2 hónap múlva:

Ma van. Ma van. Ma. Van. Az. Esküvő. Napja!!!!!!! Kicsit se vagyok ideges, áh dehogy. Jelenleg az esküvő helyszínén, az én erőmnek köszönhetően épült ház egyik nagy szobájában vagyunk. Éppen a tükör előtt ültem és anya csinálta a hajamat, miközben engem szétvetett az ideg. Anya, mintha csak megérezte volna az idegességem, megszólalt:
-Ne idegeskedj. Minden tökéletes lesz.-mosolygott rám. A tükörből én is visszamosolyogtam rá. Nèhány perc múlva Apa lépett be az ajtón. Ámuldozva figyelt engem, a kislányát akit majd az oltárhoz kisér. Könnyek gyűltek a szemébe. Mivel anya épp a hajamon ügyködött nem tudtam odamenni és megölelni így ő lépett hozzám közelebb és körém fonta a karjait.
-Ha az a kis farkaska megbánt, üzenem hogy tartok egy láncfűrészt otthon.-súgta a fülembe, mire elnevettem magam. Elváltunk, majd anya bejelentette, hogy elkészült a hajammal.

-Gyönyörű lett, köszönöm.-fordultam anya felé, majd megöleltem. Felvettem a ruhámat is, amit már láthattatok, majd apa segített felhúzni a cipőmet is.

Feláltam és a nagy tükörben végignéztem magamon. Soha nem gondoltam volna, hogy pont Lucas Villiers-hez fogok férjhez menni. De ő már nem az a bunkó, seggfej srác akit megismertem. Kedves, jószívű és szerethető. Hogy lehet valakibe így beleszeretni?
-Tökéletes.-hallodtam magam mögött anyu hangját.-vagyis majdnem.-ekkor megfordultam és megláttam mit tart a kezében. Az ő nyakláncát, amit az esküvőjükön vett fel. Onnan tudom, hogy láttam róluk esküvői fotót és ott láttam előszöt a nyakláncot.

Átadta apának, aki mögém lépve a nyakamba akasztotta a láncot.
-Ez gyönyörü köszönöm. Mindent köszönök.-szorítottam meg a kezüket. Mindketten sírva a nyakamba borultak. Ez a jelenet az én szememből is kicsalta a könnyeket. Nem tudom meddig öleltük egymást, de egyszer csak ajtó nyitódásra lettem figyelmes.
-Ó bocsánat. Megzavartam valamit?-hallodtam Nina hangját a hátam mögül.
-Nem.-szipogta anya.-Beszélgessetek csak. Mi addig kimegyünk.-mondta anya, majd még utoljára megsimogatta a felkaromat és apával az oldalán, elhagyták a szobát. Nina végignézett rajtam, ahogy én rajta. A haját egy kontyba fogta fel, amin egy lila rózsa díszelgett. Ruhája a közösen kiválasztot ruha volt. Egyszerűen nem volt képes választani.

Hozzá pedig egy színben passzoló, lila cipőt vett fel.
-Jól nézel ki.-mosolygott rám, amit viszonoztam.
-Te sem panaszkodhatsz.-nevettem el magam.
-Viszont.....szeretnék mondani valamit.-váltott komoly hangra.- szerintem inkább ülj le.-így is tettem. Leültem az egyik éppen útba eső székre, Nina pedig velem szemben foglalt helyet.-Noss. Emlékszel, hogy múlthéten mennyire rosszul voltál és hánytál is?
-Hogy felejthetném el.-sóhajtottam.-Biztos csak az idegesség miatt volt.
-Épp ez az. Amikor aznap megérintettelek látomásom volt. Gondoltam most mondom el, és ez amolyan ajándék lesz tőlem az esküvőtökre. Niki, te babát vársz.
-Mi?-suttogtam magam elé.
-már 1 hónapos.-folytatta Nina.
-Babát várok?-kérdeztem mosolyogva, könnyes szemekkel.
-Igen.-mosolygott vissza rám Nina. Könnyekkel teli szemmel a nyakába borultam. Aztán eszembe jutott Lucas. Vajon örülni fog neki? Az esküvő után mindenképpen elmondom neki.

Lucas szemszöge:
Niki egy egész nagy házat vetített ki nekünk csak az esküvő miatt. Csodálom, hogy tudta használni a képességét, hisz biztos nagyom ideges. Én is az vagyok. Amikor öltözködtem a kezem olyan szinten remegett az öltönyöm gombján, hogy anyu  segített begombolni.
-Nyugi Lucas. Minden rendben lesz.-mondta mosolyogva anya.
-Tudom, csak ideges vagyok.-válaszoltam és egy mosolyt erőltettem magamra.
-Ne aggódj. Az esküvőt jól megszerveztük. A meglepetésednek is biztos örülni fog.-fogta meg a vállam, majd kiment a szobából. Biztos kiváncsiak vagytok, hogy ki az a meglepetés. Noss ez a kis tisztás a családom tulajdona. Pontosabban a falkáé, de az apám átadta nekünk. Így miután vége az esküvőnek szeretnék ide, ebbe a házba költözni Nikivel. Remélem örülni fog neki.

Minden rendben?
Igen. Veled?
Azon kívül, hogy remegek mint a nyárfalevél minden klassz.
Ne izgulj. Csodás leszel. És az én feleségem.
Igen. Csak a tiéd.

-Haver gyere. 5 perc és kezdünk.-jött be az ajtón Wern. Ő lesz a tanum.
-rendben.-válaszoltam, majd együtt elindultunk. Csak remélni tudom, hogy nem fogok elájulni.

Niki szemszöge:
Apuval már a ház ajtajában áltunk, ahonnan indulunk majd az oltárhoz. Nagyon ideges voltam, nem csak azért mert éppen most fogok hozzámenni életem szerelméhez, hanem azért is mert a gyerekünkel a pocakomban teszem ezt. A fehér rózsákból álló csokromat szorongattam és a számat harapdáltam.
-Ne idegeskedj. Minden rendben lesz.-szólalt meg mellettem apa.
-Tudom. De te nem izgultál mikor anyut vetted feleségül? Gondolj bele nekünk, nőknek milyen lehet.
-Ebben igazad van.-mosolygott. Beszélgetésünk az zavarta meg, hogy elindult a zene, vele együtt pedig nekünk is indulni kellett. Nagyon lassan lépkedtünk apával, azonban a szívemet ez nem hatotta meg és eszeveszetten dobogott össze-vissza. Amikor megpillantottam Lucast, akkor pedig mintha egy pillanatra megált volna. Tökéletes volt. Fekete öltönyére egy fehér rózsa volt tűzve. Haja kócosan a szemébe lógott mint mindig, de én így szeretem. Ha beletúrok nem látszik meg ;).
Mosolyogva nézett végig rajtam, majd vissza nézett a szemembe. Csak akkor eszméltem fel mikor apa megált, majd ismét megfenyegette Lucast, hogy ha meg mer bántani előveszi a sorozatgyilkos énjét. Én jót kacagtam ezen, majd ekezdődött a szertartás. Lucas szemébe néztem és szinte rögtön elvesztem bennük. Nem is hallodtam semmit csak a nagy kérdést:
-Niki Love. Akarod az itt jelenlévő Lucas Villiers-et hies férjedül?
-Igen.-válaszoltam mosolyogva.
-És te, Lucas Villiers. Akarod az itt jelenlévő Niki Love-ot hites feleségedül?
-Igen.-mosolygott Lucas is.
-Ezennel házastársaknak nyílvánítalak benneteket. Megcsókolhatod a menyasszonyt.
Na végre.
Lucas a kezeivel átfonta a derekamat, majd hozzám hajolt és lágy csókot hintett ajkaimra. Mikor elváltunk a pap ismét megszólalt.
-Megtisztelő számomra, hogy bemutathatom önöknek Mr. és Mrs. Villiers-et.-mondta mosolyogva.

Gratulálok nektek.
Köszi.
Köszi nagyi.

------------------------------------

Miután vége lett a szertartásnak a lányok által gyönyörűen feldíszített terembe vonultunk, ahol néhány leültek az asztalokhoz, néhányan, köztük én és apa táncolni kezdtünk. Addig Lucas az anyukájával táncolt.
-Remélem tudja mekkora kincs vagy. -nézett Lucas felé apa.
-Apa. Ha nem szeretne nem kért volna feleségül.-mondtam komolyan.
-Ez igaz. -sóhajtott egyet.- De a kislányom vagy. Féltelek.
-Tudom, de nem kell. Ő megvéd és különben is, tudok vigyázni magamra.-húztam fel az orrom, mire apa elnevette magát. Ekkor Lucas apához lépett és lekért. Apa morcosan ugyan de bólintott, majd anyut kérte fel táncolni.
-Miről volt szó?-kérdezte mosolyogva a férjem. Hm....férjem. Jól hangzik.
-Arról hogy a kislánya vagyok és félt.-válaszoltam egyszerűen.
-De én úgy fogok bánni veled mintha egy kincs lennél. Mert az is vagy.-mondta majd adott az arcomra egy puszit.-Van egy meglepetésem. Gyere.-mondta és kifelé kezdett húzni. Átverekedtük magunkat a tömegen kiértünk a házból, majd  megált és szembefordult velem.
-Noss tudod. Az apám nekem adta ezt a tisztást. Szeretném ha ebben a házban élnénk.-nézett fel a házra amit reggel én teremtettem ide.-persze csak ha te is beleegyezel.
-Persze. Ez csodás.-mondtam majd megöleltem.-Úgy is nagyobb hely kéne.-suttogtam majd elváltam tőle.
-Hogy érted ezt?-vágott értetlen arcot.
-A múltkor nagyon rosszul voltam. Azt hittem csak az idegesség, de Nina mondta, hogy akkor volt egy látomása.-még mindig ugyan olyan értetlen fejet vágott.-Ajj akko csak halgasd.-mondtam. Néhány pillanat múlva az arcán nem az az értetlenség, hanem meglepetség és boldogság látszott.
-Akkor.......
-Babát várok.-bólintottam, mire elkapta a derekam és megcsókolt.
-Szeretlek.-suttogta a számra.
-Én is szeretlek.-válaszoltam majd újabb csókba húztam. Ha egy kis időre is, de minden tökéletes volt. Nem selytettem még milyen veszély leselkedik ránk. Ránk és a kisbabánkra.