Figyelem! Ez a kis jelzés itt fenn csak azért van kint, mert nem akarom,hogy belekössön bárki is! Egyébként nem tettem volna ki XD 😂😂 Nem kell félni semmi durva dolog nincs benne! :)

Amikor felébredtem hirtelen semmi sem rémlett. Csodálkozva néztem körbe a szobámban, miközben az előző estére próbáltam visszaemlékezni. Fejem hasogatott, de nem értettem miért. Szám ki volt száradva és csak egy kis víz után áhítoztam.

És akkor majdnem lefordultam az ágyról ijedtemben! Valami megmozdult mellettem!

Miii?! Mi történt tegnap?! - estem hirtelen pánikban az izmos férfi kar láttán, ami kikandikált a takaróm alól.

Néma sikoly kíséretében tapasztottam kezemet a számra.

Aztán lassan kezdtek derengeni a dolgok...

Előző este:

Amikor hazaértünk Jin keltett fel.

-Nem foglak a szobádba cipelni - mondta nem éppen kedvesen, majd kiszállt a kocsiból és egyszerűen otthagyott.

-Köszi még egyszer - kiáltottam utána, mire meg se fordulva felemelte jobb kezét és haladt tovább.

Vicces egy ember...

Karjaimat és lábaimat nyújtóztatva ültem tovább a kocsiban. A nap kezdett lemenni, narancssárgára festve ezzel az ég alját. Végre vége lesz ennek a szörnyű napnak.

Nem akartam még kiszállni. Odabent úgyis csak az üres lakás várt volna. Tae szülei reggel hazajöttek, így már ő sem volt nálam, anyáék meg nem tudom mikor jönnek, de még sokára. Senki nem vár most otthon.

-Lassan ki kéne már szállnom - motyogtam magamnak, majd nagyot sóhajtva kivettem a kulcsot és a táskámmal együtt kiszálltam a kocsiból. Lezártam azt, majd a bejárati ajtón bemenve ledobtam a cipőimet és a nappali kanapéján dőltem el.

Testem teljesen kimerült. Annyira megrázott az apámmal való találkozás, hogy nem mertem a szemeim lehunyni, attól félve, hogy bármikor felbukkanhat itt. Erre a gondolatra gyorsan felpattantam, majd a függönyöket behúzva felkapcsoltam az összes villanyt.

Sose voltam ilyen paranoiás. 

Nem tudtam enni. Hiába nyitogattam a hűtőt, egyszerűen nem ment. Aztán csengett a telefonom. Megnéztem ki az. 

Ismeretlen szám.

Mégis ki lehet az?

Minden mindegy alapon felvettem.

-Haló? - szóltam bele miközben próbáltam rávenni magam, hogy kivegyem a hűtőből azt a joghurtot és megegyem.

-Te teljesen megvesztél?! - ordított a fülembe Suga, mire elkaptam a készüléket és messzire nyújtottam magamtól, de még így is tisztán hallottam, amit mond - Azt hiszed a hősködéseddel Jiminnek jobb lesz?! Tudod te mit tettél?! Ha valami baja esik Jiminnek számíts arra, hogy örökké a célpontunk leszel! Ilyen meggondolatlannak lenni ember! Mit képzelsz magadról?! És én még kezdtem azt hinni nem is vagy egy hülye ribanc - hangja teli volt gúnnyal és tudtam most nagyon elszúrtam.

-Sajnálom - mondtam az egyetlen szót, amit ki tudtam nyögni, de ez sem segített rajtam. Egy utolsó baromnak éreztem magam. Jogos volt a kifakadása.

-Ezzel nem megyünk semmire - váltott át normál hangra így ismét a fülemhez tartottam a telefont, miközben a padlót tanulmányoztam - Ne számíts a továbbiakban a segítségemre. Szállj le az ügyről. Ha még egyszer meglátlak a közelünkben esküszöm kiverem belőled a szuszt! - azzal lecsapta a telefont én pedig megsemmisülve csuktam be a hűtőt és ültem le a konyhaasztalhoz.

Igaza van. Olyan egy idióta vagyok! Mégis hova tettem az eszem?! És ha Jiminnek valóban baja esik?! Sose bocsátom meg magamnak...

Magamat hibáztatva borultam az asztalra és kezdtem el könnyezni. Sokáig ültem ott miközben különböző lehetőségek jutottak eszembe, mik történhetnek vele. A legrosszabb esetben apa rajta tölti ki a haragját és halálra veri. És mindez az én hibám!

Ismét csengett a telefonom. Kelletlenül emeltem fel könnyáztatta arcom, majd néztem meg a számot. Ismeretlen. Már megint.

Megköszörültem a torkom, majd beleszóltam.

Egy iskolatársam volt, akivel van egy közös órám és azon szoktunk egy párban lenni, ha csapatmunkára kerül sor. Honnan tudja a számomat?

Azonban mikor elmondta mit akar, már egyáltalán nem érdekelt kitől tudja a számom. Felpattantam a helyemről, úgy kiáltottam reménykedve.

-Biztos vagy benne?!

-Teljesen. Itt ül és az előtte lévő sört bámulja, de nem iszik egy kortyot sem. Nagyon ramaty állapotban van...

-Hol vagy?!

Elmondta a címet én pedig nem győztem hálálkodni. Letettem a telefont és már rohantam is. Felkaptam a kocsikulcsot és már indultam is. Fejemben addig végiggondoltam az útvonalat és igyekeztem minél előbb odaérni. Már teljesen besötétedett. Az órám este fél tízet mutatott. 

Útközben mindig mikor meg kellett állnom egy piros lámpánál nagyot csaptam a kormányra és dühös szemekkel szuggeráltam a lámpát, hogy váltson már át, majd mikor sárga lett, már tapostam is a gázpedálra.

Még szerencse, hogy nem kaptak el a zsaruk...

Leparkoltam, majd kipattanva a kocsiból lezártam azt és az úttesten átsietve mentem be abba a kocsmaszerű szórakozóhelyre, ahol az iskolatársam szerint Jimin volt.

A kissé füstös helyiségbe belépve kezdtem szemeimmel őt keresni, majd mikor megpillantottam őt a terem sarkában, a bárpulton könyökölni, egy teli sör társaságában egy ütemet kihagyott a szívem.

Görnyedten és fáradtan ült a bárszéken, ruhája koszos és szakadt volt. Egyik kezén támasztotta fejét, másikat mozdulatlanul fektette a pultra. Gondolatban messze járhatott, tekintete üres volt.

Ekkor úgy éreztem minden probléma megszűnt létezni, hisz végre biztonságban volt. Végre megtaláltam. Nem halt meg!

Könnyes szemekkel indultam meg felé határozott léptekkel, majd megálltam mellette. 

Azt vártam, hogy lassan felém fordítja a fejét, majd magához ölel, de nem ez történt. Észre se vett engem. Ült tovább, meg se mozdult. Nem vett tudomást a külvilágról. 

Egy pillanatig törtem a fejem mitévő legyek, majd fogtam magam és leültem a mellette lévő bárszékre. Rákönyököltem a pultra és kértem én is egy sört.

Ezek után csak erre volt szükségem. A pultos ki is öntötte nekem, majd elém tette. Rögtön megragadtam a fülét és egy húzásra kiittam. A hűs folyadék végigfolyt torkomon, a szénsav felpezsdített, az alkohol, pedig ellazított. Pontosan erre volt most szükségem.

-Még egyet - emeltem fel a poharam, majd a csapos máris töltött.

Ismét nagyot húztam, majd lecsaptam a pultra, de most már nem kértem többet. Fejem végre kitisztult, szívem pedig lenyugodott. Jimin még mindig mozdulatlanul ült, majd egyszer csak megszólalt.

-Minden láttam.

-Mire gondolsz? - kérdeztem fáradtan, majd felé fordítottam fejem. Szemei karikásak voltak, arca néhol dagadt és lila. A szívem összeszorult ettől a látványtól.

Nem válaszolt rögtön. Mint, aki még maga sem tudja mit akar mondani.

-Amit az apádnak mondtál - bökte ki végül, bennem pedig az ütő is megállt. Teljesen pánikba estem. Akkor ezért viselkedik így! Biztosan ugyanazt gondolja, mint Suga! Jaj nekem végem!

-Jimin én sajnálom - kezdtem, mire végre valami érzelem suhant át arcán, de én csak folytattam - Tudom hülye voltam, hogy odamentem és ezzel veszélybe sodortalak téged is és JinAht is. Ígérem többet nem leszek ilyen hülye, hanem ha még engeded segítek bármiben és jóváteszem csak...

-Hyun Jiii - sóhajtott Jimin, mire rögtön befogtam a szám és egymásra néztünk. 

Végre megmozdult és szemeimbe nézett. Szívem rögtön sebesebben kezdett verni átható tekintetétől, de féltem hogy most ő is szépen le fog tolni...

-I-igen? - nyeltem nagyot.

-Miről beszélsz? - rázta meg a fejét, majd lassú mosolyra húzta száját - Nagyon bátor voltál.

-T-tessék?! - döbbentem le. Nem ivott semmit... Akkor mégis mi ütött belé?

-Tényleg nem örülök, hogy odajöttél - folytatta - De tudok az apádról. Habár nem tudtam, hogy ő az, az hogy így szembeszálltál vele miattam - vett mély levegőt - Az igenis bátor volt. És főleg az, hogy nem árultad el JinAh hollétét - emelte fel hirtelen egyik kezét, majd megragadta az enyémet és összekulcsolta őket - Az apád mikor meghallotta, hogy valaki el akarja árulni a rejtekhelyét, egy tévé elé helyezett az egyik szobában és bekötve a számat kényszerített arra, hogy nézzem végig hogyan árulja el valaki a húgom. Nagyon dühös lettem - sötétült el a tekintete - Őrjöngtem és szabadulni akartam, de nem tudtam. Viszont mikor megláttalak a képernyőn azt se tudtam mit gondoljak.  Féltettelek - nyelt nagyot - Azt hittem ezzel vége mindennek... De én se tudtam, hogy ő az apád - pillantott rám aggódva, amitől totál elolvadtam. Aggódott értem! - Nagyon tetszett, ahogy elgyepáltad - mosolyodott el ismét - Régóta ismerem, de még senki sem hatott rá ennyire.

-Hát a mi kapcsolatunk sosem volt rózsás - kezdtem piszkálni a poharam - Nem szeretek visszagondolni azokra az időkre, amikor még a befolyása alatt éltünk.

-Tudom - szorította meg kicsit a kezem, mire ráemeltem tekintetem és elmosolyodtam.

Még egy darabig ott üldögéltünk, én pedig beszámoltam a dolgokról, amik azóta történtek. A suli helyzete miatt igencsak fogta a fejét és hibáztatta magát. Alig tudtam megnyugtatni. Végül jobbnak láttam, ha hazaviszem. Ittam ugyan, de ennyitől még tudtam vezetni. Csak a rendőr ne állítson meg...

Beültettem a kocsiba, majd hazavittem hozzánk.

(Ti ne vezessetek két sör után! Ezt csak Hyun Jinek szabad!! ;) XD )

-A régi szép emlékek - nézett a házunkra mosolyogva, majd ismét rám nézett és kezemet megfogva kezdte simogatni hüvelykujjával.

-Igen - mosolyodtam el én is és néztem rá. Fáradtnak tűnt és tudtam, hogy fájnak is a sebei - Menjünk be - indítványoztam. Bólintott.

Kiszálltunk, majd bementünk a házba, ahol is az első utunk a konyhába vezetett. 

-Azt hiszem nekem ennél több alkoholra lesz szükségem - mondtam, majd a hűtőből kivettem azt a pár üveg sört, ami volt, plusz a szerkényből a sojut.

-Ezt mind meg akarod inni? - kérdezte egy huncut mosollyal, majd kivette kezemből a sojut és rám pillantott.

-Hát segítened kell benne - feleltem, majd leültünk a konyhaasztalhoz, ahol pár órája még azon sírtam, nehogy apám megölje őt.

-Szívesen besegítek - felelte, majd felém fordított egy széket és leült rá. Én is felé fordultam, majd kinyitottuk az első sört.

-Fenékig - mondtam, majd ki is ittuk.

Így haladtunk, majd pár üveg után már elegem volt a sörből, úgyhogy a sojut is kinyitottam.

-Mi bajod neked? - kérdezte pislogva. Szemei egyre elnehezedtek az alkoholtól, de még észnél volt.

-Ez mutatja mennyire aggódtam érted - emeltem fel az üvegem és hisztérikusan felnevettem.

Jelen:

Onnantól nem emlékeztem semmire. Még rémlik valami arról, hogy Jimin megcsókol, de erre csak a fejemet ráztam, majd hirtelen bevillant egy kép. Egy kép amitől megállt bennem az ütő.

Tegnap:

Már a lépcső tetején álltunk, amikor is Jimin hirtelen nekitolt a falnak és csillogó szemekkel meredt szemeimbe, majd lassan közelebb hajolt és megérintette ajkaim. Nem volt kapkodó. Csak megízlelte, majd áttért a nyakamra és azt végigpuszilva kötött ki ismét ajkaimnál.

-Ji-jimin... Mit művelsz? - kérdeztem elakadó lélegzettel, de az alkohol miatt nem tudtam irányítani testemet.

-Valahogy viszonoznom kell a mait - nézett szemeimbe - Nem akarom, hogy még egyszer miattam aggódj - simított végi arcomon. Tekintete gyengéd és aggódó volt.

Ekkor pedig már nem csak ő akarta, hanem én is. Így kötöttünk ki itt... az ágyban...  

Jelen:

Hevesen véve a levegőt tekintettem ismét a takaró alatt megbúvó alakra. Nem volt rajtunk semmi ruha! Jaj ne! Ugye nem?!

-Jimin! - löktem meg, de nem reagált - Jimin! - még mindig semmi - Jimin az ég szerelmére kelj fel! - kiáltottam már szinte sírva.

-Mi? - kapta fel a fejét - Mi történt? Mi az Hyun? - szemeit nem bírta kinyitni az erős fénytől, majd fejéhez kapott és hátára fordulva jajgatott, hogy mennyire fáj neki.

Nekem is rettenetesen hasogatott, de jelenleg ezzel nem tudtam foglalkozni.

Egyik kezemmel megragadtam vállát és erőtlenül rázni kezdtem, de ekkor már könnyeim is hulltak.

-Jimin kérlek mond, hogy védekeztünk!

A következő pillanatban Jimin abbahagyta a jajgatást és lassan elemelte kezét szemeiről, majd ledermedve nézett rám.

Nem bírtam tovább. Sírni kezdtem. 

Ez hogy történhetett meg?!

Na sziasztok!! :D

Csak egyet kérek! Légyszi ne öljetek meg! XD :'DD 😂😂😂

Saranghae!

WM