Enchantress
Őrültség. Ennél nagyobb ostobaságot el se követhettem volna.
Folyamatosan ilyen gondolatokkal átkoztam magam, miközben a hajó oldalára erősített létrán másztam fel. Reméltem, hogy a hajó még távolabb visz az otthonomtól. Pontosabban a kapitány. Amikor az a lány kilépett a partra, eszembe nem jutott volna, hogy ő a kapitány. Nem lehetett több húsz évesnél, és nem úgy nézett ki, mint egy vérszomjas kalóz. Talán a ruházatát leszámítva. Mikor viszont a torkomnak szegezte a kardját, gyönyörű sötétzöld szemeiben láttam az elszántságot, kardja pedig, egy pillanatra sem inogott meg. Viszont ez a tekintet lassan megváltozott. Talán egy pillanatra el is felejtette, ki ő valójában. Zavartan kapta el arcát, s ha más nem is, én ezt tisztán láttam. Próbálta ügyesen palástolni önmagát. De a következő pillanatban, zavartságának újra nyoma sem volt. Hangja kissé ridegen csengett. És akkor sikeresen kifutottak a számon, azok az ostoba szavak. Éreztem, hogy ő is olyan mint én. Van valami titkolnivalója. Ekkor hagyott el a józan eszem.
Felértem a fedélzetre és még a szám is eltátottam meglepetésemben. A hajón körülbelül tíz sebesült volt. Mindannyian a Viharfián dolgoztak. A többiek, valószínűleg nem élték túl a vihart. Wendell kapitányt kerestem a szememmel, majd meg is láttam, hogy a lánnyal beszélget. Mielőtt még elindulhattam volna feléjük, egy tíz év körüli fiúcska toppant elém és egy tál gőzölgő, forró levest nyomott a kezembe. Hangosat mordult az illatra a gyomrom. Nem is éreztem eddig mennyire éhes vagyok.
-Köszönöm. -mondtam a fiúnak.
-A nevem Tye. Ha bármire szükséged van szólj. -mondta könnyedén.
-Hayden vagyok. És mindenképp hozzád fordulok majd. -mosolyogtam rá, mire ő viszonozta és jókedvűen továbbment.
Gyorsan kiittam a levest, ami finom volt, de nem igazán csillapította az éhségem. Valószínűleg a kalóz kapitány se számított arra, hogy ennyi embert kelljen hirtelen ellátnia. Edmund is csatlakozott hozzám.
-Mit gondolsz a kapitányról?
-Nem tudom. -feleltem azt a választ, melyet otthon olyankor szoktam mondani, ha nem akartam valamire válaszolni. Anyám már jól tudta ezt ilyenkor tovább faggatott. De Edmund nem tett ilyet.
-Azt rebesgetik, az igéző szépség nevet használják rá. Minden kalóz kap egy úgymond "jelzőt", ő ezt kapta.
-Találó. -mondtam tömören, figyelve arra, hogy teljesen közömbös legyek. Továbbra is kerültem mindent, amivel elárulhattam volna a gondolataimat.
-Na mi van? Csak nem téged is megbabonázott?
-Úgy gondolom, ő nem az a könnyen kapható fajta.
Valójában teljesen más volt, mint azok a nők, akikkel világéletemben találkoztam. Egy olyan nő sose lett volna képes, még csak megérinteni sem egy kardot. Na meg csak pletykálni, esetenként siránkozni tudtak. Ez a lány engem egy fekete párducra emlékeztetett, melyet otthon a kikötőben láttam. Valamelyik nemes szórakoztatására hozhatták. Szemei olyan zöldek voltak mint a kalóz kapitányé, s fel-alá járkált. Képes lett volna bárkit széttépni egy pillanat alatt. Egyszerre volt félelmetes és lenyűgöző. Ahogy ő is elszánt volt. Képes lett volna elvágni a torkom, efelől semmi kételyem sem maradt. Az igéző szépség név találó volt, de csak a külsejére. Belül talán sokkal több minden lapult. És ki akartam deríteni, miket rejteget ez a lány.
-Azért egy próbát megér. -vont vállat Ed.
Nem feleltem. Én már azzal is kockázatot vállaltam, hogy a hajóra tettem a lábam. Most először elbizonytalanodtam abban, mit is akarok.
Végre mindenki felért a fedélzetre. A kis csónak nem volt nagy, így kétszer kellett fordulni. Egyszerre négy embert bírt el biztonságosan. Lassan azt sem ártott volna egy újabbra cserélni. Most viszont, nem volt időm ezen hosszasan agyalni. Wendell kapitány követett. Beszélgettünk és voltak már halvány emlékképeim arról, amikor először láttam a kapitányt. De mindez már nagyon, de nagyon régen volt.
-Van bármi ötlete, merre menjünk? -kérdeztem, mert kíváncsi voltam mit mond.
-A hajóm a Hyth szigetekre tartott...
Ekkor Ben rohant felénk.
-Kapitány! A hajótöröttek között sokan rosszabbul lettek. Orvosra van szükségük.
-Akx szigete felé vesszük az irányt! -kiáltottam a legénységnek, mire mindenki mozgásba lendült. A Riston fogadó is ott volt és már nem voltunk messze. Egy pillanatra láttam, ahogy a kék szemű felém emeli tekintetét értetlenül. De nem volt időm vele, vagy bárki mással foglalkozni. Egy erősebb lendülettel forgattam meg a kormánykereket és a hajó máris gyorsan fordult irányba. Nem volt vesztegetni való időnk és legnagyobb szerencsénkre a szél is kedvezett. Sebesen szeltük a hullámokat és körülbelül napnyugtakor kötöttünk ki a szigeten. Mindenki vállára kapott egy gyengélkedőt, vagy egy rumos hordót. Én is épp egy hajótöröttet támogattam fel a fogadóhoz vezető kis ösvényen, amikor megláttam a közeledő alakot.
-Roland! -kiáltottam fel örömömben, mire ő átvette a férfit.
-Veled meg mi történt? -kérdezte.
-Én és a többiek jól vagyunk, de egy kereskedőhajó hajótörést szenvedett. Orvosra és szállásra van szükségük.
Roland gyerekkori barátunk volt, nekem és Bennek. A szüleink is jóban voltak, így fennmaradt a kapcsolat. Tudtam, mindenben számíthatok rá.
-Egyszer apád eszméi bajba fognak sodorni..-mormogta.
-Akkor most én is idézzem, erre mit mondott mindig apa?
-Nem szükséges. Nagyon jól tudom. De ha az előbbi következik be hamarabb, engem hagyj ki a dologból.
Elmosolyodtam. Roland tökéletesen értett ahhoz, hogyan kell jó hangulatot teremteni. Részben, ezért is volt jó fogadós. Mindenki gondját baját meghallgatta, olykor tanácsot adott, máskor meg egy üveg italt, helyzettől függően.
Mikor mindenkit elintéztünk és a rumos hordók is a helyükön voltak, Wendell kapitánnyal és az embereimmel visszamentünk a kikötőbe.
Végül öt ember döntött úgy, hogy a hajómon marad, így voltunk elegen. Egy testvérpár Noah és Otto, egy idős férfi, aki folyton Florine közelében legyeskedett, Harris és a két barát Hayden, illetve Edmund.
A kapitány mindent elmondott róluk, amit tudott, miben jók, milyen a jellemük. Haydenről tudott a legkevesebbet. Szóval, őt nekem kellett kiismernem.
-Hát akkor ég önnel Wendell kapitány! -hajoltam meg.
-Minden jót! És köszönet! -intett a kapitány mosolyogva. Jó kapitány volt, hisz ismerte a legénységét és most is úgy döntött, az embereivel marad. Azt hiszem, én is ezt tettem volna a helyében. Hagytam Bent kormányozni és a kapitányt addig figyeltem, amíg el nem tűnt a szemem elől.
Majd felsétáltam a lépcsőn a hajó legmagasabb pontjára, hogy szóljak a legénységhez. A legtöbben megálltak és figyeltek. Az öt új embert kerestem a tekintetemmel és meg is találtam őket.
-Először is az újoncoknak szeretnék bemutatkozni. A nevem, Faye 'Enchantress' Auren. Amíg magunk között a hajón vagyunk választhattok a Faye, vagy a kapitány megszólítások közül. A kikötőkben viszont maradjunk az utóbbinál. Ha valami gondotok akad forduljatok az elsőtisztemhez Benhez, esetleg hozzám. A következő úti cél, pedig Afath kikötője.
Afathnak hatalmas, híres piaca volt. Kiadtam az utasítást, hogy suvickolják fényesre a fedélzetet. Két napunk volt, hogy a hajót olyan állapotba hozzuk, mint egy rendes kereskedőhajó. Emellett, végig figyelemmel kísértem a kék szeműt.
Hahó még élek!
A másik történetemhez jelenleg kevesebb ihletem van, úgyhogy most ez fogom folytatgatni. De a azt sem hagyom abba! Valamikor ahhoz is lesz rész ;) Igyekszem a folytatással!
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top