem ígérek semmit- suttogtam az ajkaira, majd szinte kétségbeesve megcsókoltam. Nem akartam átverni, mert nem ezt érdemelné tőlem. Mástól sem, de túl sokat adott már nekem. Meghallgatott és tartotta bennem a lelket, ami nekem mindennél többet ér.