-Szóval, a múltkori nem volt elég lecke. -álltam keményen a tekintetét.

-De elég lett volna. Nekem úgy hiszem, nincs szükségem egy ilyen vadócra, mint te. De van, aki elég sokat adna azért, hogy veled lehessen egy kicsit négyszemközt, nem igaz?

Kapzsi, becstelen és hazug. Na nem mintha, én lettem volna a becsület mintaképe. De annál, aki éppen előttem állt, csak egyvalaki volt rosszabb. Howland 'Slayer' Thorn.

-Szóval te is Howland kutyája lettél.

-Ugyan. Szeretnék üzletet kötni vele. -húzta elő ő is a kardját és az én pengémhez illesztette.

-Á, értem. És ezért lennék én a meghívód. De sajnálatos módon, ebben nem segíthetek. -ütöttem el a pengéjét.

-Támadás! -kiáltottuk egyszerre.

Garrick talán erősebb volt nálam, de nem volt elég okos és mozgékony sem. Az első karcolást a karjára szerezte. Emellett a fejével intett egyet, amikor valaki mögém ért. Mikorra viszont megpördültem Hayden már ott termett és útját állta a támadómnak, aki minden bizonnyal le szándékozott ütni. Így Garricknek szentelhettem minden figyelmem. Nem sokkal később sikerült kiütnöm a kezéből, kardját.

-Akkor most választhatsz, hogy elkotródsz, de nagyon gyorsan, vagy elkísérsz a kikötőig és ott meglátjuk megúszod-e anélkül, hogy a hatóságok rád ismernének.

-Kalózaim vissza! -csikorgatta a fogát, a férfi.

-Okos döntés. -jegyeztem meg.

Fel akarta venni a fegyverét, ám megállítottam.

-Azt hagyd csak. Elfogadom, mint egy ajándék az életedért.

Ha pillantással ölni lehetett volna, Garrickétől már, valószínűleg egy cápa gyomrában találtam volna magam.

-Ne hidd, hogy most találkoztunk utoljára! -fenyegetett.

Elmosolyodtam.

-Eszembe se jutna ilyet még csak feltételezni sem, kapitány. -hajoltam meg. Mire ő átugrott a saját hajójára.

-Ben, megsérült valaki? -kérdeztem, mikor a másik hajót már biztos távolságban láttam.

-Néhányan.

-A sebesülteket küld le a konyhára. Nézz utána a hajó, milyen állapotban van, tudni akarom kell-e javíttatni a kikötőben. Florine lent van?

-Igen, Tye segít neki.

-Rendben. Menj.

-Te jól vagy? - hangja aggódó volt.

-Soha jobban. -feleltem, majd elindultam a hajó középső szintjére, a konyhába. Három sebesült jött csak le, akiknek valóban súlyos sérülésük volt. Miután elláttuk őket, felmentem a fedélzetre, mert biztos voltam benne, hogy a többiek közül néhányaknak le kellett volna jönnie, még ha nem is voltak annyira rosszul. Ben volt az első, akit leküldtem. A lábán volt egy nem túl mély vágás, amit ki kellett fertőtleníteni. Majd Roscot csíptem nyakon, aki jó pár karcolást összeszedett. Szokás szerint vitatkozni kezdett velem, amit most nagyon megelégeltem.

-Na, de kapitány!

-Ha még egyszer egy szavadat meghallom, lehajítalak a hajómról! -fenyegettem és célt is értem vele.

-Igenis. -morogta és elindult a konyha felé.

Ezután Haydent vettem észre, aki nekem háttal állva a tengert nézte. Mintha azt figyelte volna, hogy a hajó, mely az imént megtámadott, valóban elment. Feltűnt, hogy az egyik fehér ingujja sötétebb és szinte cafatokban lóg.

-Neked senki nem mondta, hogy a sérülteket odalent kezeljük? -kérdeztem, mire meglepetten felém fordult.

-De igen, de úgy gondoltam vannak sérültebbek nálam.

-Férfiak... -morogtam, mire elmosolyodott. -Na gyerünk! -intettem, fejemmel a lépcső felé.

Arra számítottam ellenkezni fog, ehelyett engedelmesen elindult lefelé.

Utána indultam. Még jó, ugyanis Florine,ó Bennel, Tye pedig Roscoval volt elfoglalva.

Leült velem szembe, majd letépte a válláról az inget. Még, hogy nem súlyos. A seb mély volt, nagyon is. De egy szót sem szóltam. Elővettem az alkoholt.

-Ez fájni fog. -mondtam és tétovázás nélkül a sebre öntöttem a folyadékot, de ő alig, hogy megrezdült rá.

-Össze kell varjam. -mondtam nyugodtam, bár meglepett, hogy szinte semmi reakciót nem váltott ki a fertőtlenítő belőle. De nem kérdeztem.

-Kiskoromban sokszor sérültem meg. Már alig érzem, ha fertőtlenítik a sebeim. Bár varrva még nem voltam, de biztosan kibírom.

Ki is bírta, viszont ezt már nem egy szó nélkül. Most jó néhány káromkodás is kiszaladt a száján.

-Sajnálom. És köszönöm. -mondtam, miközben nem mertem ránézni.

-Ezek után, nincs mit.

-De van. Jobban oda kellett volna figyelnem.

-Mindenkinek kell néha egy kis pihenő.

Akkor felnéztem. Arca erőteljes vonásai helyessé tették, aranyszőke tincsei a szemébe hulltak.

-Mennem kell! -álltam fel hirtelen. -Ügyelj rá, hogy a seb ne szakadjon fel! Nem akarlak még egyszer összevarrni. -szóltam vissza a vállam felett.

-Értettem, kapitány.

Jókedvű hangja még egy darabig ott csengett a fülemben. A fedélzeten, a hajóorr felé vettem az irányt.

-Mi a fene ütött belém? -suttogtam a szélbe.

Egyetlen este alatt, a kapitány több arcát is láttam. Valakit, aki fél, de szembe mer szállni egy vérszomjas kalózzal. Aki kemény. De törődő. Láttam, hogy mindenkit, aki megsérült leküldött. Nekem nem szólt az elsőtiszt, és volt egy sejtésem miért. Azóta kellemetlenül méregetett, amióta kijelentettem, hogy kiállok a kapitány ellen. Majd még inkább gyűlöletes pillantásokat küldött felém, amikor odalent összevarrta a sebem. Ami nem mellesleg mocskosul fájt. Szóval hazudtam a kapitánynak, de ezért már szinte megérte. Úgy érintett meg, mintha félne, hogy összetör. Nem nézett a szemembe, amit nem tudtam hova tenni. Így utólag, gondolom azért, mert bűntudata volt a történtek miatt. De akárhogy is, egyre inkább meg akartam tudni, ki is ő. A kíváncsiságom győzött. És tudtam, hogy ez nagyon, de nagyon nem jó így.

De már késő. Mikor megérintett, valami történt velem. Nem akartam elengedni. De ellökött magától, én pedig lassan kénytelen voltam ezt mégis megtenni. Akkor olyan volt a tekintete, mint aki csapdába esett. A kíváncsiságom ekkor lobbant fel igazán. Érdekelt, mi járhat a fejében.

Négy személyes kabinokat kaptunk, melyekbe Tye vezetett körbe. Teljesen kidőltünk a többiekkel együtt. A fedélzeten csak az elsőtiszt , annak apja és Rosco maradtak fent őrködni.

Eddig nem is gondoltam, hogy ennyire fáradt vagyok.

Másnap napfelkeltekor ébredtem, vagyis nem aludhattam túl sokat. De mikor felértem a fedélzetre, olyan látvány fogadott, mely egyszerre volt meglepő és lélegzetelállító.

A kapitány a főárbócnak dőlve állt. Néhány tincsét felkapta a szél és óvatosan játszadozott vele. A nap megvilágította karcsú vonásait. Szeme ragyogott, mint a smaragd és a borostyán ötvözete. Majd rám nézett.

-Milyen koránkelő itt valaki. -mosolyodott el és tekintetét újból a távoli horizontra emelte.

-Akárcsak ön. -sétáltam mellé.

Élveztem, hogy nem érezte magét feszélyezve, ahogy más nők általában a társaságomban. Tartása nyugodt volt. Engem sem feszélyeztek, az ostoba szabályok most. Nem kellett illendően viselkednem, megjátszanom magam.

Lassan rajzolódott előttünk a sziget körvonala, mely felé tartottunk. 

- Jártál már Afathban?

Megráztam a fejem.

-Csak hallottam róla. Azt mondják piactere, megannyi csodát rejt.

Ő erre gúnyosan felnevetett.

-Ugyan. Csodák nem léteznek. -valami rejtett szomorúság bujkált, hangjában.

Meg akart indulni, de elé álltam. Egy fél fejjel voltam magasabb nála, ezért, ha a szemembe akart nézni kissé fel kellett néznie. Amit meg is tett.

-Pedig én az egyszerű dolgokban is meg tudom látni a csodát.

A vizsgám, a héten sikeres volt még kettő van hátra, ennek örömére ma itt az új rész. Remélem, ez is elnyerte a tetszésetek! ;)