Apám egy feszítővassal nyitotta ki az ajtót. Fogalamam sem volt honnan szerezte. De per pillanat nem is érdekelt. A zár nagy kattanással engedett el. A füsttől alig láttam valamit. Ám Faye valahol ott volt előttem. Elias is köhögni kezdett, én pedig bevetettem magam a zárkába. Felkaptam Fayet és megpróbáltunk visszaindulni a fedélzetre. Ám a folyosón már magasra csapott a tűz. Mögöttünk a padló pedig beszakadt. A hajó gyorsan sülyedt, ám odafent még a lángok uralták. Csapdába estünk. Mellettem egy ajtó volt. Apám a pillantásomból értette mit akarok. Betörte azt, én pedig utána ugrottam. Mögöttünk is összezuhant a padló. Ahogy alattunk is szörnyen recsegett minden. Minden túl gyorsan történt. Faye szobájában voltunk. A víz hirtelen becsapódott az ajtón, és térdre kényszerített. Felszisszentem, az éles fájdalomtól és a hideg víztől. A szoba oldala készült a legerősebb fából. Ám hirtelen koppanást hallottam. Majd újabbat és újabbat. A fal megadta magát és betört, víz zúdult be és mély levegőt vettem. Roscoval találtam szembe magam ahogy feljutottam a víz tetejére.

-Gyorsan! -csak ennyit volt időm mondani, és a hullámok máris újra összecsaptak a fejem felett. Gyorsan fáradtam és ez nem jött túl jól. Faye kicsúszott a kezem közül, de láttam, hogy apám tartja. Így elengedtem, majd úszni kezdtem én is. Ám a tagjaim kezdtek lemerevedni. Elértem a kijáratot ám a ruhám széle beakadt, két deszka közé. Rángatni kezdtem, de az nem volt olyan egyszerű a víz alatt. Pont akkor engedett el amikor a teljes hajó a víz alá került. Ha egy pillanattal később történik, magával rántott volna. Ám túl messze voltam a felszítől. Láttam, hogy Ed viszafordult értem. Utolsó erőimet megfeszítve úsztam közelebb. Elkaptam a karját, ám nem bírtam tovább levegővel. Minden elhomályosult és mielőtt fel értünk volna teljes sötétségbe borult.

Még a parton magamhoz térített Edmund. Elég sok vizet nyeltem megint abban a néhány másodpercben.

-Xavier! Jól vagy?

-Faye..

-A fenébe is! Ezt kapom egy köszönöm barátom helyett. Ő jól van. Rendben lesz.

Megpróbáltam felkelni de Edmund megakadályozott.

-Hé hé! Várj már!

-Látnom kell! -nyögtem, mikor a térdembe fájdalom nyillalt.

-Az orvos mindjárt itt lesz. Addig jobb lenne, ha megnyugodnál. Mostmár minden rendben van.

-Semmi sincs rendben, amíg nem látom őt! -emelkedtem fel, s mielőtt még visszatolhattak volna, megláttam az orvos hintóját és még néhány lovast és katonákat. Daniel vezette őket. Majd végigtekintettem a parton. Faye a homokban feküdt. Újból megpróbáltam megmozdítani a lábam, ám a fájdalom nem engedett. Egy elég mély vágás volt a térdemen. Az orvos oda ment a lányhoz, emiatt megpróbáltam odavergődni.

-Xavier elég legyen! -kiáltott rám Daniel. -Ez parancs!

-De nem nyugszok, amíg nem látom!

Az orvos elindult felém, mire rémület hasított belém.

-Mi van vele? Rendbe jön?

-Bízom benne és mindent megteszek, de magának is pihennie kell.

Mielőtt válaszolhattam volna, egy kendőt vett elő és az arcomnak szegezte. Megfeszültem. Még egy utolsó próbálkozást tettem arra, hogy felálljak. De lassan megnyugodtam és édes tudatlanságba merültem.

Amikor kinyitottam a szemem otthon voltam. Ám túl gyorsan jutott eszembem, ami történt. Felugrottam, már nem törődve a fájdalommal az ajtóhoz botorkáltam. Ott anyám riadt tekintetével találtam szembe magam.

-Xavier! -a nyakamba borult nekem pedig kissé összeszorult a szívem.

-Kérlek, mond meg hol van? Hol van Faye?

Ő komolyan nézett rám és mosolyogva. Ez pedig halvány reményt öntött belém. Átsegített a vendégszobába. A lány arca békés volt.

-Nem lesz baja. Azt mondta az orvos, hogy minden rendben lesz, ha felébred.

-És ha nem? -magamban könyörögtem, hogy azt mondja, ez nem történhet meg.

-Életben kell tartanod. -anyám szeme könnyes volt. Majd elment. Nyomorultabbul éreztem magam, mint valaha bármikor.

Leültem az ágy szélére és kezembe fogtam a kezeit. Majd beszélni kezdtem. Mindenről beszéltem össze-vissza. Közben fogalmam sem volt mennyinek volt értelme. Csak meséltem magamról, az érzéseimről, hogy mennyire szeretnék vele közös jövőt. Gyűlöltem magam azért, ami történt. És féltem, ha talán felébred, rádöbben, hogy nem tudom megvédeni és esetleg elhagy. De már azt sem bántam volna. Csak ébredjen fel.

-Faye, szeretlek. Szükségünk van rád. Nekem is és a kicsinek is. Ne add fel! Ezért mostmár nem adhatod fel. Innentől fogva minden megváltozik. Nevetve fogunk odakint üldögélni. Megtanítom majd lovagolni. Te pedig minden este altatót énekelsz. Tye jó bátyja lesz. Mesélünk neki az életről, boldogságról és néha az árnyékosabb oldalakról is. És mindig együtt leszünk. -a hangom elakadt és nem tudtam egy szót sem szólni többet.

Majd enyhe szorítást éreztem. Felkaptam a fejem. Faye kinyitotta a szemeit és halványan mosolygott.

-Ígéred? -kérdezte suttogva.

-Faye! Ígérem.

Homlokához döntöttem arcomat, majd csókot leheltem rá. Faye újra álomba merült. De az arca kevésbé volt sápadt.

-Úgy hiszem túl van a nehezén. -apám az ajtóban állt, fogalmam sincs mióta.

Bólintottam.

-Köszönöm, amit értem tett.

-Természetes. Hisz a fiam vagy. Tudom sok évig nem igazán úgy viselkedtem, mint egy apa. És úgy hiszem itt az ideje változtatni.

-Bocsássa meg, hogy elszöktem.

-Te pedig, hogy nem törődtem veletek eléggé.

-Már megbocsátottam.

-Akkor jó. -ült le mellém. -Mert minden bizonnyal én kísérem majd őt eléd az oltárnál. Feltéve, ha ő is megbocsát.

-Howland tette, nem pedig te. Ezzel ő is tisztában van.

-Remélem. -sóhajtotta.

Odakint egy futár érkezett lóhalálábán. Apám kinézett az ablakon, mire én is felálltam. Majd kisietett a szobából. Valami baj történt.

Nem akartam magára hagyni Fayet, de a futár a királytól jött. Kimentem, Elias már az előszobában egy levelet olvasott, majd teljesen elsápadt.

-Mi történt? -kérdeztem aggódva.

-Meghalt a király.

Fhu mindenki bocsi a késésért de a fejezet kissé kikészített. Megint többször átírtam és így sem érzem elég jónak, de már nem akarom rágbi a dolgokat. Meg volt egy pici ihlethiány is mert megint csak körvonalakban vannak meg a dolgok, de amit tudok megteszek😘