A dal befejeztével felálltam és Kellin felé fordultam. Már majdnem megszólaltam, de a királynő lépett oda hozzám és le kellett mennem a színpadról. Az igazgató gratulált a dalhoz és javasolta, hogy csatlakozzak az iskolakórushoz. Beszélgetés közben Kellin felé pillantottam, aki sietve elment.

- Elnézést kérek! Ezt a beszélgetést egy kicsit később folytatjuk- mondtam, majd elindultam Kellin után- Várj!- kiáltottam kicsit hangosabban, mint szándékoztam, így mindenki engem nézett. Kellin megállt és visszafordult hozzám.

- Mit akarsz?- kérdezte, én pedig odasiettem hozzá.

- Ne haragudj kérlek.. Az a csók nem volt betervezve. Joseph csak úgy a semmiből támadta le az ajkaimat. Kérlek bocsáss meg! Szeretlek...- mondtam szinte könyörögve, bár az utolsó szó engem is meglepett. Kellin mélyen a szemembe nézett.

- Én nem szeretem magát viszont- mondta hivatalosabb hangon, majd sarkon fordulva elment. Én megsemmisülve álltam a vendégek között, akik sokkot kaptak egy pillanatra a jelenetünktől. Könnyes szemekkel bámultam magam elé, de észbe kaptam és elindultam a szobámba. Azért nem akartam nyilvánosan sírógörcsöt kapni. Becsapva éreztem magam, de ez nem csoda, mert tényleg ez történt. Kellin egy mondattal a padlóra küldött. Onnantól a szobámban voltam és csak sírtam. Már az őr megvető pillantása sem érdekelt, csak az, hogy hagyjon békén mindenki. Este a királynő bekopogott hozzám, akinek kötelességem volt beengedést adni. Kócos hajjal és a könnyeimtől elfolyt sminkkel fogadtam őt, ami nem volt túl előnyös.

- Jaj, drágám!- sóhajtott és leült mellém- Pontosan mi történt?- nem válaszoltam, csak a párnámat néztem, mintha annyira érdekes lenne- Most úgy kérdezem, mint a nagymamád- erre felnéztem rá és láttam, hogy kedvesen mosolyog.

- Beleszerettem Kellinbe..- mondtam rekedtes hangon, bár csoda, hogy meg tudtam szólalni- .. és becsapott.

- Én megmondtam, hogy ezek a huligánok csak a bajt hozzák ránk- mondta kicsit sem kedves hangon.

- Nem kérek a kioktatásból. Azt mondtad, hogy úgy szólsz hozzám, mint nagyszülő. Akkor kérlek tartsd magad hozzá- morogtam, ami nem nagyon tetszett neki.

- Látom, nem tudunk most szót érteni. Kérlek keress meg, ha normális hangon is képes vagy megszólalni- mondta, majd felállt az ágyról és kiment. Megint egyedül maradtam, így nem tudtam mást csinálni, minthogy a laptopomat felnyitva elkezdtem videókat nézni. Mikor ezt meguntam, rámentem a hírekre. Persze minden velem volt tele. Nem akartam ezzel foglalkozni, így a laptopomat elraktam és kinéztem a folyosóra. Ki akartam szökni. Sajnos a folyosó nem volt jó irány, mert Joseph éppen ott volt. Mivel a szoknyát már nadrágra cseréltem, úgy döntöttem, hogy kimászok az ablakon. Nem a legbiztonságosabb út, de legalább nem állít meg senki, hogy rákérdezzen a szándékaimra. Szerencsére pont le tudtam mászni. A kapun kisétáltam és mondtam az őröknek, hogy vegyék úgy, hogy nem láttak semmit. Meggondolatlan ötlet volt, mert a királynő mindenféleképpen tudni fog erről, de ez nem foglalkoztatott. Minél messzebb akartam lenni a palotától és ennek érdekében megtettem volna bármit. Még hogy én hercegnő! Mit képzeltem? A saját életemet sem tudom kezelni, akkor mi történne, ha én irányítanék egy egész országot? Alig kezdődött ez az egész és már fel akartam adni. Hiába bíztatott annyi ember, nem éreztem, hogy bármire is képes lennék. A könnyeimmel küzdve sétáltam a sötét utcákon, ahol csak néhol volt világítás. A kávézó környékén voltam, amikor megpillantottam valakit. Felismertem, amikor közelebb értem hozzá. Cameron. Éppen egy villanyoszlop fényében állt és újságot olvasott. Mindkettőnk esze teljesen elment, hiszen elég veszélyes gyéren világított közterületeken tartózkodni. Odamentem hozzá és megérintettem a vállát.

- Cameron...- suttogtam, ő pedig felém fordult.

- Mit keresel itt? Nem a palotában kéne kaviárt enni hercegekkel és mindenféle híres zenésszel?- kérdezte szúrós és egyben számon kérő hangon.

- Ne beszélj így kérlek!

- Miért? Lecseréltél erre- az újságot tartotta felém, amiben én voltam a téma a szerelmi életemmel együtt. Kitéptem a kezéből és egy tócsába dobtam.

- Nyomás hatására kellett ezt tennem- felnéztem rá, de láttam rajta hogy fáradt és mérges- Hidd el, én nem akartalak elhagyni. Nem ez volt az ok- mutattam az elázott papírköteg irányába.

- Akkor mi volt? Nem vagyok elég gazdag? Ne haragudj, hogy nincs saját országom és hogy nem tudok neked minden nap méregdrága ékszereket venni..

- Nem kell nekem ékszer..

- Persze, hogy nem. Már alapból annyi van, hogy külön szárnyat foglal el a palotában.

- Ez gonosz volt!- mondtam és lehajtottam a fejem- Én csak védeni akarlak.. A királynő fenyegetett meg, hogy megölet téged, ha tovább tartom veled a kapcsolatot.

- Ez igaz?- kérdezte megdöbbenve.

- Hidd el, nem találnék ki ilyesmit. Nem is tudnék- a szemébe néztem és láttam rajta, hogy elgondolkodott.

- Most fejben összeesküvés-elméleteket gyártottam és azt hiszem valami hasonló eset volt már a királyi család történelmében- mondta- De ezt nem itt és nem most kéne megbeszélni.

- Igazad van, de akkor hol?

- Az újság szerint abba az iskolába fogsz járni, ahova én. A könyvtár nem csak beszélgetésre jó. A királyi család ott tárolja a fontos iratokat. Az első napodon bemegyünk és körbenézünk. Téged biztosan beengednek arra a részre.

- Várj.. Mielőtt a szökési tervet is kitalálod, honnan tudsz te ilyesmiről?

- A legjobb haverom rengeteget segít a könyvtárosnak.

- Aha.. És csak úgy kiadnak információkat a királyi családról. Jó tudni, hogy így megbízhatunk az emberekben- nevetve az oszlopnak dőltem.

- Ne aggódj! Csak neked adtam tovább.

- Milyen kedves. És ha én elmondom valakinek?- erre Cameron vágott egy elég érdekes fejet, amin csak nevettem.

- És így haragudjon rád az ember- mosolyogva elém lépett és átölelt.

- Hiányoztál..- suttogtam.

- Te is nekem. Viszont születésnapodra nem vettem semmit.

- Miért kellett volna venni, ha adhatsz nem kézzel fogható dolgot?

- Mire célzol?- kérdezte, de válaszul csak lábujjhegyre állva megcsókoltam. Talán rossz döntés volt, de meg akartam tenni. Figyelmen kívül hagytam, hogy Kellin szemét módon kihasznált és játszott velem. Cameron megérdemelte, hogy foglalkozzak vele és hogy szeressem, de elvakított a kedvenc énekesem mosolya és ostoba módon bedőltem neki.