Jimin POV:

Nehéz szívvel néztem, ahogy Hyun sír, majd gyorsan odacsúsztam hozzá és ügyelve arra, hogy takaró fedje, átöleltem.

-Sajnálom- suttogtam a fülébe, mire kezdett picit lenyugodni. Nem emlékeztem teljesen a tegnap estére, de már kezdett minden derengeni.

Tegnap mikor JinAh... Vagyis JinAh és Hyun Ji apja elém rakta a tévét, hogy nézzem végig, ahogy elárulják a hollétét, azt hittem helyben megölöm. De nem tudtam. Lekötözött és mozdulni sem tudtam.

Aztán megjelent ő. Hyun Ji. Rá aztán biztosan nem számítottam. Felébredt bennem némi remény, hisz tudtam, sose adná a tudtára hol a húgom. Akkor sem, ha utál engem.

Nem értettem miért néz így rá arra az emberre, majd mikor apának hívta minden levegő kiszorult belőlem. Tenyerem izzadni kezdett és nagyon szabadulni akartam, de közben figyeltem mi történik.

Nagyon féltettem. Legszívesebben betörtem volna a képét annak az embernek!

Az egész jelenet hihetetlen volt számomra. Tudtam, hogy Hyun Ji merész és bátor, de ezt nem néztem volna ki belőlmegérkezett, mikor elment, az apja dühöngött. Mindent szétdobált, majd mikor abbahagyta, rövid szünet után hozzám sietett és azt parancsolta, hogy engedjenek el. Az emberei le akarták beszélni, de csak leüvöltötte őket, majd elhagyta az épületet. 

Az alkalmazottai nem voltak biztosak benne mit tegyenek, de végül úgy gondolták, hogy ha a főnök meggondolná magát, újra elkapnak. Nekik aztán mindegy.

Így aztán fogtak és kidobtak az épületből. Először nem tudtam mit tegyek. Hyun Jihez akartam menni, de még gondolkoznom kellett. Nem értettem ezt miért tette. Azt hittem utál, hogy rám se bír nézni... Aish, a lányok olyan kiszámíthatatlanok! És bonyolultak...

Úgyhogy elmentem inni. Buszra szálltam, ahol kinézetem miatt jól megbámultak, de nem érdekeltek. Elmentem a kedvenc kocsmámba, de ott meg nem akart lemenni a torkomon. Valamiért olyan üresnek éreztem magam. De miért?

Észre se vettem Hyunt. Csak mikor már letolta az első pohár sörét.

Meglepődtem. Azon gondolkoztam mégis mit keres ott.

Aztán megtörtént a baj.

-Hyun - simogattam a haját miközben hozzám bújt és tovább sírt - Nyugodj meg. Biztos védekeztünk, csak nem emlékszünk rá - próbáltam lenyugtatni, majd eltolva magamtól simítottam ki haját arcából és töröltem le könnyeit - Ne aggódj - nyomta egy puszit homlokára, majd rámosolyogtam - Nem lesz gond.

-És ha mégis? - kérdezte rekedten.

-Akkor egy fantasztikus apajelöltet tudhatsz magadnak - próbáltam elviccelni, de nem segített sokat. 

Egy ideig még próbálkoztam, majd Hyunnak hirtelen leesett, hogy semmi ruha nincs rajta, így gyorsan elhúzódott tőlem és még jobban betakarózott, majd ijedten kezdett engem méregetni.

-Oké oké vettem az adást - sóhajtottam, majd miközben elfordult, felöltöztem - Csinálok reggelit - pusziltam meg ismét, majd egy bátorító mosoly után, elhagytam a szobáját.

Kint azonban hirtelen belém hasított a tudat.

Tuti nem védekeztünk! Emlékeznék rá... Aish, ha terhes lesz nekem végem! Apa megöl és Hyun Ji anyja is! De még az apja is!! Basszuskulcs...

-Francba - suttogtam, majd inkább lesiettem a konyhába és minden főzőtudományomra szükségem volt, hogy valami finomat készítsek. Attól talán egy kicsit megnyugszik...

Azonban főzés közben mardosott a bűntudat. Józanabbnak kellett volna lennem! Mi van ha... Nem! Ha mégis, akkor nem fogom magára hagyni! Nem tehetem. Ki kell állnom mellette. Igen. Felelősségteljes apa leszek és...

-Hé itt vagy?

Ijedtemben majdnem elejtettem a fakanalat, majd pislogva meredtem Hyunra.

Kisírt szemekkel állt előttem. Eddig az arcom előtt integethetett kezével, mert leeresztette azt, majd kivette kezemből a fakanalat.

-Nehogy megégesd magad - mondta, majd maga kezdte kavarni az ételt.

Hirtelen nem tudtam mit csináljak. De aztán rájöttem, hogy felnőttekként kell kezelnem a dolgokat. Csendben tevékenykedtünk míg gondolkoztam.

-Figyelj - szólaltunk meg egyszerre, majd egymásra nézve elnevettük magunkat, Hyun pedig zavartan tűrte hátra egy tincsét. Elragadó volt a mosolya.

-Kezd te - mondta, majd megköszörülte a torkát és várta, hogy megszólaljak.

-Hát... Én.. - gondolkoztam, majd próbáltam kinyögni mit is akarok, ezért teljesen felé fordultam és kivéve a kezéből a fakanalat lekapcsoltam a tűzhelyt, majd két kezét enyémekbe fogva néztem mélyen a szemeibe - Sajnálom, hogy felelőtlen voltam múlt éjjel. De biztosítani akarlak róla, hogy... ha mégis... Ha mégis megtörtént volna az amitől tartunk - Hú ez nem olyan könnyű... - Akkor szeretném, ha tudnád, hogy nem hagylak el - mondtam őszintén, mire Hyun nyelt egy nagyot - És nem akarom, hogy elvetesd. Sose támogattam ezt és soha nem is fogom. Persze, ha el akarod, akkor nem állok az utadba, hisz ez tönkreteheti a jövődet a karriered szempontjából, de ígérem, hogy vállalom a felelősséget, akármilyen nagy is az. Kérlek ne haragudj rám - hajtottam le a fejem bűnbánóan.

Hallottam, ahogy sóhajt egyet, majd államnál fogva felemelte fejem.

-Ez egy közös félrelépés volt - felelte komoly tekintettel - Nem egyedül a te hibád.

De nem sikerült a felelősségérzetet levennie a vállamról, ezért csak lassan hozzáléptem és átöleltem. Kicsit hezitált ugyan, de végül belebújt karjaimba, majd egy jóleső sóhaj hagyta el ajkait.

-Hiányoztál - mondta hirtelen, amire elmosolyodtam.

-Te is nekem - suttogtam, közben pedig azon törtem a fejem, mégis hogyan tovább...

-Tessék? - kiáltottam ledöbbenve. Nem akartam hinni a fülemnek - Hyun mondd, hogy nem igaz! Hallod? Hyuun!

-Nyugi már - csitított - Sugaval már mindent kiterveltünk.

-Én most már tartózkodom - emelte fel kezeit védekezően barátom. Szeretett volna pártatlan maradni ebben a helyzetben.

-De Jimin, a suli tönkre fog menni, ha ez így megy tovább! - akadékoskodott - Gondolj azokra, akik már kórházba kerültek emiatt! A srácnak több bordája is eltörött és a feje is sérült. Shin Bi pedig kritikus állapotban van. Azt akarod, hogy ellepjék a kórházat a sulink diákjai?

Rágómat csattogtatva próbáltam levezetni feszültségemet, de egyre csak Hyun hasát tudtam szuggerálni, ami már kezdett az idegeire menni.

-Jimin rám figyelj - pöckölte meg államat.

-Ouch - kaptam oda és néztem rá szúrósan. Hogy tud most másra gondolni?!

Egy kávézóban ültünk mi hárman és törtük a fejünket hogyan tovább. Hyun úgy látszott túllépett a történteken és másra koncentrált. Fogalmam sincs hogy csinálta.

Elmesélték ők mit terveltek ki, de Hyun szerepe nem igazán tetszett az egészben és úgy láttam kezdett ő is elbizonytalanodni. Ha az esténknek következménye lesz, akkor erre a következményre nagyon kell vigyázni.

-Miért nem csináltatunk tesztet? - kérdeztem mikor még a kávézó felé tartottunk, hogy találkozzunk Sugaval.

-Mert  ilyenkor a tesztek könnyen tévednek. Ez ugyan nem tudományosan bizonyított, de ismerek pár embert, akik bedőltek ennek - felelte tök nyugodtan.

Úgyhogy ezzel csak még feszültebb lettem. Mégis mennyit kell vajon várnom, hogy kiderüljön? Ó én hülye, mit tettem?!

Hyun végül belátta, hogy a terven változtatni kell, ezért rögtön neki is kezdtünk. Időközben egyre több ember kapott benne szerepet, ezért az érintetteket odahívtuk Hyun lakására, mi pedig szintén elindultunk oda.

Az út néma csendben telt. Senkinek sem szándékoztunk elmondani mi történt, Sugat meg nem is érdekelte, rögtön rám ugrott, amikor meglátott, a frászt hozva ezzel Hyunra. Életében nem látta még őt mosolyogni, most meg hirtelen ő lett Mr. Csupamosoly. 

Miután majdnem megfojtott, Hyuntól kért bocsánatot viselkedéséért. Először nem értettem miről van szó, de Hyun elintézte annyival, hogy Suga kicsit kiakadt az ő kis magánakciójától. Habár ő elég szűkszavúan fogalmazott, láttam barátomon; ennél azért többről van szó, de egyelőre nem firtattam.

-Történt köztetek valami? - törte meg hirtelen a csendet Suga, mire Hyun véletlenül rántott egyet a kormányon, így gyorsan odakaptam és visszahúztam magunkat. Ez közel volt...

-Szóval igen - tágultak ki Suga szemei. Kicsit meglepte Hyun manővere.

-Állj meg - utasítottam, de csak két értetlen pillantást kaptam, úgyhogy inkább kicsatoltam az övem - Húzódj le.

Hyun nem értette minek, de megtette, majd kíváncsian nézte, ahogy kiszállok és a másik oldalra sétálva kitessékeltem őt.

-Ülj a másik oldalra - mondtam, majd beszálltam és megvártam, míg helyet foglal mellettem. Amint becsatolta az övét el is indultam.

Ismét csend telepedett ránk, de ez már sokkal nyomottabb és feszültebb lett. Suga gyanakodott ez egyértelmű volt, de elképzelni sem tudtam mit gondolhat.

Mikor megérkeztünk páran már ott voltak, majd mikor már mindenki jelen volt neki is kezdtünk egyeztetni a tervünket.

Ehhez azonban még nem tudtunk hozzákezdeni, mert a rendőrséget is be kellett avatni, de mivel mind fiatalok voltunk és sokunk priusszal rendelkezett, meg kellett várnunk, míg Hyun szülei hazajönnek és ők majd segítenek, hogy komolyan vegyenek majd minket. Mikor apáék felhívtak és kiderült, hogy meglettem, azt mondták azonnal indulnak haza. Valahogy rájöttek Hyun hangjából, hogy nincs minden rendben, ezért a telefonhívás után rögtön pánikolni kezdett.

-Mi van, ha rájönnek Jimin? - járkált fel-alá a nappaliban és kétségbeesetten törte a fejét. Imádni való volt, de most muszáj voltam komoly maradni - Anyán sose tudok kiigazodni. Van amikor sasszeme van és mindenre rájön, van amikor simán el tudok előle titkolni nagyobb dolgokat, de most tök aggódva jön haza, mert biztos benne, hogy valami történt, mert csak a hangom alapján rájött erre, akkor az arckifejezésem láttán mégis mit fog gondolni?! Ezer százalék, hogy rájön és akkor nekünk teljesen végünk, nem tudok még leérettségizni sem és...

-Hyun elééég - álltam fel és fordítottam magammal szembe. Szemei könnyesek voltak és végtelenül tanácstalanok. Mélyeket lélegezve próbált lenyugodni, de végül csak a fejét megrázva bújt hozzám és fakadt sírva.

-Jól van - simogattam a haját - Sírj csak. Add ki magadból mindet.

És ő így is tett. Egy fél órán keresztül csak sírt az ölemben, időközben ugyanis leültem a fotelbe és az ölembe húztam, úgy próbáltam megnyugtatni.

Jól esett kezeim között tartani, de fájt, hogy fáj neki. Nem akartam szomorúnak látni. Sokáig törtem a fejem mivel vidíthatnám fel, majd egy régi módszerhez folyamodtam. Elővettem a telómat és sms-ben megkértem egy havert, hogy hozzon ide csokifagyit. Attól biztos jobban érzi majd magát.

Hyun már kezdett lenyugodni, amikor csengettek.

-Jaj ne - esett rögtön pánikba - Máris megjöttek?!

-Nyugiii - nevettem, majd leültettem - Ez csak a haverom. Megkértem, hogy hozzon el valamit - mondtam, majd elmentem ajtót nyitni.

A haverom ugyan totál idiótának nézett a kérésem miatt, de inkább nem foglalkoztam vele. Örült, hogy épségben vagyok és kész. Elköszöntem tőle, majd a két doboz finomsággal tértem vissza és azokat felemelve mosolyogtam a lányra, aki vörös, kisírt szemekkel és kissé felpuffadt arccal meredt rám.

Nevetve mentem ki a konyhába, majd két kanállal tértem vissza és leülve a kanapén Hyun mellé ki is vettem a csokisat és átadtam neki.

-Fagyi? - kérdezte csodálkozva, majd mivel meg se mozdult, levettem neki a tetejét és belenyomtam a kanalat - Egyél - mosolyogtam rá, majd elővettem az én pisztáciás jégkrémemet. Minden haverom tudja, hogy ez a kedvencem. Még szerencse. Magamnak el is felejtettem kérni.

Gondolatmenetemet egy hirtelen nekem dőlő test szakította meg. Hyun ült közelebb hozzám és fejét vállamra hajtva kezdte majszolni a hideg édességet. 

Örültem, hogy ez bevált, így én is nekiláttam az enyémnek, azonban alig ettem még belőle, amikor hirtelen egy másik kanál támadta meg a pisztáciámat.

-Yah! - kiáltottam döbbenten, de Hyun már ki is kanalazott magának egy nagyobb darabot és gyorsan be is kapta. Huncut szemei szinte nevettek mikor rám nézett.

-Így? - kérdeztem tettetett felháborodással, majd hirtelen én is kanalaztam az övéből.

-Yah! - kiáltott, majd kezdte elölről. Kaparintott magának pisztáciát, de mielőtt bekaphatta volna gyorsan megragadtam kanalát és a saját számba irányítottam.

-Te kis! - kiáltott döbbenten, majd hirtelen feljebb ült, kikanalazott egy nagyobb adag csokit, de ahelyett, hogy megette volna, szépen elkezdte szétkenni az arcomon.

-Mit művelsz? - kaptam el a fejem, de már így is csokis lett.

Hyun eszeveszett nevetésbe kezdett, amit nem hagyhattam, ezért hirtelen hátradöntöttem és csikizni kezdtem.

-Jihihimin ne máhh - nevetett miközben a vállamat verte, de ekkor hirtelen abbahagytam csikizését és ijedten meredtem a lányra.

-Mi az? - kérdezte csodálkozva, majd gonosz mosolyra húzta száját - Megijedtél, hogy visszatámadok mi? 

-Nem - ráztam meg a fejem, majd lassan hasára vándorolt tekintetem.

-Mi az? - kérdezte feljebb ülve.

-Nem tudom, hogy... hogy ezt szabad-e, ha... ha esetleg... mégis...

-Áh értem - bólintott megértve mit akarok - Ezt én se tudom - bizonytalanodott el, majd ő is hasára nézett.

Mindketten a hasát kezdtük el bámulni, miközben milliónyi gondolat cikázott mindkettőnk fejében.

-Olyan fura, hogy nem tudni van-e ott valami - suttogta - Nem tudom, hogy most örüljek-e vagy sem. Ha örülök és aztán kiderül, hogy nem... De ha meg nem örülök és kiderül, hogy mégis...

-Ez aztán a dilemma - sóhajtottam.

-Az - bólintott, majd felemelte rám tekintetét.

Ekkor esett le, hogy két kezemmel két oldalánál támaszkodom és arcunk nagyon közel van egymáshoz.

A tegnap estéről hirtelen beugrott pár kép. Ahogy egymást becézgetjük és azok az érintések! Hirtelen ötlettől vezérelve hajoltam közelebb, de direkt lassan, hogy lássam ő hogyan reagál.

Nem mozdult. Várt. De az ő szemeiben is láttam, hogy eszébe juthatott egy s más. Már azt hittem elhajol, amikor végül is ő érintette meg ajkaival az enyémeket. 

Nem haboztam, hanem rögtön nyakára simítottam és szép lassan hátára döntöttem, hogy ne kelljen tartania magát. Nem siettem. Tudtam, hogy szereti ezeket a lágy és érzelemmel teli csókokat, ezért hát nyelvemet alig használva mozgattam ajkaim és próbáltam minden kétséget és félelmet kitörölni a lányból, miközben ő nyakam köré tekerte karjait, majd lábamra is ráfont. Elmosolyodtam, majd ő is. Rövid időre megszakítottam csókunkat, hogy szemébe nézhessek.

-Tudod - kezdtem, ő pedig csillogó barna szemeivel kíváncsian meredt enyéimbe - Ha gyereket akarnék... Jobb anyát nem is találhatnék nálad - mondtam teljesen őszintén, amivel biztos voltam benne, hogy végre sikerült teljesen eloszlatnom benne a kétség minden nyomát és immár teljes nyugalommal ízlelgettük ismét egymás ajkait.

Pár óra múlva érkeztek meg szüleink, akik lebarnulva és aggódva léptek be a házba. Igyekeztem Hyunról teljesen elterelni a figyelmet, hogy az anyja semmit se vegyen észre, habár már szerencsére sokkal nyugodtabb volt, de azért láttam, ahogy eltátog a hátuk mögött egy köszönömöt.

Hyun anyukája aggódva kérdezte mi történt velem, apa pedig vizslató szemekkel mérte fel sebeimet, majd közölte, hogy valószínűleg, ha ilyen jól tudok mozogni, akkor nem kell kórházba mennünk. Ennek kifejezetten örültem. Szerintem senki sem szereti a kórházakat. 

Aztán mind leültünk a konyhaasztalhoz és kiadós vacsora keretében - amit ők hoztak egy étteremből - neki is láttunk az egyeztetésnek. Hyun anyukája ugyan nagyon veszélyesnek találta az egészet, és apa is, de ő jól ismert már és a cél őt is érdekelte. Gondolkodóba esett és azt mondta beszél holnap az iskolával. Utána majd eldönteni mi legyen a tervvel kapcsolatban.

Nagyon reméltem, hogy apa belemegy. Hyun is próbálta meggyőni és mivel őt egy igen józan és értelmes lánynak tartott, hajlandó volt elgondolkozni rajta. Próbáltam nem megsértődni ezen, hogy rám persze nem hallgat, de végül Hyun kedvéért csendben maradtam.

-Menjünk el pár holmidért - mondta apa a vacsora végeztével.

-Addig mi elmosogatunk - mosolygott ránk apa menyasszonya.

Hyun teljesen elsápadt ennek gondolatától, ezért gyorsan léptem.

-Nem jöhetne velem Hyun? - kérdeztem mire csodálkozva néztek rám - Miattunk hamarabb kellett visszajönnötök. Hagyunk titeket még egy kicsit kettesben lenni - állítottam fel a lányt, majd egy biztató mosoly kíséretében elhagytuk a helyiséget. Szüleink csak kuncogtak ezen, majd már hallottam is, ahogy örülve a másik társaságának kezdenek elpakolni.

-Köszönöm - mondta Hyun mikor beszállt mellém a kocsiba. Ismét nem engedtem, hogy vezessen.

-Bármikor - feleltem miközben becsatoltam az övem, majd elindultunk.

Hazaérve el is indultam fel a szobámba, de mikor nem hallottam Hyun lépteit mögöttem csodálkozva pillantottam le a lépcsőről.

A komód előtt állt és a régi képeket nézegette.

Ajaj...

Gyorsan visszasiettem, majd csekkoltam melyik képek is vannak oda kitéve. Nem igazán örültem apa választásainak.

Volt ott ugyanis egy régi kép hármónkról.

-Ezt apa miért tette ide ki? - emeltem fel a képet, amin még egy családot alkottunk, azonban ezen én még csak három éves voltam - Hisz már új családja lesz - néztem megbűvölve a képet. 

-Gyönyörű anyukád volt - mondta Hyun és félve pillantott rám.

-Igen - sóhajtottam, majd visszatettem a képet. Nincsenek arról a nőről jó emlékeim, ezért gyorsan felmentem a szobámba, majd pár ruhát és egyéb dolgokat összeszedve mentem is vissza.

Hyun a nappaliban ült és állát tenyerébe támasztva könyökölt térdén. Gondolatban messze járhatott. Semmi kedvem nem volt az anyámról beszélni, ezért csak szóltam, hogy kész vagyok, mire felébredt gondolataiból és felállva indult meg ő is a bejárat felé.

Az utat csendben tettük meg, majd mikor megérkeztünk, szüleinket már nem találtuk. 

-Úgy tűnik már alszanak - mondta Hyun, majd egy erőltetett mosollyal kívánt jó éjszakát. 

Én is jó éjt kívántam neki, majd szomorúan néztem, ahogy felmegy az emeletre és bezárkózik a szobájába.

-Nehéz napoknak nézek elébe - dörzsöltem szemeimet fáradtan, majd inkább én is felmentem szobámba és zuhany után le is feküdtem aludni.

Éjjel azonban furcsa dologra ébredtem. 

Mi ez? - emeltem fel fejem és néztem magam mögé - Ez... ez Hyun? Mit keres itt?

Ott feküdt mögöttem és békésen szunyókálva bújt hozzám hátulról ölelve át engem.

Elnevettem magam, majd lassan megfordultam, mire mozgolódni kezdett és még közelebb bújt hozzám, majd fejét mellkasomba fúrta.

-Ez a lány hihetetlen - kuncogtam, majd derekát átölelve hallgattam egyenletes szuszogását. Öröm volt erre a hangra elaludni.

Sziasztok! :D

Na itt is volna ez a rész is ^^ Remélem élveztétek, mert ezt kifejezetten élveztem írni XD Azt hiszem eddig nem volt még Jimin szemszög, úgyhogy a történet végére becsempésztem egyet :'D

Szeretnék szólni, hogy a kövi lesz az utolsó rész, aztán még egy epilógus. Le akartam még suli előtt zárni és hát így tudtam összehozni a részeket :/

Mindenkinek kellemes hétvégét! ^^ ❤

Saranghae! ❤❤❤

WM