~Hétfő reggel

Már kora reggel ébren voltam és az iskolára készültem fel lelkileg. Ez a tanév úgy kezdődött számomra, hogy kiiratkoztam és reméltem, hogy erre már nem lesz bajom. De persze az élet úgy érezte, hogy keresztbe kell nekem tenni, így kénytelen voltam megbarátkozni a gondolattal, hogy vissza kell ülnöm még a padba. Az ebédlőben már ott várt engem a kávé és a reggeli, amihez nem volt sok kedvem. Asztalhoz ültem és a kávémat szürcsölgetve elkezdtem lapozni az egyik magazint az asztalról. Persze, hogy az egyik fő téma én voltam. Csoda, hogy addig elkerültem azokat a platformokat, ahol híreket hoznak le.

- Hercegnő!- rohant az ebédlőbe April izgatottan. Letettem a bögrét és nagy szemekkel néztem rá.

- Na lökjed- mondtam, amire ő nagyot nézett. Még nem szokta meg a stílusomat. Viszonylag hamar túltette magát a nem királyi viselkedésemen, mert egy perc múlva már ismét izgatottan nézett rám.

- Megérkezett az iskolai egyenruhája és én mondom, fantasztikus. Még van időnk, szóval ha most felpróbálja, még át tudom szabni, ha valahol nem passzol.

- Köszönöm April, de most olvasok- mondtam és visszatértem a magazinhoz. Igazából csak a képet néztem, amin Kellinnel táncolok és nagyon boldognak tűnök.

- Felség, kérem!- lépett hozzám April. Sóhajtottam egyet és megittam a kávét.

- Na jó!- felálltam, majd elindultam vele a szobámban. Alig két perc telt el, de én már az egyenruhában álltam a szoba közepén, April pedig a szoknyámat igazította.

- Túl hosszú. Talán nem haragszanak meg, ha kicsit felhajtom- motyogta miközben gombostűvel megjelölte a szoknya jövőbeli alját.

- Jó reggelt!- lépett a szobába Alex, aki már rég az egyenruhájában feszített.

- Szia!- integettem mosolyogva- Hogy vagy?

- Beteg vagyok. Talán nem jó ötlet iskolába menni- elterült az ágyamon és úgy csinált, mintha halálos beteg lenne.

- Ahogy mondod- nevetve kibújtam a szoknyából és leültem mellé.

- Nem lehetnénk magántanulók?- tette fel a remek kérdést Alex, de csak a fejemet ráztam.

- Nem. Fontos dolgom van- mondtam és a telefonomat levettem a töltőről. April gyors léptekkel távozott a szobából, hogy megvarrja a szoknyámat. Az ajtó csukódása után Alex felült az ágyon és engem próbált elemezgetni, bár nem tudom, mi oka volt rá.

- Tudom, hogy az éjjel kiszöktél. Ugye nem titkolózol?- kérdezte aggódva. Az ajtóban álló őrre pillantottam, aki mereven engem figyelt. Legjobb barátnőmhöz közel hajoltam és úgy kezdtem el suttogni.

- Suli után az iskola könyvtárába megyek Cameronnal és körbenézünk, hogy miket titkol a királyi család. Most végre ki tudjuk deríteni, hogy miért nem lehetünk együtt- magyaráztam a lehető leghalkabban.

- És Kellin?

- Nem foglalkozok vele- vontam meg a vállamat, majd büszkén kihúztam magam- Bele kell törődnöm, hogy a királyi család tagjaként is ér majd csalódás, de túl kell lépnem. Lesz majd nagyobb problémám is, mint egy hülye kis zenész, aki csúnyán megalázott a népem előtt.

- Van benne valami, de azért ne legyél sznob- szólt rám Alex. Nem reagáltam rá, mert tudtam, hogy furcsa az ilyen megnyilvánulás tőlem. Inkább felálltam és a szekrényemhez lépve elkezdtem válogatni a cipőim között. A vörös és fekete egyenruhához egy fekete magassarkút választottam, ami nem sérti a szabályzatot. April hamar visszatért a szoknyámmal, így negyed óra sem telt el és már iskolára készen álltunk. A herceg természetesen készen állt az indulásra és már csak minket várt. Alex azonnal letámadta és megcsókolta.

- Valami jó is van ebben a reggelben- mosolyodott el Felix. Mindhárman beültünk és már indult is a limuzin. Alex és Felix beszélgetni kezdtek. Nem akartam őket zavarni, így írtam Cameronnak, hogy a kapuban várjon meg. Mikor elküldtem, csak bámultam a kijelzőt. Nem írt vissza, de megnyugtatott a tudat, hogy már beszél velem. Végül a sofőr zavart meg, aki közölte, hogy megérkeztünk. Felix kisegített engem, majd kedvesét és úgy indultunk el a borostyánnal befuttatott hatalmas téglaépület felé.

- Egyből az osztályterembe kell mennünk?- kérdeztem a herceget, aki éppen Alex kezét puszilgatta.

- Megismételnéd?- kérdezte a lehető legnagyobb udvariassággal.

- A termünkhöz kell menni, vagy nézzünk be az igazgatóhoz segget nyalni?- kérdeztem, de válaszul csak egy nevetést hallatott.

- Az igazgató fogja a tiédet, mert a királyi család tagja vagy. Ezt ne feledd- mondta Felix.

- Jó reggelt kívánok!- szólalt meg nyájasan egy hang. Felnéztem és egy fiú állt velünk szembe- A hercegnő! Végre személyesen is találkozhatunk- azonnal kezet csókolt.

- Te meg ki vagy?- kérdeztem furán nézve rá.

- Eric. Az iskola legnagyobb faszkalapja- mondta Felix és kikerülve a fiút, elment- Alex drágám, gyere. Én körbevezetlek. Ez a gyökér pedig majd a jövőbeli királynőt- az utolsó mondatát olyan hangsúllyal mondta, hogy helyette is szégyelltem magam. Ilyen lenéző hangnemmel nem tapostam porba az ellenségeimet, ahogy most a herceg szegény fiút. Mikor hallótávolságon túl voltak, Eric szemébe néztem.

- Kérlek, bocsáss meg! Nem tehetek róla, hogy..- kezdtem volna védeni a jó híremet, de Eric elmosolyodva csendre intett.

- Hagyja csak! A herceg az ellenséget látja bennem, mert jobban szerepeltem egy versenyen, mint ő. A rokonait nem tudja megválogatni- mondta, majd hangnemet váltott- Kérem! Jöjjön velem- a kezével az ajtó felé mutatott, hogy menjek előre. Én kihúztam magam és beléptem az ajtón, amit persze Eric nyitott ki előttem. A cipőm nagyot koppant az előcsarnok kövén, így nehéz volt nem észrevenni. A fiú végigvitt egy folyosón, ahol egy ajtót nyitott ki nekem.

- Ugye nincsenek rossz szándékaid?- kérdeztem miközben átléptem egy újabb küszöböt.

- Milyen vicces kedvében van hercegnő- nevette el magát Eric- Nincs szó semmi rossz dologról. Ez a része az iskolának az én kezem alatt van. Itt tároljuk a királyi ékszerek egy kis töredékét. Az iskolai tiarája- egy üvegdoboz felé fordult, amiben egy gyönyörű tiara pihent.

- Király! Alig vagyok itt pár perce és megbélyegeznek- sóhajtottam.

- Ne így fogja fel! Ez kiváltság.

- Ez faszság!- szaladt ki a számon, de nem érdekelt. Kivettem a tiarát és a tükör elé lépve felvettem- Ugyanolyan ember vagyok, mint a többi. Nem értem, miért kell belőlem kirakati majmot csinálni, csak mert hercegnő vagyok- morogtam ingerülten.

- Ne beszéljen így felség!- a vállamra simított Eric, hogy nyugtasson, de a legrosszabbkor ért hozzám.

- Vedd le rólam a kezedet, mert felpofozlak- mondtam fenyegető hangnemben.

- Elnézését kérem!- egyet hátrébb lépett. Szegény annyira meg volt szeppenve, hogy a neki szánt pofont szívem szerint magamnak adtam volna.

- Ne haragudj! Kicsit ideges vagyok. Még szoknom kell a hercegnősdit- sóhajtottam, majd elmosolyodtam- Vezess körbe.

- Ezer örömmel- boldogan meghajolt, amin nagyot néztem.

- Ne! Ezt nagyon ne!- mutattam végig rajta. Felegyenesedett és úgy nézett rám, mint egy idiótára.

- Ez a szokás- mondta hitetlenkedve.

- Nálam nem. Kérlek kezelj úgy, mint egy normális embert. Hálás lennék.

- Nem tudja, hogy mekkora megtiszteltetés, hogy a bizalmasa lehetek- a szívéhez kapott.

- Lassan a testtel szépfiú! Azért annyira nem- nevetve kiléptem a folyosóra. Eric utánam sietett, hogy beérjen. Ez hamar sikerült neki, így együtt indultunk felfedezni az épületet. Rohadt unalmas volt. De komolyan! A legérdekesebb hely az udvar volt és a zene terem. Igyekeztem nem kifejezni az unottságomat, de nem nagyon ment. Vagy egy órát elvett az életemből, de meg se érte. Körbenézni egyedül is tudtam volna, szóval szükségtelen volt rám szabadítani Ericet. Mivel az első órának vége volt, minden diák a folyosóra özönlött. A nagy tömeg miatt Erictől meg tudtam lépni, hogy megkeressem a legjobb barátnőmet. Ez még gyorsabban ment, mint egyedül maradni.

- Maya! Végre!- rohant hozzám Alex és megölelt. Mivel nagy volt a hangzavar, nem féltem attól, hogy Eric rám talál.

- Én is ezt akartam mondani- megnyugodva vettem egy nagy levegőt.

- Gyere a terembe! Az osztálytársaink baromi jó arcok- megfogta a kezemet és behúzott egy terembe. Csak ketten voltak ott, így nem értettem, hogy mi van.

- Ez lenne az osztály?- mutattam körbe.

- Most egy csomóan szünetre mentek. Cameron is, de majd jön- magyarázta Alex.

- Cam az osztálytársunk?- boldogan felnéztem a plafonra- Van Isten! Azt hittem, hogy a szüneteim az ő keresésével megy majd el.

- Nem kell keresned- mondta a hátam mögött egy édesen ismerősen csengő hang.

- Cam!- boldogan a nyakába ugrottam és megcsókoltam. Mikor elváltunk, Cameron szeme a tiarámra tévedt.

- Már majdnem elfelejtettem, hogy hercegnő vagy- sóhajtott, majd az arcomra simított- Hiányoztál.

- Te is hiányoztál nekem- mondtam, majd átkaroltam a nyakát. Azt kívántam, hogy bár egyszerű ember lehetnék újra. Még Cameron szemében is magamat láttam vissza tiarával a fejemen. Arról nem is beszélve, hogy a szívem is darabokra lett törve egy olyan ember által, akiért rajongtam.