Egy darabig még a tengert bámultam. Hayden nem tért vissza a fejemben pedig újra meg újra lejádszódtak az este történtek. Jack hajója a Feketeszív mellett siklott. Egyre jobban sötétedett körölöttünk minden a lámpások ellenére. Borzasztóan későre járt az idő és már alig álltam a fáradságtól. Így hát elindultam a kabinomba. A bagoly azonnal támadó állásba ugrott, ahogy beértem.

-Nyugalom.. -mormoltam és újra eléejtettem néhány magot. -Lassan valami nevet is kellene neked találnunk.

Végigdőltem az ágyon, de egyszerűen ahogy letettem a fejem az álom, mintha messzire röppent volna. Csak Haydent láttam magam előtt és azokat az átkozott égköveket.

Anyám meséi egy matrózról és egy nemes lányáról szóltak, akik szerelmesek lettek, de soha nem lehettek egymáséi. Egy nap a lány úgy döntött belefojtja magát a tengerbe, ám a szél felerősödött a tenger felől és kérte, hogy ne tegye meg. Azt mondta, a tenger azt üzeni, hogy keressen égköveket a vizen, majd azok elvezetik őt a szerelméhez. Így a lány keresett egy csónakot és követte a nap fényét, mely égköveket rajzolt a hullámokra. Éppen, amikor újra fel akarta adni, megpillantott egy hajót a távolban. Ahogy a hajó közeledett felé, a szíve hevesebben kezdett verni. A fiú is észrevette a lányt, szeme úgy ragyogott, mint maga a tenger égkövei. Így megszöktek a világ elől és a tenger lett az otthonuk.

Rengetegszer hallottam a mesét. És mindenki úgy hivatkozott rá mintha igaz lenne. És most, hogy én is láttam Hayden szemében azt a pimasz ragyogást, minden olyan zavaros lett. Kételyek ébredtek bennem. Talán mégis szerelmes tudnék lenni? Hiszen alig ismerem. Valóban olyannyira rossz dolog lenne, ha elfelejteném az aggályaimat?

Egyszerűen nem tudtam, mit kezdeni az érzéseimmel, melyek mint a felkorbácsolódó hullámok gyötörtek. Kezdtem belefáradni, hogy mindennel egyedül nézzek szembe. Haydenből viszont olyan nyugalom áradt. A hajón otthonosan mozgott. Nekem pedig kezdett kicsúszni a kezemből az irányítás. És ő mit akarhat tőlem? Vajon valóban látja, hogy ki vagyok, vagy ő is csak játszadozik velem?

Nagyot sóhajtottam. Bárcsak kapnék valami jelet, amire hagyatkozhatnék.

Abban a pillanatban megszólalt a hajó csengő. Rosco valamit jelzett. Felugrottam, de éreztem, hogy valami nincs rendben velem, mert megszédültem és visszaestem az ágyra. Mégis kénytelen voltam erőt venni magamon. A hajó elkezdett a hullámok hatására inbolyogni, emiatt végig kapaszkodtam a fal mentén. Amikor felértem láttam, hogy már Ben küzd a hullámokkal, Jack pedig valószínűleg visszasietett a saját hajójára.

-Ben segits a többieknek rögzíteni a tárgyakat! -ő bólintott majd el is tűnt a szemem elől. Gyorsan én is kitámasztottam a kormányt és elindultam ellenőrizni mindent. Ám a vihar már felettünk tombolt az eső eleredt és mindenki bőrig ázott. A sötétben alig lehetett látni bármit. Én is rögzítettem magam, pont időben mert egy hullám nagyot lökött a hajón.

-Faye! -Tye kiáltása megrémített. Egy villám hasított át az égen én pedig egy pillanatig láttam a fiút, aki a korlát felé sodródott és ott megkapaszkodott. A kötél elszakadt.

Hirtelen minden erő visszatért belém és nem éreztem a fáradságot. Eloldoztam magam és a fiú felé vetődtem.

-Semmi baj! Foglak! -próbáltam túlkiabálni a vihart. Tye erősen kapaszkodott belém, de nagyon jól tudtam, hogy még kettőnk ereje sem lesz elég, hogy a hajón tartson. Megpróbáltam visszajutni a kötelekhez, de egy újabb hullám újra a korláthoz taszított. Tye miatt muszáj volt odajutnom ahhoz, aki a legközelebb van, így megint nekiindultam, magammal vonszolva a fiút. A legnagyobb szerencsémre a villámlás nem maradt abba, így megpillantottam a hozzám legközelebb álló Roscot. Ő is látott engem, így őrült ötletem támadt. Erőmet megfeszítve nagyot löktem a kölykön, akit Rosco el is kapott.

A lelkem egy része megnyugodott. Tye biztonságban volt. Engem viszont továbbra se tartott semmi, így harmadszor is a túlsó korlát felé csúsztam. Kezdtem gyengülni. Kapkodtam a levegőt, de az eső és a felcsapódó víz miatt ez is nehezemre esett. Ám ekkor éreztem egy kötél csapódik a karomhoz. Az utolsó erőmmel megragadtam, vakon remélve, hogy valaki van a másik végén. Az ujjaim viszont felmondták a szolgálatot nem tudtam csomót kötni, így csak kapaszkodtam. Ám hirtelen a túloldalon levő egy nagyot rántott a kötélen, így visszalendültem. 

Egy erős kar fonódott a derekam köré, érintéséből azonnal megismertem. Majd még egy villám és megpillantottam ragyogó kék szemeit. Gyorsabban mozgott mint én, a kötelet a derekam köré csavarta és szorosan rögzítette. Tudtam, ha még egy pillanattal tovább vár, elejtem a kötelet és valahol a tengerben végzem. Ahogy elengedte a derekam a lábaim felmondták a szolgálatot és a földre zuhantam volna, ha nem fog meg megint. Velem együtt ereszkedett le a hajópadlóra és folyamatosan szorított. Mellkasára csúsztattam a kezem, ezzel teljesen hozzásimulva. Elengedtem a félelmeim és minden mást, ami eddig felülkerekedett rajtam. Helyette most végre nyugalmat éreztem. Olyat amihez hasonlót már régen nem. És ehhez Haydenre volt szüksegem. Csak rá.

Hagytam az érzéseim felülkerekedni. Könnyek folytak le az arcomon, összekeveredve az esővel. Régóta elfolytottam magamban az érzelmeket és az emlékeket, és nem tudtam kiadni a bánatomat. De most, most minden könnyebbé vált. Ebben az egyetlen pillanatban, melynek sose akartam, hogy vége szakadjon. A múlt mögöttem lassan szertefoszlott. A szívfájdalommal és a megfelelni vágyással együtt.  Már nem akartam erősnek látszani, csak azt akartam, hogy valakivel megoszthassam mindenem. Hogy szeressenek magamért. És, hogy szerethessek.

Tessék örvendeni, mert picurka rész, de több a semminél. Amugy vettétek észreha valamit ígérek, mindig az ellenkezője történik? El se hiszem magam néha xd