Lassan épültek újra a falak bennem. Egyedül voltam és sokminden járt a fejemben. Láttam Hayden szemeiben az elszántságot. Tudtam, hogy nem adja fel. De, ha még meg is tudott volna menteni, akkor sem voltam hozzá illő. Tudtam az emberek és a családja is megvetéssel tekint majd rám. Nem maradhattam volna vele. Sosem tudtam volna megfelelni az elvárásoknak. A könnyeim elfogytak. Tudtam, már sohasem leszek olyan mint azelőtt. Annyira ostoba voltam. Soha nem lett volna szabad beleszeretnem.

Lépések zaja ütötte meg a fülem. Majd meghallottam a nevem.

-Faye!

Felugrottam. A szívem hevesebben zakatolt, mint valaha.

-Hayden, nem szabadna itt lenned.

-Ne aggódj miattam. -mosolygott rám, szeme nyugtalanul csillogott. -Kihozlak innen.

-Inkább a többieket mentsd!

-Őket is kihozom, csak ne add fel.

-Hayden..

-Xavier, mennünk kell!

Egy férfi lépett elő a félhomályból. Zöldeskék szeme és rövid barna haja volt.

-Sajnálom, hogy félbe kell szakítanom titeket. De az apád van itt.

-Az apám? -Hayden meglepett volt. -Ne aggódj visszajövök érted. -mondta majd végigsimított az arcomon és elsietett.

Képtelen voltam megszólalni. Pedig el kellett volna mondanom, mit gondolok. Csakhogy a szívem tiltakozott ellene és egy rezdüléssel ledöntötte minden elhatározásom. Nem tudtam nélküle élni. Képtelen voltam eltaszítani magamtól.

A hideg kőhöz vetettem a hátam. Elképzeltem, hogy igazából Hayden van mögöttem, lágyan átkarol, mint azon az éjszakán. Majd megráztam a fejem. Nem szabadna erre gondolnom.

A trónterembe siettünk. Reméltem, hogy semmi fontosról nem késtem le. Apám és a király beszélgettek. Mi is besiettünk éppen az után, hogy bejelentettek minket. Apám felém fordult. Én a király felé meghajoltam, majd apám mellett megálltam. Daniel pedig mellettem állt meg.

-Xavier. -a király hangja szigorú és erőteljes volt.

Nagyot nyeltem. A király nem volt se túl idős, se túl fiatal. Feketés tincsei közé már vegyültek ősz szálak.

-Állok szolgálatára. -mondtam és felkészültem a legrosszabbra.

-Elias azt mondta szereted azt a lányt. Ez valóban így van?

-Igen, felség. Még az életemnél is jobban.

-És azért, hogy ne ítéljem el kész vagy áldozatokat hozni?

-Természetesen. -hangom határozott volt. De nem kérdeztem rá az áldozatra. Bármi is volt az képes lettem volna megtenni.

-Ám legyen. Holnap este mint tudjátok bál lesz. Én nem veszek részt rajta. Daniel és a ti feladatotok lesz közölni a lánnyal a döntést az eseményen. A döntésem az, hogy a lánynak nemesi rangot adok. De ez is feltételekhez kötött. Ha a bál alatt megszökne a társaira halál vár. Ha pedig ő mégsem szeret téged és nem fogadja el az ajánlatomat, ki kell, hogy végeztessem. -rám pillantott, nekem pedig összeszorult a szívem. -A tábornok úgy döntött a tengeri ügyeket rád bízza, Xavier. Ha a lány a feleséged lesz, elengedem a társait, feltéve, ha soha többé nem szállnak tengerre, mint kalózok. De a flottába felveheted őket. Remélem valóban annyira hűségesek, ahogy arról beszélnek.

-Valóban azok. -bólintottam, szinte fel sem fogva az eddig hallottakat. Elias kiállt értem. Faye pedig nem lehet többé kalóz. Bíztam benne, hogy szeret, de most mégis kétely ébredt bennem. Mi lesz, ha ő ezt túl nagy áldozatnak tartja majd? Vajon szeretni fog akkor is, ha feltételhez kötött? -Hálás vagyok felségednek, de a bálig mi lesz vele?

-Kap egy szobát és egyenlőre őrizetben marad. A többieket pedig egyenlőre nem engedhetem szabadon. De gondolom érted miért.

Bólintottam.

-Szóval, ami téged illet kész vagy átvenni apád helyét a tengeri flotta élén?

-Kész vagyok. -jelentettem ki. Így vagy úgy, most Fayenek kellett döntenie a saját és társai életéről. Én mindent megtettem.

-Rendben. Akkor most menjetek haza és készüljetek a holnapi eseményre.

-Igenis felség. -hajolt meg apám majd én is.

A folyosókon néma csend uralkodott. Néhány pillanatig képtelen voltam megszólalni. Nem tudtam apám végülis miért segitett, de hálával tartoztam neki.

-Köszönöm, amit tett.

Ő csak bólintott. Majd megszólalt.

-Remélem, az a lány tényleg okos.

-Még annál is több. -mosolyodtam el.

Ám később, mikor az ágyamban feküdtem a kételyeim még erősebbé váltak. Úgy éreztem valami történni fog. Valami nagyon, nagyon rossz.

Lépteket hallottam. Reménykedtem, hogy Hayden jött vissza. De nem. Az egyik őr kinyitotta az ajtót.

-Faye kisasszony kérem jöjjön velem!

-Hová, és miért? -kérdeztem. A megszólítása szinte sértette a fülem és gyanakvóvá tett.

-Majd meglátja. -volt a tömör, semmit meg nem magyarázó válasz. Úgy hittem csak meg akar kímélni attól, amit már úgyis tudtam. Szótlanul haladtam a folyosókon. Ahogy a többiek zárkájához értem, mind egyszerre ugrottak fel. Sokan kiáltották a nevemet. Majd Tye hangját is meghallottam. Felé fordultam és csak két szót voltam képes mondani.

-Annyira sajnálom. -könnyek folytak le az arcomon. Hát eddig tartott. Reméltem, hogy elfelejtenek majd. Hogy valahogy megmenekülnek. Csakhogy ez közel lehetetlen volt.

Tudom tudom rövid lett, de ez az átka annak ha két sztorit írok egyszerre. A kövi fejezet mindkét sztorinál bálozós fejezet lesz szóval elő a ruhákkal!😉