A hajó nyugodtan lengedezett a kikötőben. Az árbócnak dőlve néztem, ahogy a matrózok fel-alá rohangásznak. Nem volt kedvem elhagyni a hajót, mellesleg biztosabban is éreztem magam. A többiek úgyis mindent tudtak, mit kell letenni és mit kell beszerezni. A szél is kissé felkerekedett végre. Már napok óta szélcsend volt, ami a hajózást kicsit megnehezítette.

-Kapkodjátok magatokat! -kiáltottam le Bennek, aki az elsőtisztem volt. Ő csak vidáman visszaintett és hangosan utasításokat kezdett osztogatni. Élveztem a jókedvét, engem is mindig mosolygásra késztetett. Nem sokkal később már mindenki a hajón volt.

-Rosco! Mi a helyzet odafenn? -kiáltottam fel az őrszemnek.

-Tiszta a látóhatár kapitány!

-Akkor indulás fiúk!

Büszke voltam magamra, hogy ennek a hajónak a kapitánya lehetek. Rajtam kívül csak egy nő volt a hajón Florine, aki anyám helyett anyám volt, mellesleg ő felelt az élelem elkészítéséért. De nem mondhatnám, hogy nem harcoltam ki magamnak, hogy én lehessek a kapitány. Apám a hajózás minden csínjára megtanított és jobban harcoltam, mint a legtöbb férfi a hajón. Talán egyedül Ben volt, aki jobban harcolt, de ő is csak azért, mert szinte minden egyes mozdulatomat kiismerte az elmúlt évek során. Sokszor előbb tudta, mit kell tennie még mielőtt csak kigondoltam volna. Az apja, Brent apám legjobb tisztje és barátja most a távolt figyelte. Rengeteget mesélt apámról, aki egy levélben hagyta rám mindenét. Egész pontosan a hajót és a legénységet. A király katonái fogták el, két évvel ezelőtt. Nehéz időszak volt és nem szívesen beszéltem róla. Ben és a srácok viszont, mindig mellettem álltak. A legtöbben idősebbek voltak mint én, de ettől nem voltam kevesebb a szemükben. Ha másért nem is, apám emlékéért elfogadtak. De volt néhány újoncunk is, mint például Rosco, aki két évvel volt fiatalabb nálam és Tye, akit egy rabszolgapiacról mentettünk ki és ideje javarészében Florinenek segített. Ő 10 volt, de sokszor okosabb ötletei voltak, mint nekünk.

Már lassan ment le a nap. A szél végre belekapott a vitorlába, a hajó pedig sebesen szelte a hullámokat. Rakoncátlan sötétbarna, szinte fekete tincseim pedig szálltak szerteszét, ahogy szoktak. A legénységen eluralkodott a jókedv. Néhányan rumozgattak, Rosco harmonikázott, Bennel pedig a kormány mögül figyeltük őket.

-Ben, mi a következő úticél?

-A Riston fogadó. Rolandnak ígértünk három hordó rumot a legjobbakból.

-Még jó, hogy idefelé jövet összefutottunk néhány kereskedelmi hajóval.

-Igen, habár nem adták könnyen magukat. Azt gondolom, az uralkodók kezdenek odafigyelni, hogy a hajóik jobban legyenek védve.

-Lehetséges. De annyival jobb. Több a móka. -kacsintottam rá, mire felnevetett.

Megpillantottam Tyet, ahogy felénk rohant.

-Ben! Adj most vívó leckét!

-Ilyenkor? -borzoltam össze a kölyök göndör, világosbarna haját. -Inkább aludnod kellene!

-Na, de Faye! Én is kalóz vagyok! Nincs szükségem alvásra!

-Minden kalóznak szüksége van alvásra. -mosolyogtam rá, mire ő durcásan nézett vissza csokoládébarna szemeivel.

-Ám legyen. -szólt közbe Ben, mélyen a szemembe nézve. Szemei hasonlítottak Tyeéra, de világosabbak voltak, haja pedig gesztenyebarna. Ha úgy vesszük, ugyanaz a szín csak fordítva. -De csak egy lecke.

Ezzel magamra hagytak. Elnéztem a lámpásokkal mászkáló matrózokat, akik egy idő után összegyűltek és fogadtak a két párbajozóra. Persze nyilvánvaló volt, hogy ez nem életre halálra megy és hogy ki fog győzni. De legalább a kölyök is úgy érezhette, mindent bele kell adnia, mert tétje van a dolognak. És mindenki úgy is tett, mintha valóban lenne tétje. Hogy le ne bukjanak a kölyök előtt, aki nagyon is okos volt, valóban adtak egymásnak pénzt, de mindig felváltva fogadtak a kölyökre és ugyanabban az összegben, így az az úgynevezett "folyópénz" mindig ide-oda vándorolt. Ben szinte mindig hagyta nyerni, amikor ilyen helyzet volt. Most is, de meg kell hagyni, azért lassan a kölyök is kezdett ügyesedni. Tudtuk, még néhány év és olyan ügyes lesz akárcsak mi.

A csillagokra emeltem a tekintetem. Tiszta volt az ég. Egyre hűvösebb lett, a bőrömön kellemes bizsergést hagyott a lágy szellő. Mély levegőt vettem. A tenger sós illata, egész lényemet átjárta.

-Meg fog így fázni, kapitány. -terített a vállamra Brent egy vastag kabátot. Hangja kissé piszkálódós, de komoly volt. Néha tényleg úgy beszélt velem, mint akinek a felettese vagyok, máskor pedig mintha a lánya lennék. Az előbbi esetekben, a legtöbbször viszont pajkosan gúnyolódott velem.

-Köszönöm. -mosolyogtam rá. -Csak kiélvezem, hogy egy kicsit én is lazíthatok.

-Az apád megmondta, hogy nem lesz könnyű. De talán, egy férfivel az oldaladon könnyebb lenne, nem gondolod?

Legtöbbször, mikor felhozta a témát volt egy olyan érzésem, hogy Ben miatt kérdezi ezt annyiszor. Persze igaza volt. Nőként, kalóznak lenni nem volt egyszerű. Főleg úgy nem, hogy sokan megvetettek és némelyek még úgy gondolták, balszerencsét is hozok rájuk. Mások még azt is mondogatták, hogy szégyent hozok egyáltalán a kalózokra. De én nem hallgattam az üres fecsegéseikre. Voltak kalózok, akik valóban meg akartak szabadulni tőlem. Annak az oka, viszont az is volt, hogy az emberek az apámmal azonosítottak, aki a leghíresebb volt a vidéken. És én is feltörekvőben voltam. De Ben.. Szerettem őt, de csak barátomnak tudtam tekinteni. Apám szerelemből vette el anyámat, amihez nagy szerencse kellett. Hogy én is szerelemből házasodjak, annak az esélye igen csekély volt. A többi kalóz vagy egyszerű suhanc volt, vagy erőszakos senkiházi. Ha a szerelemre gondoltam, a lelkem legmélyén másra vágytam. De azt eddig senki nem tudta megadni. Legtöbbször kerültem az ezzel kapcsolatos gondolatokat. Szabad voltam, független és elszánt. A célom pedig, hogy felnőjek apám hírnevéhez. Ehhez pedig szerelemre nem volt semmi szükségem. Mindenem megvolt, ami kellett.

-Tudja már erről a véleményem. -mondtam, mire az öreg csak rosszallóan csóválta a fejét, de nem szólt. Visszament a fedélzetre. Nem akartam bántani őt, de keménynek kellett lennem magamhoz és a körülöttem levőkhöz. -Az én szívem egyedül a tengeré.

Igyekeztem a idők során elcsitítani az érzelmeim. Ezért hessegettem el a szerelemmel kapcsolatos gondolataim, mihamarabb. Veszélyes volt, mert több érzést is vitt magával. Így viszont sosem csalódtam, nem kellett semmitől se félnem és teljesen biztos voltam magamban. Megingathatatlannak és sebezhetetlennek éreztem magam. És el sem tudtam képzelni, hogy mindez egy szép napon megváltozik..

Na hali ismét!

Eredetileg nem terveztem új történettel előállni mégis valamiért megint szükségességét éreztem, hogy kiírjak magamból egy történetet, melynek valóságalapja elég csekély, szinte a semmivel egyenlő, emellett elég elcsépelt, mert rengeteg hasonló sztori van, de nem tudom ki, hogy van vele én szerelmes lettem egyesek kalózos történeteibe és végül bennem is megfogalmazódott egy. Nem kopizok, vagy ilyesmi, csak ihletet merítettem ezekből a történetekből! Továbbra is nagyon örülök, ha velem tartotok, mindenkire számítok, aki eddig velem volt!

Szép napot! Pusza!