A két iskola összevonása egy hatalmas tragédia volt. Az épület nem volt képes ekkora tömeg befogadására, ráadásul nem egy akármilyen bandának...

Mindenki kiabált, többen cigiztek, a motorosok járgányaikon pöffeszkedtek vagy mellette menőztek. A lányok testét szinte semmi nem takarta, csak egy mini szoknya, jobb esetben össze-vissza szaggatott nadrág, és top. A párok egymást falták a falnál vagy egy padon. Egyáltalán nem zavartatták magukat.

Eunha-val dühösen törtünk utat magunknak, ugyanis páran jó ötletnek tartották a folyosó közepén hatalmas csoportba verődve dumálni. Sőt voltak, akik elkezdtek break-elni a folyosó kellős közepén.

Arrébb toltam egy magas srácot, hogy tovább tudjak menni, mire az dühösen fordult felém, de én magasról tettem rá és mentem tovább, Eunha utánam.

-Hát ez hihetetlen - dobtam le a táskám az padomra - Olyan békésen és normálisan megvoltunk eddig - néztem barátnőmre mérgesen - Erre idehozzák ezt a koszos bandát és minden a feje tetejére fordul. Nem csodálkoznék, ha az egyik felgyújtaná az iskolát - pakoltam ki dühösen.

-Szerintem inkább nyugodj le, mert a végén meghallják mit beszélsz és akkor nekünk annyi - mondta - Láttad te mekkora izmaik vannak ezeknek a srácoknak?

-Kit érdekel? - puffogtam.

-Hé mizujs lányok? - jött hozzánk Taehyung vidáman - Mi ez a komor kép?

-Úgy látom te élvezed, hogy bámulhatod azokat az alul öltözött lányokat - néztem rá megsemmisítően, mire lebiggyesztette száját és leült mögém.

-Nyugi lehet, hogy magukat mutogatva akarják eladni magukat az első tökkelütöttnek, aki szembe jön velük a folyosón, de miattam ne aggódj - mondta őszintén, mire hátrafordultam hozzá és leökölpacsiztam vele.

-Össze kell tartanunk ez ellen a csürhe ellen - jelent meg Hoseok - Láttátok azokat az izmokat? - ült le haverja mellé - Komolyan most már félek suliba járni.

-De hát te meg tudsz karatézni - néztem rá döbbenten.

-Oké, de ezeknek nyolcszor több izmuk van, mint nekem - mondta tágra nyílt, ijedt szemekkel.

-Neked meg ezerszer nagyobb agyad, ami meg van töltve fortéllyal és ésszel - mondta Eunha mosolyogva.

-Kösz - mosolygott Hoseok is.

-Apám ezek megkergültek - tért be csapatunk utolsó tagja, Namjoon - Az előbb akart valaki eladni nekem valami pörgőset - forgatta a szemeit - Komolyan először azt hittem valami búgócsigát akar nekem eladni - rázta a fejét, mire kitört belőlünk a nevetés ő pedig folytatta - Mikor pedig megkérdeztem tőle, hogy ne vigyem-e elmegyógyba azt felelte, hogy engem kéne inkább és, hogy nem érdemlem meg a pörgőset.

Szakadtunk. Namjoon is velünk nevetett. Egyértelműen kifogott szegény párán. Kíváncsi vagyok ki lehet az a gyerek. Rájöttünk ugyan, hogy drogot akart neki eladni és őszintén szólva kezdtem aggódni, hogy mik lesznek itt...

Bejött a tanár és az osztályból már mindenki benn volt, az újaknak azonban úgy tűnik nem volt kedvük bejönni.

-Fáradjanak be kérem - szólt ki a tanár úr, de oda se figyeltek rá - Nem mondom még egyszer! - kiáltotta el magát - Aki nem jön be igazolatlant és egyest kap! - ordította még a már elcsendesedett folyosón, majd becsapva az ajtót visszatért hozzánk. Úgy tűnik nem izgatta bejönnek-e vagy sem.

Hirtelen három lány caflatott be, majd levágták magukat a hátsó sorba. Sminkjük vastagabb volt, mint a padló, amin jártak, ruha meg kevesebb volt rajtuk, mint egy újszülöttön a keresztelőn.

-Örülök, hogy lassan mindenki csatlakozik az irodalom órához - mondta, mikor két fiú is bejött - Vannak még? - kérdezte a bejövőket.

-Nem - vágta rá flegmán az egyik és a mellettünk lévő padsorban foglaltak helyet.

-Hiányzó? - kérdezte körbetekintve, mire megakadt a szeme az Eunha mellett üresen ácsorgó helyen.

-Minah hol van? - kérdezte.

-Beteg - válaszoltam.

-Értem - mondta majd megkérte az újakat, hogy mutatkozzanak be.

A három lány rágózva mondta el a nevét, majd a két fiú jött.

-Suga - vágta rá zöld hajú.

-Az igazi nevedet fiam - szólt szigorúan a tanár.

-Suga - mondta rágóját unottan csattogtatva.

-Mondd meg a neved vagy beírlak igazolatlannak! - csapta dühösen a könyvét az asztalra.

-Min Yoongi! - kiáltotta a srác kezeit széttárva, mire a tanár fogta a naplót és beleírt valamit - Most meg mit ír? - kelt ki magából.

-Igazolatlan - csapta be a naplót és szemei szikrákat szórtak.

-Mi van?! - kiáltotta mérgesen a gyerek - Nem írhat be, itt vagyok! - kiáltotta és felállt.

-Most pedig mehet kifele az órámról - mutatott az ajtóra - Az én órámon csak én kiabálhatok - dörgött.

-Az én órámon csak én kiabálhatok - utánozta gyerekes hangon, majd felkapta táskáját és lelépett.

A tanár sóhajtott, majd az Eunha-hoz közelebb ülő barnára nézett, aki telefonozott.

Dühösen indult felé, kikapta kezéből az eszközt és visszament az asztalához.

-Hé! - kiáltott fel felháborodottan - Még nem...

-És nem is fogod! - kiáltotta - Most pedig mondd a neved, hogy végre elkezdhessük az órát.

-Inkább megyek a haverom után - állt fel és már indult volna.

-Ott maradsz a helyeden! - kiáltotta ijesztő hangon, mire a srác megdermedt - Ül!

A fiú hitetlenkedve rázta a fejét, majd leült.

-Neved? - kérdezte.

-Kim Seokjin - rúgott bele a padjába.

-Akkor kezdjük az órát Seokjin - mondta egy ijesztő mosoly kíséretében, majd nekikezdett a tananyagnak.

A következő órák hasonlóan teltek. Alig tudtunk tanulni, mert valaki mindig rendetlenkedett. Már fájt a fejem. Nagyon elegem volt.

A fiúkkal az ebédlőbe tartottunk. Ragaszkodtak hozzá, hogy mostantól állandóan velünk legyenek, mert féltettek minket tőlük. Oké engem nem, de Eunha-t nagyon. És majd Minah-t is, ha meggyógyul és újra jön suliba.

A fiúk hamarabb beértek, mert mi még elmentünk mosdóba. Beállítunk a sorba és beszélgetni kezdtünk. Szerencsére régi iskolatársaim vettek körbe, azonban az ebédlő minden asztalánál az újak randalíroztak. A mieinket szivatták és egymásnak hajigálták a kaját.

-Mint egy állatkert - ráztam a fejem mérgesen - Ajánlom, hogy nagyon hamar elhelyezzék őket máshol, mert ez nem állapot.

-Egyet értek - sóhajtott Eunha és elvett egy salátát - Mindenesetre remélem ott majd megjavulnak. Ha nem lesznek körülöttük a haverjaik nem mernek majd állandóan terrorizálni.

Nagyon remélem, hogy igazad lesz - húztam el a számat.

Egyszer csak a konyhás néni kiabálására lettem figyelmes.

Odakaptam a fejem, mire tátva maradt a szám a látványtól.

Egy gyerek belehajított az összes szeletelt kenyeret a szószba, majd kezeivel elkezdte összekeverni, végül pedig kikapott egy nagy adagot és a néni arcába vágta.

Az újak elismerően füttyögtek és tapsoltak, mire a srác meghajolt előttük.

Felment bennem a pumpa. Otthagytam barátnőmet és a fiú felé iramodtam. Mikor odaértem megragadtam dzsekijének a gallérját és megszorongattam.

-Mi bajod van buzikám? - kiáltottam az arcába dühösen, majd ellöktem, mire ő egyensúlyát vesztve kezdett hátrálni, de nem esett el.

-Hülye ribanc - kiáltotta mérgesen, mire egy hirtelen mozdulatból lekevert nekem egyet, amit simán kivédtem volna, ha egy haverja nem fogja le a kezem.

Arcomon fájdalmasan csattan a srác ökle, mire elterültem a földön.

Hallottam, hogy többen is kiáltják a nevem, de a fájdalomtól nem tudtam felállni.

-Hogy merészelsz megütni egy lányt? - hallottam Namjoon hangját.

-Téged is szívesen a padlóra küldelek kisanyám - kiáltotta az előbbi és már indult volna felé, de én felültem és két lábammal megragadtam az övéit és kifogattam alóla.

Hatalmas csattanással ért földet és még a levegő is kiszorult a tüdőjéből.

-Jól vagy? - segített felállni Tae.

-Igen - feleltem.

-Bajod van?! - kiáltott a zöld hajú, akit nem tudom hogy termett ott, de Namjoon-nak esett és verni kezdte, miközben a haverjai lefogták.

Ekkor Hoseok egy jól irányzott kézmozdulattal hatástalanította, mire a barna hajú lökött rajta egyet. Azonnal nagy csetepaté alakult ki, amibe én is becsatlakoztam volna, ha Tae nem parancsol rám, hogy maradjak nyugton.

A másik srác, aki eddig Namjoon-t fogta is beszállt a verekedésbe és fejét lehajtva rontott neki Tae-nek.

A tesi tanár sípszója vetett véget az egésznek, mire a banda azonnal elengedte a fiúkat és elspuriztak.

-Ezeknek is csak a szájuk nagy - fújtattam.

A tanár megengedte, hogy hazamenjek, így beültem a kocsimba és elindultam haza.

Otthon jeget tettem az arcomra, majd a szobámba mentem, ahol elnyomott az álom.

Anya ébresztett fel, mert lentről kiabált nekem.

Fáradtan battyogtam ki és a lépcsőnél lenéztem.

Nem láttam a lenti folyosón, így nagyot sóhajtva mentem le és betértem a nagy nappalinkba.

-Igen Anya? - kérdeztem fáradtan, majd felemeltem a fejem.

A látványtól, ami fogadott ökölbe szorult a kezem, szemeim pedig szikrákat szórtak.

Mit keres ez itt?! Hogy kerül az ÉN házamba?!

-Édes Istenem mi történt veled lányom? - rohant felém Anya, mire csak elfordítottam a fejem, mielőtt hozzáérne.

-Jól vagyok - mondtam, majd ránéztem a jövevényekre - Csak nem bocsánatot akarsz kérni pöcsfej? - kérdeztem, mire Anya megbotránkozva nézett rám.

-Hogy beszélsz?! Azonnal kérj bocsánatot!

-Pont én? - háborodtam fel.

-Igen, nem szabad így beszélni egy vendéggel. Főleg nem azzal a vendéggel, aki az udvarlóm fia.

-HOGY MI???? - kiáltottam megrökönyödve.

-Szia hugi - lépett hozzám a srác - Park Jimin - mondta és meg akart ölelni, ekkor azonban egyik karját megragadva hátracsavartam azt.

-Hyun Ji! - kiáltotta Anya - Azonnal engedd el!

Jimin apja, azaz Woo Jin (akit egyébként nagyon kedveltem, mert jól bánt Anyával, nem úgy, mint az igazi apám) odajött és kiszedte karmaim közül őt.

-Hyun Ji mi ütött beléd? - kérdezte csodálkozva.

-Ez a hülyegyerek... - kezdtem, de Anya lekevert nekem egy pofont, ami bazira fájt, ugyanis pont ugyanott ütött meg ma Jimin.

-Anya - kiáltottam fájó hangon - Ez nagyon fájt.

-Nekem milliószor jobban fáj, hogy ilyen csúnyán beszélsz. Mondtam neked tegnap, hogy legyél vele kedves és erre mit teszel? Hátracsavarod a kezét! Azonnal menj a szobádba és holnap reggelig ne is lássalak!

-Anya Jimin ütött meg a suliban - mondtam fújtatva, mire láttam, hogy az említett elsápad.

Woo Jin mérgesen nézett fiára.

-Jimin már megint megütöttél egy lányt? - kérdezte fenyegetően.

Jimin hátrálni kezdett.

-Nem apa - nyelt egyet.

-Hidd el sokkal hamarabb fogod Hyun Ji-nek hinni, mint neked neveletlen gyerek - sóhajtott, majd kicsit megenyhülve folytatta - Menj ki a kocsiba.

Jimin egy halálosan mérges pillantást küldött felém, majd feltépte az ajtónkat és kiviharzott.

-Sajnálom - mondta Woo Jin felém fordulva - Nemrég halt meg az anyja így hozzám került. Örülnék neki, ha ki tudnátok jönni egymással - mondta reménykedő tekintettel.

-Nem rajtam fog múlni - feleltem.

-Nehéz időszakon megy át és eddig semmi beleszólásom nem volt a nevelésébe. Első dolgom az lett volna, hogy átiratom a te iskoládba, de megmakacsolta magát, mert a barátait nem akarta otthagyni - rázta a fejét fáradtan - De ígérem többet nem fordul elő ilyesmi - sóhajtott - Kordában fogom tartani - mondta határozottan, majd anyához lépett és megölelte. Olyan jó volt nézni őket. Woo Jin legalább egy fejjel volt magasabb Anyánál és úgy zárta körbe a karjaival, mint egy védelmező angyal.

-Hyun Ji - intézte Anya felém a szavait - Ma a vacsoránál szerettük volna elmondani - sóhajtott - De mivel semmi nem lett belőle, sajnálom, hogy így mondom el, de... Woo Jin megkérte a kezem - mondta boldogan.

-Ez fantasztikus - döbbentem le, majd mosolyogva megöleltem mindkettőjüket. Woo Jin a legjobb ember a világon, akit ismerek és tudtam, hogy Anya tökéletesen neki való.

Miután elköszöntem jövendőbeli apukámtól, felmentem a szobámba és ledőltem az ágyamra.

A plafont bámulva merengtem a közös jövőnkön. Végre lesz egy családfő, aki megvédi Anyát is és szereti őt. Elképzeltem az esküvőt, amin lehet Anya tanújaként veszek részt, aztán összeköltözünk és együtt élünk majd Anya, én és Woo Jin...

-Basszus! - ültem fel döbbenten és még levegőt is elfelejtettem venni. Azonnal úrrá lett rajtam az undor és a felháborodás.

Ha ők összeházasodnak, akkor Jimin a mostohatestvérem lesz...