Az erdő csendjét egy lövés és fájdalmas vijjogás törte meg. Összenéztünk és a hang iránya felé indultunk. Ám ahogy megláttam az alakokat már tudtam, hogy ezek orvvadászok. Apámmal, régen, nem egy csapdából szedtünk ki állatokat, gyógyítottunk is néhányat, vagy szabadjára engedtük őket. Az is előfordult, hogy elvittük őket.

-Orvvadászok. -tátogtam a többieknek.

Három férfi állt, egy a túloldalon, kettő pedig a mi oldalunkon. Hayden a szemembe nézett majd bólintott. Intettem, hogy övé a túloldali akinek még a kezében volt a puskája, mire ő óvatosan el is indult a bokrok takarásába.

-Tye te csak akkor gyere elő, amikor szólok. -suttogtam.

-Faye. Mondtam, hogy..

-Eljön a te időd is. De az nem most van. -mondtam, mire a fiú dacosan keresztbe fonta a karjait és úgy duzzogott.

Hayden leütötte a szemben állót, mire a másik kettő pedig megfordult a fegyveréért én már a torkukhoz szegeztem a kardom és a késem.

-Kik vagytok? -kérdezte az egyik.

-Olyasvalakik, akik nincsenek jóban az orvvadászokkal. -feleltem, kissé ingerülten.

-Ezt még megkeserülitek! -dühöngött a másik, mire Hayden őt is egy mozdulattal földre küldte.

-Az uralkodó emberei vagyunk! -kezdte a harmadik.

-Éppenséggel nem érdekel kinek az emberei vagytok, Tye, kérlek hozz ide néhány kötelet! -intettem a vadászok kötelei felé.

Szorosan egy fához rögzítettük őket Tyeal, míg Hayden az egyik bokornál guggolt.

-Mit találtál? -kérdeztem, de átpillantva a válla felett meg is láttam a sérült szárnyú madarat. Hayden felé nyúlt, de az az ép szárnyát feltartva és tátott csőrrel szállt szembe vele.

-Ez így nem megy. -morgolódott a kékszemű.

Felálltam és szétnéztem. A vadászoknál kellett lennie valami csalinak, élelem formájában, így kutakodni kezdtem a ketrecek és csapdák között.

-Hé! Tolvaj! Mégis mit képzelsz magadról!? -kezdett el a még magánál levő kiabálni velem, mire Hayden óvatosan felállt nehogy megijessze az állatot, majd az akadékoskodó felé lépett.

-Ha még egy szót szól úgy végezheti, mint a barátai! -hangja fenyegető volt.

-Szerintem a tengerbe kéne hajítani a cuccaikat. Akkor egy darabig nem vadásznának errefelé. -javasolta Tye.

-Remek ötlet. -mosolyogtam rá a fiúkra. -Intézzétek el, kérlek, én addig megpróbálom elkapni ezt a kis jószágot.

Találtam egy kis zsák magot, melyből egy marékkal a fehéres, krémes színű bagoly elé szórtam. A madár nem volt nagy, de gyönyörű volt. A lövés, megsértette a szárnyát, szerencséjére nem tűnt súlyosnak. Az viszont biztos volt, hogy egy darabig nem fog tudni repülni.

-Jól van, nyugalom. -beszéltem hozzá és óvatosan felé nyúltam. A madár most nem reagált már annyira ellenségesen, így egy óvatos de gyors mozdulattal megragadtam, vigyázva, hogy ne is szabaduljon ki a kezemből, de ne is okozzak fájdalmat. Az egy darabig próbált kiszabadulni, majd lassan feladta. Tye és Hayden hamar visszaértek egyetlen kalitka volt, még a földön, melybe a bagolyt tettem.

-Siessünk a hajóra! -sürgettem meg a fiúkat. A nap máris lemenőben volt és tudtam, nemsoká őrök indulnak járőrözni a parton. Afathban egy nap is csak néhány percnek tűnt. Ahogy viszont felértem a fedélzetre a megnyugvás hulláma söpört végig rajtam. Mintha a sziget valami veszélyeset tartogatott volna eddig.

A baglyot gyorsan levittem a szobámba, majd Ben hangjára rezzentem össze.

-Nem azt mondtad, hogy nem kedveled? -állt keresztbe font karral az ajtóban.

- De igen. És? -hangom kezdett kissé ingerült lenni.

-Mégis vele és Tyeal jöttél vissza. -hangsúlyozta a "vele" szót.

Belenéztem világosbarna szinte lángoló szemeibe. Láttam benne a féltékenységet, melyet végig tudtam, hogy ott lapult valahol a lelke mélyén eddig.

-Igen, mert ő volt az egyetlen, aki segített Tyenak megtalálni engem. És talán tévedtem vele kapcsolatba és talán te is tévedsz. Jó harcos, bátor és hűséges. El akartan küldeni, de már nem akarom. Ilyen embereket kerestem mindig a hajómra, és te is ilyen vagy. Ezért nem is fogom elküldeni.

-Egyszóval megkedvelted.

-Az isten szerelmére! Ben nehogy elölről kezdjük megint! -fakadtam ki.

Ben eddig mindenkire féltékeny volt, aki férfi létére a hajómra tette a lábát és csak egy kicsivel is többet voltam együtt, mint ahogy azt jónak látta. A közeledését pedig neki is elutasítottam, ahogy mindenki másnak. Tudtam ez az ő büszkeségét is sérti, pont mint a kalózoknak. De ezzel nem tudtam mit kezdeni.

-Szerintem jobban tennéd, ha távolt tartanád magad tőle.

-Te pedig, ha néha hallgatnál. Nem akarok erről többet beszélni! -zártam le a témát és elsiettem mellette fel a fedélzetre. Rosco épp nem volt fent az árbóckosárba, így magam másztam fel.

Szükségem volt rá, hogy távol legyek mindentől, főként mindenkitől. Ben akadékoskodása miatt, mindenkitől elment a kedvem. Amikor gyerekek voltunk minden annyira más volt. Sosem veszekedtünk. Mélyet sóhajtottam. De ahogy nőttünk minden megváltozott. Ben megfojtott a féltékenységével és emiatt sem tudtam úgy szeretni. Senkivel sem szimpatizált, aki a hajón volt, csak ha már legalább egy éve itt eltelt.

Megráztam a fejem. Ki akartam zárni ezeket a gondolatokat és inkább elkezdtem figyelni a tengert.

A gondolataimba merülve rögzítettem a köteleket. Nem tudtam kiverni a fejemből azt a pillantást, ahogyan rám nézett, reggel és az erdőben. Egy pillanatig azt hittem valóban megszabadít a fejemtől, ott helyben. Lehet, ha Tye nem lett volna, tényleg meg is teszi. Fogalmam sem volt, hol rontottam el, de egyre jobban kezdett érdekelni a lány. És arra is kíváncsi voltam, ki lehet az apja, mert amikor erről kérdeztem a tekintete szomorúvá vált. Akárki is volt nagyon szerethette. Viszont bárkit kérdeztem a hajón, senki se válaszolt, vagy kitért. Ben volt az egyetlen, akihez egy szót sem szóltam. Már amiatt se, mert folyton gyilkolászott a tekintetével. Követte a lányt, majd egy kis idő múlva a kapitány viharzott ki a szobájából és egyenesen az árbócra mászott fel. Arca zaklatott volt és szívem szerint utánamentem volna. De végül nem tettem. Biztos voltam benne, a szigeten is egyedül akart lenni. Őrizte a titkait, hogy én is az enyémeket. Ben is megjelent, és határozott léptekkel indult meg felém.

-Beszélhetnénk, Hayden? -kissé mintha undorodva ejtette volna ki a nevemet, szeme gyűlölettől izzott.

-Miről akar velem beszélni? -fordultam felé.

-Ajánlom, hogy tartsd távol magad a kapitánytól.

-Mégis miért tenném? Majd a kapitány, ha akarja, távol tarja magát tőlem. -álltam a tekintetét. Nagyon is jól tudtam, mire megy ki a játék és határozottan nem tetszett.

-És mi lenne, ha párbajoznánk? -vetette fel.

-Nem tudja, mire vállalkozik.

-Ha ez kell ahhoz, hogy távol tartsalak tőle. -hangja most magabiztosan csengett. -Ha nyerek, elhagyod a hajót és a legközelebbi kikötőben eltűnsz innen.

-És ha nem?

-Akkor azt teszel, amit akarsz. -szűrte a fogai között.

Az utóbbi lehetőség nyilván nem tetszett neki annyira. De tudtam, hogy nyerni fogok. Apám jól kitanított. Ez volt az egyetlen dolog, amit annak ellenére jól tett, hogy bántott.

-Ám legyen. -mondtam és a kezemet nyújtottam, amit ő meg is szorított.

Majd a kapitány ért földet a fedélzeten.

-Ben, hajó tart erre. Az öreg Jack az.

Nyuszi hozta :D Amúgy sajnálom, hogy ennyire nincs időm írogatni, de minden tőlem telhetőt megteszek ;)