-Számítottam rá, hogy óvatlanná tesz a szerelem. Erre te magad is tökéletes példává váltál. Bele sem gondoltál, hogy az a H. betű nem is az imádott szerelmedet rejti.

Igaza volt. Annyira boldog voltam, hogy gyanú sem támadt bennem.

-Milyen kár, régen kihívást jelentett volna, hogy elkapjalak. Sokszor vesztettem nyomodat. És most mégis itt állunk szemtől szemben. -hangjából más se sütött csak a gúny.

Gondolkodtam. Talán ha az egyik kalóz fegyverét megszerezném...

-Nem fogsz győzni. Hayden megtalál.

-Ugyan. Sosem találna meg. Ezt te is nagyon jól tudod. -indult meg felém, én pedig lassan hátráltam. Az egyik kalóznál pisztoly volt. Gyorsnak kellett lennem. Elkaptam tőle és oldalra ugrottam.

-Kapitány! A parton mozgolódás van! -érkezett meg egy kalóz, elterelve a figyelmem egy pillanatra, ami elég volt Howlandnek, hogy kicsavarja a fegyvert a kezemből. Majd rám szegezte. A falhoz lapultam teljesen. Majd lehunytam a szemem ő pedig meghúzta a ravaszt. Vártam a zajt, vártam a fájdalmat, a sötétséget, de semmi sem történt. Remegve nyitottam ki a szemem, mire Howland felnevetett.

-Ne aggódj, nagyobb terveim vannak veled, minthogy megöljelek. És annyira ostobák sem vagyunk, hogy töltött fegyverhez juss ilyen könnyen. A másik két kalóz is nevetett.

Howland megragadta kezem és maga felé rántott. A kés hideg éle megint a nyakamhoz ért.

-A kés viszont igazi és elég éles is. Ha egy hangot hallok, elvágom a torkod.

-Kérlek ne tedd ezt...

-Hallgass!

Figyeltem a partot, ahogy átvitt a másik hajóra. Ha valaki járna erre, nem érdekelne az életem. De egy árva lelket se láttam. A tenger is csendes volt. A gyomrom is felkavarodott és émelyegtem. Meg kellett szöknöm. Belémhasított a tudat, hogy a többiek meghalnak, ha nem megyek vissza. Azt fogják gondolni megszöktem és kivégzik őket. A szabad kezemmel oldalba könyököltem Howlandet. Felnyögött, én meg egy gyors mozdulattal kiütöttem a kést a kezéből. De nem volt időm kiáltani, mert valaki egy ütést mért rám hátulról és minden elsötétült.

Nem sok időre hagytam magára Fayet. De mire visszatértem eltűnt.

-Xavier! -egy szőke nő indult meg felém. Egy pillanatra meg sem ismertem.

-Izabell?

-Én vagyok. Nagyon régen találkoztunk. -mosolygott rám.

-Örvendek, és bocsáss meg, de keresek valakit.

-Csak nem azt az egyszerű ruhába öltözött lányt? Igazán kíváncsi lennék, vajon miért érdekli a herceget az a lány. Láttam, hogy beszélgettetek.

-Az a lány a menyasszonyom. -közöltem hidegen.

-Ó bocsáss meg, nem akartalak megbántani. Viszont nem hinném, hogy egy ilyen nő hozzád való lenne. Rangosabbat kellene találnod.

Nagyon nehezen fogtam vissza magam, hogy ne vágjak hozzá valami igazán sértőt. Gyerekként sokat játszottunk Izabellel együtt. Már akkor is elkényeztetett fruska volt.

-Lehet, hogy nincs rangja. De többet ér nekem, mint bármelyik nő ebben a teremben. Vagy akár a világon. -feleltem és ott hagytam.

Bármerre kerestem Fayet sehol sem találtam. Kezdtem aggódni, majd egyre jobban kétségbe estem, amikor megláttam Danielt.

-Te sem láttad Fayet?

-Amióta veled volt nem. Xavier, ugye nem..?

-Nem! Az kizárt! Nem tett volna ilyet.

Daniel elküldött egy őrt, hogy nézze meg a foglyokat. Mindenki a helyén volt. A bálterem kiürült és már az őrök is keresték. Úrrá lett rajtam a rémület.

-Valami biztost történt. -jelentettem ki.

-És ha nem?

-Ha megszökött volna nem hagyta volna itt a többieket tudva, hogy kivégzik őket!

-De mi van ha nem ismerted őt eléggé? Ha tévedtél vele kapcsolatban?

-Lehetetlen.

-És ha mégsem? -barátom hangja is aggódó volt. Csakhogy ő miattam aggódott.

Hallgattam. Lehetséges? Valóban tévedtem volna? Kételyek fogták el.

Odakint dulakodás hallattszott, így előhúztuk a kardjainkat. Majd az ajtó betört és egy csuklyás alak ugrott át rajta és az egyik őrön is.

-Daniel, régen egyszerűbb volt észrevétlen bejutni a kastélyodba.

A hangja nagyon ismerős volt. Majd amikor levette a csuklyát megdöbbentem. Harag öntött el és nekiugrottam a falhoz vágva őt.

-Mielőtt megölnél ez érdekelni fog. -mutatott fel egy papírdarabot.

Lassan tértem magamhoz. Egy hajón voltam. Gondolom a Halálsikolyon. Továbbra is szédültem és émelyegtem. Megpróbáltam felállni, de meg kellett kapaszkodnom a falba.

-Már ideje volt felébredned. -Howland hangja morcos volt. Majd elmosolyodott, de abban semmi kedvesség nem volt. -Reméltem, hogy megnehezíted a dolgom. De mostmár semmit sem tehetsz.

-Hogy jutottál be a kikötőbe? -kérdeztem nyíltan, tudva, hogy már ugysincs veszteni valóm.

-Gyűlölöm, ha egy nő túl sokat kérdez.

-Én pedig, ha egy szemét alak nem válaszol a kérdésemre.

-Azt hiszem a te helyedben én jobban vigyáznék a számra. -indult meg felém.

-Ha ennyire gyűlölsz, miért nem ölsz meg?

-Ugyan Faye. Inkább hasznossá teszlek. Az őrök túl könnyen lefizethetőek voltak. Te pedig nagyon naiv. -fogta arcom a kezébe, mire én ellöktem a kezét. -Csakhogy a szerelem nem csak téged tesz óvatlanná. A barátodat ugyanúgy.

-Rá fog jönni, hogy te tetted.

-Ez lenne a cél. -jegyezte meg álnokul. -És mivel te a kezemben vagy bármit meg fog tenni.

-És ha mégsem? -tettem fel a kérdést.

-Akkor keserves kínok között leled a halálod, akár a többiek, akik nem voltak túl hasznosak számomra.

Ezzel magamra hagyott. Eleinte csak órák teltek el. Majd néhány nap. Minden reggel szörnyű émelygéssel ébredtem, melyet jelentettek Howlandnek. Egyik nap egy orvost hozott le hozzám, aki megvizsgálta a pulzusom és még néhány dolgot. Az orvos néhány kérdést tett fel a rosszullétekkel kapcsolatban. Majd elment. Howland megfenyegette, hogy kivágja a nyelvét, ha akár egy szót is szól hozzám kérdésein kívül.

Majd másnap kárörvendő gúnyos mosollyal jött le hozzám.

-Csak gratulálni jöttem. Az orvos megerősítette a gyanúmat.

-Miről beszélsz? -kérdeztem.

-Állapotos vagy.

-Hogy mi? -a szívem összeszorult. -Nem az lehetetlen.

Pedig tudtam jól, hogy nem az. Valójában én is gyanakodtam. De amíg nem nyert megerősítést reménykedtem, hogy tévedek.

-Pedig igazán örülhetnél neki. -egészen közel állt hozzám, én pedig próbáltam minnél távolabb húzódni tőle. -És gondolj bele, milyen boldog lesz az apa, ha megtudja. Vagy talán inkább magad vetsz véget mindkettőtök életének?

Az elmúlt napokban egyszer sem sírtam, de most könnyek gyűltek a szemembe. Nem akartam elégtételt adni neki. De ahogy telt az idő a szívem egyre inkább töredezett. Féltem, hogy Hayden már feladta és nem keres. Hogy a barátaim meghaltak. Igyekeztem egyre több galibát okozni, hátha Howland véget vet az életemnek. De ennek tudatában...

Hayden, merre vagy? -gondoltam elkeseredetten.