A zárkában hideg volt, a kötél pedig már szinte kidörzsölte a csuklóm. Tye tüsszentett egyet ezért Florinenal közeleg húzódtunk hozzá. Sokan halkan találgatni kezdték, hogy ezek után mi lesz. Hallottuk az őrök miket pletykálnak. Hogy a tábornok fia, a nagyapja névét vette fel. Hayden Ramsey igazából Xavier Caspien Darcey. Hallottam én is sok dolgot a családjáról. Az apja, Elias Caspien Darcey a király jobb keze volt. Sokszor küldték küldetésre a tengerre és a szárazföldön egyaránt. Legtöbbször kalózokra vadászott, mivel a királyságnak sok kárt okoztunk a hajók megtámadásával. Viszont botrányt okozott, amikor a nemesek legkisebbjei közül választott feleséget. Sokan felháborodtak, mert úgy gondolták nem illendő, egy ilyen magas rangú férfinek, ilyen alacsonyrangú nőt elvenni.

Nem éreztem haragot Hayden iránt. Képtelen voltam dühös lenni rá, annyira szerettem. De most minden darabokra hullott. Már értettem, az elején miért bizonytalanodott el. De végülis én mondtam, hogy nem muszáj a titkairól beszélnie. Egyedül magamat okolhattam ezért. És be kellett látnom, hogy mi többé soha nem lehetünk együtt. Valószinűleg, ha partot érünk néhány napon belül kivégéznek. Mindent meg kellett tennem azért, hogy a többieket megmentsem.

Rosco közelebb kúszott hozzám.

-Sajnálom Faye. Az egész az én hibám volt. A helyemen kellett volna maradnom.

Könnyek gyültek a szemembe, a hangon erőtlen volt.

-Én hoztam a döntést. Szóval ti bocsássatok meg nekem. Ostoba voltam.

-Mindannyian figyelmetlenné váltunk. -jelentette ki határozottan Edmund.

-De én vagyok a kapitány.

Erre mindenki elhallgatott. Igazam volt. A szerelem óvatlanná tett.

-Van valami terved? -kérdezte Tye.

Ha a kikötőben próbálunk megszökni úgy is elkapnak. Nem véletlenül kerültem el azt a szigetet. Rengeteg katona nyüzsgött mindenfelé. Reméltem, hogy Hayden meg tudja menteni Tyet. Talán, ha kegyelemért könyörgök elengedik őket. Halván esély volt. De meg kellett próbálnom.

-Nem lesz semmi baj. -mondtam a fiúnak, aki még közelebb húzódott.

Lassan leszállt az éj. Amíg a nap fent volt erősnek kellett látszanom. De most hagytam, hogy a könnyek lefollyanak az arcomon. Borzasztóan fájt, hogy többé nem ölelhettem meg Haydent. Minden egyes pillanatra visszagondoltam. Az érintések, a csókok. Megannyi szívdobbanás könnyé változott a lelkemben. És éreztem, ahogy lassan beléjük fulladok.

Reggelre a szívem apró darabokban hevert. Napok teltek el így, amíg megérkeztünk a kikötőbe. Rengeteg katona várt minket. A szökés lehetőségét végképp elvetettem. Beletörődtem a sorsomba. Megtörtem sétáltam le a hajóról. Csak egy pillanatra néztem fel, ami elég volt arra, hogy elkapjam a tengerkék szempárt. Ez elég volt, hogy újra könnyek szökjenek a szemembe. Gyűlöltem, hogy így kellett látnia.

A mögöttem álló katona rámmordult én pedig elszakítottam a tekintetem a férfiról. Ég veled. -gondoltam keserűen. Hagytam, hogy az őrök tovább taszigáljanak. Figyeltem az utat, hátha valahogy mégis még tudunk szökni. Ám amikor a zárják felé tartottunk megint elvetettem a lehetőségét. Nem csodáltam, hogy apám se tudott megszökni. Elias tábornok gondoskodott róla, hogy ez lehetetlen legyen. A kastély pincéjébe vezettek le jó mélyen. Minden második méter után egy katona állt. Rengetegen voltak. A többieket külön zárták be. Engem hagyták utoljára, hogy azt higgyük engem is odazárnak. Ám Edmund után bezártak az ajtót, aki neki is ugrott a rácsnak.

-Hé ezt nem tehetik! Legalább hagyják, hogy velünk legyen!

De az őrök meg sem hallották. Nekem viszont földbe gyökerezett a lábam.

-Kérem, nem lehetne, hogy mégis.. -ám a katona közbevágott.

-A király parancsa.

-Faye! -kiáltotta Tye is.

-Maradjatok erősek! Minden rendben lesz! -hangom kétségbeesett volt. Hisz tudták. Mind tudták. Csak Tye reménykedett még.

-Ígered? -kérdezte és könnyek folytak le az arcán. -Faye, ígérd meg!

De nem tehettem. Az hazugság lett volna. Erővel vonszoltak tovább. Ahogy bezárult mögöttem az ajtó, a kőre zuhantam. Kitört belőlem a zokogás és képtelen voltam abbahagyni.

Apámhoz egy szót sem szóltam a hazaúton. Csak komoran néztem a mellettem elsuhanó tájat. Apám kocsit hivatott majd beült mellém. Tudtam, hogy hazafelé tartok. Ám minden egyes méter, amellyel távolabb kerültem Fayetől, növelte a félelmeim. Sose láttam ezelőtt ilyennek. Ahogy rám nézett a szemei tengernyi fájdalmat tükröztek és kezdett megtörni. Már nem harcolt úgy, mint azelőtt. Ez pedig még inkább megrémített. És csak magamat okolhattam. El kellett volna mondanom. De szerettem őt, jobban mint az életemet.

A ház barátságtalanul magasodott fölém. Ám akik a ház előtt vártak mind mosolyogtak. Anyám kedves vonásai semmit sem változtak pedig hónapon teltek el.

-Xavier!

Alig léptem ki a kocsiból, máris karjaiba vont. Tétován viszonoztam az ölelést. A húgaim is odarohantak. Meglepett az örömük, de azért lehajoltam hozzájuk.

-Milyen nagyot nőttetek!

-Nézd, kaptunk új babákat a papától! -lengetett meg egy szőke babát az orron előtt Lisa.

-Ez magyszerű! -mosolyogtam rájuk.

Amikor beléptem a házba úgy éreztem magam mint a madár, mely megízlelte a szabadságot, mind visszajárták a kalitkájába. Hydra is eltűnt, a támadás után. Helen és Lisa civakodni kezdtek, mint a jótestvérek. Régen mosolyogtam volna rajtuk, de most képtelen voltam. Anyám leült a nappaliban. Én is melléültem. De csak a semmibe meredtem. Lassan körvonalazódott, mit fogok tenni.

-Xavier, mi a baj?

Akkor kibukott belőlem minden. Elmondtam neki mindent elejétől végéig. Apám még odakint volt, így nyugodtan beszélhettem. De elcsípte a történet végét. Nem vettem észre, hogy bejött, így pont meghallotta, amit Fayeről mondtam.

-Nem szerethettél bele.

-Nem maga mondja meg, kibe lehetek szerelmes! -csattantam fel.

-Nem tűröm ezt a hangnemet!

-Már nem vagyok gyerek! -álltam fel. Az ajtó felé indultam, de ő elkapta a karom, amit ki is rántottam a kezéből.

-Én döntöttem. Szeretem őt.

-Xavier! És ha azt mondom, hogy többé nem jöhetsz vissza?

-Nélküle, már nincs otthonom. -vetettem hátra a vállam felett.

Az istállóba mentem és felnyergeltem egy lovat. Majd kivágtattam vele a kapun vissza se néztem. Tudtam, hogy anyám megért. Abban is biztos voltam, hogy próbál majd apámmal beszélni. De féltem, hogy túl késő lesz. Egy valaki volt, aki most segíthetett nekem. II. Daniel Theodore Brewer herceg.

Ezidő alatt a Darcey házban..

-Henriett, ez az egész őrültség! Hogyan történhetett ez meg?

-Azért vagy feldúlt, mert a lány kalóz vagy azért, mert hasonlít ez a mi történetünkhöz? -kérdeztem tőle lágyan mosolyogva.

Elias kezdett megváltozni, miután Xavier eltűnt. Előtte kemény volt vele és a lányokkal is. De látva az aggodalmát semmi kétségen nem maradt a szeretete felől. Rengeteget hajózott, mégse akadt a nyomára. Minden este fáradtan tért haza. És kedvesebbé vált a lányokkal. Onnantól kezdve minden este beszélgettünk.

-Sajnálom őt, de ezzel az egésszel veszélybe sodorhat minket. Ha a királyhoz megyek, még azt hiszi elárultam. És aggódok, túlzottan beleszeretett. Nehogy csalódás legyen a vége.

Felálltam és köré fontam a karjaim.

-Nem tudom a lány hogyan érezhet. Csak azt tudom, inkább belehaltam volna, mintsem elveszítselek téged. Xavier is így érez. És jól tudod, hogy nem ostoba. Segíts neki. Talán a király most is segíteni fog. Hisz annyi éven át hűséges voltál hozzá.

-Nem mondtam el neked valamit, kedvesem. Az a lány nem egyszerű kalóz.

-Mire gondolsz?

-Én kerítettem kézre az apját. És ha a fiamat gyűlölni fogja ezért?

-Ha szereti akkor megbocsát. Ha meg nem, Xavier el fogja engedni. Sosem futott olyan szekér után, amely nem vette fel.

Elias egy hosszú pillanatig gondolkodott, majd elengedett.

-Készítsétek elő a lovamat! -adta ki az utasítást a szolgáknak.

Na kimásztam a sarokból. Még vállon is veregettem magam, mert itt is van a folytatás😁