Hyun Ji POV:

-Mit csinálsz? – kérdeztem mikor megállt az ágyam mellett.

A hold hátulról világította meg, amitől nem láttam arcát, amit kislámpám fénye sem tudott eléggé megvilágítani, pedig nagyon szerettem volna tudni milyen érzelmek tükröződnek rajta.

Egy ideig mozdulatlanul állt és engem figyelt, majd hirtelen megfordult és kiment a szobából, de az ajtót nyitva hagyta. Csodálkozva néztem utána. Nem értettem mit csinál, de úgy döntöttem kivárom mi történik. Ha az a JinAh tényleg a barátnője... Akkor beletörődöm. Hamarabb voltak együtt, minthogy engem megcsókolt.

Elöntött a forróság annak a csóknak az emlékétől, de hamar felébredtem az ábrándozásból, mikor visszatért.

Minden szó nélkül megkerülte az ágyat és leült mellém. Nem láttam mit, de valamit tartott a kezében. Megfogta a karom és közelebb húzott magához.

Meglepetésemben csak egy „hé" hagyta el ajkaim, de ő már rá is szorította azt a valamit az arcomra.

Felszisszentem a hirtelen ért fájdalomra és vergődve próbáltam kiszabadulni, de túl erősen tartott, én pedig szenvedtem a kegyetlenül hideg jégdarabtól.

Egy idő után azonban feladtam a reményt, hogy elenged vagy kiszabadítom magam. Karjaim elernyedtek és mély levegőt vettem, hogy lenyugtassam magam.

A szorítása enyhült és már csak a jég kellemetlen hidegét éreztem.

-Azonnal jegelned kellett volna – mondta kissé megrovó hangon.

Nem válaszoltam. Szigorúan padlót néztem és próbáltam nem a csókra gondolni és arra, hogy mennyire kiszolgáltatott helyzetben is vagyok per pillanat. Ha barátnője van, akkor nem akarok én lenni a harmadik kerék.

-Szeretném, ha nem kevernéd bajba magad – mondta folyamatosan a jeget bámulva. Zavart, hogy nem néz rám és nem látom a szemét.

Rengeteg kérdés kavargott a fejemben, de egyiket sem tehettem fel. Tudtam, akkor elijeszteném és soha nem kapnék rájuk választ.

-Tudom, hogy haragszol amiért leordítottalak – folytatta – De nem akarom, hogy bajod essen.

Szemeimmel őt néztem, de még mindig nem vette el tekintetét arról a hideg cuccról, ezért határozottan megragadtam kezét és levettem onnan, majd dühösen néztem szemeibe.

Végre rám nézett.

Meglágyult szívem a tekintetétől. Elhagyatott és fáradt volt. Mintha a világ összes terhe és bánata az ő vállát nyomná. Hogy lehet valaki 19 évesen ilyen? Hogy?

Lassan felemelte kezét és végigsimított arcomon, kellemes bizsergést váltva ki belőlem.

Közelebb hajolt és már azt hittem megcsókol, de csak arcomra adott egy lágy puszit, majd fülembe suttogta.

-Szeretném ha tudnád, hogy amit ott, a fürdő padlóján mondtam... Az igaz volt.

Azzal minden teketória nélkül felállt és határozott léptekkel az ablakhoz sietett, majd hezitálás nélkül kiugrott a kint álló fűzfára.

Döbbenten pislogtam, majd felpattantam és az ablakhoz siettem. Kihajoltam és tekintetemmel őt kerestem, de elnyelte a sötétség.

-Aish! – csaptam dühösen a párkányra, majd fejemet ráhajtva gondolkoztam.

Miért fordult így fel az életem? Miért ilyen Jimin? Hova megy? És ki az a JinAh? És miért mondta ezt az előbb?

Úgy éreztem magam, mint egy rossz doráma főszereplője, de őszintén nagyon szívesen átadtam volna másnak ezt a szerepet.

Válaszok nélkül indultam ágyamhoz, majd fáradtan beledőltem és mély álomba merültem.

Reggel az ablakon vakítóan bevilágító napra ébredtem, mire morogva tapasztottam kezem szemeimre és fordultam a másik oldalamra. Még a párnát is fejemre nyomtam, ám a következő pillanatban megfagyott ereimben a vér.

-HyunJi! – hallottam anya hangját, ahogy szobám ajtaján kopog.

-Jaj ne – ugrottam ki az ágyból és indultam az ajtóhoz, majd résnyire nyitva azt kilestem.

-HyunJi! – kopogott ismét, majd már nyúlt volna a kilincsért, de mivel Suga odabent volt, gyorsan kiugrottam a folyosóra, kezemet arcomra szorítva, hogy ne lássa az ütés helyét. Furán nézhettem ki, de úgy tettem, mint aki fáradság miatt fogdossa.

A hangra felém kapta fejét, majd értetlenül indult felém.

Megkönnyebbülve sóhajtottam, de máris mosolyt erőltettem arcomra.

-Jó reggelt – köszöntöttem puszival.

-Kincsem miért voltál te abban a szobában? – kérdezte gyanakodva.

-Csak gondoltam kiszellőztetek Jimin után –feleltem – Kész a reggeli?

-Igen – mondta – Öltözz. Lent várlak.

-Huh – dörzsöltem kezem homlokomhoz, amikor lement a lépcsőn – Ez meleg volt –tettem kezeim csípőre, majd visszamentem a szobába és a kulcsot elvéve az éjjeliszekrényemről mentem kinyitni a szobámat.

Halkan nyitottam be, majd néztem körbe döbbenten.

Senki nem volt a szobámban. Lefagyva bámultam az üres ágyat, amiben azt hittem Kook-ot és Yoongi-t fogom találni, erre az be van vetve és az ablak is nyitva...

-Hát ezek? – hallottam magam mögül Tae hangját.

-Nem tudom – ráztam meg a fejem szomorúan – Szóval ezért mondta... -suttogtam.

-Mit? – tette kezét vállamra.

-Semmit – erőltettem mosolyt arcomra, majd mély levegőt véve léptem szekrényemhez –Kész a reggeli. Adok Woo Jin ruháiból, aztán elmegyünk hozzátok pár holmidért – vettem elő egy nadrágot meg pólót – Mikor jönnek haza a szüleid Amerikából?

-Nem tudom – vont vállat, majd gipszes karját kezdte piszkálni – Úgy viszket –vágott fájdalmas arcot.

-Majd anya biztos tud segíteni – léptem mellé, majd toltam ki a szobából és bemenve anyáéba vettem ki leendő mostohaapám ruhái közül egy nadrágot meg felsőt –Tessék. Öltözz át, aztán gyere reggelizni –indultam a fürdőbe.

Nem üdültem fel. Csak még rosszabbul éreztem magam. Ha csend volt körülöttem rögtön megrohamoztak a gondolatok. A rengeteg sok miért-es kérdéssel egyszerűen nem tudtam mit kezdeni. Válaszok nélkül úgy éreztem magam, mint egy szomjas, kiszáradt növény, aki esőre áhítozik, de nem kapja meg.

Muszáj voltam mosolyt erőltetni magamra legalább a reggeli erejéig.

-Sziasztok! – hallottuk Woo Jin kiáltását, ahogy belépett a házba – Jó reggelt madárkák – ért be a konyhába, majd anyát is köszöntötte.

Valamiért összefacsarodott a szívem a látványon, így gyorsan magamba tömtem a reggelim, majd Tae-t sürgetve álltam fel.

-Hova rohansz? – kérdezte anya csodálkozva – Vasárnap van, nem kell rohannotok.

-De holnap dogát írunk és még arra is készülnöm kell – hazudtam. Valóban írni fogunk, de tudom az anyagot.

-Oké menjünk – állt fel Taehyung, majd meghajolt – Köszönöm a reggelit és hogy vendégül látnak.

-Bármikor Taehyung-ah – simította meg az arcát, majd kimentünk a kocsihoz, kettesben hagyva őket.

-Akkor menjünk – ültem be a vezető ülésre, majd miután Tae-t segítettem bekötni, elindultunk.

Egy ideig csak csendben utaztunk, majd hirtelen megszólalt a telefonom.

Kiraktam a tartójába, de mikor megláttam ki hív, az élettől is elment a kedvem.

A doki volt, aki kezelte Yoongi-t. Úgy volt megbeszélve, hogy ma jön vizitre, de így...

Felvettem és tájékoztattam a helyzetről, azonban mint ahogy vártam, kissé kiakadt.

Nem volt kedvem ezt hallgatni, így vezetésre hivatkozva letettem.

Fájdalmas sóhaj hagyta el ajkaimat.

-Miért vagy ennyire szomorú? – kérdezte Tae.

Nem tudtam mit feleljek, de aztán úgy voltam vele, hogy minek titkoljam az igazságot?

-Jimin megcsókolt a gyűléskor.

-Mi?! – kiáltott fel és előrébb hajolva próbált szemeimbe nézni – És visszacsókoltad?

-Igen – feleltem keserűen – De bár ne tettem volna! Hisz az a JinAh tuti a barátnője –csaptam a kormányra – Most éjjel meg szó szerint beesett az alakomon és csak annyit mondott, hogy igazat mondott, mikor azt mondta, hogy... Hogy sose játszadozna velem – szökött könny a szemembe.

-Hiszel neki? – kérdezte halkan.

-Nem tudok – ráztam a fejem és hisztérikusan felnevettem – Nem is szabad. Már régóta csak kihasznál.

Csendben tettük meg az út hátralevő részét. A házukhoz érve beálltam az udvarra, majd bementünk.

Összeszedtünk mindent, ami kellett, majd elindultunk visszafele.

Ismét csörgött a telefonom, de ezúttal Eunha hívott.

-Hé szia! Mi...

-Hyun Ji! – hallatszott síró hangja, majd zihálása.

-Eunha mi történt? – estem rögtön kétségbe.

-Követnek – zokogott és most már értettem mi az a zaj a háttérben. Futott – Jimin haverjai...

-Hol vagy? – kérdeztem rémülten.

-A pláza mögött. Hyun Ji nagyon félek!

-Pár perc és ott vagyok. Bújj el – utasítottam, azzal bekanyarodtam az odavezető utcára, majd bele tapostam a gázba. Az se érdekelt, ha egy rendőr üldözőbe vesz.

-Eunha ne tedd le – mondtam gyorsan, majd felhajtottam a felüljáróra, de ott mindenki csak tötyögött – Aish! – csaptam a kormányra – Mit látsz ott Eunha? El tudsz bújni?

-Csak kukák vannak itt – szipogott kétségbeesetten.

-Ugorj bele egy üresbe és fogd erősen a fogantyút. Mindjárt ott vagyok.

-Oké.

Gyorsan szétnéztem, majd kikerültem egy kocsit és ismét nekilendültem. Vészesen cikáztam a járművek között, de nem érdekelt még a sok dudaszó sem. Egyedül az a tudat hajtott, hogy JinAh-ért állnak bosszút és barátnőm emiatt bajban van. Dühösen kanyarodtam le a felüljáróról és vettem az irányt célom felé.

-Már nem vagyok messze Eunha, tarts ki!

-R-redben... - szipogott. Időközben hallottam, ahogy belemászik, majd magára zár egy kukát.

Erősen fohászkodtam, hogy még időben odaérjek és ne essen semmi baja.

-Ott – mutatott ki az ablakon Tae és abba az irányba nézve láttam, hogy Jimin haverjai kopott és agyonhasznált baseball ütőkkel forgolódnak körbe-körbe.

-Lehet meg kéne várni, amíg maguktól elmennek – mondta, miközben leparkoltam.

-Itt vagyunk Eunha nyugi, de még ne gyere elő. Most leteszem jó?

-Jó – hallottam cérnavékony hangját.

Kinyomtam, majd már ki is szálltam, Tae pedig követett.

-Úgyis megtalálnák – mondtam neki, majd megindultam a kis csapathoz.

Azonnal felismertek mikor megláttak, majd hangos füttyögésbe kezdtek.

-Nicsak itt a kis idegesítő ideggörcs –röhögött egyikük – És most mihez kezdesz kicsike? – lépett közelebb, de nem ijesztett meg.

-Hagyjál idióta – feleltem unottan, majd ki akartam kerülni, de utamat állta – Komolyan játszani akarsz szarcsimbók? – kiáltottam egy eszement tekintetével.

-Nem tetszik a megszólítás aranyoskám –lépett vészesen közel, de én csak fürgén kikerültem és mentem tovább, ám a többi feltartott.

-Elég már – kiáltott Tae – Tűnjetek innen, amíg szépen mondom!

-Nézzenek oda! – hahotázott egy kócos hajú – És mivel fogsz megállítani? He? A gipszes kezecskéddel? Jajj de félek – tette két kezét arcára és vágott ilyet fejet, majd röhögve pacsizott le a mellette állóval.

-Pofa be! – kiáltottam, de kezdtem úgy érezni, hogy kicsúszott az irányítás a kezem közül. Öten voltak, mi meg csak ketten.

-Hogy beszélsz vele? – lett dühös, majd hozzám lépett és meg akarta ragadni a hajam, de én nemes egyszerűséggel belekönyököltem érzékeny pontjába, amire felkiáltott és fájó testrészét fogva esett térdre.

Rögtön mind nekünk estek.

Kettőt elintéztem pár fogással, amit önvédelmen tanultam, majd segítettem Tae-nek is, de ők valahogy erősebbnek tűntek.

Egyikük letepert a földre és már épp be akart húzni egyet nekem, amikor hirtelen valaki leütötte hátulról, így kidülledt szemekkel esett mellém eszméletlenül.

Levegő után kapkodva ejtettem fejem a betonra. Eunha volt az, aki segítségünkre sietett, majd Tae-nek segítve leintézte el még azt az egyet a baseball ütővel. De mivel a többi kezdett éledezni, felpattantunk és beszállva a kocsiba elhajtottunk.

Tae hátul ülve vigasztalta a zokogó Eunha-t, aki vállába fúrva a fejét keresett nála menedéket.

Hozzánk érve elküldtem őket rendbe szedni magukat. Anyáék hála az égnek a konyhában voltak, így feltűnésmentesen mentek fel.

Tudtam, hogy beszélnem kéne erről az egészről anyáéknak, de képtelen voltam.

Tudtam, hogy akkor Jimin inná meg a levét, holott a támadások felén ott se volt, Sung-ról nem tudta, hogy csak 12 éves, és szerintem már ő is rég azt akarja, hogy fejezzük be.

Haragudtam magamra, amiért őt védem, de megfogadtam, hogy holnap, véget vetek ennek az egésznek.

Ehhez azonban szükségem volt Hobira, Minah-ra, Namjoonra és egy tervre.

Sziasztok! :D

Most azt hiszem elég gyors voltam, bár még mindig nem érzem elég jónak, de mindegy is remélem azért nektek tetszett ^^

Kommentbe jöhetnek a tippek, hogy mit tervel ki Hyun Ji ;) :D