Ben végighúzott a folyosón. Majd egy szobába vitt. Ott az ágyra ültetett.

-Ne aggódj visszajövök érted.

Ezzel felállt.

-Ben! -kiáltottam utána. Ő megállt. Teste feszült volt. Félig hátrapillantott.

-Nem teheted ezt velem. Ha igazán szeretsz nem veszed el tőlem. És a gyermekemtől sem.

Ben ekkor megfordult. Teljesen elsápadt.

-Mit mondtál? -arcán láttam a fájdalmat.

-Tudom, hogy mit ézel. És hidd el borzasztóan sajnálom, hogy nem tudtam viszonozni. -könnyek homályosították el Ben alakját. A kezembe temettem arcomat. -Nem tudom, hogy teszem majd jóvá. De segitened kell neki. Ő nem halhat meg. És már nem csak miattam.

-Te.. terhes vagy? -kérdezte döbbenten, mintha fel sem fogta volna, amit mondtam.

Ezek szerint ő nem tudta. Howland nem mondta el. Viszont láttam jól, mi játszódik le benne. Hisz azt nagyon jól tudta, milyen nevelőapával felnőni távolt onnan, ahová valóban tartoznia kellett volna. Azt hitte én is megvetem. Erre már a hajón rájöttem, mikor levelet hagyott nekem.

Felálltam és közelebb léptem hozzá. Ő dermedten nézett engem.

-Ben.. mindig a testvérem leszel. Nem szeretlek kevésbé, mint előtte. De ha ő meghal..

-Megértettem. -mondta, nem hagyva nekem befejezni a mondatot. Majd az ajtóhoz lépett.

Utána indultam.

-Maradj itt.

-Ben kérlek! -kaptam a karja után, ám ő visszataszított.

Az ajtó bezárult mögötte és hallottam a kulcs fordulását a zárban.

-Ben! Kérlek! Nyisd ki!

Ütöttem az ajtót teljes erőmmel, ám az most elhagyni látszott. Lassan, zokogva csúsztam a földre. Hogy hassak Benre ez volt az utolsó esély, hogy megmentsem Xaviert. Minden erő, mely eddig bennem volt elfogyott. Howland végül mégis legyőzött.

Howland kiismerte a taktikámat és tartalékolt. Nem hagyta, hogy sebet ejtsek rajta. Meglepett azzal, hogy Bennel helyet cseréltek és hirtelen esett nekem. Fayet pedig szem elől vesztettem. De koncentrálnom kellett, ami jelen helyzetben nehezen ment. Gyorsan fáradtam a lábam pedig kegyetlenül sajgott. Howland észrevette a gyenge pontomat és többször a lábamra célzott rúgással vagy magával a karddal is. Izzadság folyt végig a homlokomon. Egyre több katonát láttam magam körül. Ekkor Howland végül célba ért egy rugással és karjával hátrataszított. A kardom messze esett le tőlem a fájdalomtól pedig egy pillanatig nem láttam.

-Megmomdtam, hogy ne kezdj ki velem kölyök. Milyen kár érted. -ragadta meg a nyakam.

-Engedd el! -Ben hangjára ezt is tette és meglepetten nézett a férfira. Nem különben én.

-Beléd mi ütött? -kérdezte dühösen, miközben újabb kard szegeződött rá.

-Csak felnyitották a szemem. -mondta és támadt is.

Fogalmam sem volt mi történhetett, de azt tudtam, hogy Ben sem fog tudni sokáig kitartani. Egyszer én is legyőztem. Habár a kalóz is fáradt. Arrébb kúsztam és megkapaszkodtam egy asztalban. Majd felhúztam magam. Nem messze magamtól egy kést pillantottam meg. Jól kellett céloznom.

-Ben! -kiáltottam és mikor meglátott megragadta Howlendet. Fordultak egyet, így az utóbbi szabad préda volt. A kés egyenesen a szívébe fúródott.

Ben akkor sarkon fordult és futásnak eredt. Én nagy fájdalmak árán utána siettem. Tudtam esélyem sincs utolérni bárhova is megy. Ám ő megállt egy szoba előtt és rám nézett.

-Vigyázz rájuk. -ezzel felém dobott egy kulcsot, majd eltűnt a folyosón.

Benyitottam a szobába. Faye szeme felragyogott, ahogy az ágyon ülve meglátott.

-Xavier! -felém ugrott, és én elkaptam.

-Azt hittem mindennek vége. -sírt.

-Shhh. Howland meghalt. Én pedig soha, de soha többé nem hagylak magadra.

Az idő csak úgy repült attól a pillanattól fogva. A tengerparton álltam, hajamat ugyanúgy fújta a szél mint azon a szeles napon, mikor az árbócnak dőlve figyeltem a rakodókat.

Körülöttem a fákon madarak csicseregtek. Én pedig elmeséltem mindent ott a tengernek. Majd Xavier mellém lépett. Átkarolta a derekamat és megcsókolt.

A legénységem Xavieré lett és minden kényszer nélkül a király szolgálatába álltak. Daniel jó uralkodóvá vált.

Hogy Bennel mi történt örök rejtély lett. Soha senki többé nem látta azután a nap után.

-Mennünk kellene. -suttogta lágyan a fülembe. -A fiúk már várnak.

Dehogy vártak. A hajó kész játszótér volt az ikrek számára, akik Tyeal nagyon is jól szórakoztak a fedélzeten.

Én még egy utolsó pillantást vetettem a város felé. A lemenő nap fényében égkövek táncoltak körülötte. Ám mostmár a világ összes kincse az enyém volt.

Kedves olvasóim!

A fejezet a mindennek vége címet azért kapta, mert eljött az ideje, hogy egy kis időszakot lezárjak az életemben. Már a szívtolvaj után ezt meg akartam tenni, de utána még voltak ötleteim és lelkesedésem (na meg kérlelők) így folytattam. Ám az élet úgy hozta, hogy már tényleg nincs időm írni. Bár nagyon szeretem és szerettem minden olvasómat, de a történeteim már nincsenek tele annyi lendülettel, mint régen. Nem tudom ez olvasói szemszögből meglátszik-e, de az utolsó fejezetek kinkeserves szenvedés árán íródtak. Szóval úgy hiszem itt a vége. Már nem vonz az írás és csak teher. Így a történeteim nem folytathatom

Emiatt eljött az ideje, hogy búcsút vegyek. Eddig sem és továbbra sem árulom el ki vagyok. Akik itt a barátaim lettek azoknak tudniuk kell, hogy mindenért nagyon hálás vagyok és szeretlek titeket. Jó volt veletek lenni. Emlékezzetek rám úgy mint egy írócskára, aki mostmár az életben írja tovább a történetét, ahol talán sosem találkozunk. Bár ki tudja. Sosem tudhatod. A sors néha kiszámíthatatlan.

Köszönöm, hogy megoszthattam veletek fantáziavilágom egy részét. Többé nem ígérek, csak távozom, mert eddig féltem a saját világomban élni. A valódi életben. De már nem félek.

Ég veletek, barátaim.

Ashley Shadow, 

a lány aki kilépett végre saját árnyékából.